church prayer and man faith religion or hope for 2023 11 27 05 12 24 utc Medium

Vegyük rá a férfiakat a misére járásra – Az a fajta mise, amely a férfiaknak tetszik, mindenkit megszólíthat

Az Egyesült Államokban, Angliában és az egész fejlett világban a katolikus templomokban vasárnaponként a nők száma meghaladja a férfiakét. Az Egyesült Államokban végzett felmérés számai itt láthatók, míg egy 84 országra kiterjedő nemzetközi felmérés szintén azt találta, hogy a hívők soraiban a nők dominálnak: a nők általában vallásosabbak, mint a férfiak, különösen a keresztények körében. A jelenséget megemlíti II. János Pál pápa 1988-ban kelt szinódus utáni apostoli buzdítása, a Christifideles laici 1 52. pontja: „Ténylegesen sajnálatos különböző helyzetekben a férfiak hiánya vagy csekély jelenléte (…)”. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy sokkal több szó esik a nők elmaradásáról az egyházban, és sokkal több aggodalom kap hangot az olyan tanítások és liturgikus gyakorlatok miatt, amelyek elriaszthatják a nőket.

A júniusi Szent Szív-hónap arra emlékeztet bennünket, hogy az Egyház a szeretetre épül. Ez nem anyai szeretet, bármennyire létfontosságú is az, hanem egy kifejezetten férfias, önfeláldozó szeretet, mint amilyen a férj szeretete, ahogyan Szent Pál a férjeket buzdítja: „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte…” (Ef 5,25). Krisztus irántunk és az Egyház iránt érzett szeretete, amelyet szent szíve szimbolizál, beleillik abba a képbe, amely az Ószövetségben végig megtalálható az Istenről, mint atyáról, és a választott népéről, mint feleségéről vagy fiáról.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a férfiasságot éppúgy nem szabad kiírni az egyház életéből, mint a nőiességet.

Néha elhangzik az, hogy a nők természetüknél fogva vallásosabbak, mint a férfiak, de ezt nem támasztják alá a bizonyítékok. Az iszlámban, az ortodox judaizmusban és a keleti ortodoxiában a férfiak jobban betartják a vallásos előírásokat, mint a nők, még akkor is, amikor ezeket a hagyományokat nyugaton gyakorolják. Másrészt minél liberálisabb egy keresztény felekezet, annál nehezebben tartja meg a férfiakat. Az Egyesült Államok 1936-os népszámlálása (mielőtt a vonatkozó kérdéseket elejtették volna) megállapította (The Church Impotent: The Feminization of Christianity p.11.), hogy a vallások között a nemek aránya a keleti ortodoxiától (valamivel több férfi, mint nő) és a katolikusoktól (nagyon kicsivel több nő, mint férfi) a másik végletig, az unitáriusokig (1,4 nő jut minden férfira), a pünkösdi egyházig (körülbelül 2:1) és a Keresztény Tudomány (Szentháromság-tagadó keresztény vallási tanítás) követőiig (3,19:1) terjedt. A fővonalbeli protestánsok középen helyezkedtek el. Nemcsak több nő, mint férfi csatlakozik valamely felekezethez, hanem a nők aktívabbak és lojálisabbak is.

Nem nehéz megérteni, mi is történt. 1936-ban a nyugati katolikus liturgia jobban hasonlított a keleti egyházakéhoz, és jelentős közös vonásai voltak az ortodox judaizmus és az iszlám liturgiájával: rituálé, ünnepélyesség, szakrális nyelv használata stb. A napjainkban a katolikus templomokban jellemzően előforduló liturgia egyértelműen a női dominanciájú felekezetek irányába mozdult el: spontánabb és érzelmesebb; nem elsősorban a szentség érzésének, hanem a közösség érzésének a felidézésére törekszik; és nagyobb mértékben támaszkodik a verbális kommunikációra.

Az utolsó megállapítás azért hasznos, mert lehetővé teszi számunkra, hogy összekapcsoljuk ezt a folyamatot a kutatás egy másik területével. Jól ismert, hogy a nők inkább a szóbeliség (verbalitás) felé irányultak, mint a férfiak. Egy kognitív pszichológiai vizsgálat (Adv Cogn Psychol. 2018; 2(14): 51-61) szignifikáns különbséget talált a beszéd gördülékenysége („verbális fluencia”) esetében a férfiak és nők között, a női résztvevők jobban teljesítettek a férfiaknál. A kislányok hamarabb kezdenek beszélni, a lányok kisebb valószínűséggel diszlexiásak, a nők magasabb pontszámot érnek el a verbális képességeket mérő méréseken, a felsőoktatásban az idegen nyelvi tanszékeken nagyobb számban vannak jelen a férfiaknál, és így tovább.  A férfiak jobban támaszkodnak a nem verbális kommunikációra, és gyakran magabiztosabban is használják azt.

Nyilvánvaló, hogy az iszlám és az ortodox judaizmus liturgikus hagyományai, amelyek énekeket és olyan szent nyelvezetet (ősi héber és klasszikus arab) használnak, amelyet nem könnyen ért meg az istentiszteleten résztvevők zöme, nem elsősorban arra törekednek, hogy üzenetüket a verbális kommunikáció eszközeivel juttassák célba. Ehelyett szövegeik, testtartásuk, ruházatuk és szertartásaik révén a szívet és az elmét Istenhez emelik a szakrális légkör és a történelmi folytonosság érzésének megteremtésével, valamint a híveknek azon érzülete által, amelyet az istentisztelet tevékenységeiben való belső, szándékos részvétel kelt. Ugyanez elmondható a világ minden tájáról származó hagyományos vallásokról, beleértve a keleti egyházakat és a nyugati egyház hagyományos latin miséjét is. Ezek mind a hatékony nem verbális kommunikáció példái.

A férfiak liturgikus elidegenedése a teológiai divat sajnálatos, előre nem látott következménye volt. Ahogy a jezsuita szociológus (és teológiai liberális) Patrick Arnold megfogalmazta, „ahogy a liberális vallás egyre inkább a hit immanens és ’horizontális’ dimenzióját hangsúlyozza a transzcendens és ’vertikális’ valóság kizárásával, akaratlanul figyelmen kívül hagyja az embereknek a Hatalmas, a Teljesen Másik és az Örökkévaló iránti mohó étvágyát” (77-78. o.).

Néhány próbálkozás arra, hogy a férfiakat visszatereljék a misére, sikeresen alkalmazta a férfibarát lelkigyakorlatokat és csoportos tevékenységeket, ám az érintett férfiak aztán rájöttek, hogy amikor visszatérnek a templomba, az ugyanolyan férfiidegen, mint korábban. Mások megpróbálják a vallást valami kemény és férfias dologként érzékeltetni, kizárólag a férfiak szidalmazásával és megalázásával, és azzal, hogy őket hibáztatják az egyház minden problémájáért. Azoknak, akik ezzel próbálkoznak, meg kell érteniük, hogy a férfiakban már így is túlságosan is azt a benyomást keltik, hogy ők „mérgezőek” és nemkívánatosak.

A férfiaknak ahhoz, hogy visszatérjenek a misén elfoglalt helyükre, arra van szükségük, hogy bensőséges légkört és meggyőző üzenetet találjanak. Ez nem fog megtörténni, ha a szentély szinte kizárólag női zónának tűnik, ha a miséből hiányzik a méltóság, és ha a lelkiséget úgy mutatják be, mint ami nem szól másról, mint arról, hogy érzéseinket idegenekkel osztjuk meg. Valójában a legtöbb pap számára – gyanítom – teljesen világos, hogy milyen változtatásokat tudnának végrehajtani a templomukban, a plébániai tevékenységekben és a liturgiában, amelyek férfiasabbá tennék azokat, és kétlem, hogy a női katolikusok többsége ellenezné ezt, különösen, ha látná az eredményeket. Mindazonáltal úgy látszik, van egy pszichológiai akadálya annak, hogy bármit is tegyenek ez irányban. Úgy tűnik, hogy bármi, ami férfi-barát, tradicionalistának, merevnek, sőt nőgyűlölőnek számít.

Nem hiszem, hogy a katolikus nők férjük, apjuk, fivéreik és fiaik nélküli Egyházat akarnának. Az Egyháznak mindkét nemet meg kell szólítania.

Fordította és átdolgozta: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Catholic Answers


  1. CHRISTIFIDELES LAICI. II. János Pál pápa szinódus utáni apostoli buzdítása a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről, 1988. december 30. (Christifideles laici) ↩︎

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

One Comment

  1. INRI,
    elöször is a férfiak, akik a házasság szentségét komolyan=boldoságforrásnak veszik, azok a nejüket a saját vallásuk követöjévé fogják tenni.
    A vallástalanoknak meg ez (is) mindegy…A csaj kell, s ha meguntam majd a másik, ha azt is akkor pedig mindegy -ki jön, ahogy esik puffan. Vagy ahogy siekrül. Nekik többnyire „nem éri meg“ a tudatos elvek szerinti válogatás és keresés, mert úgysincsnek hoszabbtávu családi terveik. Többnyire „nemkonfliktustüröek és nem megbocsájtóak.“ Pedig a házasságban ezekre (is) nagy szükség van.
    Számtalan példa van rá, hogy a férfi vallását át kell(ett) vegye a neje, ha hozzá akart menni…Még a hírességek között is. Arthur Miller elválik a feleségétől és nőül veszi híres Marilyn Monroe-t, aki Miller zsidó hitére is áttér, mig ujra el-nem válnak. Marilyn Monroe = Merlin Monró az 1950-es évek óta a világ egyik legismertebb szexszimbóluma volt, a „buta szöszi”- ként. Marilyn Monroe évtizedeken át a klasszikus hollywoodi filmek egyik nagy csillaga, mind a mai napig.
    Csak nagyon nagy egyéniségek képesek felismerni a Katolikus=egytemes=mindenki egyházában a legjobb hitközséget, ha nem-katolikus családból valóak.
    Egyedül az anyák tudják a hitet a gyermeki lélekben elültetni. 0-12 éves kor között, a minden esti énekes imával, tipegö misével, gyerekhittannal…. A fiúk – nak csak is az apjuk minden vasárnapi szentmiseünneplö “jópéldája“ lesz az ami szitúgy majdan arra ösztönzi öket, hogy ök is minden vasárnap szentáldozáshoz járuljanak. Ha nem ilyen az apjuk akkor pedig majdan abban követik öt…hogy nem ünnepelnek szentmisét vasárnaponként. Mert kisembernek tartja magát az ilyen illetö. A „hogy vagy“-ra ráfeleli: „Ahogy mások akarják.“
    Pedig tudni kell, hogy Istennél nincsenek kisemberek és kis cselekedetek. Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános szerint:
    „Az olyan ember, aki az Örökkévalótól való eltávolodását meg akarja magyarázni ilyesféléket talál ki: „Hogyan tudnám én imaímmal, jó cselekedeteimmel megváltoztatni a világot?“ Annak az embernek, aki ezt mondja magában, majd hamarosan más tölti ki a lelkét az Isten helyett. Emiatt már egyre inkább nem tudja elkerülni a bünt.“
    Ezért szerencsés az az ifjú pár akinek a szülei is gyakorló katolikusok. Mert ök megtanulják, hogy aki kér az kap, aki keres az talál, aki zörget annak ajtót nyitnak…s megtaláljak majd a párjukat. Lásd Máté evangeliumának 7. Fejezetét: „Az állhatatos ima.
    …7Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! 8Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. 9Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? 10Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? 11Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.“
    A házasságra vágyó fiatalkokat is a közös hit-remény és szeretet hozza össze. Meg kívánnak feleleni a Jóteremtö boldogitó 10 parancsolatának és képeségeik szerint részt vesznek egyházközségeik életében. Mindketten együtt ünneplenek vasárnapi szentmiséket, ahová majdan a gyerekeieket is elviszik. Elötte azonban a szentségi házasságban sírig tarto hüséget esküsznek egymásnak. Házasságuk boldog és böséges gyermekáldásban virágzik fel. Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk.
    Megjegyzés: a cikk feletti képen egy fülbevalós fiatalemberet látok? Az hasonlatos a sokfülbevalós “pirszinges” nöhöz. Az ilyen emberek egy´nis´get szeretnének kölcsönözni megjelenésüknek, mert ezek a “diszek” mind-mind egy-egy sérülés következményei. Valamit ellensulyozni kívánnak vele, ami hiányzik az önbecsülésükböl (is). Remélem tévedtem…ne legyenek elöitéleteim- Istenem segíts…