177. nap: Térj vissza, Izrael!

Korszak: Megosztott királyság

Ima

Mennyei Atyánk, magasztalunk téged, és imádkozunk kegyelmedért! Kérjük segítségedet! Imádkozva és böjtölve jövünk eléd szükségünkben, miként Dávid ebben a mai zsoltárban. Hiszen Istenünk, vannak, akik szembeszállnak velünk, akik megátkoznak bennünket, akik távol tartják magukat az áldástól. Mégis, Dáviddal ellentétben, aki az őt átkozókra átkot kér, mi ahhoz kérjük a kegyelmed, hogy nevén tudjuk nevezni az igazságtalanságot, amikor látjuk, hogy meg tudjuk nevezni a gonoszt, amikor látjuk! De Krisztushoz szeretnénk hasonlítani, hogy kiterjesszük rájuk is a kegyelmet és a megbocsátást! Nem kérünk átkot az ellenségeinkre Uram, hanem a megtérésüket kérjük! Arra kérünk, hogy szereteted által új életre szülessenek! Arra kérünk, hogy add nekik az áldást, ami megváltoztatja a szívüket, hogy megismerjenek téged és kövessenek egész életükkel! Jézus nevében könyörgünk ellenségeinkért! Könyörgünk azokért is, akik szeretnek minket, azokért is, akik nem úgy szeretnek minket, ahogy kellene, és könyörgünk egymásért is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Vegyük először a 109-es zsoltárt. Mostanra már jól ismerjük Dávidot, tudjuk, hogy valódi ellenségei voltak. Voltak olyan emberek, akikre életre-halálra üldözték nap mint nap. Mások tettették, hogy a barátai, de nem voltak azok. Ezért ez egy nagyon őszinte ima Dávid részéről, amikor azt akarja látni, hogy elnyerik a büntetésüket. Ebben nincs semmi rossz. Emlékezzetek, mielőtt az irgalomhoz eljutnánk, meg kell értenünk az igazságosságot. Mielőtt megbocsátanánk, meg kell értenünk, mi az, ami megbocsátandó. Dávid ezen a ponton van. Őszinte imájában igazságot kér az ellenségeire.

De mi már többre vagyunk hívva, ahogy az a bevezető imában is elhangzott. Ne csak Dávidot utánozzuk az imájában, hanem legfőképpen Krisztust, aki azt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk23,34). Még akkor is így imádkozott, amikor szabadságától, méltóságától, életétől, mindenétől megfosztották. Sokat tanulunk ezekből az imákból a Zsoltárok könyvében. Modellül szolgálhatnak a saját imáinkhoz, de minduntalan Krisztus világosságába kell helyeznünk és helyesen kell értenünk őket.

A Királyok második könyve 9. fejezetében újra egy ismerős történettel találjuk magunkat szemben. A Krónikák könyvében már olvastunk Izebel haláláról, de itt több részletet tudunk meg. Itt történik meg a beteljesedése annak, amiért Elizeus elküldi egyik prófétatanítványát, hogy titokban kenje fel Jehut Izrael új királyává. Látjuk, hogy Jehu megöli Izrael és Júda királyát és szemtanúi leszünk Izebel halálának. Utóbbiról az Írás részletezi, hogy kifesti az arcát, vonzóvá próbálja tenni magát, mintha ezzel el akarná csábítani Jehut, aki a jelenlegi dinasztiát jön megdönteni. Lehet, hogy ez nem így van, de egy biztos: Izebel több szempontból is elvesztette kapcsolatát a valósággal. Az egyik, hogy azt hiszi, ő képes lesz Jehut eltéríteni a küldetésétől, a másik, hogy nem veszi észre, hogy eunuch szolgái mennyire nem hűségesek hozzá. Hiszen Jehu első szavára: „Dobjátok le!” (2Kir 9,33), kidobják az ablakon. A Szentírás Izebellel, Achábbal és Ataljával kapcsolatban bemutatja, hogy hosszú időn keresztül a gonoszságot választották és egy ponton megítéltettek a választásuk miatt. Ez a Szentírás egyik törvénye, az Úr egyik törvénye: egy ponton Isten hagyja, hogy azt kapjuk, amit választottunk.

Ez a végkövetkeztetése Ozeás könyvének is. Még életében meglátta Izrael házának pusztulását. Meglátta, hogy mindaz, amit jövendölt, bekövetkezett. Jöttek az asszírok és lerombolták Izrael királyságát, a tíz törzs lakóhelyét. Az utolsó fejezetek Ozeás könyvében elmondják, hogy ez fog történni, mert a hűtlenség folyamatos. Isten azt mondja: „Pedig én tanítottam meg járni Efraimot” (Oz 11,3a) – emlékezzetek, Efraim a másik neve az északi királyságnak, Izraelnek. „Karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki” (Oz 11,3b-4), „de – folytatja Isten – nem akarnak megtérni” (Oz 3,5) – és az ellenállhatatlan asszír támadás lesz a realitás.

Egy ponton azt kapjuk, amit választottunk. Még Ozeás életében Izrael megkapja, amit választott. Azt választotta, hogy nem tartozik az Úrhoz, és azt kapja. A száműzetést választotta és azt kapja. Emlékezzetek csak vissza Ozeás gyermekei nevének jelentésére: „nincs irgalom”, „nem népem”. Tudjátok, amire a próféták folyamatosan figyelmeztetik a népet, az végül is bekövetkezik.

De a történetnek itt nincs vége! Az utolsó, 14. fejezet címe és témája: „Izrael megtér és irgalomra lel”. Mert bár folyamatosan mondogatják, hogy ’nem vagy a mi Istenünk’ és hamis bálványokhoz fordulnak, mégis ott az ígéret. Ozeás pedig folyamatosan mondja: „Izrael, térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez” (Oz 14,2). Egy csodálatos imában szinte Izrael szájába adja a megtérés szavait: „Nem mondjuk kezünk alkotásának többé:  Te vagy a mi Istenünk! Mert az árva csak nálad talál irgalmat.” (Oz 14,4). Erre Isten válasza: „Meggyógyítom hűtlenségüket, s szívemből szeretni fogom őket” (Oz 14,5).

Asszíria jön, lerombolja Izraelt, az északi királyságot és Ozeás látni fogja ezt, de ő azt is tudja, hogy Isten szeretete végnélküli és megállíthatatlan! Igen, Izrael azt kapta, amit választott. Ebben az időben hűtlenül éltek, helytelen istentiszteletet végeztek. Már I. Jerobeám idejétől kezdve, mikor Bételben és Dánban áldozati oltárokat állítottak, teljesen elfordultak Istentől. Majd a nem megfelelő áldozatbemutatáson túl már nem is Istent, hanem csak a bálványokat imádták. Isten mégis azt mondja: „Meggyógyítom hűtlenségüket és szívemből szeretni fogom őket.”

Hogyan lehetséges ez? Ez csak azért lehetséges, mert a történelem egy pontján Isten egy lesz közülünk, és minden törzsre, népre, fajra és nemzetre kiterjeszti áldását a Föld végső határáig. Izrael 10 törzse északon eltűnik örökre, feloldódnak az Asszír és a Babiloni Birodalom népei között, illetve belőlük lesznek a szamaritánusok. Isten úgy újítja meg őket, hogy az Ő országában állítja őket helyre, amit Jézus meghirdet és megalapít az Egyházban. Ó, ez annyira jó!

Testvéreim, ti és én sokszor hűtlenek vagyunk, Isten mégis megszólít, hogy forduljunk vissza hozzá, Ő meggyógyítja hűtlenségünket és szívéből fog szeretni minket. Milyen jó Isten! –  szereti a megtört szívünket.

Imádkozzunk egymásért ezen a hosszú úton, imádkozzatok értem is! Én is imádkozom értetek.