Árpádházi Szent Erzsébet 18. századi ábrázolása, ólomüveg alkotás. Ljubljana, városi múzeum. Fotó: Petar Milošević / Wikipedia

Nem elég sajnálni a szegényeket – 3 tanítás Árpád-házi Szent Erzsébet nyomán a valódi szeretetről

November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepe. A magyar királylány nemesi származását nem tekintette előjognak, sőt: még gúnyolódást is elviselt a szegényekért, vagyonát és idejét a rászorulók szolgálatába állította, ma is fontos kérdést tesz fel nekünk: észrevesszük-e azokat, akik mellett nap mint nap elmegyünk?

Árpád-házi Szent Erzsébet alakját három különösen ismert legenda őrizte meg az utókor számára: a rózsacsoda, a köpenycsoda és a leprás beteg története. Ezek a történetek nem minden részletükben tekinthetők történeti beszámolóknak, mégis sokat elárulnak arról, milyen ember volt Erzsébet, és milyen lelkület határozta meg az életét. Ahogyan Sz. Jónás Ilona történész rávilágított Árpád-házi Szent Erzsébet három legendája című tanulmányában, a legendák nem egyszerűen a múlt eseményeit rögzítik: az evangéliumi eszményt teszik érzékelhetővé, és évszázadokon át továbbadják a szentek példáját.

Elisabet av Thuringen
Edmund Blair Leighton: Árpád-házi Szent Erzsébet kenyeret oszt a szegényeknek. Forrás: Wikipedia

Erzsébet már gyermekkorában titokban ételt vitt a szegényeknek – ezt idézi fel a rózsacsoda legendája. Felnőttként sem változott meg: hercegnőként egyszerűen élt, ruháit és ékszereit a nélkülözőknek adta, az 1225–1226-os nagy türingiai éhínség idején pedig a fejedelmi birtokok gabonájából osztott az éhezőknek. Férje halála után vagyonának jelentős részét szétosztotta, Marburgban kórházat alapított, és maga is részt vett a betegek ápolásában. Nemcsak pénzzel és élelemmel segített: személyesen gondoskodott azokról is, akiktől mások elfordultak.

Életének részleteit nem csupán a későbbi legendákból ismerjük. Fontos történeti forrás a négy szolgálója vallomásait összegyűjtő Libellus, amely olyan asszonyok beszámolóit őrzi, akik hosszú időn át közvetlen közelről éltek Erzsébet mellett. Tanúságuk szerint a királyi hercegnő sokszor gúnyolódást és megvetést is elviselt szokatlan bőkezűsége és a szegényekkel vállalt közössége miatt. Mindezt mégis türelemmel és örömmel viselte.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1018

Sz. Jónás Ilona tanulmánya a három legendát is a valóságos életút a fényében értelmezi. A rózsacsoda a szegények iránti szeretetét, a köpenycsoda az anyagi javakról való lemondását és a házasságban megélt szentségét, a leprás története pedig az irgalmasság legmélyebb formáját fejezi ki. Erzsébet ugyanis nem egyszerűen segített a szenvedőkön: a betegben, a kitaszítottban is Krisztust látta. Életének egyik legfontosabb evangéliumi alapja Jézus szava volt: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Erzsébetről szóló körlevele úgy fogalmaz: „Nyitott szemmel járt, odafigyelt azokra, akiktől sokan borzadva fordították el a tekintetüket.” Ez a mondat ma is megszólíthat bennünket. Mit tanulhatunk tőle a valódi szeretetről ma, amikor sokszor könnyebb távolról együttérezni másokkal, mint valóban odalépni hozzájuk?

1. Ne csak nézd a szenvedőt – vedd észre az embert!

Erzsébet nem fordította el a tekintetét azoktól, akiket mások inkább elkerültek. A szegények, betegek és kiszolgáltatottak nem távoli problémát jelentettek számára: személyesen kereste a társaságukat, gondoskodott róluk, és igyekezett enyhíteni a szenvedésüket.

Életének egyik megrendítő epizódját a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020-ban, Erzsébetről írt körlevele is felidézi. Amikor egy leprás koldus érkezett a várhoz, Erzsébet gondoskodott a megfürdetéséről, bekötözte a sebeit, majd – mivel nem volt más hely – saját hitvesi ágyába fektette. A történet a középkori Erzsébet-hagyomány része, és érzékletesen ragadja meg azt a radikális közelséget, amellyel a szenvedő ember felé fordult.

A történet nem pusztán a rendkívüli önfeláldozásról szól. Arról is, hogy Erzsébet a betegben és a kitaszítottban nem visszataszító idegent látott, hanem olyan embert, akinek méltósága van.

A mi környezetünkben talán nem leprás koldussal találkozunk, de vannak, akik mellett könnyű észrevétlenül elmenni: a magányos szomszéd, a beteg rokon, a nehézségekkel küzdő munkatárs vagy az utcán segítséget kérő ember. Szent Erzsébet arra tanít, hogy a szeretet első lépése a figyelem. Észrevenni azt, akit mások nem vesznek észre.

Árpád-házi Szent Erzsébet alakja Róth Miksa üvegablakán a vajszlói katolikus templomban
Árpád-házi Szent Erzsébet alakja Róth Miksa üvegablakán a vajszlói katolikus templomban. Fotó: M. R.

2. Ne csak abból adj, ami már nem kell!

Erzsébet királyi családból származott, mégis egészen másként tekintett a vagyonra, mint ahogyan azt a környezete elvárta. Nem önmagáért becsülte a gazdagságot, hanem lehetőséget látott benne arra, hogy segítsen másokon.

A türingiai éhínség idején, férje távollétében, a szegényeknek osztott a fejedelmi birtokokon felhalmozott gabonából. A kanonizációs eljárás során rögzített tanúvallomások szerint a rászorulók naponta kaptak annyit, amennyi megélhetésükhöz szükséges volt. Később, özvegysége idején, vagyonának jelentős részét is a szegények javára fordította, és Marburgban kórházat alapított, ahol maga is szolgálta a betegeket.

Ezekről a tettekről a négy szolgáló vallomását tartalmazó, Libellus de dictis quatuor ancillarum című korai, fentebb már említett forrás is beszámol. Sz. Jónás Ilona történész tanulmánya ugyancsak ezekre a vallomásokra támaszkodva mutatja be, hogyan osztotta szét Erzsébet a gabonát, ékszereit és más javait a rászorulók között.

Mit jelent mindez számunkra? Nem feltétlenül azt, hogy mindenkinek nagy adományokat kell adnia. A kérdés inkább az: tudunk-e úgy tekinteni arra, amink van, mint amivel mások javát is szolgálhatjuk?

Nemcsak pénzt adhatunk. Adhatunk az időnkből, a figyelmünkből, a tudásunkból, a türelmünkből. Néha egy bevásárlásban való segítség, egy telefonhívás vagy egy őszinte beszélgetés többet jelent, mint gondolnánk.

Szent Erzsébet példája arra emlékeztet: nem az a legfontosabb, mennyink van, hanem hogy mit kezdünk azzal, amit kaptunk.

Szent Erzsébet leprást fürdet
Szent Erzsébet leprást fürdet. Ábrázolás a kassai Szent Erzsébet-dómban. Forrás: Romkat.ro

3. A szeretet néha kényelmetlen – mégis cselekednünk kell

Erzsébet nem elégedett meg azzal, hogy másokat megbízott a segítségnyújtással. Személyesen is részt vett a betegek ápolásában, gondozásában. Özvegysége után Marburgban kórházat alapított, és maga is szolgálta az ott ellátott embereket.

A szentté avatási eljárás során a hozzá közel álló négy nő tanúvallomását is meghallgatták. Ezek a beszámolók különösen fontosak: nem csupán a későbbi legendákból ismerjük Erzsébet alakját, hanem olyan emberek emlékeiből is, akik vele éltek és dolgoztak. Kenneth Baxter Wolf történész, az Oxford University Press kiadásában megjelent, a szentté avatási meghallgatások tanúvallomásait feldolgozó könyvében szintén kiemeli, hogy Erzsébet négy közeli társa tanúja volt annak, ahogyan a hatalmas őrgróf feleségéből a marburgi kórház egyszerű szolgálója lett.

A szeretet e formája nem mindig látványos, és gyakran nem kényelmes. Időt vesz el, fáradsággal jár, olykor le kell mondanunk miatta a saját terveinkről. Könnyebb távolról együttérezni, mint odamenni valakihez, meghallgatni, vagy vállalni a segítségnyújtás terhét.

Erzsébet példája azonban arra hív, hogy ne csak addig szeressünk, amíg az nem kerül semmibe. A keresztény szeretet nem pusztán jókívánság: jelenlét, szolgálat és felelősségvállalás.

Kinek lehetnék ma én Szent Erzsébet?

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Erzsébet életének jelmondataként idézi: „Tegyétek boldoggá az embereket!” Ez a rövid mondat jól összefoglalja azt a lelkületet, amely egész életét meghatározta.

Nem kell királylánynak lennünk ahhoz, hogy kövessük a példáját. Talán nem tudunk kórházat alapítani, és nem áll rendelkezésünkre fejedelmi vagyon. De észrevehetünk egy magányos embert, meghallgathatunk valakit, segíthetünk egy betegnek, vagy megoszthatjuk azt, amink van.

Szent Erzsébet ünnepe ezért nem csupán arra hív, hogy felidézzük egy különleges asszony életét. Arra is emlékeztet, hogy a szentség a hétköznapi találkozásainkban válik láthatóvá. A szeretet sokszor nem nagy tettekkel kezdődik, hanem azzal, hogy nem megyünk el a másik ember mellett.

Források

  1. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia: Az MKPK körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére (2020) – a leprás koldus története, Erzsébet szegények és betegek iránti figyelme. Katolikus.hu
  2. Sz. Jónás Ilona: „Árpád-házi Szent Erzsébet három legendája”, Debreceni Szemle (2008), 196–203. oldal – a korai tanúvallomások, a gabonaosztás, a vagyon szétosztása és a szolgálat.
  3. Kenneth Baxter Wolf: The Life and Afterlife of St. Elizabeth of Hungary: Testimony from her Canonization Hearings, Oxford University Press, 2010 – a szentté avatási meghallgatások és a négy közeli társnő vallomásai. Oxford Academic.

Kiemelt kép: Árpád-házi Szent Erzsébet 18. századi ábrázolása, ólomüveg alkotás. Ljubljana, városi múzeum. Fotó: Petar Milošević / Wikipedia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.