6 dolog, ami akkor történik velünk, ha naponta járunk misére
„Az vagy, amit megeszel.” Ez a közkedvelt mondás általában arra vonatkozik, hogy egészségesen táplálkozzunk. Van azonban, akinek az jut az eszébe, hogy vajon értelmezhető-e Krisztus Testének és Vérének fogyasztására is. Amikor pár évvel ezelőtt először hallottam a két dolog összekapcsolásáról, elgondolkoztam, tényleg lehetséges-e hasonlóbbá válni Jézus Krisztushoz azáltal, hogy naponta járunk misére és elfogyasztjuk „mindennapi kenyerünket”, ahogyan a Miatyánkban halljuk. Az előttünk élt szentektől azt tanulhatjuk, hogy a válasz erre a kérdésre „igen”. A mindennapos miselátogatás sokféle változást idéz elő bennünk.
1. Éhesebbek leszünk
Nem, nem a földi táplálékra gondolok, hanem az Eucharisztiára, „az egész keresztény élet forrására és csúcsára” (KEK 1324). Ha Isten vezet minket és mi követjük őt, az Eucharisztia – és természetszerűleg a szentmise – életünk középpontjába kerül. Amint Vianney Szent János mondta: „Semmi sem nagyszerűbb az Eucharisztiánál. Ha Istennek lett volna valami ennél nagyszerűbb dolga, azt adta volna nekünk.”Minél jobban megértjük Isten ajándékának a szépségét, annál kiéhezettebbek leszünk rendszeres fogadására.
2. Életszentségben gyarapodunk
Erősödik hitünk, mert mind intellektuálisan, mind lelkiekben többet tanulunk. Ahogyan Isten szava behatol elménkbe és szívünkbe, elkezdünk megváltozni és meglátni azt, hogyan változtassuk a bűnöket erénnyé. Néha észrevesszük saját életünk elemeit az olvasmányokban vagy a szentbeszédekben, és személyes célunkká válik az alkalmazkodás azokhoz az utakhoz, amelyeken az Úr akarja, hogy járjunk. Az Eucharisztia fogadása ezt a változást folytatja bennünk, elősegítve azt, hogy megértsük, hogyan szerethetünk mi is úgy, mint az Isten. Amint Lisieux-i Szent Teréz mondta: „Megértettem, hogy a szeretet minden hivatásra kiterjed – hogy a szeretet minden, és mivel örökkévaló, minden időt és helyszínt felölel.” Ez a szeretet nem csak a mi szeretetünk, hanem Istené is.
Ha naponta járulunk a Tabernákulumban jelen lévő Jézushoz, az abban is segíthet, hogy növekedjünk az életszentségben. Szent II. János Pál mondta:
„Szeressétek az Eucharisztiában jelen lévő Jézust. Ő áldozatos módon van jelen a szentmisében, amely megújítja a keresztáldozatot. A misére járás azt jelenti, hogy a Golgotára megyünk, hogy találkozzunk vele, a mi Megváltónkkal. Ő eljön hozzánk a szentáldozásban, és jelenvaló is marad templomaink tabernákulumaiban, mert ő a mi barátunk.”
Ahogyan az asszonyok és a szeretett tanítvány is valószínűleg növekedtek a szentségben, amikor ott álltak Jézus mellett szenvedésekor és halálakor, úgy nekünk is megadatik a lehetőség arra, hogy gyarapodjunk az életszentségben, amikor ott vagyunk a kereszt lábazatánál a szentmise szent áldozatának bemutatásakor. Hogy pontosabban fogalmazzak: ha Megváltónk keresztjének soha véget nem érő reménysége közelében maradunk, saját keresztjeinket is olyannak kezdjük majd látni, mint amelyek örömre adnak okot.
3. Elszakadunk a bűntől
Ugyanakkor, ahogyan növekszünk a szentségben, úgy növekszik bennünk a bűn iránti ellenszenv. Szent Ágoston mondta: „Aki áhítattal hallgatja a szentmisét, nagy erőt kap, amely képessé teszi őt arra, hogy ellen tudjon állni a halálos bűnöknek, és megbocsátást nyer minden bocsánatos bűnéért, amelyet addig az óráig elkövetett.” A vágy, hogy látogassuk a szentmisét és teljes szívvel kövessük Jézust, segít legyőzni a vétkeket és növekedni az erényekben.
4. Több kegyelmet kapunk
Lehet, hogy nem ismerjük fel azonnal a kegyelmeket, amelyeket kapunk, de tudjuk, hogy Isten készen áll arra, hogy kiárassza ránk őket. Szent Fausztina írta művében (Napló: Az Isteni Irgalmasság üzenete), hogy Jézus azt mondta neki: „Azt kívánom, hogy egyesüljek az emberi lelkekkel. Tudd meg, leányom, hogy amikor a szentáldozásban belépek egy emberi szívbe, kezem tele van mindenféle kegyelmekkel, amelyeket a léleknek akarok adni” (1385). Egyszerű matematika: minél többet járunk szentmisére, annál több kegyelmet kapunk – feltéve, hogy nyitottak vagyunk rájuk.
5. Megélhetjük hivatásunkat és hobbijainkat is
A mindennapi szentmisén való részvétel lehetővé teszi számunkra, hogy hivatásunkat és hobbijainkat teljes mértékben megéljük. Szent Fausztina írta, hogy „az Erős Úr kenyere adja meg nekem mindazt az erőt, amelyre szükségem van, hogy folytassam küldetésemet és megtegyem, amit az Úr kér tőlem”. Bár a feladatok, amelyeket Isten a Vele való közösségben töltött időnk alatt tárhat fel számunkra, elcsüggeszthetnek minket, ha azt gondoljuk, hogy csak erre az egy hivatásra vagy hobbira vagyunk elhivatottak, a rendszeres szentáldozás lehetővé teszi számunkra, hogy úgy éljünk, amire elhívást kaptunk, és felismerjük, hogy valóban nem vagyunk egyedül.
6. Egyre több időt akarunk Jézussal tölteni
Hamarosan úgy fogjuk érezni, hogy már nem elegendő a napi szentmisén való részvétel, és hívást érzünk, hogy egyre több időt töltsünk Jézussal. Ez arra késztet bennünket, hogy a szentórákon és a szentségimádáson is részt vegyünk. Kalkuttai Szent Teréz is erre utalt, amikor kijelentette, hogy „az az idő, amit Jézussal töltünk a Szentségben, a legjobb idő, amit a földön töltünk”. Ha elég időt töltünk Jézussal, hogy ugyanerre a felismerésre jussunk, akkor mindent meg fogunk tenni azért, hogy a lehető legtöbb időt töltsük vele.
Nos, hogyan lehet a lehető leglélekemelőbb módon megfogalmazni azt, hogy mi is történik velünk, ha minden nap misére járunk? Talán Nagy Szent Leó válasza a legtalálóbb: „Krisztus Testében és Vérében való részesülésünknek nincs más célja, mint hogy átalakítson minket azzá, amit befogadunk”.
Írta: Julie Radachy
Fordította: Solymosi Judit
Forrás Catholic-link.org
INRI,
a legjobb gyógyszer a világon az Eucharisztia, mert mindenki a megszentelö kegyelem állapotában elfogyaszthatja…és egyesülhet a Jóteremtö(vel) illetve kegyelmeivel. Igen Ö az Isten báránya aki elveszi a világ büneit. Az áldozati bárány-ból a kivonulás éjszakáján, –akinek vérével jelölték meg az ajtófélfákat a zsidó családok, hogy a halál angyala ne öje meg elsöszülöttjeiket, ahogyan az egyiptomiakkal tette–csakis a zsidók ehettek illetve akik betértek és körölmetélkedtek, a gojok=nemzsidók (hitetlenek) nem…és nem is menekültek meg elsöszülöttjeik sem. Az Isten báránya-ból a Jézus teste-átváltztaott kenyérböl mindenki ehet aki meg akar váltva lenni és átala elkerülni vágyakozza a (z örök) halált…A Jézus eredetei széder esti borából szintén mindenki ihat és meg is menekül általa a haláltól (mert ez az Ö vére ugyanolyan hatékony, mint amelyet a zsidók kentek az ajtófélfájukra, hogy elsöszülöttjeik ne haljanak meg azon a kivonulási éjjelen). Az utolsó vacsorán Jézus egy másik nem csak a zsidókra, hanem mindenkire érvényes vallást alapított az Eucharisztia által…Az apostolok nagy ámulatára, amit azonban a harmadnapi feltámásának fényében ök meg is értettek…és erröl bátran tanúskodtak is…Emiatt majdenem Jézus (kereszthalálának) sorsára jutottak, de Gamaliel (Saulus mestere) kimentette öket a fötanács elött. Hadd menjenek szabadon, mert ha nem a Jóteremtötöl való a mozgalmuk magától feloszlik (ahogyan a zsidók több tucat messiási mozgalmával ez már meg is esett), ha pedig töle való akkor úgysem lehet a mozgalmukat leállítani…hallgatak Gamalielre, azért is mert elegük volt már a belsö viszályokból, és enek a Jézus-messiási-szektának az üldözése a 12-vel az élén már a nép önmeghasonlását is veszéjeztette. Várjuk ki a végét- elmélettel futni hagyták öket. Ök a Jézusi intelem által odafordultak a nemzsidókhoz is az Örömhirrel, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem, bizonyosan lesz feltámadás, mert “egyvalaki már visszajött onnan”. Emiatt én a nemzsidó is hallottam a Jóteremtöröl, az ö boldogító 10 parancsaolatáról. Aminek betratása már itt és most elrövetetíti a mennyek boldogságát. Majadan ráadásnak pedig a feltámadáskor az örök boldogságot…