Boldog Campion Ödön – Szentek élete

Boldog Campion Ödön – jezsuita áldozópap, vértanú

* London, Anglia, 1540. január 25. + London, 1581. december 1.

Egy könyvkereskedő fiaként született Londonban 1540. január 25-én. Korai gyermeksége még VIII. Henrik idejére esik, aki Angliát elszakította a pápától és Rómától, és megalakította az anglikán egyházat, amelynek feje ő maga, illetve az angol király lett. A pápához hű angolok vértanúk lettek, vagy elmenekültek az országból.

Ödönt a kereskedőcéh támogatta abban, hogy tanulhasson. Tanárai büszkeségére ő köszönthette Henrik halála után az új királynőt, Henrik leányát, Máriát, aki szenvedélyesen, de sikertelenül fáradozott azon, hogy újra katolikussá tegye Angliát. Mindössze öt évig uralkodott, majd féltestvére, Boleyn Annától született leánya, Erzsébet követte a trónon. I. Erzsébet azonnal leállította a katolikus egyház megújítását, melyet elődje indított el. Uralkodása alatt a katolikus hit gyakorlása szinte lehetetlenné vált, az embereket törvény kényszerítette az anglikán egyházba való belépésre, aki nem tette le az esküt az angol korona, azaz Erzsébet egyházfőségére, azt száműzték. A királynő 1587-ben kivégeztette a rokonát, Stuart Máriát is, akit a katolikusok az ő utódjának szerettek volna látni.

A kortársak közül sokan nem fogták föl azonnal e történések fontosságát. Közéjük tartozott Ödön is, aki időközben a doktori vizsgával befejezte tanulmányait az oxfordi egyetemen. Az akkor modern humanista tanulmányokért lelkesedve, a tanult vezető réteg egyik kiemelkedő tagjaként kezdetben nem látott semmit abban, hogy szüleivel, barátaival és pártfogóival együtt letegye az Erzsébet által kívánt esküt az angol korona egyházfőségére. Mindenekelőtt a nagy egyházatyákkal foglalkozott. E tanulmányai során egyre jobban tudatosult benne, hogy az anglikán vallás mennyire eltér az áthagyományozott hittől, és hogy Erzsébet államegyháza milyen kevéssé felel meg az igazi Egyháznak.

Súlyos lelkiismereti konfliktusba került. A kereskedők céhe megbotránkozott azon, hogy védence „pápista hajlandóságot” mutat, és megvonta tőle a támogatását; egy barátja viszont arra igyekezett rábeszélni, hogy menjen az észak-franciaországi Douaiba, ahol szemináriumot alapítottak az Angliából emigrált teológiai hallgatók számára.

Ödön más kiutat választott: az új dublini egyetemen akart magántanári képesítést szerezni. Könyvet írt az egyetemi hallgatókról. Megírta Írország történetét is, de e műve még Dublinban is alig talált visszhangra.

Álruhában tért vissza Angliába, ahol 1571-ben átélte Boldog Storey János perét és kivégzését, s véglegesen eldöntötte, hogy Franciaországba, Douaiba megy.

Csak nehezen tudott kitérni a letartóztatás elől, de a második kísérletre sikerült átjutnia a csatornán. Douaiban Anglia fiatal katolikusainak színe-java körében otthon érezte magát. Aquinói Szent Tamást tanulmányozta és szónoklattani tanfolyamokon vett részt. Miután szubdiákonussá szentelték, Rómába ment, s fölvételét kérte Jézus Társaságába.

Brünni noviciátusa után rövid ideig szónoklattant és filozófiát tanított, majd 1579-ben pappá szentelte Prága érseke. XIII. Gergely pápa (1572-85), Angliába is küldött jezsuitákat. Ödön és Robert Persons kapta meg elsőnek a parancsot, hogy menjen Angliába. A Prágából való elutazása előtti estén egy rendtársa Ödön cellájának ajtajára ezt írta búcsúzóul: „P. Ed- mundus Campianus vértanú”.

Az angol katolikusok egy része félt, hogy a jezsuita atyák jövetele újabb nehézségeket hoz majd a katolikusoknak. Mindenekelőtt azt hitték – még a katolikus körökben is – hogy a jezsuita „invázió” politikai célokat szolgál. Ödön páter az angol koronatanács tagjaihoz intézett írásában helyesen tárta föl az ügyet: „Mi, jezsuiták azért alkottunk Társaságot, hogy örömmel hordozzuk a keresztet, amelyet ti a vállunkra helyeztek. Bízunk a megtérésiekben, amíg csak egyikünk is életben van. A munka megkezdődött; Istené az, és nem lehet abbahagyni. Így plántálódott el a hit, így kell helyreállítani is.”

1580-ban Londonban letartóztatták, de hamarosan szabadon engedték. Vidékre ment, s prédikációival számos megtérést ért el. Így írt erről – csöppnyi öniróniával is – a generális atyának Rómába: „Mindennap máshova megyek, az aratás csodálatosan nagy… Tartósan azonban nem tudom kikerülni ellenfeleimet. .. Ruházatomat gyakran változtatom, éppúgy, mint a nevemet is. Olykor magam olvasom a híreket, melyek szerint Campiont elfogták, s egy-egy helyre érkezve oly sokat hallok magamról, hogy a rettegés miatt elmúlik az aggodalmam.”

Persons-szal Londonban folytatott megbeszélése után Lancashire-be ment, és csaknem naponta prédikált ott nagy sikerrel. Eközben állandóan besúgók vették körül, és gyakran csak nagy üggyel-bajjal tudott tőlük megszabadulni.

Ödön atya közben egész idő alatt dolgozott egy hitvédelmi művön, amelynek a Decem rationes(Tíz indok) címet adta. Egy titkos sajtóban nyomtatták ki, s az oxfordi egyetem hallgatói egy reggel négyszáz példányt találtak belőle az egyetemi templom padjain. Az eset nagy port vert föl az egész országban, a kormányzat pedig megkettőzte erőfeszítéseit, hogy szerzőjét letartóztassa. Ez három héttel később sikerült is.

Ödön atyával megértették, hogy Norfolkba kell menekülnie; útközben egy hűséges katolikus család házában misézett mintegy negyven személy előtt, akik között azonban akadt egy áruló. A következő tizenkét órában háromszor kutatta át a házat a rendőrség, s a harmadik alkalommal megtalálták Ödönt két másik pappal együtt.

Először olyan kínzás alá vetették, amelyet „little ease”-nek, ‘kis kényelmetlenség’- nek neveztek: egy lyukba süllyesztették, amelyben sem feküdni, sem állni nem tudott. Három nap múlva felajánlották neki a hitehagyást. Több lord, sőt vélhetően maga a királynő is felszólította erre, de szilárd maradt. Ezután naponta kínpadra vonták.

1581. novemberében más papokkal együtt megkezdődött a pere. A vád az volt ellenük, hogy Róma megbízásából összeesküvést akartak szőni.

Mialatt a fogságban a kivégzésére várakozott, meglátogatta a nővére, aki közvetítette neki a királynő részéről a megtiszteltetés és a gazdagság csábító ajánlatát, arra az esetre, ha megtagadja hitét. Egy másik látogatója az árulója volt, aki a hatalomtól rettegve a per folyamán is ellene vallott, s most félt a katolikusok bosszújától. Ödön atya viszont ajánlást adott neki egy németországi nemes barátjához, akinél biztonságban lehet.

Egy borús, esős decemberi napon végezték ki három másik pappal együtt.

Mint minden papot, őt is barbár és megalázó halálra ítélték: felakasztásra, beleinek kitépésére és felnégyelésre. A hóhér viszont némi emberiességet tanúsított: függve hagyta, míg meg nem halt, és csak ezután kezdte el a mészárlást. Vére ráfröccsent egy fiatal költőre, a későbbi Boldog Walpole Henrikre (1558— 95). Ő is jezsuita lett, és vértanúságot szenvedett hitéért. A haldokló az Úrhoz hasonlóan imádkozott tévelygő testvérei bűneinek bocsánatáért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”