Az apostoli hagyomány számol be Konstantin császár megtéréséről a 312. évben a Milvius-hídi csatában aratott győzelme után. Állítólag maga Krisztus adta meg neki ezt a győzelmet. Akár szépítjük, akár nem, ez az esemény volt a Római Birodalom és az egész világ arculata átalakulásának kezdete. Nagy Konstantint az Egyház május 21-én ünnepli.
Róma, 313. Futótűzként terjedtek a császárról szóló pletykák a főváros utcáin. Új szelek fújnak a birodalomban. Miután Konstantin legyőzte riválisát, Maxentiust, ő lett a Nyugat vitathatatlan ura. Semmi meglepő nem volt ebben egy olyan katonai vezető esetében, mint ő. Jelenléte elegendő volt ahhoz, hogy inspirálja, ösztönözze katonáit. De az előző nyáron a Milvius-hídnál vívott híres csata győzelmét a császár a keresztények Istenének tulajdonította.
Nem volt titok senki előtt, hogy Konstantin hisz az istenekben. Azt mondták róla, hogy amikor fiatalabb volt, Apollón istenről és egy dicsőséget szerző győzelemről is látomása volt. Túlzott ambíciója ebből születhetett. Konstantin a hódításaiban az istenek által számára fenntartott sorsot látta. Ám a híres Milvius-hídi csata előtti napon a császárnak új álma volt. Ebben egy fehér ruhás férfit látott, aki keresztet mutatott fel neki és ezeket a szavakat mondta. E jelben győzni fogsz.
Konstantint felzaklatta az éjszakai látomás, de nem volt kétsége az isteni hírnök kiléte felől. Jézus volt, az Isten fia, akit édesanyja, Ilona (Heléna) imádott. Reggel ezt a jelet vésette katonái pajzsára (Szerk: Más források szerint a zászlóira, illetve a katonái ruháira varratta a jelet.), mielőtt a csatába indultak. Az összecsapás egyenlőtlen volt, Konstantin fegyveres erői hamar átvették a vezetést, Maxentius pedig a Tiberisbe zuhant. Teljes volt a győzelem. Konstantin győzött.
A kereszténység terjedése
Bár nehéz ellenőrizni ennek a látomásnak a tényeit, az biztos, hogy a császár egészen átalakulva tért haza ebből a győzelemből. Pénzérmékre verette a keresztet és még ugyanabban az évben kihirdette a milánói ediktumot. “Mindenki a maga módján imádhatja a mennyben élő istenséget.” Ezzel Konstantin olyan toleranciát tanúsított, amilyent korábban római császárnál még nem tapasztaltak. Nem írta elő, hogy szakítani kell a pogány istenségekkel, és a bálványimádókat sem ítélték el… A kereszténység terjesztéséért dolgozott, de a birodalom egysége is közel állt szívéhez.
Konstantin élete hátralevő részében a kereszténységért dolgozott. Kedvezményekben részesítette az Egyházat, 325-ben az első ökumenikus zsinat elnöke volt, 330-ban pedig Konstantinápolyt a kereszténység fővárosává nyilvánította. Számos keresztény szentélyt építtetett, például a Szent Péter bazilikát és a Szent Zsófia (Hagia Sophia) bazilikát. Édesanyja, a később szentté avatott Ilona a Szentföldre ment, hogy megkeresse Krisztus ereklyéit. Ezt követően építtette fel ott a Szent Sír templomot.
I. Konstantin 337-ben halt meg a kisázsiai Nikomédiában. Bármilyen meglepőnek is tűnik, az első keresztény császárt csak a halálos ágyán keresztelték meg. A kereszténység továbbra is hullámvölgyeken ment át a birodalomban. De a láng, amit Szent Konstantin gyújtott, soha nem fog kialudni.
Ezt a cikket Hegedüs Katalin önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.
Forrás: Aleteia
