Amikor kialszik a töklámpás, a játék véget ér!

Maszk nélkül a halállal szemben!

Amikor Édesapám meghalt, nem faragtam töklámpást. Nem vettem föl csontvázruhát. Nem tettem boszorkányokat az ablakba, és nem öltöttem rémisztő maszkot. Mert akkor a halál nem játék volt, hanem egy szeretett ember elvesztése. Fájdalom volt, csend volt, könnyek voltak és valóság. Talán ezért nem tudom könnyen elfogadni, amikor a halálból szórakozás lesz.

A keresztény ember ugyanis nem eljátssza a halált, hanem szembenéz vele. És éppen azért tud szembenézni vele, mert van reménye. Mindenszentek nem a sötétség ünnepe. Halottak napja nem a félelem ünnepe. Ezekben a napokban Krisztusra tekintünk, aki azt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet.”

Ezért mielőtt töklámpást gyújtunk, érdemes feltennünk magunknak egy egyszerű kérdést: Mit tanítunk a halálról? Mit hagyunk örökségül a következő nemzedéknek? Nem mindegy, mit engedünk be a kultúránkba, és nem mindegy, mit adunk tovább azoknak, akik utánunk jönnek. Hogy a halál egy vicces jelmez és egy jó kis esti program? Vagy azt, hogy a halál komoly valóság, amelyen azonban Krisztus keresztje és feltámadása átvezet?

A cikk a hirdetés után folytatódik…

Én papként tudom, melyiket szeretném továbbadni: nem a sötétséget, hanem a fényt! Nem a félelmet, hanem a reményt! Nem a halál játékát, hanem az örök élet hitét.

Mert amikor egyszer valóban eljön hozzánk a halál, és mindannyiunkhoz el fog jönni, akkor már nem lesz jelmez, nem lesz töklámpás, nem lesz játék.

Csak az marad, amiben valóban hittünk.

Csendes Sándor József
Somogysámson plébánosa