Egy valószínűtlen szövetség: „törölt” radikális feministák állnak közös platformon a Katolikus Egyházzal

A transzgender ideológia ellen fellépő katolikusok egészen valószínűtlen szövetségesekre találtak azokban a „genderkritikus”, transzneműség-ellenes feministákban, akik úgy vélik: a transzgender mozgalom sérti a nőket.

Még 2019-ben, Mary Kate Fain programozó írt egy cikket, amelyben elmondta, nem érti, miért titkolja el egyre több barátnője az identitását, és miért azonosítja magát inkább nem-binárisként – azaz „se nem nőként, se nem férfiként”.

Fain nem katolikus. A Katolikus Egyházzal gyakorlatilag szinte semmiben sem ért egyet. De a gender és identitás kérdésében igen. És ezért alaposan megfizetett. A cikk megjelenése után nem sokkal elbocsátották az állásából, amit a „cancel culture” szellemében más „törlések”, ellehetetlenítések követtek. „Törölték jelentkezésemet különféle konferenciákról, kitették a szűrömet azokból a csoportokból, amelyekben önkéntesként tevékenykedtem. Mindez nem csak azt bizonyította, hogy azt akarják, fogjam be a számat, hanem azt is, hogy a nőknek valóban szükségük van valami olyan platformra, ahol kijelenthetik, hogy ők bizony nők” – nyilatkozta a CNA katolikus hírügynökségnek.

Miért törlik a nőket?

Mary Kate Fain-t, más hölgyekkel – írónőkkel, értelmiségiekkel, aktivistákkal – együtt azért „törölték” a közéletből, mert meg vannak győződve arról, hogy a nők felnőtt, nőnemű emberek, akiknek vannak nemi alapú jogaik. Jogosultak arra, hogy kizárólagosan használhassanak bizonyos helyiségeket, mosdókat, öltözőket, hogy külön női börtönöket tartsanak fenn, hogy legyenek külön női terápiás csoportok, női sportegyüttesek stb. És bizony ezek a jogok napjainkban védelemre szorulnak.

Nos, ez a nézet ma már nem számít politikailag korrekt álláspontnak, mert kizárja a transzneműeket. Azaz: aki így gondolkodik, aszerint egy férfi nem válhat nővé pusztán azért, mert annak vallja magát, és fordítva sem.

A „törlés kultúrája” viszonylag új jelenség, amelyben a megbosszulás különféle formákat ölthet: trollkodás, kizárás a Twitterről és más platformokról, a vele kapcsolatos híradások teljes elhallgatása, netán legszemélyesebb adatainak, például lakcímének megjelentetése a közösségi médiában stb.

A New York-i Public Library könyvtára törölte azt a tervezett rendezvényt, amelyen a fentiek szerint elhallgattatott nők szólalhattak volna meg. A meghívottak egyike olyan nő, aki a pornográfia és a prostitúció ellen küzd, a másikuk vétke az volt, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy a „nő” szó „felnőtt nőnemű embert” jelent (ami egyébként az értelmező szótárban szereplő meghatározás). Egy harmadik hölgy ugyan a leszbikusok jogaiért harcol, de neki azt róják fel, hogy ha valaki ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy a leszbikusok olyan nők, akik nőkhöz vonzódnak, akkor az ilyen viselkedés egyenlő a transzfóbiával, a transzgender emberek gyűlöletével.

És hol van itt a közös alap a Katolikus Egyházzal?

Gondolom, senki nem hiszi, hogy a transzgender-ellenes, de például abortuszpárti és melegházasság-párti radikális női aktivisták sok mindenben közös állásponton lennének a katolikus tanítással. Van azonban egy kérdés, amiben hasonlóan gondolkoznak: ez pedig az, hogy a nők nők, és a férfiak férfiak, és ennek is születtek.

“Hatalmas pluszt ad, hogy a radikális feministák ilyen erővel nyilvánulnak meg a szexuális különbségek létezéséről és valódiságáról, az új genderőrület zsarnokságáról” – nyilatkozta a CNA-nak Mary Rice Hasson, a Katolikus Nők Fórumának igazgatója. – „Noha sok mindenben eltérő az álláspontunk, abban egyetértünk velük, hogy a szexuális különbségek valódiak, a férfiak és nők számos jelentős szempont szerint igenis eltérőek, és egy személy neme nem tud megváltozni.”

„Nagyon érdekes, hogy amikor viszont a társadalmunk a családi erőszakról, a szexuális támadások és megerőszakolások egyre növekvő számáról beszél, akkor bezzeg mindenki tudja, hogy mit jelentenek a „nő” és „lány” szavak” – mondta Kara Dansky, a Women’s Liberation Front (WoLF) vezetőségi tagja.

Hasonlóképpen közös pont a transzgender-ellenes radikális feministák és a Katolikus Egyház között, hogy mindketten elismerik: az erősödő transzgender mozgalom nagyon veszélyes a gyermekekre nézve, akik egyébként természetes módon leggyakrabban amúgy is kinövik esetleges nemi zavarodottságukat, és akiket mesterségesen terelgetnek rá arra a gondolatra, hogy társadalmi nemük különbözik a biológiai nemüktől egész egyszerűen azért, mert a nemükre kevésbé jellemző játékokkal szeretnek játszani.

“A gyermekeket nem szabad orvosi kísérletezéseknek kitenni” – mondta Mary Rice Hasson. Kara Dansky pedig hozzátette, hogy a viharos kamaszkorban levő fiataloknak együttérzésre, útmutatásra és gondoskodásra van szükségük, nem pedig sterilizálásra és csonkításokra.

A cikkünk elején szereplő Mary Kate Fain úgy vélekedett, hogy a transzgender mozgalmat a férfi/női szerepkör merev meghatározása is erősíti. Példaként felhozta, hogy a feministák sokáig küzdöttek az ellen, hogy a nő számára az egyetlen lehetséges életút az otthon maradás, főzés és gyereknevelés legyen. Ebből viszont az a torz üzenet fejlődött ki, hogy ha valaki otthon akar maradni, szereti a konyhai munkát és gyerekeket akar, akkor az egy nő, ha viszont nem így képzeli az életét, és ezeknek a tevékenységeknek az egyik kombinációját sem kívánja, akkor az nyilván nem is nő.

Fain úgy tapasztalja, hogy a homoszexualitással szemben is kezd valamiféle negatív hozzáállás is megjelenni, hiszen az is kötött, rögzült nemi szerepről szól. Sok ismerőse, barátnője már nem is meri magát leszbikusnak vagy melegnek azonosítani, ehelyett transzgendernek vagy non-binárisnak vallja magát. „Ez a fajta ’éljenek a transzok, le a melegekkel’ mozgalom a legkonzervatívabb országokban is felbukkan. „Iránban például a homoszexualitás halálbüntetéssel jár, ugyanakkor a homoszexuálisok nemátalakító műtéteit kifizetik, hogy többé ne legyenek homoszexuálisok.”

Beszámolók első kézből

Egyre nő azoknak az embereknek a száma, akik nemük megváltoztatása céljából orvosi kezelésen estek át, de utóbb megbánták ezt. Az Egyesült Királyságban több per indult ilyen kezeléseket, műtéteket végző klinikák ellen. Az egyik per koronatanúja egy fiatal nő, aki 16 évesen még férfi akart lenni, és hormonterápia után a melleit is eltávolíttatta. Most arra panaszkodik, hogy a menopauza tüneteit mutatja, csontjai törékenyek lettek és úgy érzi, beszorult a férfi és női lét közé. Megpróbál valahogy visszaevickélni női mivoltába, de úgy érzi magát, mint a klinika kísérleti tengerimalaca, akinek további sorsával a kezelőorvosok már nem sokat törődnek. Egyre több ilyen megszólalást hallani. A 28 éves brit Charlie Evans (maga is a visszaváltozás folyamatában) pedig a nemük megváltoztatását utólag megbánók számára megalapította a Visszaváltoztatók Érdekképviseleti Hálózatát.

“…Az ember nem születik rossz testbe – nyilatkozta Evans – az elménket kell kezelni, nem pedig a nemi szerveinket.”