BIY HU cover 274. nap

274. nap: Kitartás ellenszélben

Szerző: Fábry Kornél

Korszak: Visszatérés

Amikor Szanballat, Tóbiás, az arabok, az ammoniták és Asdod lakói megtudták, hogy Jeruzsálem falának helyreállítása előrehaladt, hiszen a rések eltűntek, haragra gyulladtak. Mindannyian összeesküdtek, hogy felvonulnak Jeruzsálem ellen, megtámadják, és zavart keltenek.
Ekkor Istenünkhöz esedeztünk, a város oltalmára pedig éjjel-nappal őröket állítottunk ellenük. Júda azonban így beszélt: „A teherhordókat elhagyta erejük, s rengeteg még a rom: nem építjük fel a falat soha!” Ellenségeink így vélekedtek: „Nem szabad megtudniuk és észrevenniük semmit, amíg köztük nem leszünk. Akkor majd lemészároljuk őket, és véget vetünk a munkának.” De történt, hogy a közelükben lakó zsidók tízszer is figyelmeztettek minket: „Ellenünk vonulnak minden helységből, ahol csak laknak!” Felsorakoztak ezért a mélyen fekvő részeken, a fal mögötti nyílt téren felállítottam a népet a nemzetségek rendjében kardostul, lándzsástul és íjastul. Láttam, hogy félnek, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért.” Amikor ellenségeink megtudták, hogy értesültünk (a dologról), és Isten meghiúsította tervüket, visszavonultak, mi pedig visszatértünk a falhoz, mindenki a maga munkájához.

Ettől a naptól kezdve azonban az embereknek csak a fele dolgozott az építkezésen, a többiek lándzsával, pajzzsal, íjjal, mellvérttel fölszerelve ott álltak Júda egész háza mögött, amely a falat építette. A teherhordók szintén föl voltak fegyverezve: egyik kezükkel munkájukat végezték, másik kezükkel a fegyvert szorították. Az építők közül is, amíg dolgozott, mindegyik derekára csatolta kardját, az meg, aki a kürtöt fújta, mellettem állt. Így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Az építkezés nagy és kiterjedt, mi pedig szétszórtan vagyunk a falon, egymástól távol: gyűljetek körénk arra a helyre, ahonnan a kürtszót halljátok, és Istenünk harcol majd értünk.” Így dolgoztunk az építkezésen hajnal hasadtától a csillagok feljöttéig. Akkortájt még ezt is mondtam a népnek: „Mindenki maradjon éjszakára szolgájával Jeruzsálemben: töltsük az éjszakát őrködéssel, a nappalt pedig munkával!” Én magam, testvéreim, embereim meg a kíséretemben levő őrök még a ruhánkat sem vetettük le. Mindenki kéznél tartotta fegyverét.

Súlyos bajok Nehemiás idejében.

A nép és az asszonyok hangos panaszra fakadtak zsidó testvéreik ellen. Némelyek ezt mondták: „Zálogba kell adnunk fiainkat és lányainkat, hogy gabonát szerezhessünk, ehessünk és életben maradjunk.” Mások így szóltak: „Mezeinket, szőleinket, házainkat kell elzálogosítani, hogy gabonához jussunk az éhínség idején.” Voltak, akik így beszéltek: „Kölcsönt kell vennünk földjeinkre és szőleinkre, hogy megfizethessük a királynak az adót. Pedig mi is ugyanolyan húsból valók vagyunk, mint testvéreink, s gyermekeink is olyanok, mint az ő gyermekeik. El kell adnunk fiainkat és lányainkat rabszolgának. Lányaink közül némelyeket már eladtunk! Nem tehetünk ellene semmit, hiszen földjeink és szőleink már másoké lettek.”

Amikor panaszukat és ezeket a szavakat meghallottam, nagyon megharagudtam. Megfontoltam a dolgot, és megdorgáltam az előkelőket és az elöljárókat. Így szóltam hozzájuk: „Milyen terhet raktok testvéretekre!” Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük, és így szóltam hozzájuk: „Mi tehetségünkhöz képest kiváltottuk zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig most eladjátok testvéreiteket, hogy majd váltsuk ki őket.” Erre hallgattak, és nem tudtak mit válaszolni. Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? Magam is, testvéreim és embereim is adtunk nekik pénzt és gabonát, s most elengedjük nekik ezt a tartozást. Adjátok nekik késedelem nélkül vissza a földjüket, szőlőjüket, olajfájukat és házukat. Engedjétek el nekik, amivel pénzben, gabonában, borban és olajban tartoznak nektek, amit kölcsönadtatok nekik.” Így válaszoltak: „Visszaadjuk, nem követelünk tőlük többé semmit, s úgy teszünk, ahogy mondtad.” Erre megeskettem őket – miután odahívtam a papokat –, hogy ígéretük szerint járnak el. Majd kiráztam köntösömet, és ezt mondtam: „Isten így rázzon ki házából, vagyonából minden embert, aki nem tartja meg ezt az ígéretet. Ilyen kirázott és üres legyen!” Az egész gyülekezet ráfelelte: „Úgy legyen!” –, és dicsőítette az Urat. A nép pedig a határozat értelmében járt el.

Attól a naptól kezdve, amikor a király Júda földjének helytartójává rendelt, Artaxerxész király 20. évétől a 32. évéig – tizenkét éven át –, sem magam, sem testvéreim sohasem ettük a kormányzó kenyerét. A régi kormányzók ugyanis, akik előttem voltak, súlyos terheket raktak a népre. Minden napra 40 sékel ezüstöt szedtek tőlük kenyérre való járandóság címén, és szolgáik is szorongatták a népet. Én nem tettem így, istenfélelemből. A fal építésekor is kivettem részemet a munkából, jóllehet nem vettem magamnak földet. S embereim is mind megfogták a dolog végét. A vezetők és az elöljárók asztalomnál étkeztek, mintegy százötven férfi, nem számítva azokat, akik a környező népek közül csatlakoztak hozzánk. Naponta elkészítettek a költségemre egy ökröt, hat hízott kost s szárnyasokat. Ezenkívül minden tizedik napon hoztak rengeteg tömlő bort. Mindezek ellenére sohasem vettem fel a kormányzói járandóságot, mert nehéz munka nehezedett a népre.
Emlékezzél meg, Istenem, a javamra arról, amit ezért a népért tettem.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Mardokeus álma.
Összeesküvés a király ellen.

Achasvéros nagykirály uralkodásának 2. évében, Niszán hónap első napján álmot látott Mardokeus, Jairnak a fia, (aki) Simi fia volt, az meg Kis fia. Benjamin törzséből származott, Szuzában lakó zsidó ember volt, egy tekintélyes férfi, aki a királyi udvarban teljesített szolgálatot. Azok közé az elhurcoltak közé tartozott, akiket Babilon királya, Nebukadnezár vitt fogságba Jechonjával, Júdea királyával egyetemben. Ez volt az álma: kiáltozás és lárma, mennydörgés és földrengés, nagy felfordulás az egész földön. Egyszer csak előkerült két hatalmas sárkány, s mind a kettő készen állt a támadásra. Rettenetesen üvöltöttek. Ordításuk arra indította a népeket, hogy harcoljanak az igaz nép ellen. A sötétség és a homály napja volt! Szorongás és aggódás, félelem és nagy rettegés volt a földön. Az igazak egész népe rettegett a rá váró veszedelemtől, várta pusztulását, és hívta az Istent. Könyörgésükre egy kis forrás bővizű, nagy folyóvá dagadt. Fényesség támadt, felvirradt a nap, s a megalázottak fölemelkedtek, és eltiporták a hatalmasokat. Mardokeus az álom után fölébredt, s azon gondolkodott, hogy mi lehet Isten szándéka. Minden figyelmét arra fordította – késő éjszakáig –, hogy behatoljon értelmébe. Mardokeusnak az udvarban volt a szállása a király két eunuchjával, Bigtannal és Teressel, akik a palota őrei voltak. Hallotta beszélgetésüket, kifürkészte tervüket, és megtudta: arra készülnek, hogy kezet vessenek Achasvéros királyra. Jelentette a dolgot a királynak. A király kérdőre vonta a két eunuchot, s amikor beismerték, halállal büntette őket. A király följegyeztette a történteket az események könyvébe, de Mardokeus is írásba foglalta az eseményt. Aztán a király megajándékozta Mardokeust, és megbízta, hogy teljesítsen szolgálatot a palotában. Ámán azonban, az agagita Hamdatának a fia, aki kedves embere volt a királynak, a király két eunuchja miatt a vesztére tört Mardokeusnak.

Achasvéros lakomája.

Achasvéros idejében történt – ez az Achasvéros Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartományon uralkodott –, abban az időben, amikor Szuza várában királyi trónján ült, uralkodásának 3. évében, hogy lakomát rendezett fejedelmeinek, szolgáinak, a perzsa és méd sereg vezéreinek, a tartományok kormányzóinak és főembereinek. Így akarta királyságának gazdagságát és fényét eléjük tárni, és a saját nagyságát csillogtatni, hosszabb ideig, száznyolcvan napon át.

Amikor ezek a napok elmúltak, a király Szuza vára egész népének, apraja-nagyjának hét napig tartó lakomát rendezett a királyi palota kertjében. Fehér gyolcsvásznak, lilába játszó bíborszövetek függtek bíbor és bisszus köteleken, ezüstgyűrűkkel rögzítve a fehér márványoszlopokon. A porfir, fehér márvány, gyöngyház és fekete márvány padozaton arany- és ezüstheverők álltak. A királyi bort aranykelyhekben szolgálták fel – mind másféle volt – a király bőkezűségéből nagy bőségben. A király rendelete értelmében senkit sem kényszerítettek ivásra. A király ugyanis meghagyta minden udvarmesterének, hogy mindenki azt fogyassza, ami jólesik neki.

Vasti királyné engedetlensége.

Vasti királyné is lakomát ült az asszonyokkal Achasvéros királyi palotájában. A hetedik napon a király jókedvre derült a bortól, és megparancsolta a hét eunuchnak: Mehumannak, Bizzetának, Harbonának, Bigtának, Abgatának, Zetarnak és Karkasznak, akik Achasvéros király szolgálatára álltak, hogy vezessék a király színe elé Vasti királynét, koronával a fején, hogy szépségét megmutathassa a népnek és a fejedelmeknek, mert nagyon szép volt. Vasti királyné azonban megtagadta a király parancsát, amelyet az eunuchok adtak tudtára. A király nagyon ingerült lett, és fellobbant a haragja. A bölcsekhez fordult, akik jártasak voltak a tudományban és a törvények ismeretében, mert az volt a szokás, hogy a király meghányta-vetette ügyeit azokkal, akik a törvényben és a jogban jártasak voltak. A királyhoz a médek és a perzsák hét fejedelme: Karsena, Setar, Admata, Tarsis, Meresz, Marszena és Memukán állt a legközelebb. Ezek látták a király arcát, és az első helyeket foglalták el a birodalomban. „Mi történjék – kérdezte – törvény szerint Vasti királynéval, amiatt, hogy nem engedelmeskedett Achasvéros király parancsának, amelyet az eunuchok adtak tudtára?” Memukán – a király és a fejedelmek hallatára – így válaszolt: „Nemcsak a király ellen vétett Vasti királyné, hanem minden fejedelem és minden nép ellen is, akik, s amelyek Achasvéros összes tartományában csak vannak. Mert a királyné tette tudomására jut az asszonyoknak, s arra bátorítja fel őket, hogy megvessék férjüket, hiszen azt mondják: Achasvéros király megparancsolta Vasti királynénak, hogy menjen be hozzá, de ő nem ment be. A méd és a perzsa fejedelmek feleségei még ma megtudják a királyné válaszát, s elismétlik a király minden fejedelmének. Ebből sok bosszúság és harag származik. Ha a király jónak látja, bocsásson ki visszavonhatatlan királyi rendeletet, s jegyezzék fel a perzsák és a médek törvényei közé: Vasti nem léphet többé Achasvéros király színe elé, királynéi méltóságát a király adja másnak, aki méltóbb rá. Így amikor a király rendeletét az egész hatalmas birodalomban kihirdetik, akkor minden asszony – a legnagyobbtól a legkisebbig – megadja férjének a tiszteletet.”

Tetszett a tanács a királynak és a fejedelmeknek, és a király Memukán tanácsa szerint járt el. Leveleket küldött a birodalom minden tartományába, minden tartománynak a maga írásával, és minden népnek a maga nyelvén, hogy a maga házában a férfi az úr.

Eszter királyné lesz.

Ezek után az események után, amikor már lelohadt a haragja, Achasvéros király Vastira gondolt, arra, amit tett és a rendeletre, amit miatta hoztak. A király körül szolgálatot teljesítő udvari emberek ezért így szóltak hozzá: „Hadd keressünk a királynak szép szűz leányokat. Rendeljen a király birodalmának minden tartományába tisztviselőket, ezek gyűjtsenek össze minden szép szűz leányt Szuza várába, az asszonyok házába, a királyi eunuchnak, Hegének a keze alá, aki az asszonyokra felügyel. Ő majd gondoskodik mindenről, ami ékesítésükhöz kell, s az a leány, aki megtetszik a királynak, legyen Vasti helyett a királyné.” Tetszett a királynak a beszéd, és így is tettek. Szuza várában élt egy zsidó férfi. Mardokeusnak hívták, s Jairnak volt a fia, (aki) Simi fia volt, az meg Kis fia Benjamin törzséből. Jeruzsálemből hurcolta el Babilon királya, Nebukadnezár, azokkal a foglyokkal, akiket Jechonjával, Júda királyával együtt fogott el. Gyámapja volt Hadasszának – más néven Eszternek –, aki a nagybátyjának volt a lánya, s aki apját is, anyját is elvesztette. Szép termete volt, és bájos arca. Szülei halála után Mardokeus lányává fogadta. Amikor a király parancsát és rendeletét kihirdették, sok lányt elvittek Szuza várába, Hege keze alá. Esztert is elvitték a királyi palotába, s Hegére bízták, az asszonyok őrére. Megtetszett neki a lány, és kedvébe fogadta. Azon volt hát, hogy megkapjon mindent, amire csak szüksége volt ékességül, meg hogy eledelül szolgáljon neki. Ezenkívül kiválasztott a király házából hét szolgálólányt, és melléadta őket, aztán az asszonyok házának legjobb részében jelölt ki neki helyet. Mivel Mardokeus megtiltotta neki, Eszter nem árulta el sem népét, sem származását. Mardokeus mindennap ott járt-kelt az asszonyok házának udvara előtt, hogy hírt halljon Eszterről: jól van-e, s mi történik vele.

Minden lánynak sorban be kellett mennie Achasvéros királyhoz akkor, amikor eltelt a tizenkét hónap, ami alatt az asszonyokra vonatkozó szabályok szerint elő kellett készülniük: hat hónapig mirhaolajat, másik hat hónapig meg balzsamot és más asszonyi kenetet használtak szépségük ápolására.
Amikor a királyhoz ment, minden lány kérhetett, amit akart, megadták neki: azzal léphetett be az asszonyok házából a királyi palotába. Este lépett be, és másnap reggel tért vissza az asszonyoknak egy másik házába, amely Saasgaz eunuchra, a mellékfeleségek felügyelőjére volt bízva. Többé nem léphetett be a királyhoz, csak ha a király kívánta és név szerint hívta.

Amikor elérkezett az ideje és rákerült a sor, hogy Eszter, Abichailnak, Mardokeus nagybátyjának a lánya, akit Mardokeus lányává fogadott, bemenjen a királyhoz, nem kért semmi mást, csak amit Hege, a király eunuchja ajánlott neki. És lám, Eszter megnyerte mindenkinek a tetszését, aki csak látta. Bevezették Achasvéros királyhoz a királyi palotába a tizedik hónapban, amelynek Tebet volt a neve, uralkodásának hetedik évében. A király megkedvelte Esztert, jobban, mint a többi asszonyt. Megnyerte tetszését és rokonszenvét jobban, mint a többi lány. Királyi koronát tett Eszter fejére, és Vasti helyébe királynévá választotta. Utána a király nagy lakomát rendezett – ez Eszter lakomája volt. Összes fejedelmének és szolgájának pihenőnapot engedélyezett minden tartományban, és királyi bőkezűséggel osztogatott ajándékokat.

Mardokeus és Ámán.

Amikor, mint a lányok, az asszonyok második házába került, Eszter nem fedte föl származását, sem népét, aszerint, amint Mardokeus meghagyta neki. Eszter ugyanúgy követte Mardokeus utasításait, mint abban az időben, amikor még a gyámja volt. Mardokeus azokban a napokban a királyi kapunál ült, s értesült róla, hogy két királyi eunuch, Bigtan és Teres, a palota őrei haragjukban összeesküdtek, hogy kezet emelnek a királyra. Amikor Mardokeus megtudta a dolgot, jelentette Eszter királynénak. Eszter meg Mardokeus nevében beszélt a királlyal. Kivizsgálták az ügyet, és igaznak találták a dolgot. A két eunuch bitófára került, aztán a dolgot bejegyezték – a király jelenlétében – az események könyvébe.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Az embernek a lelke az Úr szövétneke,
behatol a testnek minden zugába.

A jóság és a hűség oltalmazza a királyt,
jóságával szilárddá teszi a trónját.

Az ifjúnak az erő a kitüntetése,
az öregeknek meg az ősz haj a díszük.

Véraláfutások tisztítják a gonoszt,
testének kamráit meg a verések.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Bevezető megjegyzés!

Ez a 274. nap. Ez tudod, mit jelent? Azt, hogy ha jól számoltam, akkor megtettük az út háromnegyedét. Gratulálok! Már nincs sok hátra, és együtt biztosan sikerülni fog elérni a Szentírás végéig. Már jócskán benne vagyunk Nehemiás könyvében: ma a 4. és 5. fejezetet olvassuk.

Emellett elkezdjük Eszter könyvét is. A Mike Schmitz atya által használt Revised Standard Version szerint pedig Eszter könyvét a 11. és 12. fejezettel kezdjük – mindjárt elmondom, miért. Tehát ma Eszter könyvének 11. és 12. fejezete következik, még akkor is, ha a Bibliádban csak 10 fejezetet látsz.

Emellett a Példabeszédek könyve 20. fejezetének 27. versétől a 30. verséig tartó részét olvassuk.

Ma is a Szent István Társulat kiadásában készült Bibliából olvasok, ahol Eszter könyvének elején az első fejezet első felének verseit nem számok, hanem betűk jelölik. Nagyon izgalmas!

Miért is van ez így?

Azért, mert Eszter könyvének szöveghagyománya meglehetősen összetett. Van Eszter történetének egy olyan része, amelyet lényegében minden keresztény elfogad, ugyanakkor vannak olyan részei is a könyvnek, amelyeket nem minden keresztény hagyomány tekint a Szentírás részének.

Ahogyan Luther Márton a reformáció idején a hét deuterokanonikus könyvet sem sorolta az Ószövetség protestáns kánonjába, úgy Eszter könyvének bizonyos részeit sem fogadta el.

Ennek egyébként korábbi előzményei is vannak, hiszen még Szent Jeromosnak is voltak fenntartásai egyes deuterokanonikus könyvekkel és Eszter bizonyos részeivel kapcsolatban. Ugyanez igaz más szakaszokra is, például Dániel könyvében Zsuzsanna történetére vagy Bél és a sárkány történetére – ha még emlékszel rájuk abból a régi, távoli időből, amikor ezeket olvastuk.

Az ortodox és a katolikus Egyház azonban úgy ismerte fel, hogy ezek a részek is sugalmazottak, tehát a bibliai kánonhoz tartoznak. Ezeket nevezzük a deuterokanonikus részeknek.

És hogy Eszter történetét időrendben, érthetően tudjuk végigolvasni, a Revised Standard Version Bibliában 11. és 12. fejezetként jelölt résszel kezdünk, mert kronológiailag ezek állnak a történet elején.

A Szent István Társulat Bibliájában az Eszter könyvéhez tartozó első lábjegyzet így magyarázza ezt: „Ez a rész (mármint az említett 11. és 12. fejezet) csak a görög fordításban maradt ránk. Szent Jeromos függelékként csatolta a héber szöveg latin fordításához. A következő szöveggel vezeti be ezt a részt: »Ez áll a közhasználatban levő kiadás elején, de sem a héberben, sem más fordításban nem található.« Ez is sugalmazott szöveg. A görög szöveg alapján hozzuk itt, de a Vulgata versbeosztásában”.

Magyarul a függeléket, mint minden tisztességes csatolmányt eredetileg a könyv végére tette Szent Jeromos a 10. fejezet után. Ez a 11. és 12. fejezet az angol nyelvű Revised Standard Version Bibliában, amit Mike Schmitz atya használ. És azért, hogy mi szegény olvasók könnyebben megértsük a történetet, a Szent István Társulat Bibliájában az Eszter könyve elejére került, mégpedig az első fejezet elejére, ahol időrendben a helye van. De mivel ez függelék, és így nem hivatalos része az első fejezetnek, ezért betűk jelölik a verseket és nem számok. A számok csak a valódi első fejezet első versétől jelennek meg az „r” betűvel jelzett vers után. Szóval a mi Bibliánk számozása szerint Eszter könyve első fejezetének elejére helyezett függelékkel kezdünk, és az „a”-verstől az „r”- versig fogunk ma olvasni az első fejezetben, ami a Revised Standard Version Bibliában a 11. és 12. fejezet. (Csak halkan jegyzem meg, hogy Eszter könyvében később is lesznek ilyen betűkkel jelzett versek, de ez most ne zavarjon össze a kelleténél jobban.)

Azért remélem, az előbbi magyarázat segít egy kicsit, amikor a saját Bibliádban követed az olvasmányokat, és azt mondod: „Ó, így már érthetőbb.” Legalábbis remélem, hogy így már érthetőbb. Amúgy maga a történet majd minden konfúzióért kárpótol, úgyhogy ne aggódjatok egy cseppet sem!

Ima

Mennyei Atyánk, hozzád fordulunk, dicsérünk és magasztalunk téged. Köszönjük neked az igét, a te igédet, amelyet ma nekünk szánsz. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy szeretettel és méltó módon fogadhassuk, hogy bölccsé tegyen minket, és hogy mindent a te fényedben lássunk! Láthassuk a te igazságodat és a te akaratodat! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Drága idősek, akiknek a haja már nem egészen olyan színű, mint amilyen eredetileg volt, a mai részben nemcsak vigaszt, hanem bátorítást találhattok: „Az ifjúnak az erő a kitüntetése, az öregeknek meg az ősz haj a díszük” (Péld 20,29). Az ifjak tehát az erejükkel dicsekedhetnek, az öregek pedig az ősz hajukkal, a bölcsességükkel. Milyen fantasztikus a Szentírás, hogy még az őszüléssel kapcsolatos kérdésekre is találunk benne válaszokat.

Nehemiás könyve, 4. fejezet. Mit láttunk eddig? Láttuk, hogy Nehemiás visszatér Jeruzsálembe, Júdába, és elkezdi a város falainak újjáépítését. Sok ember dolgozott az építkezésen, mindenki a saját részén. Egészen lenyűgöző, mennyire megáldotta Isten ezt a bátor vállalkozást. A 2. fejezetben, amikor Nehemiás Artaxerxész király mellett állt és bort szolgált fel neki, a király észrevette, hogy tisztviselője nagyon maga alatt van. „Miért szomorú a tekinteted?” – kérdezte a király. Nehemiás imádkozott, majd elmondta neki, hogy mi nyomja a szívét. A király pedig megkérdezte: „Mi a kívánságod?” Nehemiás újra imádkozott, utána pedig azt válaszolta: „Ha jónak látja a király, és szolgája kedves előtte, akkor küldj el Júdeába, abba a városba, ahol atyáim sírjai vannak, hogy fölépíthessem” (Neh 2,5). Artaxerxész pedig megadott minden szükséges erőforrást, ami Nehemiás küldetéséhez szükséges volt. Ezen az ügyön egyszerűen végig az Úr áldása nyugodott.

Egy Istentől megáldott misszió azonban nem azt jelenti, hogy a folyamat ne ütközne akadályokba. Szinte szükségszerű, hogy az Úrtól kapott és áldott küldetés teljesítése közben előbb-utóbb ellenállással is találkozni fogunk. Nehemiás 4. fejezetében például Szanballaton és cimboráján, Tóbiáson keresztül érkezett az ellenállás, akik a munkásokat látván gúnyolódni kezdtek: „Mit csináltok itt? Tényleg azt hiszitek, hogy felépíthetitek ezt a falat?” 

A rosszakarók összeesküdtek Jeruzsálem ellen, hogy megtámadják és megöljék a falépítőket. Nehemiás erre bíztatni kezdte a népet: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra, és harcoljatok…” (Neh 4,8). Mindössze öt fejezetet olvastunk eddig, de minden egyes fejezetben kiderül, hogy ez az ember nemcsak jó vezető, hanem igazán Isten embere. A megküzdéshez a lehető legjobb utat választja: „Imádkozzunk Istenünkhöz!” Milyen gyakran van úgy, hogy mi ezt teljesen elfelejtjük, vagy elhanyagoljuk. Amikor az Istentől kapott feladatunkban akadályba ütközünk, az első gondolatunk általában nem az ima, hanem egyszerűen kétségbeesünk: „Na, majd én megoldom… Jaj, így már nem fog menni, inkább feladom”. Nehemiás két dolgot tesz: először imádkozik, majd őrséget állít. Teljesen bízik az Úr erejében, kéri az Ő segítségét, ugyanakkor gyakorlatias is. Imádkozik, és közben azt is megteszi, amit ő maga meg tud tenni. Ez számunkra is nélkülözhetetlen – imádkozzunk, munkálkodjunk, de tegyük mindezeket az Úrba vetett erős bizalommal.

A nép fele folytatja az építkezést, a másik fele karddal és lándzsával a kezében őrködik, védelmezik egymást és éjjel-nappal dolgoznak. Nehemiás óvatos és megfontolt marad. A korábbi kormányzókkal ellentétben nem rak súlyos terheket a népre, nem adóztatja őket. Egy pillanatra menjünk vissza Salamon király fiához! Salamon keményen dolgoztatta a népet, ezért fia, Rechabeám azt a tanácsot kapta a vénektől, hogy ő legyen gyengédebb, és akkor a nép szeretni fogja. Rechabeám viszont azoknak a fiataloknak a tanácsára hallgatott, akik arra biztatták, hogy legyen még keményebb uralkodó, mint amilyen az apja volt. Rechabeám a rossz tanácsot követte, és az ország kettészakadt. Nehemiás azonban bölcsebb, ő nem akarja kihasználni az embereket, és nem úgy tekint rájuk, mint akik azért léteznek, hogy kiszolgálják őt. Pusztán azért van ott, hogy szolgálja az Urat. Egyike a kevés, következetesen erényes alakoknak a Szentírásban. Rengeteget tanulhatunk tőle arról, milyen Isten szíve szerinti emberként élni.

Az utolsó megjegyzésem Eszter könyvére vonatkozik. Van némi kavarodás a fejezetek száma és számozása körül. Eszter könyvének két szövegváltozata maradt ránk, egy rövidebb héber, és egy hosszabb görög nyelvű, amely a Septuagintában, az Ószövetség görög fordításában található. Szent Jeromos Vulgátája, tehát az Ószövetség latin fordítása a héber szöveget vette alapul, és a görög nyelvű kiegészítéseket hat külön fejezetben a könyv végére helyezte. A későbbi fordítások azonban általában bedolgozták a görög kiegészítéseket a héber szövegbe, a megfelelő helyekre. Így a legtöbben hiába keresik a Bibliájukban a 11. és 12. fejezetet.

Szent Jeromos nagy érdeme, hogy hallgatott Damasus pápára, és megtartotta a görög szövegeket is. Elmondta a saját tudományos véleményét, a pápa pedig azt mondta: „Rendben, ez a te tudományos álláspontod, de itt van az Egyház történelmi és szent hagyománya – ezért maradjanak benne.”

Szent Jeromos pedig megtartotta őket.

És így jutottunk el oda, hogy itt van előttünk a Biblia – a maga teljességében, egyetlen szónyi csonkítás nélkül, ha fogalmazhatok így.

Ha korábban már olvastad Eszter könyvét, lehet, hogy soha nem találkoztál Mardokeus történetének ezzel a részével. Pedig később, amikor a király megkegyelmez Mardokeusnak, ennek lesz jelentősége. Most ugyanis megtudtuk, hogyan mentette meg Mardokeus Artaxerxész király életét. És most már azt is tudod, mi a történet háttere.

Óriási ajándék! Óriási ajándék, hogy ma is együtt lehetünk, még egy nappal tovább ezen az úton.

Elárulok neked egy kis titkot. Nem szoktam ezt túl gyakran mondani, de… minden nap imádkozom érted. Ezért, ha megengeded, én is szeretnélek megkérni valamire: kérlek, imádkozz értem!

Avatar photo

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.