Gerhard Müller bíboros: „A pápáknak és a püspököknek meg kellene tanulniuk…”
Gerhard Müller bíboros: „A pápáknak és a püspököknek meg kellene tanulniuk, hogyan tudják magukat a mai médiavilágban pontosan és egyértelműen kifejezni“
“Bármikor fordítva sülhet el, ha Szent Péter utódja az egyház ellenségeivel, ateistákkal vagy LMBT-aktivistákkal folytat beszélgetést.” Az alábbiakban Lorenzo Bertocchi (La Verità) beszélgetését közöljük Gerhard Müller bíborossal (szerkesztve).
Lorenzo Bertocchi (La Verità magazin): Kardinális úr, bizonyára hallott a viharról, amit a Pápának a róla készült és a napokban bemutatott dokumentumfilmben a bejegyzett élettársi kapcsolatokról (Szerk.: a német nyelvű interjú ezt a kifejezést használja) tett kijelentései váltottak ki a médiában. Mi a véleménye erről?
Müller bíboros: Bármikor fordítva sülhet el, ha Szent Péter utódja az egyház ellenségeivel, ateistákkal vagy LMBT-aktivistákkal folytat beszélgetést. Vagy a Pápa vezeti rá őket a katolikus hitre, vagy ők forgatják ki a Pápa szavait a saját szájuk íze szerint, amivel aztán a Pápához hű katolikusokat is összezavarják.
Az egyháztól távol állók kijelentéseit az egyház tanításáról egyetlen katolikus sem veheti komolyan. Teljesen lényegtelen, hogy mit mondanak a pápáról, de az is, hogy milyen módon mutatják be a Pápát egy filmben vagy interjúban.
A hittel kapcsolatos magánjellegű spekulációk pedig a tudományos teológia szempontjából nem tekinthetők locus theologicusnak, azaz teológiai ismeretforrásnak. Ezek a katolikus keresztények számára nem mérvadók még akkor sem, ha maga a Pápa akarna velük bizonyos „folyamatokat elindítani”.
A hit az isteni kinyilatkoztatásból ered, nem pedig teológiai és politikai influenszerek szövegeiből vagy szövegértelmezéseiből.
Az isteni kinyilatkoztatásról, a Pápa erkölcsi és hitbeli tévedhetetlenségének határairól és értelméről szóló hittanítást egyértelműen meghatározták a Bázel–ferrara–firenzei zsinaton, majd pedig tovább pontosították az I. és a II. Vatikáni zsinaton.
A pápai tanítóhivatal felsőbbségének alapját nem a hivatalt betöltő ember korlátokkal rendelkező személyisége adja. Ezt látjuk Simon, a halász esetében is, akit Jézus tett Péterré az isteni küldetésre való kiválasztás révén.
Az emberek iránti, a vezető személye iránti vak engedelmesség, amelyet a totalitárius rendszerekből ismerünk, éppen az ellenkezője a vallásos engedelmességnek, amellyel a természetfelettiben való hit részeként közvetlenül Istennek tartozunk, és amely nem téveszthető és nem tévesztendő össze az emberekkel szembeni engedelmességgel. (Lumen gentium 25)
Bertocchi: A körülményektől és a Ferenc pápa gondolatainak esetleges félremagyarázásától eltekintve a Pápa többek között említést tett a polgári együttélési kapcsolatok jogi elismerésének lehetőségéről. Ön mit tart erről?
Müller bíboros: A gyakran tudatosan okozott zavar itt a férfi és a nő házasságában létrejövő szentségi és természetes unió objektív igazsága és azon magánjellegű problémák keveredéséből származik, hogy egyes emberek a saját neműk iránt éreznek erotikus vonzalmat. A világi állam pedig nem a természetfeletti kinyilatkoztatás vagy egy konkrét vallás, hanem az észszerűségből adódó természeti törvények alapján jelöli ki a normákat.
Az Egyháznak, mint a természetes antropológiai igazságok hordozójának kötelessége fellépni az állam vagy az LMBT-hez hasonló szervezetek önteltségével szemben, amelyek a saját ízlésüknek megfelelően a férfi és a nő házasságát egy társadalmi konstrukcióvá relativizálják, majd ennek következményeként az azonos és a különböző neműek kapcsolatát valamiféle házasságként akarják újradefiniálni.
A pápáknak és a püspököknek meg kellene tanulniuk, hogyan tudnák magukat a mai médiavilágban pontosan és egyértelműen kifejezni úgy, hogy az egyes emberért folytatott lelkipásztori munkával a nehéz helyzetekben se lehessen visszaélni.
Bertocchi: Voltak püspökök, akik úgy vélték, hogy a Pápa a tanítóhivatala vonatkozásában téves kijelentéseket tett, ha csak a Hittani Kongregáció 2003-as dokumentumára gondolunk, amelyben az szerepel, hogy az ilyen kapcsolatok jogi elismerése lehetetlen. Ön mit gondol erről a kérdésről?
Müller bíboros: A Pápa kijelentéseinek mindenekelőtt a kinyilatkoztatásnak kell tartalmilag megfelelniük, úgy, ahogy az a Szentírásban és az apostoli hagyományokban szerepel. Csak ezután kell a kijelentéseknek a zsinatok és korábbi pápák hitet érintő döntéseit visszatükrözniük.
Sem a jelenlegi, sem pedig a korábbi pápák nem várhatták el a világtól a (világpolitikáról, a gyermeknevelésről vagy éppen a főzés művészetéről vallott) szubjektív nézeteik elismerését.
A középkori császárok és pápák viszonyának politikai megítélése például az adott kortól függ, és nincs kötelezően elismerendő vonatkozása a kinyilatkoztatott hit szempontjából. Egyes pápák gondolkodásmódját és magatartását ugyan kritizálhatjuk, de nem kérdőjelezhetjük meg a Péter utódaként kapott isteni küldetésüket és teljhatalmukat.
Jézus tette Simont Péterré, akire az egyházát építette. Ugyanakkor Jézus, az Egyház igazi feje Pétert súlyos kritikában részesíti, mindenekelőtt a passió alatti tagadásáért. Szent Jeromos, Augustinus és Aquinói Szent Tamás a Galatáknak írt levélhez fűzött kommentárjaikban hevesen támadták Szent Pált, amiért az kifogásolta Péter dolgait, Pétert pedig dicsérték az alázatért, amit a testvéri rendreutasításkor tanúsított. Péter ezzel felbecsülhetetlen szolgálatot tett az Egyház egységének megőrzése érdekében.
Bertocchi: A katolikusok egy része megelégedne azzal is, ha a polgári együttélést nem neveznék házasságnak, így annak civil közösségként családi vonatkozása nem lenne, ugyanakkor mégis valamiféle elismeréshez jutna. Ön egyetért ezzel?
Müller bíboros: A hívő keresztények nem gondolkodnak álnok módon és nem játszanak a szavakkal nominalista módjára. A házasság a férfi és a nő élethossziglan tartó szövetsége, ami megfelel a teremtés és a megváltás rendjében az Ige definíciójának. A például a szerzetesközösségekhez tartozó azonos nemű, vagy a nagycsaládokban élő, eltérő nemű emberek bármilyen módon való együttélésének megvan a maga erkölcsi és vallásos értéke.
Ezeket azonban nem lehet házasságnak nevezni, a házasságon kívüli nemi kapcsolat pedig tényszerűen halálos bűn. Ezen még azok a magukat progresszívnek fényező teológusok sem tudnak változtatni, akik az állítólagos pápai forrásokra hivatkoznak.
A történelemben már egyes pápák esetében is előfordult, hogy hitbeli kérdésekben bizonytalanok voltak, sőt, súlyos tévedések áldozatai lettek. Tudnunk kell azonban, hogy a pápa hitbeli és erkölcsi tévedhetetlenségéről csak abban az esetben beszélhetünk, ha a pápa a kinyilatkoztatott hittanítást az egész egyház részére ex cathedra jelenti ki. Azt viszont nem teheti meg, hogy a saját személyes élettapasztalatait, szubjektív értékítéleteit vagy a saját korlátolt filozófiai vagy teológiai elméleteit úgy adja át a világnak, mintha azokat kinyilatkoztatásként kapta volna, és ezért lenne azokban kötelező hinni.
A kinyilatkoztatás a maga konstruktív realitásában tulajdonképpen az utolsó apostol halálával lezárult. A pápák és a püspökök Krisztus szolgálói és a Jézus Krisztusban egyszer s mindenkorra kapott isteni kinyilatkoztatás tanúi. Ilyen módon pedig nem részesülnek új kinyilatkoztatásban, hiszen az már Jézust nemcsak túlhaladná, hanem Isten magasabb rendű megismerése tekintetében a kinyilatkoztatás egyik előfutárává fokozná le.
A paradigmaváltásról folytatott ál-intellektuális szavak mögött nyílt eretnekség búvik meg, ami Isten igéjét meghamisítja, és ami a kánai menyegző borát vízzé változtatja vissza.
Régebben azzal vádoltak minket igazságtalanul a protestánsok, hogy a pápát Krisztus fölé helyezzük. Manapság pedig a valódi pápai tanítást kell az olyan katolikusok ellenében megvédenünk, akik a pápa egyház feletti politikai hatalmát abszolutizálják, ugyanakkor relativizálják a pápa azon isteni küldetését, hogy ő legyen a püspökök és helyi egyházaik közösségi és hitbeli egységének örök és látható alapja (II. Vatikáni zsinat, Lumen gentium 18, 23).
Forrás: kath.net
Fordította: Frick József
