JIT 2025 magyarok 4

1500 magyar fiatal Rómában Leó pápával

Elkezdődött a Jubileumi Ifjúsági Találkozó a Szent Péter téren: a világ 150 országából érkeztek fiatalok, hogy Leó pápával együtt imádkozzanak a békéért, és tanúságot tegyenek a remény erejéről. Az MKPK Ifjúsági Bizottsága tájékoztatása szerint a magyar küldöttség példátlan összefogással van jelen – kerékpáron, buszon, repülőn érkeztek –, hogy megéljék a hit, a közösség és az öröm ünnepét az örök városban.

Kedd este szentmisével kezdődött meg a Jubileumi Ifjúsági találkozó és zarándoklata  (JIT) Rómában, a Szent Péter téren. A szentmise végén Leó pápa körbe járt a téren a  pápamobillal, majd röviden köszöntötte az egybegyűlt fiatalokat és felhívta a  figyelmüket, mennyire fontos imádkozni a békéért, és hogy legyenek a béke  reményének hordozói. 

Elődje, Ferenc pápa tavaly tette közzé a Spes non confundit (A remény nem csal  meg) kezdetű bullát, meghirdetve ezzel a 2025-ös szentévet, amelynek során számos egy-két napos zarándoklatra kerül sor az örök városban. Ezek között is kiemelt  esemény a JIT, amely augusztus 3-ig tart. A találkozóra a világ 150 országából érkeztek és érkeznek folyamatosan a 18 és 30 év közötti résztvevők. A legtöbben  Európából, de háborús övezetekből is érkeztek, így például: Libanonból, Irakból,  Mianmarból, Ukrajnából, Izraelből, Szíriából és Dél-Szudánból. A találkozó  csúcspontja a vasárnapi szentmise lesz Leó pápával délelőtt 9.00-kor, Róma egyik  külvárosi területén, a Tor Vergatán. Ezt szombaton este imavirrasztás előzi meg, erre  szintén a Szentatyával együtt kerül sor.  

JIT 2025 magyarok 3
Fotó: Sáfrán Hunor János

A magyarokat 1500 fős küldöttség képviseli, akik közül a legtöbben busszal és  repülővel, egy 40 fős zarándokcsoport pedig kerékpárral érkezett. A fiatalok  egyházmegyék, lelkiségi mozgalmak, szerzetesrendek és plébániák szervezte utakon  jutottak el Rómába. A népes csapatot Fábry Kornél segédpüspök, a Magyar Katolikus  Püspöki Konferencia fiatalokért felelős testületének vezetője irányítja. A magyar  csoportok legnagyobb része a Fiera di Roma területén kapott szállást. Néhányan  kerültek plébániákra, vendéglátó családokhoz. A szerdai nap kiemelt programja a  magyar nyelvű szentmise és katekézis a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában. Péntek a  bűnbánati nap a találkozón. Egész nap lehetőség lesz a kiengesztelődés szentségének  vételére (szentgyónás). 

A fiatalok a hét során délelőttönként a „Párbeszéd a várossal” nevű kezdeményezés  keretében, Róma városának különböző részein, terein és templomaiban kulturális,  művészeti és spirituális programokon, imaesteken, koncerteken, kiállításokon,  tematikus workshopokon, színházi programokon és sporteseményeken vesznek részt. 

JIT 2025 magyarok 2
Fotó: Sáfrán Hunor János

Fábry Kornél köszöntőjében így fogalmazott a magyar fiataloknak:

„A remény  zarándokaiként bármilyen nehézségek jönnek is, mindig találjunk reményt a hitben, a  közösségben és a szeretetben. Ez a zarándoklat egy lehetőség arra, hogy felfedezzük,  hogyan adhatunk reményt egymásnak, és hogyan válhatunk mi magunk is a remény  forrásaivá mások számára. (…) Legyen ez az út közös élmény, amely erőt ad a  hitünkben és a mindennapokban!” 

Kapcsolódó tartalom

  • A szüzesség lehet karizma? – Lelkesítő

    Bartha Angéla szociális testvér Lelkesítő elmélkedésében egy ritkán értett, mégis mélyen evangéliumi témát állít a középpontba: a szüzességet mint karizmát és prófétai életformát. Rámutat, hogy a szüzesség nem hiány, nem kényszerű lemondás, hanem a Szentlélek ajándéka, amely örömmel és termékenységgel jár együtt. Olyan kegyelmi ajándék, amely nem önmagáért való, hanem az Egyház és a világ…

  • Imanap a békéért

    Péntek van, Jézus kereszthalálának a napja. Ma a keresztények világszerte azért imádkoznak és böjtölnek, hogy a Szentföldön megszűnjék a vérontás s az igazságosságon alapuló béke legyen az úr. Nem ez az első imanap. Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka október 11-én felhívást tett közzé, amelyben kérte, hogy a keresztények október tizenhetedikét a Szentföld békéjéért tartandó…

  • Szíria: egy börtönbe került pap sikertörténete

    Malek atya egy szíriai börtönben talált rá arra a küldetésre, amelyre az Úr szólította őt. Malek Abdul Nour atya egy börtönben döbbent rá a küldetésére. Néhány hónappal ezelőtt (2019 első felében – a szerk.) négy napon át Damaszkusz északi külvárosában, Adrában volt bebörtönözve, és arra várt, hogy a hatóságok felderítsék annak az autós balesetnek a…

  • Lelkesítő: A megbocsátás útja

    A Lelkesítő legújabb részében Bartha Angéla a nagyböjt egyik legnehezebb, ugyanakkor legfelszabadítóbb lelkigyakorlatára hív: a megbocsátásra. Nem csupán lemondásokról, külső vállalásokról beszél, hanem arról a belső útról, amely valódi békéhez vezet – személyes, közösségi és akár nemzeti szinten is. Az elmélkedés középpontjában a ruandai népirtás túlélőjének, Immaculée Ilibagiza megrendítő története áll. Az 1994-es, mintegy egymillió…

  • Az udvarias üldözési forma ássa alá a nyugati országokban a vallásszabadságot 

    Bár a vallásszabadság elleni legsúlyosabb támadások elsősorban a déli országokban történnek, a Szükséget Szenvedő Egyház (ACN/AED) nevű szervezet június 22-én, csütörtökön közzétett jelentése most először világított rá arra, hogy azok a nyugati országokat sem kímélik. Ez nem újdonság. A Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church in Need (ACN/AED) nevű szervezet június 22-én kiadott, a…

  • A jó pápa

    „Aki hisz, az derűs és derűje Istentől származik” (XXIII. János pápa) Angelo Giuseppe Roncalli, a későbbi Szent XXIII. János pápa 1881-ben született Olaszországban. 23 éves korában, 1904-ben szentelték pappá. A II. Világháború alatt, amikor Törökország pápai delegátusa volt, számos zsidó embert mentett meg a náci üldözéstől azzal, hogy az állandó képviselet tranzitvízumát vagy hamis keresztleveleket…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. A lélek számára nagyon hasznos napokat kívánok a fiataloknak a Szentháromság áldásával!