Tencer puspok

Izland katolikus püspöke kéri a tízfős miserészvételi határ megemelését

Izland egyetlen katolikus püspöke felszólította az ország kormányát, hogy emelje meg a tízfős határt, amely a misén résztvevők létszámát korlátozza. Azzal érvelt, hogy a jelenlegi koronavírus intézkedésekhez viszonyítva az eltérés nagyon méltánytalan.

David Tencer püspök, aki az ország egyetlen, reykjaviki püspökségének élén áll, január 4-én adta ki közleményét, amelyben úgy vélekedik, a változtatásokra azért van szükség, mert úgy tűnik, az igazságosságot nem vették figyelembe.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

„A mi templomaink nem annyira kicsik. Ha egy temetésen, sőt egy koncerten 50 fő vehet részt, miért lehetnek csak tízen a misén?” – tette fel a kérdést a CNA-nak megküldött közleményében. – „Hogyan magyarázzam el híveinknek, hogy egy csomó étterem ennél több vendéget is fogadhat? Hogyan magyarázzam meg, hogy a Landakotskirkja templomban csak tízen, de például egy szaunában tíznél többen is lehetnek?”

A Landakotskirkja, más nevén Krisztus Király Bazilika, Reykjavik katolikus székesegyháza, amely 200 ember befogadására alkalmas.

Január 5-én Patrick Breen atya, a Reykjaviki Egyházmegye általános helynöke megerősítette a CNA-nak, hogy „a templom elég tágas ahhoz, hogy akár 50 ember is figyelni tud a szociális távolságtartásra.”

A rendőrség január 3-án kapcsolatba lépett az egyházmegyével, hogy figyelmeztesse: a lengyel nyelven tartott vasárnapi misén a katedrálisban tíznél többen vettek részt. A rendőrség nem szakította féle a misét (noha néhány helyi forrás ezt jelentette), de jelezték, hogy a létszámhatárt érvényesíteni fogják.

Válaszul Tencer püspök felfüggesztette a Reykjaviki Egyházmegyében az összes vasárnapi misét addig, amíg a 10 fős korlátot meg nem szüntetik. A papokat arra kérte, hogy a hétköznap tartott miséken tartsák be a kormányzati korlátozásokat.

Az Izlandon november óta hatályos előírások január közepéig érvényesek. A helynök azt reméli, hogy a püspök levelének hatására jó irányban következik majd be változás.

Izland népessége 350.000 fő, január 5-én a COVID-19 megbetegedések száma 111 volt.

Forrás: CNA

Összefoglaló: Solymosi Judit

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.