Az auschwitzi parancsnok tragikus és mégis reményteli története
Rudolf Höss milliók haláláról döntött a hírhedett náci koncentrációs táborban. Vajon megmenekülhet a lelke?
Megbocsátható, ha azt hisszük, hogy a náci Németországban kihalt a lelkiismeret. Az emberiség elleni bűnök, beleértve a zsidó Holokausztot is, olyan mértékűek voltak, hogy azok, akik ezeket kigondolták, megtervezték és végrehajtották, bizonyára démonok lehettek, nem pedig emberek.
Rudolf Höss története azonban azt mutatja, hogy még az árja fajelmélet iránti rajongás és a parancsoknak való vak engedelmesség őrületében is megmaradt egy szikrája a lelkiismeretnek, és a megváltás reményét nyújtotta legalább egy ember számára Hitler csatlósai közül.
Sajnálatos módon azonban, mire Höss felismerte a lelkiismeret fényét, már nagyon sok baj történt. Ő építette az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábort, és ő volt a tábor parancsnoka. A Holokauszt során megölt zsidók közül minden hatodik Auschwitzban halt meg.
Hösst 1947. április 16-án akasztották fel, miután a lengyelországi Legfelsőbb Nemzeti Törvényszék halálra ítélte. Az igazságszolgáltatás az emberi törvények szerint megtörtént. Akármilyen további igazságtétellel is kellett szembenéznie Hössnek a túlvilágon – és Isten igazságos bíró -, az élete végén bűnbánatot tanúsított, és abban a reményben halt meg, hogy elnyerheti Isten kegyelmét.
Egy életnyi engedelmesség
Höss a német fürdővárosban, Baden-Badenben született 1901. november 25-én, hívő katolikus családban. Már csecsemőkorában megkeresztelték. Az egyházzal gyermekkorától kezdve közeli kapcsolatban volt. A Höss-házban gyakran vendégeskedtek papok, és Rudolf apja a fiút Lourdes-ba és más európai kegyhelyekre is elvitte. Rudolf gyakran járt gyónni, és édesapja azt remélte, hogy a fia egyszer majd pap lesz.
Egy gyermekkori élmény nyomán azonban mély gyanakvás ébredt benne a papokkal szemben, és ez végül azt eredményezte, hogy elhagyta az egyházat.
“Egy szombati reggelen, amikor az iskolában az osztálytársaival lefelé sietett a lépcsőn, véletlenül meglökött egy másik fiút, aki elesett és eltörte a bokáját” – mondta el 1998-ban a Seton Hall Egyetemen tartott előadásában a történész John Jay Hughes atya. „Rudolfot két óra elzárással büntették. Mivel mindig nagyon lelkiismeretes volt, még aznap megemlítette vétkét a heti gyónásában. Otthon azonban nem beszélt az esetről, mivel nem akarta ‘elrontani szülei vasárnapját’, ahogy ő írta.”
Hughes atya így folytatta: „Még aznap este meglátogatta a családot a gyóntatója, aki apja jó barátja volt. Másnap reggel aztán az apa megszidta és megbüntette őt, amiért nem számolt be azonnal a lökdösődésről. Mivel az otthoni telefon nem működött, más látogató nem jött hozzájuk, és egyik osztálytársa sem lakott a közelben, Rudolf arra a következtetésre jutott, hogy a pap kellett megszegje a gyónási titkot. ’A papság szent hivatásába vetett hitem összetört, és csak úgy kavarogtak bennem a kételyek – írta Höss. – Ezután az eset után egyetlen papban sem tudtam már megbízni.’ Másik gyóntatóhoz kezdett járni, majd hamarosan egyáltalán nem járt többé gyónni.”
Irányváltás
Ahelyett, hogy változatlanul a szeminárium lett volna a célja, Höss belépett a hadseregbe és az első világháborúban szolgált. 1922-ben, miután Münchenben hallotta Hitler beszédét, belépett a náci pártba. Egy bő évtizeddel később Heinrich Himmler, az SS parancsnoka az SS-be hívta őt. Höss tisztelte Himmlert, és bármit mondott, azt vakon elfogadta.
Höss nem tévesztendő össze egy hasonló nevű másik prominens nácival, Rudolf Hess-szel, aki Hitler helyettese volt.
A ranglétrán felfelé haladó Höss „bízott a [náci] ügy helyességében, és belső kételyei egyáltalán nem tükröződtek jéghideg vonásain” – mondta Hughes atya. A dachaui és a sachsen-hauseni koncentrációs táborokban szolgált, és 1940-ben megbízták azzal, hogy a nácik által megszállt Lengyelországban, Auschwitzban építsen egy új tábort. Hughes úgy véli, hogy Hösst a náci ideológia vezette, de ugyanakkor taszította a foglyokkal való kegyetlen bánásmód. Felettesei utasításait ennek ellenére végrehajtotta, és beosztottjait is arra utasította, hogy hajtsák végre Hitler elképzeléseit.
„Hidegnek és szívtelennek kellett látszanom ezeknek az eseményeknek a során, amelyek mindenki számára szívet tépőek voltak, akiben bármilyen emberi érzés van” – írta később Höss a börtönben készített emlékirataiban. „Hidegen kellett ott állnom és néznem, ahogy az anyák a nevető vagy síró gyermekeikkel bemennek a gázkamrákba… Soha nem voltam boldog Auschwitzban, mihelyt megkezdődött a tömeges megsemmisítés.”
„Soha nem voltak lelkiismereti aggályai?” – tette fel a kérdést Hössnek a lengyel ügyész a tárgyalás során.
„De igen, később” – válaszolta Höss. – „Akkor, amikor megérkeztek a tömegtranszportok, és különösen, amikor minden nap nőket kellett megölnünk. Mindenkit, aki érintett volt a dologban, ugyanaz a kimondatlan kérdés foglalkoztatott: Szükség volt erre? Többször, többen is odajöttek hozzám, és erről beszéltek. Én pedig csak annyit tudtam mondani nekik, hogy nekünk parancsokat kell végrehajtanunk anélkül, hogy bármilyen emberi érzést megengednénk magunknak.”
A lengyel börtönben dolgozó pszichiáternek azt is elmondta, hogy a koncentrációs táborban töltött évek alatt végig úgy érezte, hogy „valami nincs rendben”. Bár továbbra is hitt a nemzetiszocializmus eszméjében, azt mondta: “Egészen biztos vagyok abban, hogy az erkölcs elvetése helytelen volt, éppúgy, mint a bűnök, a terror, a gyűlölet áradása is. Ezt mindig éreztem.”
Azt is mondta: „Ma már látom, hogy a zsidók kiirtása rossz dolog volt, teljesen rossz.”
Karol Wojtyla útját is keresztezte távolról
Németország háborús veresége után Höss egy farmon dolgozott. Egy ideig elkerülte, hogy elfogják, de 1946. március 11-én a brit katonai rendőrség letartóztatta, és más korábbi náci vezetőkkel együtt bíróság elé állították. Höss elismerte „táborparancsnok teljes felelősségét” mindenért, ami ott történt. 1947. április 2-án Lengyelország Legfelsőbb Nemzeti Törvényszéke bűnösnek találta, és meghozta a halálos ítéletet. Hösst átszállították az Auschwitztól mintegy 19 mérföldre fekvő wadowicei börtönbe. Akik ismerik Szent II. János Pál pápa életét, azok tudják, hogy 1920-ban Karol Wojtyla ebben a lengyel városban született.
Azon a napon, amikor megérkezett a börtönbe, Höss papot kért. Volt egy karmelita kolostor a közelben, amelyik lelkipásztori ellátást biztosított a foglyoknak, de egyik szerzetes sem beszélt jól németül, Höss pedig nem tudott lengyelül. A karmeliták a helyi lelkésztől kértek segítséget, aki viszont kapcsolatba lépett Adam Stefan Sapieha krakkói bíboros érsekkel. Sapieha, aki alig néhány hónappal korábban szentelte pappá a fiatal Karol Wojtylát, elintézte, hogy közeli bizalmasa, a krakkói jezsuita provinciális, Władysław Lohn atya menjen el Wadowicébe. Lohn atya április 10-én látogatta meg Hösst.
Lohn atya 1935 óta a Jézus Társasága dél-lengyelországi tartományának provinciálisa volt. A háború idején Auschwitzban 27 jezsuita volt bebörtönözve, közülük tizenketten ott is haltak meg. Lohn atya 1940. szeptember 4-én meglátogatta a bebörtönzött jezsuitákat. Belépési engedélye ma is a krakkói jezsuiták birtokában van. Lohn és Höss ekkor találkozhattak.
Évekkel később, a wadowicei börtönben tett látogatása alkalmával Lohn atya több órát töltött Höss-szel, aki formálisan is megvallotta katolikus hitét, és visszatért az egyházhoz, amelyet negyedszázaddal korábban elhagyott. És ami fontos, szentségi gyónást is végzett. Lohn atya a rákövetkező napon visszatért, hogy megáldoztassa Hösst, aki – Hughes atya beszámolója szerint – „sírva térdelt a cellája közepén”.
Hösst 1947. április 16-án akasztották fel az általa épített koncentrációs táborban. Feleséget és öt gyermeket hagyott hátra, akiknek csak néhány tanácsot tudott adni búcsúzóul. A cellából, ahol kivégzésére várt, ezt írta a gyermekeinek küldött levelében: „Életem legnagyobb tévedése az volt, hogy mindent hűségesen elhittem, ami felülről jött, és a legcsekélyebb kételyre sem mertem vetemedni a számomra bemutatott dolgok igazságát illetően.”
Höss félresöpörte, figyelmen kívül hagyta a lelkiismeretét. Gyermekeit arra buzdította, hogy ők ne tegyenek így. Levelét ezzel zárta: „Minden vállalkozásotokban ne csak az elmétek diktáljon, hanem mindenekelőtt a szívetek hangjára hallgassatok.”
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
INRI,
Kísérletek bizonyítják az 1960-as évekböl, hogy az emberek 80-90%-a az ember(i)ség és Isten ellen is kepes dönteni sokszor a legkisebb vélt vagy valós érdeke vagy fals pusztito-vak-engedelemessége miatt. Mit talált Milgram? Egy kisérleteben „tanitók és tanulók között“ áramütésekkel büntették a tanulók rossz válaszait. A tanulók azonban szenvedést szimuláló “szinészek voltak”-de ezt a tanitok nem tudták…A tanítók azok igazi kisérleti egyének voltak, hogy parancsra képesek -e ártani másoknak, ha a parancsolóra bármely okból „felnéznek“? A Milgram-kísérlet bebizonyítja, hogy sokan hajlandóak engedelmeskedni egy tekintélyes figura követeléseinek, még akkor is, ha tetteik ártanak egy másik személynek.
„A kísérlet után a résztvevőkkel interjút készítettek. Milgram azt találta, hogy minden valódi résztvevő elérte legalább a 300 voltot amivel a “tanulót halára is kínozhatta, és 65%-a továbbra is elérte a teljes 450 voltot, amikor tudvalevö, hogy a „tanuló“ halott vagy mágán ´kivül van az áramcsapás miatt… Arra a következtetésre jutott, hogy a normális emberek megfelelő kényszertitö vagy annak hitt körülmények között engedelmeskednek az igazságtalan parancsoknak is.
Vad dolgok ezek. Diktatúrák jellemzöi. (Szélsö)-Jobboldali, vagy (Szélsö)-Balodali diktatúrák akaratának eröszakos terroja. Az nem normális, hogy emberek (tíz-száz) milliói háborúban éljenek. Akik azokat a nagyüzemi gyilkolásokat kitalálják pedig kevesen vannak. Ök a haszonlesök. Egy kilo acélból ha pl. közuti jármü lesz vagy ha fegyver 5-10 szeres haszonnal lehet eladni a fegyver javára. Azért, mert a „háborus idökben“ felfüggesztik a demokratikus kontrollt és nyiltan nem tartanak vásztásokat=diktatúrát vezetnek be, már százezer éve. A közbensö végrehajtók, meg elhiszik, hogy ennek igy kell lennie…Mert valakik hathatósan meggyözik öket, hogy arról, hogy ök a hösök. A másik oladalon ugyanígy van ez. Ami az egyiknek höstett az a másiknak terror…és fordítva…Hogy emberek normálisan cselkedjenek ilyen idöszakokban az nagyon-nagyon akadályoztatva és kényszer hatása alatt van! …
Azok a kevés háborús akarnokok, akiket az áldozatokat meg diktátumukkal prommt-a halálba küldenek sok-sok millióan vannak. Hiába is akarjaák egyre hangosabban ujra ráeröltetni azt a háborús-hangulatkeltést az emberekre már Európában is a második világhaború után immár 79 évvel ennyi évi háborús „szünet után“ az emberek itt még tudják, hogy a béke az jó a háború az meg rossz.
Pedig ez a vakfegyelem ami gyilkos parancsra öl nem ment fel senkit sem Isten elött…aki ismeri a Mózesi tíz parancsaolatot, amit az a Sináj hegyen vett át a Jótermtötöl…
Nekünk könnyü dolgunk van. Akik zsidó és keresztények lévén hiszünk a tízparancsaolat egyedül boldogító normájában…
Például ennek a Rudolf Höss-nek semmilyen emberi mentsége sincsen. Aki az emberi bíroság elött halára lett ítélve. Akkor sem ha belátta és a gyerekeinek megírta: „Életem legnagyobb tévedése az volt, hogy mindent hűségesen elhittem, ami felülről jött, és a legcsekélyebb kételyre sem mertem vetemedni a számomra bemutatott dolgok igazságát illetően.” Szerencséje, hogy a gazdájának csak rövid ideje maradt a világ elleni harcában eszeveszetten öldöklnie. Hogy a Jóisten hogyan ítéli meg Rudolf Höss-t “odaát” az szerencsére nem emberekre van bízva…ezt a bünbánata után csakis Ö a Jóteremtö tudja…mi pedig nem.
Sajnos azonban van egy másik hasonló (marxista-neomarxista-kommunista) diktatúra is, a német-háborús-diktatúrához hasonlóan, amelynek nem csak 11 éve volt arra, hogy gyilkoljon világszerte, hanem már majdnem 110 éve teszi ezt ez az ateista tizparancsaolattagadó, keresztény és zsidó egyházakat üldözö, semmilyen hitközséghez nem tartozo, evilági mindíg változó hazug ideológiát követö, áljókodó radikális aktivista csapat. Az Istentagadó-örökélettagadó-tizparancsoalttagadó ideológusai ateista=Istentagadó marxisták vagy neomarxisták. Méghozzá az ateista mammonimádó=pénzistenimádó könyörtelen háborús uszítók és azok utódai. Akik “proletardiktaturában” akarják a csakis evilági boldogságot mindenkiere kiterjeszteni, ha tetszik ez a többségnek, ha-nem. Föleg a keresztény egyázak és a vallásos zsidó egyházak betiltásán ármánykodnak szüntelen. Nálunk Magyarországon 1919-ben kezdték ezt a Szovjetunióból át-jövö “népbiztosok”. Amikor a Tanácsköztársaság idején első ízben hatalomba csalták magukat – a hatalom átvétele már akkor is csak háttéralkuk eredményeképpen sikerült nekik –, és nálunk is azonnal terrorisztikus eszközökhöz folyamodtak.
Nem véletlen, hogy egyik legelső ténykedésük a saját irányítású karhatalmi erő, a Vörös Őrség létrehozása volt. Ennek vezetője Landler Jenő belügyi népbiztos lett.
Ezt az osztályt Landler Jenő tudtával Korvin Ottó felügyelte. A helyettes hadügyi népbiztos, Szamuely Tibor irányításával csakhamar felállítottak egy megközelítőleg 200 főből álló speciális különítményt. A felállított kommandó – amely a „Lenin-fiúk” elnevezést aggatta saját magára – lényegében a Forradalmi Kormányzótanács politikai karhatalma, annak is az elitalakulata lett. Akkor, amikor 133 napig nem volt az országban nekik ellenállni képes haderö (mert a magyar katonaságot a Habsburgok az olasz frontrol nem engedték haza), gyilkoltak, fosztogattak, a saját elveik szerint, mindenféle birósági ítéletek nélkül.
Ekkor már Több gyilkolásra, kegyetlenkedésre összeállt kommunista különítmény is járta az országot. Szamuely Tibor április 20-án Győrben mondott beszéde:
„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!” Hogy az ki azt majd Ök eldöntik…Bíróságok nélkül is. (Föleg persze papok és hívö emberek, polgármesterek, iskolaigazgatók, és mindeki aki nem akar Istentagadó vagy egyházellenes lenni)
Vagy például, Lukács György közoktatási népbiztostól idézve 1919-böl: „A vörösterror a hatalomra jutott proletárosztály elszánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait (ellenforradalom, szabotázs, korrupció, lánckereskedés stb.) eltakarítsa a maga útjából. … A diktatúrának kétségkívül, kell, hogy legyenek szakaszai, amikor a proletariátus elemi létfenntartása a terror kíméletlen alkalmazását követeli meg, vagyis a ’cél szentesíti az eszközt’ gondolat jegyében a ’szocializmus’ kiépítésének útján még a terrormódszerek is elfogadhatóak.”
Arra pedig számtalan példa volt van és lesz, hogy a diktatúrák vezetöi az álatluk “legyözött diktatúra embereit” átveszik a saját soraikba. Így volt ez a Tanácskormány diktatúrában is (az elsö magyar marxista kommunista kísérleti diktatúrában is már 1919-ben!):
Szamuely és halálvonata Szolnokról Abonyba távozott, ahol a terror további áldozatokat követelt:
“Szamuely Szolnokról különvonatával ért Abonyba, ahol 3-án délután a helyi ellenforradalmi megmozdulás leveréséhez fogott. Egy régi-új vörösőr, Csibrán József is színleg a nemzetőrök közé állt, a vöröskatonából avanzsált nemzetőr azonban nem bizonyult állhatatosnak, Szamuely parancsára készségesen összeállította a nemzetőrök (a tanácskormány ellensegeinek) névsorát. Ennek alapján láttak munkához a Lenin-fiúk. Többek között elfogták Sarudi Battik Béla orvostanhallgató tartalékos főhadnagyot, a fegyveres megmozdulás egyik vezetőjét is. Egyenesen Szamuely vonatirodájába vitték, ahol öt perc alatt döntöttek sorsáról. Itt vörös parancsnoki tisztséget kínáltak fel neki, hogy -a korábbi ellenségük- csatlakozzon hozzájuk. Miután ezt elutasította, kötél általi halálra ítélték és azt azonnal végre is hajtották.” Ugyanígy lettek állítólag a német második világháborús katonatisztekböl az Szovjet-Keletnémetország területén a legvéresszájúbb Kommunista vezetök is. Söt még Magyaroszágon is volt erre példa, 1948 után a szélsöjobbos katonatisztböl széldöbalos kommunista katonatiszt, vagy kommunista besúgó lett…persze vélt vagy valós kényszerböl…
Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…
INRI,
ilyesmivel nem szabad viccelni. Azonban anno a Rákosi majd a Kádár rendszerben volt erröl egy vicc. Az egyéb kisebb elönyök miatt (karrier, lakás stb.) Egy zenész felvetetné magát a Kommunista Pártba Szépmagyaroszágon, amikor ök voltak itt az abszolút diktatórikus urak. A felvételi bizottság megkérdi öt: “Mitt tettél a szélsöjobb ellen?”. “Hát én zenész vagyok…mit tehettem? Oda mentem ze´nélni ahova hívtak?!?!”-hangzott a válasz…”Menj haza ne felesz meg- nem veszünk fel.” Amikor hazament elmondta a szomszédnak, hogy a kérésdre burkoltan bevallotta, hogy Ö a szelsöjobb rendezvényein is muzsikált. Amaz merótta, hogy bolondságot csinált…Miért nem tagadta le? “Nem tudtam letegadni”- hangzott a válasz, hiszen akiknek ott zenéltem, azok majd mint benn ültek a kommunisták felvételi bizottságában is…
Osli mosolyogós Madonna könyörögj érettünk…
Köszönöm a számomra teljesen ismeretlen Höss történetét , megtérése valóságos csoda