Urunk megkeresztelkedesenek unnepe Egyedi

Az én Fiam! Őt hallgassátok! – Gondolatok Urunk megkeresztelkedésének ünnepén

Sebestyén Péter atya gondolatai Urunk megkeresztelkedésének ünnepén.
Az evangélium ide kattintva olvasható.

1.  Nézzétek a szolgám…, kiárasztom rá lelkemet… (Iz 42,1–4.6–7)

Az Úr Szolgájának énekéből már az ószövetségben is a Megváltó alakja körvonalazódik. A próféta felsorolja az eljövendő tulajdonságait, hogy amikor eljön, mindenki felismerje: nem hangoskodik az utcákon, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, betölti őt a Szentlélek, ő az, akit Isten kiválaszt. Jézusban nemcsak stimmelnek ezek a látomások, hanem kezdettől fogva magára érti és veszi ezeket.

2. Valóban… Isten nem személyválogató… (ApCsel 10,34–38)

Péter apostol Kornéliusz házában érti meg, hogy az igehirdetés a pogányoknak is szól, és hogy Isten kiterjesztette megváltását minden emberre. Minden nép fia helyet talál az ő országában.

3. Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá… (Mk 1,6b–11)

„Az ifjú názáreti ács nem vett fel újabb rendelést – írja Hajnal Róbert egyik elmélkedésében. A szerszámokat összecsomagolta, a műhelyt bezárta, ajtajára kifüggesztette az »Elutazás miatt zárva« táblát. Magára vette köpenyét, kezébe fogta vándorbotját és elköszönt édesanyjától, aki egy szóval sem tartotta vissza fiát…” Eljött a Jordán partjára, beállt a sorba a bűnösök közé, és alámerült a jánosi keresztség vizében.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

A többi evangélista is említést tesz Jézus megkeresztelkedéséről, de csak Szent Márk írja le konkrétan, kifejezetten, hogy Jézus alámerült. Istenfiúi színrelépésekor nem rendezett különleges látványosságot, nem csapott afféle „kozmikus show”-t, hanem alámerítette magát a sodró folyóba annak jeléül, hogy meg akarja járni poklainkat, kezünkre/be adja, kiszolgáltatja magát nekünk, hogy belemerítsük bűnben fuldokló életünkbe. Istentelenségünk elhagyatottságát veszi magára, engedelmesen egészen a kereszthalálig.

Nem a mai értelemben vett keresztelés volt ez, hanem afféle beavató szertartás, amely az esszénusok kultikus fürdőjének új értelmet adott. Beteljesítette és túl is haladta János vonalát. Az evangélista ezért jelzi – habár a környezet erről nem szerzett tudomást –, hogy itt teofániáról, Isten-jelenésről van szó. Ezért is vált szét Urunk megkeresztelkedése vízkereszttől. A Lélek, mint egy galamb, az Atya szózata, mint az eget megnyitó hang szentesíti jelenlétével ezt az isteni „ősbemutatót”.

Jézus megkeresztelkedése hitünk szent titka, egyben biztos történeti tény. De itt nemcsak Jézus megkereszteléséről van szó, hanem a miénkről is. A jánosi keresztség más értelmet nyert. Jézus teljesen új üdvrendet hozott. A mi keresztelkedésünk már nemcsak rituálé, nemcsak anyakönyvi bejegyzéshez szükséges jelképes gesztus, hanem isteni életet adó, bűn eltörlő cselekedet. Szentség. Megváltottakká válunk.

Jézusnak ugyan bűne nincs, de azért jött, hogy elvegye a világ bűneit, az enyémet, a tiédet – mindazokét, akik hajlandók vagyunk kiszolgáltatni neki életünket. Akik készek arra, hogy lelkük kemény páncélját előtte feltörjék, hagyják, hogy nyíljék meg az ég, és maga az Atyaisten hagyja jóvá életüket: te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik! Milyen érdekes epizód, hogy ez a mennyei hang nem nyilvános, különleges csodái idején hangzik el – kenyérszaporítás, vihar lecsendesítése, gyógyítások stb. –, hanem most, üdvösségünk hajnalán, amikor emberi természetének leginkább szüksége van arra, hogy az Atya megerősítse, s a Szentlélek felkenje megváltói küldetésére.

Krisztus megkeresztelkedésének ünnepe lezárja a karácsonyi ünnepkört. Mintegy záróakkordként ez már nem édeskés, gyermeki fantáziával kiszínezett történet, hanem fajsúlyos, üdvtörténeti esemény, amely döntésre késztet: megtaláltam-e, megvallottam-e Jézusban a várva várt Megváltót? Beállok-e a bűnösök sorába, hogy beköszöntsön életembe az istengyermekség új korszaka? Sorban állok-e, bizalommal várakozva a természetfeletti javakért, vagy már csak a koncertjegyekre, vagy bankautomatánál vagyok képes várakozni? Keresztelésemkor vagy gyermekeim, unokáim keresztelésekor Isten szeretetét akarja most is kinyilvánítani. Lélek-áradás történik. Megfürödtem-e már ebben a végtelen isteni szeretetben? Büszke lehet-e rám Isten? Kedve telik-e bennem? Ha van egyáltalán elvárás, amelynek meg kell, amelynek érdemes megfelelni, hát az övé az.

Kapcsolódó tartalom

  • 295. nap: Izrael várakozásai

    Korszak: Makkabeus-felkelés Ima Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük ezen az új napon az igédet. Segíts, hogy meg is éljük! Segíts, hogy szeressük az igédet, hogy szeressük a te akaratodat és meg is tegyük azt minden erőnkkel! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Elmélkedés Hát, ez a Makkabeus Simon…

  • A CNA vizsgálatának eredménye: Az „AI Jézus” nem gyóntat!

    Az elmúlt napokban számos híradás számolt be arról, hogy egy új, mesterséges intelligencia (AI, Artificial Intelligence) által létrehozott „Jézus” kezdte meg gyóntató szolgálatát egy svájci katolikus templomban. A Catholic News Agency (CNA) írása egyfajta tényellenőrzés: annak jár utána, mennyiben tekinthetők igazaknak ezek a híradások. Az állítás: Egy svájci kápolnában egy holografikus „AI Jézust” hoztak létre…

  • Mi történt, amikor egy TikTok véleményvezér kijelentette, hogy ő életvédő?

    Naim Darrechi el merte mondani sokmillió követőjének, hogy az abortusz két életről szól. Naim Darrechi tudta, hogy vitára készteti 26 millió követőjét, mégsem habozott a darázsfészekbe nyúlni. Május 19-én egy videót tett közzé, amelyben elmesélte, hogy megkérdezték tőle, mit gondol az abortuszról, ő pedig dühösen kirobbant. „Az abortusz egy élet megszakítása”, mondta. „Ha egy nő…

  • 303. nap: Eleazár vértanúsága

    Korszak: Makkabeus-felkelés Ima Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Köszönjük a mai napot. Köszönjük, hogy belerejtetted az evangéliumodat, jóságodat és igazságodat az Ószövetségbe. Köszönjük a Bölcsesség könyvét, főként azok nevében, akik először olvassák most. Ez egy csodálatos könyv, ami sokaknak ismeretlen. Köszönjük, hogy feltárod az igazságot ebben a könyvben és minden igédben, de…

  • A jóság csendben növekszik

    A vatikáni alkalmazottak számára 2023.december 21-én a VI. Pál teremben tartott pápai üdvözlő beszéd. Olyan gyönyörű dolog felismerni Isten stílusát, amikor közösen elmélkedünk Jézus születésének misztériumáról. Isten stílusa nem grandiózus, nem harsány, hanem éppen ellenkezőleg, a rejtettség és a kicsinység stílusa. A két szó, a rejtett és a kicsiny, számunkra Isten szelíd természetére utal, aki…

  • Katolikusok Afganisztánban

    A Nyitott Kapuk (Portes Ouvertes) elnevezésű keresztény, nem-kormányzati szervezet, amelynek kutatásairól már többször beszámoltunk, a közelmúltban jelentette meg 2021. évi felmérésének eredményeit. A 2021. évi Világindex azt mutatja meg, mely államokban a legerősebbek a vallási meggyőződés alapján történő üldözések. A keresztényeket leginkább üldöző tíz ország között (Észak-Korea, Afganisztán, Szomália, Líbia, Pakisztán, Eritrea, Jemen, Irán, Nigéria,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.