152. nap: Elfelejtve

Korszak: Királyok kora

Ima

Mennyei Atyánk, hatalmas vagy és dicsőséges. Milyen fenséges a neved. Te kinyilatkoztattad nekünk neved, amibe belegondolni is elképesztő és ami örömmel tölti el a szívünket. Ahogyan Dávid a mai zsoltárban mondja, megcsodálhatjuk alkotásaidat, a világegyetemet, a milliárdnyi csillagot, a világűrt. Mégis, „Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá”? (Zsolt 8,5). Isten vagy, aki képmásodra teremtettél és Krisztusban gyermekeiddé fogadtál bennünket. Hálát adunk neked ezért. Köszönjük, hogy odafigyelsz ránk, köszönjük, hogy megteremtettél minket. Köszönjük, hogy fenntartasz minket és megváltottál bennünket. Fogadd el, kérünk, köszönetünket, Urunk, a mai napon is Jézus nevében! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A visszatekintés, az összegzés ideje van itt, ahogy Salamon király élete végéhez közeledünk a történetben. Olvasunk Salamon bölcsességéről, amikor Sába királynője látogatja meg és más uralkodók keresik fel – például Hirám –, akik jó véleménnyel vannak róla, és ajándékokat visznek neki. Ezeket a történeteket már hallottuk a Krónikák második könyvében és most visszatekintésként újra olvashatjuk. Most nem csupán a történetek felidézése valósul meg, ahogyan a Második Törvénykönyv és a Számok könyve kapcsolatában történt, hanem itt szó szerint ugyanazt olvassuk. Néhány napja hallottuk Salamon imáját a templom felszentelésekor és a két szöveg szinte teljesen azonos volt a Krónikák második könyvében és a Királyok első könyvében. Ma is, az 1Királyok 10-ben és a Krónikák második könyvének 9. fejezetében korábban olvasott szöveg Sába királynőjének látogatásáról teljesen megfelel egymásnak. Jó ez az ismétlés, legalább jobban bevésődik az emlékezetünkbe. 

Most a Prédikátor könyvének fejezeteiről szeretnék beszélni és szeretnék rávilágítani néhány tanítására, hiszen a bölcsességi könyvek célja, hogy értelmes életet éljünk. Persze, olykor ezek a bölcs mondások elég negatívan hangzanak a számunkra. Pedig csak őszintén elénk akarják tárni, hogyan működik az élet, és tudatosítani bennünk, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nem tudhatjuk, mi fog történni. Látunk egy bűnöst, aki él, mint Marci hevesen, úgy tűnik, hogy szépen halad előre az életében, az igaz ember pedig nem jut egyről a kettőre. És mindkettőjüknek ugyanaz a végzete, mint mindannyiunknak, azaz meghalunk. Ez az egyik nagy tanítása a Prédikátor könyvének: ha csak ennyi a világ, ha csak ennyi az élet, akkor ennek nincs értelme. Ha csak ennyi az élet, akkor az értelmetlen, mert mind meghalunk. Ha ennyi a világ, akkor a világ is értelmetlen, mert annak is vége lesz. 

Ha az Istentől elszakított életet választjuk, és úgy élünk, hogy ezután nincs semmi, akkor egyszerűen értelmetlen az életünk, mert semmi nem számít, semmi sem tartós. Mégis tudjuk, hogy bár az idő eltöröl mindent, van valami több, mint az idő. A Prédikátor könyvének szerzője hozza elénk újra és újra, hogy eljön a nap, amikor senki sem fogja ismerni a neved, eljön a nap, amikor léted feledésbe merül. A legutóbbi történet, amit a 9. fejezetben olvastunk, azt a példát mondja el, hogy volt egy város, amit egy nagy király ostrom alá vett. De volt egy szegény ember, aki bölcsességével megmentette a várost. És ma senki sem emlékszik ennek az embernek a nevére. Ez fontos lecke nekünk. 

Mike Schmitz atya mesélte a következőt: Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a lelkivezetőm egy ponton megállított, és azt mondta: „Ugye tudod, hogy hamar el fognak téged felejteni?” Akkor úgy tűnt nekem, hogy ez a mondat a semmiből jött, mert valami másról beszélgettünk, amikor ő hirtelen ezt az előbbi megjegyzést tette. „Persze atyám, tudom” – válaszoltam. Ez a pap egy remete, Észak-Minnesotában él, papoknak meg civileknek a lelkivezetője. Még hozzátette: „Tudod, hogy nem vagy egy Szent Ágoston”. „Abszolút igaza van, atyám” – volt a válaszom. „Ezt nagyon is jól tudom, és semmi problémám nincs vele”. És ez éppen a Prédikátor könyvének bölcsessége miatt van így. Bárki itt, a Földön, aki elgondolkodik az életéről, annak hatásáról, hamar eljuthat oda, hogy „igen, felfogtam, hogy hamarosan teljesen el fognak felejtkezni rólam, még azok az emberek is, akik most közel állnak hozzám, mert ez az élet rendje”. Nagy ajándék ez a felismerés, és az is, hogy ezzel megbékélhetünk. Mert ebből tudjuk, hogy ha csak ez a földi életünk van, akkor az nem ér semmit. De nem ennyi az életünk!

Ezt én is így gondolom. Engem is el fognak felejteni, és ezzel semmi baj. Velem is előfordul, hogy egyszerűen elfelejtem emberek neveit. Ilyenkor csak azt szoktam kérni, hogy Jézus, csak a te nevedet ne engedd, hogy elfelejtsem! És abban is biztos vagyok, hogy a mi Mennyei Atyánk sem felejt el miket soha, mert a tenyerébe írta a nevünket.

Még egy megjegyzés a 9. fejezet 11. verséhez: „Láttam továbbá a nap alatt: nem a gyorsak győznek a futásban és nem a hősök a harcban, így a kenyeret sem a bölcsek szerzik meg, s a gazdagságot sem az okosak, és nem is a hozzáértőké a kegy. Sokkal inkább az idő és a sors éri utol őket mind.” Jó ezt tudni, hogy néha csak épp úgy alakul, hogy te vagy a legokosabb valahol, te vagy a legerősebb, te vagy a versenyben a leggyorsabb. Ez lehet a véletlen műve is a dolgok pillanatnyi összjátékaként.

Az esély, a lehetőség ott van mindannyiunk számára. De ahelyett, hogy minden energiánkat arra fordítjuk, hogy kontrolláljuk a dolgokat, jobb, ha megadjuk magunkat! Ahelyett, hogy mindent az irányításunk alatt tartanánk, arra vagyunk meghívva, hogy bízzunk. Persze, emellett jó, ha a lehető leggyorsabbak, a legerősebbek és legbölcsebbek akarunk lenni. De végül is minden azon áll vagy bukik, hogy mennyire bízunk az Úrban és mennyire adjuk át neki magunkat. Ezt nagyon jó tudni. 

Nagy ajándék veletek együtt átvenni a Prédikátor könyvét. Holnap befejezzük ezt a könyvet, a három utolsó fejezetet, s utána a második „messiási ellenőrzőpontunk” következik, Szent Márk evangéliumával. Már nagyon várom!

Imádkozom értetek, kérlek benneteket, ti is imádkozzatok értem és egymásért! Köszönöm.