Isabel Vaughan Spruce Custom

A brit rendőrség harmadszor is letartóztatta az abortuszklinika előtt magában imádkozó hölgyet

Isabel Vaughan-Spruce-szal, az Egyesült Királyságben évente megrendezett „Menet az életért” nevű rendezvény igazgatójával már kétszer is előfordult, hogy Birminghamben letartóztatták, amikor csendben imádkozott a járdán egy abortuszközpont előtt (emlékeztetőül: Gondolatrendőrség: így büntetik az imát az Egyesült Királyságban és Kártérítést kapott a letartóztatott brit életvédő hölgy). A West Midlands Police a későbbiek során bocsánatot kért, és 13.000 font kártérítést fizetett az aktivistának. A rendőrség most harmadjára is előállította, és azzal a kérdéssel fordult az ügyészséghez, hogy nincs-e vajon elegendő bizonyíték a vád alá helyezéshez.

Vaughan-Spruce úgy nyilatkozott, hogy hihetetlennek tartja, hogy az előző két eset után, két és fél évvel később még mindig zaklatja őt a rendőrség azért, mert csendben imádkozik azon a környéken, és ismét nyomozás alá vonják ugyanazokért az imákért, amelyeket már húsz éve mond. „Az életvédők nem kezelhetők bűnözőként csak azért, mert közterületen, egy utcán tartózkodnak”.

A hölgy magában imádkozott, nem viselt semmiféle megkülönböztető jelet, politikai vagy ideológiai nézeteit semmilyen formában nem láttatta külsőleg, teljes csendben volt, nem fenyegetett és nem zaklatott senkit. Amikor a rendőrök saját korábbi fényképeit mutatták neki, és megkérdezték, hogy imádkozott-e, azt válaszolta, hogy „lehet”, hogy imádkozott, de nem emlékszik, hogy éppen akkor imádkozott-e, vagy valami máson gondolkodott, például az ebédjén.

Annak ellenére, hogy 2023 februárjában minden vád alól felmentették, néhány héttel később újra letartóztatták azzal, hogy állítólag megsértette a közterületek védelméről szóló rendeletet, amely tiltja az abortuszklinikák előtt történő tiltakozásokat. A pufferzónákkal kapcsolatos problémás és helyenként zavaros jogszabályok büntethetővé tették a kijelölt területen belül a segítségnyújtást a nehéz helyzetben álló nőknek, és azt sem határozták meg pontosan, milyen tevékenységeket tilos végezni az abortuszklinikák környékén.

Más hasonló esetek is előfordultak. Ez év elején például Dr. Livia Tossici-Boltot ítélték el azért, mert kezében egy táblát tartva álldogált, amelyen csak ennyi állott: „Itt vagyok, ha beszélgetni akarsz.”

A Telegraph újság „Be kell-e tiltani a csendes imádkozást az abortuszklinikák előtt?” című friss közvélemény-kutatása során az olvasók 81%-a válaszolt úgy, hogy „nem, az embernek joga van a gondolat szabadságához”. Miriam Cates volt parlamenti képviselő „abszurdnak” nevezte a pufferzóna-törvényt.

Forrás: LifeSiteNews

Kapcsolódó tartalom

  • SKÓCIA – Cenzúrázni kell a Bibliát?

    Skóciai katolikus püspökök július 29-én annak az aggodalmuknak adtak hangot, hogy Skót Parlament előtt levő törvényjavaslat, amely a gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozik, kriminalizálhatja, azaz bűnösnek, törvényellenesnek tekintheti a Bibliát és a Katolikus Egyház Katekizmusát, és akár a katolikus tanok cenzúrázásához vezethet. A törvényjavaslatot vizsgáló parlamenti jogi bizottsághoz juttatták el beadványukat, amelyben előadták, hogy a törvényjavaslat bűnnek nyilvánítja…

  • Dolan bíboros és JD Vance alelnök összezörrenése

    Timothy Dolan New York-i bíboros erős kritikával illette JD Vance alelnök vasárnapi szavait, amelyekkel kétségbe vonta az indokokat, amelyek az amerikai katolikus püspököket a migrációt illetően mozgatják. Vance ugyanis azt sugallta, hogy az együttérzésnél erősebb lehet a pénz motiváló ereje, hiszen az illegális migránsok segítésére több mint 100 millió dollár támogatást kap a katolikus egyház….

  • Templom eladó

    A Leboncoin weboldalon érdekes hirdetés olvasható: Észak-Franciaországban, Pas-de-Calais megyében, a belga határhoz közel eladásra kínálnak egy templomot. Lens városában hiába él több mint 30.000 lakos, a plébános szerint a fenntartási költségek és a gyülekezet hiánya miatt az egyházmegye nem tudja fenntartani a 19. század végén épült templomot. „Az ideális elhelyezkedésű, 539 négyzetméteres templom több lehetőséget…

  • Ifjabb Jakab apostol és Szent Fülöp apostol ünnepén

    Vajon miért van közös ünnepe május 3-án Szent Jakab és Szent Fülöp apostoloknak? Nem másért, mint hogy ereklyéiket Rómában ugyanabban a templomban találjuk. A két apostol nem volt vérrokon. Földi maradványaik valamikor a 6. század táján kerültek a Tizenkét Szent Apostol templomába Rómában. Eredetileg az emléknapjuk május 1-je volt, de amikor a 20. század közepén…

  • Érdekességek a szeptember 7-i szentté avatásokról

    Emlékbélyegek A CNA Hírügynökség arról tájékoztat, hogy a Vatikán különleges bélyegeket bocsát ki Carlo Acutis és Pier Giorgio Frassati szentté avatásának alkalmából. Az egyik bélyeg Pier Giorgio Frassati portréját ábrázolja, melyet a Frassati család tagja, Alberto Falchetti (1878–1951) festőművész festett. A másik bélyegen Carlo Acutis piros pólós és hátizsákos fényképe látható, amelyet egy iskolai kiránduláson…

  • Afrika: Tisztább a levegő

    Egy Dél-Afrikában szolgáló jezsuita pap arról beszélt a „Tiszta levegő és kék ég” Nemzetközi Napján, amelyet idén szeptember 7-én első alkalommal rendeztek meg Johannesburgban, hogy a koronavírus járványnak furcsa módon egy pozitív hozadéka is lett. Rample Hlobo atya kijelentette, hogy a sok tekintetben (a világgazdaság vonatkozásában is) rettenetesen pusztító hatású járvány az ipari termelés lassulása…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

5 hozzászólás

  1. INRI,
    persze nem kell mondvacsinàlt itéleteket eltürni. Ràadàsul életvédöket kell vëdeni. Valahogyan nem lehetne mégis a keresztény asszonyokat a megfogamzott életek megszùlésére figyelmeztetni? Egyhàzközségi alapokon? Akik ismerösök legalàbb azokat? Vagy folyamatosan a prdekaciokban felhivni a hivek figyelmét? Vagy a plebàniakàvézoban a misék utàn? Ja ilyenek nincsenek IS? Asszonyok kavézoja a plebàniàn havonta 2x 3x? Ja AZ sincs? Kimamaklubokban a plebàniàn? Ja AZ sincs? Csaladlatogataskor amikor a Pap pasztoràl talàn? Ja nincs csalàdlàtogatàs? Legalàbb a többgyerekeseknél? Pedig a bëcsi érsek és Jansen esperes bécsben Breitenfelden Meg még màr szàz plebàniàn bevezette a homopàrpasztoràciòt, ” Mert a csalàd Sose müködott szerinte igazàn.” Ja EZ màr Meg Van szervezve olyan sok plebànossal? Mert ök is érintettek? Afrikai fiukat keresnek jolfizetö plebàniai hàzvezteinöi àllàsokba? Aki hàl Isten pàr honap mulva ha nem emelik a fizut betöri az alkalmazo homoatyàk orràt? Jolteszitek fekete fiúk mindennek jô àràt kérjétek ki nehogy a homoatyàk még azt higyjék, hogy EZ szerelemböl Van hogy ågy és sztalközösseben vagytok a homoatyâval …..osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.

  2. “Békés-Dalos – Máté evangéliuma 6,5. Mikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szívesen imádkoznak az emberek szemeláttára a zsinagógában és az utcasarkon állva, hogy lássák őket az emberek.
    6. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót és imádkozzál a rejtekben lévő Atyádhoz. Atyád, aki rejtekben is lát, megfizet neked.”

  3. Magán véleményem, hogy a hölgy ezt szándékosan teszi – nagyon helyesen. Föl akarja nyitni az emberek szemét a liberalizmus aljas képmutatására. Ilyet, hogy a gondolatot akarták volna jogilag szakcionálni, még Hitler, vagy Sztálin sem tett.

  4. INRI,
    namost képmutatò? Zàrkòzzon be AZ imàdkozò? Mihez, mihez? Imàdkozò. Miért imàdkozò?
    Mit akar ezzel Jézus mondani? Nekem szòl EZ? Én bizony szivesen imàdkozom a misén söt éneklek IS. Halkan, basszus hangon. AZ halkan IS àtdübörög. Mert nekem EZ természtes és nem megeröltetö. Segitek AZ orgonistànak AZ ëneklésben hamàr Ott vagyok…A mise àllando részeit IS hallhatòan imàdkozom El. Felàllok, letérdelek ahogy a liturgia adja. Sokan egyre többen követik ezt körülöttem. Nem csak gondterhelten ,/ okossan néznek maguk elé. Söt szentàldozàshoz jàrulok. Mindig. Jchiszen ezért jöttem. Tölùnk KB. 10 m- Re Van egy kökereszt a sarkon. 1925-böl. Renovàlva 1985-ben Rà Van irva. Oda IS kijàrok esténként. Imadkozni. Min. 10 üdvözlégyet. Csodàk IS történtek emiatt.. Pl. A 41 éves vénlegény fiam megnösült, konkrétan ezt kértem Ott egy évig AZ osli mosolygos szüz közbenjàràsàt a szent Fiànàl kikékrve. Tehåt hangossan imàdkozom a templomban, Meg AZ utcasarkokon, hogy ha arra jön valaki nem bujok El. Jézus erre célzott vajon? Hogy AZ képmutatò Aki igy Tesz? Vagy Itt valami masròl Van szò? AZ urnapi körmenet vagy a feltàmadàsi körmenet IS hangossan AZ utcàn tömegben történik. Azok IS mind képmutatòk? Magam azon igyekszem, hogy minél többen legyenek ilyenkor Ott. Méghozzà együtt örvendezvén. Persze, hogy a közterületen paràdézòk feltunõ tùldiszitett izléstelen/katonaitùlzott gunyàikban cipellöikben csak a sajàt dicsöitésüket tartjàk legitimnek. Akkor IS ha AZ ellenkezik Mozessel/tizparancsolattal. Vajon Jézus és egyhàza melyiket tartja fontosnak ezen témakörökben? Pàpàk rajtatok a vilàg szeme. A boldogsàg forràsai. A csalàd és az imàk jòhirdetöi. Dràga pajainkon àt. Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.