Amikor az Egyháznak meg kell szólalnia – Grősz József példája

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1961. október harmadikán hunyt el Grősz József kalocsai érsek, aki több ízben is a katolikus püspöki kar elnöke volt. Először Serédi Jusztinián bíboros halála után Mindszenty József esztergomi érsekké történő kinevezéséig; másodszor, szintén rövid ideig, Mindszenty bíboros bebörtönzése után; harmadszor pedig börtönből való szabadulása után, egészen haláláig.

Az 1887-ben született Grősz Józsefet 1929-ben szentelte püspökké Serédi Jusztinián hercegprímás. Grősz 1936-tól a szombathelyi egyházmegye apostoli adminisztrátora volt, három évvel később megyéspüspök. 1943-ban a pápa kalocsai érsekké nevezte ki. 1950 nyarán, a püspöki kar elnökeként ő írta alá a kormány által kikényszerített egyezményt. Alig egy évvel később letartóztatták, s koncepciós perben 15 évi börtönre ítélték. 1956 tavaszán kegyelemben részesítették, visszatérhetett székhelyére, s haláláig (1956 őszének néhány napját leszámítva, amikor a fogságból szabadult Mindszenty bíboros visszatérhetett Budapestre) ő állt a katolikus püspöki kar élén.

Grósz József életéből két történetet, pontosabban két beszédet idézünk fel. Újra s újra hallani, hogy az Egyház ne politizáljon, a szószéken a papok kerüljék a közéleti megnyilatkozásokat. Ez az elvárás – így, általánosítva – nem jogos. Az Egyház része a társadalomnak, az Egyház is a közjót szolgálja, ezért ha a közéletben a krisztusi tanítással ellentétes törekvéseket tapasztal, nemcsak joga, kötelessége is megszólalni. Ezt tette oly sok főpásztor a múltban, köztük Grősz József is – például az 1930-as évek végén.

Tudjuk, a harmincas évek második felében igencsak megnőtt hazánkban a különböző szélsőjobboldali erők befolyása. Köztudott, hogy Mindszenty (akkor még: Pehm) József zalaegerszegi plébános lapja, a Zalamegyei Újság, időről-időre fellépett a nyilas ideológia ellen. Amikor Mindszenty akkori főpásztora, Grősz püspök, 1937. október 17-én egy iskolaszentelésen beszédet mondott, az említett újság részletesen tudósított az eseményről. Grősz így fogalmazott:

„A katolikus iskola nem kevésbé fontos, mint a templom, mert nem közömbös, hogy milyen lesz a jövő nemzedék: Krisztusra esküszik-e avagy a szovjetcsillagra vagy nyíllal, horogkereszttel elcsúfított keresztre. Mi azt akarjuk, hogy a jövő nemzedék a bátorság helyett Dicsértessékkel köszönjön; azt akarjuk, hogy a jövő nemzedék magyar legyen, hogy drága ereklyeként becsülje meg a szűzmáriás háromszínű zászlót és ne rántsa sárba, ahogyan azt éppen a napokban akarták tenni Budapesten nyilas fiatalemberek. Azt akarjuk, hogy a jövő nemzedék katolikus és magyar legyen, azért építünk még áldozatok árán is katolikus iskolákat és templomokat.

Tudom, hogy sok baj van az országban, amint van más országokban is, de ennek orvossága nem az, hogy Magyarországot idegen eszmék karjaiba döntsük, és még kevésbé az, hogy Istennek hátat fordítsunk, és új isteneket keressünk. Ellenkezőleg, az igazi orvosság a visszatérés a kétezer éves evangéliumhoz.”

[A nyilas téveszmék ellen szólt Grősz püspök a lickóvadamosi iskolaszentelésen. Zalamegyei Újság, 1937. október 19. 1.]

Grősz József beszéde nagy visszhangot keltett, még a hazai liberális lapok (Az Est, Pesti Napló stb.) is közölték a fent idézett szavakat. (A beszédben említett „szűzmáriás zászló”-hoz a magyarázat: néhány nappal a beszéd elhangzása előtt, október hatodikán, a Szent István Bajtársi Szövetség fővárosi megemlékezését megtámadta egy nyilas csoport, köveket dobálva a szövetség zászlóját akarták elvenni.)

Fél évvel később Celldömölkön az esperesi kerület legénynapot rendezett, az esemény záróbeszédét Grősz József mondta. Ebből a beszédből hosszabban idézünk:

„Kikkel áll szemben a mi frontunk? Mindenkivel, aki ellensége Krisztusnak és az ő evangéliumának; mindenkivel, aki Krisztust és az ő evangéliumát ki akarja tépni az emberek szívéből; mindenkivel, aki az egyéni, családi, társadalmi és állami életet más alapokra akarja felépíteni, mint amelyet Krisztus rakott le az ő evangéliumában. Ezekkel áll szemben a mi frontunk és csakis ezekkel.

A múlt ősszel iskolát szenteltem Zalában. Az iskolaszentelés után egy kis beszédet mondottam arról, hogy miért építünk mi katolikusok iskolákat. A többi között azt mondottam, hogy mi azért építünk katolikus iskolákat, mert azt akarjuk, hogy az a nemzedék, amely átveszi a mi helyünket a munkában, a község vezetésében, az ország ügyeinek intézésében: ez a nemzedék hívő legyen és nem hitetlen, a betlehemi csillag után menjen és ne a szovjetcsillag után, Dicsértessékkel köszönjön és Krisztus keresztjére esküdjön: arra a keresztre, amelyen megváltásunk drága ára függött és amely 2000 esztendő óta összekötőkapocs a nemzetek és népfajok között és ne olyan keresztre, amely az embereket és népfajokat elválasztja egymástól és egymás ellenségévé teszi. /…./

Mi nem vagyunk ellenségei a nemzeti gondolatnak és nem vagyunk ellenségei a szociális reformoknak sem. Az anyaszentegyház sohasem kérdezte azoktól, akik ajtaján kopogtattak és bebocsátást kértek, hogy melyik népnek, vagy fajnak vagytok a fiai, hanem egyforma szeretettel ölelte szívére a görögöket és rómaiakat, a germánokat és magyarokat, mert Krisztus mindenkiért meghalt a kereszten; a zsidókért is, ezért ezeket is befogadja, be kell fogadnia, ha hívő lélekkel jönnek, ha Krisztust keresik. És sohasem kívánta senkitől, hogy tagadd meg a fajtádat, vagy a hazádat, hanem mindenkinek azt mondotta, hogy szeresd népedet, ahogyan Krisztus is szerette azt a népet, amelyből emberi természete szerint származott, szeresd azt a földet, amelyen bölcsőd ringott, ahogyan Krisztus is szerette azt a földet, amely emberi természete szerint hazája volt, szeresd azzal az áldozatkész munkás szeretettel, amellyel ő szerette az övét, és ha kell, halj meg érte, mintahogy ő is meghalt népéért és a világért. És az anyaszentegyház nem fordul szembe a szocializmussal sem. Az első nagy szociális forradalmat Ő indította el, amikor meghirdette az emberek egyenlőségét, minden ember jogát a szabadsághoz, az emberhez méltó élethez, mikor hadat üzent az emberi elnyomatásnak, a rabszolgaságnak és mikor az égbekiáltó bűnök közé sorozta az ember kiuzsorázását, a munkások jogos bérének visszatartását.

Nem! Mi nem vagyunk ellenségei sem a nemzeti gondolatnak, sem a szociális reformoknak. Mi nem hirdetjük azt, hogy üsd a zsidót, de igenis hirdetjük, hogy szeresd és támogasd a fajtádat. Mi nem osztjuk szét önhatalmúlag a másét, de igenis minden törvényes eszközzel rajta vagyunk és harcolunk azért, hogy a földi javak igazságosabban osztódjanak el, hogy minden embernek meglegyen az emberhez méltó megélhetése, hogy ne legyenek itt egy pár jóllakott ember mellett éhező milliók.

Mi Krisztus ellenségei ellen harcolunk. Mi Krisztusért harcolunk, mert szent meggyőződésünk, hogy a szebb, boldogabb jövőt, amely után ma az egész emberiség epedez, csak Krisztussal és az ő evangéliumával küzdhetjük ki.

[Grősz József püspök nagyhatású beszéde Celldömölkön a nemzeti szocializmusról. Zalamegyei Újság. 1938. március 29. 1.]

Az idézetek is tanúsítják: Grősz József nem tévedt a pártpolitika területére, közéleti megszólalásaiban a krisztusi tanítás hirdetése vezette. Olyan „ügyben” szólalt meg, amelyben nem hallgathatott, s ezzel – többek között Apor Vilmoshoz, Márton Áronhoz, Mindszenty Józsefhez hasonlóan – példát adott a jövő nemzedékeknek is.