5. nap: Bábel tornya – Biblia egy év alatt podcast

Korszak: Őstörténet

Ima

Mennyei Atyánk,
hálát adunk Neked a Te igédért.
Köszönjük, hogy kinyilatkoztatod magad nekünk ebben a történetben is —
a Bábel tornyának történetében —,
és köszönjük, hogy még a nemzedékrendek,
az első emberek családfáinak leírása által is megmutatod,
hogyan munkálkodtál az emberiség történetében.

Kérünk, amikor feltárod előttünk a családok törékenységét és sebzettségét,
segíts felismernünk a saját családjainkban is a repedéseket,
és taníts bennünket bízni Benned a mi törékenységünkben is.

Mert tudjuk, hogy Te képes vagy mindent a Te dicsőségedre fordítani —
képes vagy még az összetört dolgokat is újjá tenni,
és a sebeket begyógyítani.

Ezért dicsőítünk Téged, Atyánk,
a Te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Elmélkedés

A 10. fejezetben Noé családfáját, majd a 11. fejezetben Bábel tornya történetét olvassuk. Ezek az utolsó fejezetek az ősi időkről; ezután már a pátriárkák történetei kezdődnek Ábrahámmal és Sárával.

A 10. fejezetben Noé fiait (Szemet, Kámot és Jáfetet) és azok utódait ismerjük meg. A leszármazottak között van egy bizonyos Nimród, akinek a neve kiemelkedik. Nimród egy nagyon jelentős személy. „Ez volt az első uralkodó a földön. Nagy vadász volt az Úr előtt.” (Ter 10,8) „Uralma kezdetben kiterjedt Bábelre, Erekre, Akkádra és Sineár földjén minden városra.” (Ter 10,10) Az ősi Bábel megfelel a későbbi Babilonnak. Nimród volt az első, akinek hatalma volt, aki birodalmat alapított. Gondolhatnánk rá úgy is, mint egy kiemelkedő szereplőre, aki szinte már hős.

Ahogy azonban a történet kibontakozik, rájövünk, hogy Nimród szívében ugyanaz volt, mint azoknak a szívében, akik a Bábel tornyát építették. Ez pedig a mindent elsöprő törtetés, és nem egy egészséges ambíció a tökéletességre vagy kiválóságra. Nagy különbség van a kettő között. A Szentírásban egyértelműen benne van, hogy emelkedjetek ki, legyetek tökéletesek, de úgy, mint a szentek.

Nemrég rábukkantam Maximilian Kolbe atya pappá szentelés előtti írásaira, amelyekben megfogalmazza a céljait. Leírja, hogy ő szent akar lenni, nagy szent! (Az is lett!) Ezt a fajta vágyat az Úr teszi a szívünkbe, és azt szeretné, hogy ezt mi gondozzuk, és mindig törekedjünk rá, hogy szentek legyünk. Az ilyen fajta igaz kiemelkedésre teremtett minket Isten, ami Istent dicsőíti meg.

Nimród az ellenkező fajta nagyságot akarja elérni. Azt olvassuk, hogy Nimród „nagy vadász az Úr előtt” (Ter 10,9), ami utalhat arra, hogy Nimród az Úr előtt járt, tőle jött az ereje, és tisztelte az Urat. De vannak régi keresztény kommentárok, ahol úgy értelmezik, hogy Nimród szembefordult az Úrral. Annak ellenére, hogy Isten hatalmat adott neki, Nimród a saját maga felmagasztalására használta az erejét. Azért gondoljuk, hogy ez a megfelelő magyarázat, mert a 11. fejezetben az áll, hogy egy nyelv volt az egész világon, a Nimród alkotta királyságban, ahol így beszéltek: építsünk tornyot, „amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak” (Ter 11,4). Ez Nimród eredeti királyságának területén történt, ahol még élhetett Nimród szellemisége, a hatalomvágy szelleme.

Nem azzal van a baj, hogy magas tornyot akarnak építeni, hiszen ma is sok csodálatos, hatalmas templomot és katedrálist építenek az emberek Isten tiszteletére, dicsőségére, imádására. A gond ott van, hogy mi akarjuk ezt építeni, hogy mi szerezzünk nevet magunknak. Ez a különbség a kiemelkedés és a feltörekvés között. Kiemelkedés esetén Istent akarjuk dicsőíteni, a feltörekvéssel pedig saját magunkat. (Itt hozzátesszük, hogy a toronnyal kimondottan az eget akarják ostromolni, ahol Isten lakik. Eszünkbe jut a sátáni kísértés a bűnbeeséskor, hogy az ember legyen olyan hatalmas, mint Isten, de anélkül, hogy elismerné Isten hatalmát. Úgy látszik, hogy ez a bűnbeesés utáni emberiség jellemzője, amely sajnos a mai napig is látszik. Erre utal a ma olvasandó 2. zsoltár is. – A szerk.)

Ez még csak az eleje a Bibliának, és máris megkérdezhetjük magunktól: Uram, valóban a Te dicsőségedért akarok kiemelkedni, mint Maximilian Kolbe atya?

Ő mondja, hogy ne az én dicsőségemre tegyél szentté, mert Te vagy az, aki azzá teszel. Te vagy az, aki meghívsz a szentségre, aki megalkotott és megváltott. Ha nem törekszünk erre, akkor nyugtalanság lesz bennünk, nem leszünk azok, akiknek lennünk kellene. Lehet, hogy mi nagyon törekszünk, rohanunk, keresünk valamit, de lehet, hogy rossz az irány, rossz dologért hajszoljuk magunkat. Talán csak a saját hírnevünkért, önmagunk felmagasztalásáért tesszük.

Ábrahámnak azt mondta Isten – ahogy hamarosan olvassuk –, hogy nagy nevet adok neked! Ő elfogadta ezt, de Isten dicsőségére. Teljesen más, ha mi akarunk magunknak nevet szerezni, vagy ha Isten emel fel, és ad nekünk nevet! Ahogy Szalézi Szent Ferenc mondta: „Legyél, aki vagy, és akit Isten akar, hogy legyél; törekedj a tökéletességre, ne csak a hatalomra vagy a hírnévre.”

Ezen a módon engedem, hogy az Úr megajándékozzon, és használni akarom az ajándékaimat az Ő dicsőségére, valamint arra, hogy segíteni tudjak másoknak.

Hozzunk ma egy döntést, hogy nem Nimród akarok lenni, hanem szent! Ahogy Szent Maximilian Kolbe mondja: „Tegyél szentté, tegyél nagy szentté!”