Párizsi Szent Genovéva: A város őre imádsággal és bátorsággal – Szentek élete

Párizsi Szent Genovéva – szűz

* Nanterre, Párizs mellett, 422 körül) + Párizs, 502. január 3.

Párizs mellett született 422 körül.

Az 5. század eleje, amelyben a gyermek felnőtt, megpróbáltatásokkal teli, fölkavart és fenyegetett világ volt. A római provincia északi határain átcsaptak a népvándorlás hullámai. Az ókori nagyvárosokban leomlottak a paloták és fürdők, színházak és templomok.

Amikor Genovéva fiatal volt, Észak-Galliában a római birodalom hadvezére, Aetius kormányozott. Hosszú élete végére azonban a rómaiakat régen elűzték a germánok, s a Merovingok királya, Klodvig hatalmas birodalomba kényszerítette a frankok sok háború és véres viszályok által megtépászott törzsét. Szent Remigius reimsi püspök pedig megkeresztelte Klodvigot, aki síremléket állíttatott Genovévának a Mons Lutetiuson, az Apostolok templomában.

Szent Genovéva életrajza, amelyet ismeretlen kéz írt a 6. században, elmondja, hogy amikor Genovéva még csak hatéves kislány volt, szülei között ott állt a félhomályos templomtérben, és nézte a két vándorpüspököt, Szent Germanust és Szent Lupust, akik úton voltak Anglia felé és Nanterre-ben akartak éjszakázni. A nép összegyűlt, hogy meghallgassa prédikációjukat. Germanus csodálatos módon fölismerte a gyermekben a jövendő szentet. Másnap reggeli elbúcsúzásuk alkalmával megáldotta, és egy bronzérmet ajándékozott neki, amelybe kereszt volt vésve.

A másik történet szerint egy napon Genovéva anyja, Gerontia keményen megfegyelmezte a gyermeket, mert ingerelte a kislány – szerinte – túlzott jámborsága. Gerontia ott helyben megvakult, és csak hosszú idő után látott ismét, amikor Genovéva, belső megvilágosodást követve, vizet merített egy közeli kútból, és megnedvesítette vele anyja szemeit. Ekkor vált először hatékonnyá az a csodás erő, amelyet Isten adott Genovéva kezének, és amely később sok megszállottnak, betegnek és tévelygőnek gyógyítója lett. Nanterre-ben még ma is tiszteletben tartják a gyógyító erejű vizet tartalmazó régi kutat.

Tizenöt éves korában tette le Genovéva Párizs püspökének kezébe a szüzességi fogadalmat, s fölvette a fátylat. Amint az ókeresztény időktől kezdve szokásos volt, családjában élte tovább az Istennek szentelt szüzek csöndes életét; először atyja nanterre-i házában, szülei halála után pedig keresztanyjánál, Párizsban. Egy súlyos betegségben átélte a halál közelségét is. Felgyógyulása után elmondta, hogy egy angyal fölvitte a magasba, Isten dicsőségébe. Elnyerte azt az adományt, hogy olvasni tudott az emberek szívében, akik vigasztalást és tanácsot keresve érkeztek hozzá.

Sok időt szentelt az elmélkedő imának, s hogy testén uralkodni tudjon, böjtölt és vezekelt. Környezete számára érthetetlen módon negyven éven át csak csütörtökön és vasárnap evett kevés kenyeret és főtt zöldségfélét, a többi napokon semmit.

Azt mondták róla, hogy mindig tizenkettedmagával van, s ezen a tetteiben szüntelenül megmutatkozó tizenkét erényt értették: hit, böjtölés, türelem, nagylelkűség, egyszerűség, ártatlanság, egyetértés, szeretet, fegyelmezettség, tisztaság, igazságosság, okosság.

Szerény párizsi házából lassanként kis kolostorféle alakult ki. Fiatal lányok gyűltek köréje, hogy együtt imádkozzanak vele, és együtt szolgálják Krisztust testvéreikben. Genovéva számára azonban mindez csupán előkészület volt tulajdonképpeni feladatára. Nemsokára eljutott hozzá a második hívás is, amely isteni megbízatással küldte ki cellájából népe és évszázada nagy küzdelmeibe és döntéseibe.

451 tavaszán Attila lovas hadaival átkelt a Rajnán, a nagyhéten elfoglalta Metzet, és a Szajna völgyén át Nyugat felé nyomult előre. Az öldöklő és gyújtogató hunok rémtetteiről szóló hírek hallatára Párizsban pánik tört ki, mindenki menekült a városból. Genovéva szembeszegült a zűrzavarral. Éjszakai imádságra gyűjtötte össze a nőket, de erőteljes szavaival fölrázta a férfiakat is, az Istenbe vetett bizalmat erősítve mindnyájukban.

De amint ez a szentekkel történni szokott, a megnemértés ismét utolérte Genovévát, s a föllázított nép ellene fordult: levonszolták a Szajna partjára, hogy megkövezzék és a folyóba vessék. Akkor azonban egy csapat klerikus tört utat magának, Genovévát keresve. Germanus püspök ugyanis haldoklott, s fődiákonusára hagyta a megbízatást, hogy az utolsó szentmiséjéből való szentelt kenyereket adja át Genovévának. A püspök Genovéva iránti tiszteletének e bizonysága nem maradt hatás nélkül: megmentette Genovévát és általa Párizst is.

A nép most már Genovéva mellé állt, s buzdításától lelkesen és nagy sietséggel megerősítették a város védelmét. Attila pedig elhagyta a Szajna völgyét, és Orléans ellen indult, saját romlására. Ott ugyanis már várta Aatius a germánok és a gall-rómaiak egyesített seregével, s megsemmisítő csapást mért rá. Aatius halála után a frankok pogány vezére, a Merovingok nemzetségéből való Kilderik meghódította Közép-Galliát, és székhelyét Párizsba tette. Az erőszakos és agresszív férfi valószínűleg úgy tekintett Genovévára, amint általában a germánok a bölcsességgel is megáldott, erős asszonyokra. Genovéva mindenesetre félelem nélkül és sikeresen tárgyalt vele, kiragadta kezéből a hadifoglyokat.

Még egyszer megmentette a várost, amikor a Kilderik és Syagrius (a római hatalom utolsó galliai védelmezője) közti háborúskodás során bekerítették Párizst, és minden utat elzártak az élelmiszerszállítás elől. Genovéva néhány hajónyi legénységet toborzott, s felhajózott velük Champagne-ba. Itt kenyérgabonát vásárolt, és vízi úton szerencsésen levitte az ostromlott városba. Régi életrajzai nem mulasztják el e vállalkozás rendkívüli veszélyeinek részletes leírását, hangsúlyozva, hogy a dolgok természetes rendje szerint el kellett volna veszniük.

Csodáinak híre ekkor már bejárta az egész országot. Vitték hozzá a betegeket és szerencsétleneket mindenütt, ahol csak megfordult: Laonban és Tours-ban, Arcis-ban, Troyes-ban és Orléans-ban. Uralkodott a démonokon, akik sokakat hatalmukban tartottak. Amikor egy zarándokútján a tours-i Szent Márton-bazilikához közeledett, a bejáratnál egész sereg megszállott rohant rá hangos kiáltozással, ő pedig kezének érintésével meggyógyította a szenvedőket. Laonban visszaadta egy kilenc év óta béna, fiatal lány egészségét. Hosszasan imádkozott, majd kezével megmelengette a merev tagokat, mire a béna fölkelt és járt.

Genovévát a művészek fénnyel (gyertával vagy fáklyával) a kezében ábrázolják: egyik oldalán egy ördög a lángra tör, s el akarja oltani, a másik oldalán egy angyal megóvja a lángot. Az ábrázolás a legrégibb életrajzában megörökített eseményre megy vissza: viharos éjszakán Genovéva néhány társnőjével együtt Szent Dénes sírtemplomához zarándokolt. A szél eloltotta társnői fáklyáit és gyertyáit, Genovéva kezében viszont zavartalanul világított a láng a sötétben.

Nyolcvanéves korában halt meg, 502-ben, a hagyomány szerint január 3-án. Az apostoloknak abban a pompás templomában temették el, amelyet Klodvig és Klotild építtetett. A századok folyamán a templomot többször átépítették, s Genovéva sírja állandó zarándokhely maradt mindaddig, míg a francia forradalom alatt föl nem dúlták. A templomból panteont alakítottak a nemzet nagyjai számára.