A mobil, a mobilgát és a felrobbant csippek

Koszovó sír, mert a brüsszeli játékvezető nem fújta le Szerbiát. A magyarországi balos tanárok megijedtek, hogy hová gyűjtik be azt a sok mobilt. Az izraeli titkosszolgálat pedig mobilokba és adóvevők akkumulátorába rejtette a robbanóanyagot, több ember halálát okozva. A NATO meg nem meri egységesen támadni Oroszországot, de a tagországok küldhetnek atomválaszt kiprovokáló fegyvereket, saját szakállukra. A Római parton nem volt mobilgát, mert a regnáló „főpolgi” nem ment bele annak megépítésébe, így a szállodák hallját nyaldossa az idei árvíz.

Íme egy-két szalagcím a friss hírekből.

Így, egymás mellett mintha össze (is) függenének. Kell a technikai fejlődés. Hiszen mennyi jóra használhatjuk a hordozható maroktelefont. A hendit. Az okost. Mennyi mindet tud. Mennyi kütyü rá van telepítve. És milyen szép szelfiket készíthetünk vele. Mennyi adat betáplálva. Könyvtárak százai. És nincs szükség mások segítségére. Egyedül leszervezzük, megoldjuk, megtudjuk, elintézzük…

Jaj, nem, dehogy.

Ráadásul állandó készültségben lehetünk, hogy hívjanak, lájkoljanak, elérjenek. Még a vécén is. Még álmunkban se legyen nyugtunk. Bárhol megtalál minket bárki. Még a Moszad is. Csak lítium legyen benne, s térerő. Apropó lítium. Afrika, Oroszország és Szerbia. No nem a háború miatt emlegetem együtt őket, hanem mert ők adják a mobiltelefonokhoz szükséges lítium nagy részét. Nyugat-Szerbiában található Európa legnagyobb lítium-lelőhelye. Még nem vették fel Szerbiát az EU-ba, de a brüsszelieknek most hirtelen a szebbik arcát látni, mert kell a szerb lítium. Így a koszovóiaknak is hátrébb kell lépniük az önálló műállamukkal. A lítium-ionnal ellátott kütyük meg Libanonban felrobbantak. Mint a kovid idején, a láthatatlan halál hullámai újra fodrozzák az emberiséget.

Csak hát a politika nem szerelemről, erkölcsről szól, hanem érdekekről, pénzről, ideológiáról.

Fel sem tűnik sokaknak – vagy éppen valakik ezt használják jól ki, – hogy mennyire sebezhetőek vagyunk. Hogy kényelmünk oltárán feláldoztuk józan eszünket, emberi tartásunkat, biztonságunkat. Önként, dalolva vállaljuk a csendes öngyilkosságot, fittyet hányva evangéliumnak, normalitásnak, békének. Mert nemcsak az iszlám terrorizmus számára jók a kések, a fegyverek, a csipszek, a vírusok. Nyilván nekik mindenképp, mert, ha adatokhoz, bankszámlákhoz, szovfterekhez férnek, és megtanulják a csúcstechnológiát, akkor nekünk „nyugati, fehér” keresztényeknek annyi. De hol van itt a szülői felelősség, aki olyasmit ad a gyermek kezébe, amellyel a gyerek eleinte játszik, aztán önmaga vagy mások halálát okozza?

Mintha egy Netflix-sorozatból lépne elő a mai felvilágosult emberiség. Élvezi a halált, ki akarja próbálni mindenáron, mert az olyan izgalmas. Mert a nagy jólétben, a felhalmozott, most már nem titkos tudással hirtelen olyan hatalomra tett szert, amellyel saját magát is megölheti. Azzal, hogy mire használja a technika vívmányait, gyártó és felhasználó könnyen le is buktatja magát. Ahogy most is történt. És hiába jó a cél. De mitől jó a cél, ha másokat el akar pusztítani? Mert a tömeges halálban még hasznot lát és húz is jócskán?

Micsoda megtébolyult kaotikus béke ez, amelyet mások halála finanszíroz? A puliszka ugyan nem robban, de a közeljövőben lassan az lesz a természetes, ha a mobiltelefonok is felrobbanhatnak a kezünkben. Eddig is tudtuk, hogy lehallgatható bárki, ha közel van a mobilja, de most már szintet léptek. És mindig önmagukat leplezik le, sőt büszkék is rá. Pár éve még arcfelismerőkkel próbálkoztak, most nyíltan a telefonokba rakják a robbanószert. Igen, úgy látszik, állami terrorizmus is létezik.

Csak akkor kiben bízhatunk?

Miért is kell a gyermeknek mobil? Egy újabb játékszer, hogy figyelmét elterelje? Vagy egy gyilkos fegyver melyet saját maga ellen fordíthat, vagy ellenünk? Mert a mai felnőttek vezették be a gyermekeket egy olyan világba, amelyben az xy kromoszóma összevegyült az XY- nemzedékkel, és közben hirtelen aggódni kezdtünk a jövőjükért.

Ahelyett, hogy Jézus Krisztust követnénk. Ellenállva akár a technika kísértésének is.

Legyetek olyanok, mint a gyermekek, – mondja Jézus. Mi inkább gyermetegek és ostobák akarunk maradni. Akiket könnyen rászed a Sátán és az orrunknál fogva vezet. Fel sem hív telefonon, csak küld egy SMS-t. S már rá is kattantunk.

Úgy tűnik, túl sok az informatika, és túl sok gonoszságra használja az ember.

Nem kellene ezzel is megfertőznünk idejekorán gyermekeinket. Azzal ők nem lesznek okosabbak, csak még kiszolgáltatottabbak. És mi leszünk a sírásóik. Azt hiszem, Jézus nem ezt várja tőlünk. Inkább azt, hogy szerezzük vissza belső ártatlanságunkat. Azt a fajta istenképiséget, ami még a gyermeken látszik.