284. nap: Bűnre vezető alkalom

Korszak: Makkabeus-felkelés

Ima

Mennyei Atyánk, magasztalunk és dicsőítünk téged. Köszönjük ezt az ajándékot, hogy elmondod nekünk a történetünket a Makkabeusok könyvében – talán azt a történetünket, amit még nem is ismerünk. Köszönjük azt is, hogy megadod nekünk bölcsességedet, hogy éjjel-nappal elmélkedhessünk törvényeden. Elmélkedhetünk bölcsességeden minden időben és növekedhetünk a bölcsek bölcsességében. Hálát adunk neked és dicsérünk téged Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Van néhány nagyon jó igeversünk mára a Példabeszédek könyve 22. fejezetéből: „Mutasd meg a fiúnak, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz” (Péld 22,6). Tudjuk, hogy ez nem garancia, de azt is tudjuk, hogy jó, szükséges, sőt, van, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az embert az igazság útjára neveljük. Természetesen bárki elfordulhat az igazságtól. Mindannyian elfordulhatunk az Úrtól a bűn felé. De nagy érték van abban, ha jó alapot rakunk le.

Úgy tűnik, hogy az országunk törvényeinek és világnézetének alapja nagyrészt azon a könyvön nyugszik, amelyet az elmúlt 284 napban olvastunk. Tehát jó az alap. Az ország népe vagy tovább építhet erre az alapra, vagy elhagyhatja azt. Ugyanez igaz a családjainkra, sőt, saját magunkra is: lehet, hogy templomba járva nőttünk fel, de később elvetettük mindazt, amiben felnőttünk – és mégis itt vagyunk most. De az is lehet, hogy nem templomba járva nőttünk fel. Lehet, hogy első alkalommal halljuk, hogy milyen alapokra épülhet egy olyan élet, amely bölcs, és amely Istennek ad dicsőséget. 

Nézzük a következő verset: „A gazdag uralkodik a szegények fölött, a kölcsönzőnek szolgája lesz a kölcsönkérő” (Péld 22,7). Miért olyan veszélyes így eladósodni? Persze sok embernek úgy tűnik, nincs választása. De itt van előttünk ez a könyv, a Példabeszédek, amely bölcsességre tanít és azt mondja: „Ha ezt teszed, az nagyon veszélyes”. Nyilván most már tudjuk. Minden témában nagyon fontos komolyan venni Isten szavát.

Meg kell próbálnunk ezeket az alapelveket – akár a Példabeszédekből, akár Jézusnak, Sirák fiának könyvéből – egyetemesen alkalmazni. Mert valaki mondhatná: „De muszáj volt ezt tennem. Muszáj volt azt tennem”. És persze mégis dönthetett volna az ige szerint, de elmulasztotta. Vagy valaki azt mondja: „Az igazság útján neveltem a gyermekemet, mégsem követi azt”. Tudjuk, hogy az isteni törvények nem érvényesülnek automatikusan, hiszen az emberi szabadság is jelen van. De azt is tudjuk, hogy Isten törvényei mégis igazak. Ez bizony bölcsesség, méghozzá kipróbált bölcsesség.

Térjünk át a Makkabeusok első könyvének 3. fejezetére: itt van Júdás Makkabeus, Júdás, a „kalapács”. Jól végzi a dolgát. Harcol Izrael népének szabadságáért. És híre megy annak, hogy Júdás Makkabeus nem akárki. Antiochusz – emlékszünk rá az első fejezetből – elküldi Liziászt, egy tekintélyes férfit, és megbízza, hogy menjen csatába több ezernyi katonával Júdás Makkabeus és a zsidó harcosok kis csapata ellen. És íme, pontosan az történik, mint minden más esetben, amikor Izrael népe böjtöl, imádkozik, megalázza magát az Úr előtt, és felismerik, hogy nem a saját erejük, nem a saját hatalmuk számít, hanem az Úr ereje és Isten hatalma: győzelmet aratnak.

Győzelmet aratnak, és ez hatalmas győzelem. Ami a következő napokban, a következő fejezetekben történik majd, még inkább azt mutatja, hogy az Úrba vetett bizalom győzelemhez vezet. Néha azonban ez még sincs így. Néha az Úr megengedi, hogy segítségül hívjuk az Ő nevét, és mégis száműzetésbe jussunk, vereséget szenvedjünk, fogságba kerüljünk azért, hogy tanítson és formáljon minket, hogy a szenvedéseinket sajátjához kapcsolja. Ebben is ott van egy ígéret. De a Makkabeusok első könyvében itt Isten megáldja őket. Megáldja a lázadásukat, a görögök elleni felkelésüket.

Most nézzük Sirák fiának könyvét. Annyi megszívlelendő tanács van benne. Például a 7. fejezetben, amely a helyes magatartásról szól, ezt olvassuk: „Meg ne vesd soha a fáradságos munkát, a földművelést se, amit Isten rendelt” (Sir 7,15). Erről már többször beszéltünk – egészen a Teremtés könyvének első fejezeteiig visszamenően –, ahol felismertük a munka jóságát. Sőt, az elmúlt napokban is beszéltünk róla, milyen jó dolog a munka.

A folytatásban ezeket olvassuk: „Alázkodj meg mélyen” (Sir 7,17), és „semmi pénzért ne add el a barátodat” (Sir 7,18). Később pedig: „Régi barátodat ne hagyd el hűtlenül, mert hisz az új barát meg sem közelíti” (Sir 9,10). Van is egy dal, a címe Old Friends (Régi barátok), és az egyik sora így szól: „Régi barátokat nem lehet csinálni. Csak új barátokat lehet szerezni”. Vagyis ragaszkodnod kell a régi barátaidhoz.

Aztán ez is ott áll: „A bölcs és jó asszonyra ne nézz megvetéssel, mert vonzalma aranynál többet ér” (Sir 7,19). Vagy: „Ne bántsd a rabszolgát, aki híven szolgál, se a napszámost, aki helyetted dolgozik. Az okos rabszolgát szeresd, mint magadat, s ne tagadd meg tőle a felszabadítást” (Sir 7,20-21). Beszéltünk erről Izrael törvényei kapcsán: ez adósrabszolgaság volt, nem az a fajta rabszolgaság, amely élethosszig tartott és minden méltóságától megfosztotta az embereket. Inkább olyan „szerződéses szolgálat”, amelynek leteltével a szabadság visszanyerhető. Ha valaki jó munkát végzett neked, te is légy korrekt és ne tartsd vissza a szabadságát!

A következő szakasz is nagyon jó: „Ha barmaid vannak, legyen rajtuk a szemed, és ha használhatók, tartsd meg őket magadnak. Ha fiaid vannak, tanítsd őket fegyelemre, és kicsi kortól kezdve hajlítsd meg nyakukat. Ha lányaid vannak, vigyázz a testükre, ne légy elnéző irányukban. Ha lányodat férjhez adod, nagy dolgot művelsz, de csak értelmes emberhez add hozzá feleségül. Ha szíved szerint való, tartsd meg feleséged… Szívedből, lelkedből tiszteld az apádat, s anyád fájdalmát soha el ne feledd” (Sir 7,22-27). Az életünknek ezeken a kapcsolati területein: jószág, gyermekek, fiúk, lányok, szülők, feleség – felelősségünk van. Fontos, hogy felismerjük: ezeket az embereket és kapcsolatokat tisztelnünk kell. Azokat az embereket, akikkel Isten megáldotta az életünket. A jószágainkat is… a jószágtól kezdve a munkatársakon át a családtagokig, a fiataloknak és az időseknek egyaránt meg kell adnunk az őket megillető tiszteletet és gondoskodást. A gyerekekkel kapcsolatban a szükséges gondoskodásunk a fegyelmezésre is kiterjed.

A 9. fejezetben egy egész szakasz szól arról, hogyan őrizze meg valaki a lelkét a bujasággal szemben. A szerző nagyon világossá teszi, hogy egy apa a fiához szól, nem pedig a lányához: „Ne vesd szemedet csapodár asszonyra, nehogy a hálójába essél. … Ne meregesd szemed a hajadonra, nehogy vele verjen meg az Isten. Ne add össze magad feslett nőszeméllyel, nehogy kiforgasson az örökségedből. Takaros asszonytól fordítsd el az arcod, és ne nézegess szépséget, amely nem illet meg. Sokakat tönkretett már az asszonyi szépség, mert mint a láng, felgyújtja a vágyat. Ne üldögélj együtt férjes asszonnyal, ne ülj megszédülten vele egy asztalhoz, mert hátha lángot vet a szíved, s belepusztulsz a szenvedélyedbe” (Sir 9,5-6.8-9). Nem akarom ezt túlragozni, szerintem mindenki érti, hogy ez az életnek egy olyan területe, ahol sokat lehet sérülni, és ezért vigyázni kell magunkra és egymásra.

„Ne nézelődj a városkapuk körül, elhagyott helyeken ne sokat lődörögj” (Sir 9,3-7). Már szinte látjuk magunk előtt az embert, aki a város kétes hírű környékén csatangol. Ott semmi jót nem fog találni, csak bajt, pedig azt hiszi, sértetlenül kijuthat onnan. Olyan ez, mintha azt kérdeznénk: Ember, mit keresel ott, mit remélsz, hogy mit találsz? Ugyanezt mondhatnánk az internet vagy a tévé „elhagyatott szegleteiről”. Mit fogsz ott találni? Nem kell odanézned, mert csak halált és pusztulást találsz. Azt hiszem, helyes, ha engedjük, hogy az Úr most szóljon hozzánk, és felismerjük: talán arra hív, hogy ne csak magát a bűnt kerüljem el, hanem azokat a dolgokat is, amelyek a bűnhöz vezetnek. Ezeket nevezzük úgy, hogy „bűnre vezető alkalmak”.

Tudom, hogy már említettük, de megéri újra elmondani: „Ne hagyd el régi barátodat, mert egy új nem ér fel vele.” Annyi más bölcs gondolat van még, csak el kell mélyednünk bennük. Nekem is el kell mélyednem, abban is, amit kiemeltem, és abban is, amit még meg sem említettem. Újra el kell olvasnom az igéket, imádkoznom kell velük, leülni és beírni őket a jegyzetfüzetembe. Mit akarok megtartani mindebből? Milyen felismerésekre jutottam, amiket soha nem akarok elfelejteni? És utána: meg is akarom élni ezeket.

De ehhez kegyelem kell. Kegyelem kell, hogy mindezeket imádságba vigyük, és engedjük, hogy az Úr kimondja nekünk az igazságot.

Ezért imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is, hogy mi mindannyian, akik ebben a Biblia egy év alatt közösségben együtt járjuk ezt az utat, szentté válhassunk!

Hogy ne csak halljuk ezeket a szavakat, hanem meg is tegyük őket.