Ferenc papa halottaknapi miseje Egyedi

Ferenc pápa halottak napi homíliája: A remény értelmet ad életünknek!

November 2-án, hétfőn a Szentatya misét mutatott be az elhunyt hívők emlékére a vatikáni német temető Szűz Mária-templomában. A szentmise után a pápa csendben imádkozott a temető sírjainál. Hazaindulva pedig a Szent Péter-bazilika altemplomában imádkozott elődjei sírjánál.

Ferenc pápa teljes rögtönzött homíliájának fordítását közreadjuk.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Jób, aki vereséget szenvedett, sőt akinek élete is végéhez ért betegsége miatt, lefoszlott bőrrel, szinte a halál szélén, majdhogynem hús nélkül, teljes bizonyossággal jelenti ki: „Tudom, hogy Megváltóm él, és utolsóként fel fog emelkedni a por felett” (Jób 19,25).

Abban a pillanatban, amikor Jób maga alatt van, és egyre mélyebbre süllyed, egyszer csak valami fényes és meleg öleli át, mely biztosítja őt: „Meglátom Megváltómat!”

Ezekkel a szemekkel fogom látni. „Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más” (Jób 19,27).

Ez a bizonyosság, az életnek szinte utolsó pillanatában, a keresztény remény. Ajándékként kapott remény: nem szerezhetjük meg. Ajándék, melyet kérnünk kell: „Uram, adj reményt!” Sok rossz dolog van, ami kétségbeeséshez vezet bennünket, ami elhiteti velünk, hogy minden vereséggel zárul, hogy a halál után nem vár ránk semmi… És Jób hangja újra szól, újra megszólal: „Tudom, hogy Megváltóm él, és utolsóként fel fog emelkedni a por felett. […] Saját magam látom meg őt”, tulajdon szemeimmel látom majd.

img1 219

„A remény nem csal meg” (Róm 5,5) – mondta Pál nekünk. A remény vonz bennünket és értelmet ad életünknek. Nem látjuk a túlvilágot, de Isten megajándékoz a reménnyel, mely az élet felé, az örök öröm felé vonz bennünket.

A remény horgony, amely a másik oldalon van beakasztva, és mi, a kötélbe kapaszkodva, támogatjuk egymást (vö. Zsid 6,18–20).

„Tudom, hogy Megváltóm él, és meglátom őt.” Ezt kell ismételgetnünk az öröm pillanataiban, és a bánat, s úgymond a halál pillanataiban!

Ez a bizonyosság Isten ajándéka, mert sosem szerezhetjük meg a reményt pusztán a saját erőnkből. Kérnünk kell!

A remény ingyenes ajándék, melyet sosem tudunk kiérdemelni: csak megkaphatjuk, ajándékba kaphatjuk. Kegyelem!

img1 220

Az Úr pedig megerősíti ezt a reményt, mely nem csal meg: „Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön” (Jn 6,37). Ez a remény végcélja: Jézushoz menni. „És aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem” (Jn 6,37–38). Az Úr, aki fogad bennünket, ott van, ahol a horgony.

A reményben élés ezt jelenti: erősen kapaszkodunk a kötélbe, annak tudatában, hogy a horgony a túloldalon van. Ez a horgony pedig nem csal meg, nem csal meg!

Ma, amikor arra a sok fivérünkre és nővérünkre gondolunk, akik elmentek, jót tesz nekünk, ha meglátogatjuk a temetőket, és felnézünk. Ismételgessük csak Jóbbal: „Tudom, hogy Megváltóm él, és meglátom, saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más.” Ezt az erőt adja nekünk remény, ez az ingyenes ajándék a remény erénye. Adja meg az Úr mindannyiunknak!

Forrás: Magyar Kurír

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.