272. nap: Nehemiás elhívása
Korszak: Visszatérés
Ima
Mennyei Atyánk, imádunk és magasztalunk téged. Nagyon köszönjük ezt a 272. napot. Köszönjük, hogy vezetsz bennünket és velünk vagy. Köszönjük, hogy inspirálsz minket, és kegyelmet adsz ahhoz, hogy továbbra is elolvassuk a napi igéket. Urunk, Istenünk, köszönjük e nap áldásait és a rejtett áldásait is. Miközben imádkozunk, nyisd meg a szemünket, hogy láthassuk azokat az áldásokat, amelyek mellett gyakran csak elsétálunk! Azokat a dolgokat, amelyeket olyan sokszor látunk, hogy már szinte láthatatlanná váltak. Azokat a dolgokat az életünkben, amelyeket elsőre talán nem is tartanánk áldásnak, mert magától értetődőnek veszünk, de végül, visszatekintve, segítenek nekünk abban, hogy egyre hasonlóbbá váljunk hozzád és közelebb kerüljünk hozzád.
Urunk, Istenünk, ezen a napon arra is kérünk, hogy ne csak imáinkat, dicséretünket és hálánkat fogadd el, hanem azokat az embereket is, akiket szeretünk! Fogadd őket a szívedbe! Azokra, akik messzire kerültek tőled, kérünk, áraszd ki kegyelmedet! Azokra is, akiket nem szeretünk úgy, ahogyan kellene. Küldd kegyelmedet az ő szívükbe és életükre is ma, Uram! Áldd meg azokat, akik megbántottak minket! Áldd meg azokat, akik gyűlölnek minket! Segíts bennünket, hogy úgy tudjuk szeretni őket, ahogy te szereted őket! Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Nem is tudom, miért éreztem indíttatást arra, hogy az ellenségeinkért imádkozzak, akárkik is legyenek azok a ti életetekben. Én tudom, kik azok az enyémben. De Jézus újra és újra előhozza azt a gondolatot, hogy nekünk másoknak kell lennünk. Nem szabad bosszút állnunk az ellenségeinken, még csak fontolgatnunk sem szabad a bosszút, hanem képesnek kell lennünk azt mondani: „Rendben, Uram, azt akarom, hogy megmentsd az életüket. Azt akarom, hogy megszenteld őket”. Nem arról van szó, hogy ne akarnánk igazságot, hanem arról, hogy kegyelmet is kérünk az életükre. És erről beszél a Példabeszédek könyve is a következő versben: „Ne mondd: »Csak a rosszat fizetem vissza!« Hagyatkozz az Úrra, ő majd kártalanít” (Péld 20,22). Ez nem azt jelenti, hogy Isten szemet huny az igazság kérdésében. Nem azt jelenti, hogy megtagadná az igazságszolgáltatást. Hanem azt, hogy én háttérbe vonulok, és azt mondom: „nem az én feladatom, hogy a rosszat rosszal viszonozzam”. Az igazságért, az igazságosságért viszont tehetünk a magunk szintjén.
Akkor van különösen nehéz dolgunk, mikor meglenne a lehetőségünk, hogy bosszút álljunk valakin, és mégis azt mondjuk: „Nem, Uram”. A mindennapi beszédünkben is így van ez. Gyakran nincsenek is igazi nagy ellenségeink. Valójában lehet, hogy azokkal az emberekkel küzdünk a legtöbbet, és azok ellen érezzük a leginkább a bosszúvágyat, akikkel együtt élünk, azokkal, akiknek életünk végéig tartó szeretetet ígértünk. És egyszer csak rádöbbenünk: „Várjunk csak, most bosszút álltam rajtuk a szavaimmal”. Mondtak nekem valamit korábban, vagy tettek valamit, ami bosszantott, és én úgy döntöttem, hogy én is bosszantom őket. Úgy döntöttem, hogy gonosz leszek velük. Könnyen eltávolíthatom az egészet magamtól, mondván: „Valahol ott kint, messze vannak az ellenségeim”. De rájövök, hogy leggyakrabban azokkal lehetek a legkegyetlenebb, akikhez a legközelebb állok. És ez nem jó. Ez olyasmi, amit meg kell bánnom, és azt kell mondanom: „Istenem, kérlek, segíts!”.
Nagyon szeretem a Példabeszédek előző versét is: „Ha kezdetben hajszoltad a vagyont, a végén majd nem lesz rajta áldás” (Péld 20,21). Olyasmi ez, mint amikor valaki megnyeri a lottót – és mennyi ember életét tette már tönkre a lottónyeremény. Nem feltétlenül áldássá vált számukra, hanem inkább ártott nekik. Ennyit a Példabeszédek könyvéről.
Most Zakariás könyvére térünk át. Ma hihetetlen szavakat hallhattunk, Jeruzsálem győzelmének és helyreállításának ígéretét: „Az Úr először Júda sátrait menti meg, hogy Dávid házának dicsősége és Jeruzsálem lakóinak dicsősége ne múlja felül Júdáét. Azon a napon az Úr védelmébe veszi Jeruzsálem lakóit” (Zak 12,7-8a). Ez utóbbi mondatot különösen érdekes olvasni, mert a Nehemiás könyvében is éppen falat építenek maguk köré, ami hasonló, de nem feltétlenül ugyanaz, mint amiről Zakariás prófétál.
Aztán ott van a 12. fejezet vége: „Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak” (Zak 12,10). Ezt idézi János evangéliuma is: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak” (Jn 19,37). Zakariás próféciája így folytatódik: „…gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet. Azon a napon olyan nagy gyász lesz Jeruzsálemben, mint Hadad-Rimmon gyásza Megiddó mezején” (Zak 12,10-11). Rendben, de kiről is van itt szó? Úgy gondolom, hogy az Úr Jézusról beszélünk, Isten egyszülött Fiáról, mindenek elsőszülöttjéről. Felismerjük, hogy itt egy hihetetlen prófécia áll előttünk. El tudjuk képzelni, hogy amikor Zakariás és hallgatói ezt a „átszúrt valakit” hallják vagy olvassák, azon töprengenek, hogy ki lehet ez? Talán Izrael, a zsidó nép szenvedéseiről van szó? De végül teljesen konkréttá és beazonosíthatóvá válik Jézus Krisztus személyében.
Ez lenyűgöző! Ez egy olyan prófécia, amely Jézus keresztjén teljesedik be az irántad és irántam érzett szeretetből. Egy dolog azt mondani, hogy „azta…, ez nem semmi, hogy Zakariás századokkal Jézus előtt írta le mindezt”. Igen, ez csodálatos és erőteljes! De aztán megállunk: „Várjunk csak… Miért is szúrták át Jézust egyáltalán?” – Nos, az irántad való szeretetből. Mert nem adta fel veled kapcsolatban. Az irántam való szeretetből, mert velem kapcsolatban sem adta fel. Fontos meghallani és megjegyezni ezeket a szavakat, mert olyan könnyű elfelejteni őket: Jézus valóban szeret téged! Átszúrták és meggyászolták, mert úgy határozott, úgy döntött, kijelentette, hogy te annyira értékes vagy neki, hogy az életét is odaadja érted, meghal érted.
Tudom, hogy sok ember magányosnak érzi magát. Lehet, hogy te is annak érzed magad ebben a pillanatban. De gondold végig: itt van Zakariás, aki évszázadokkal Jézus előtt ír arról, hogy eljön a gyász napja az „átszúrt” miatt. És ez a nap már megtörtént. Ezen az úton, a bibliaolvasás 272. napján elérkeztél oda, hogy hallod ezeket a szavakat. Hallod azt az igazságot, hogy íme, Jézus, maga Isten, annyira szeret, hogy meghalt érted. Tudom, hogy csüggedtnek, elszigeteltnek, magányosnak érezheted magad. Úgy érezheted, hogy most nem is tudsz Istenhez szólni, még akkor sem, ha elkezdted olvasni az Ő szavait. De Ő szeret téged. Nem feledkezett meg rólad, és nem vagy egyedül. Egy közösséghez tartozol a napi olvasás által is, még ha csak virtuális közösség is ez. Tudom, hogy vannak emberek, akik minden egyes nap együtt imádkoznak ezekkel az olvasmányokkal online kapcsolódva egymáshoz. Minden nap beszélgetnek így egymással. De sokan vagyunk, akik nem kapcsolódunk így – mégis most együtt vagyunk. Összekapcsolódunk az imában. Összekapcsolódunk abban, amit Isten igéje kijelent. Úgyhogy fogadd el most az Ő szeretetét! Hadd hívjalak meg erre!
Nehemiás könyvét kezdtük el, ami egy nagy horderejű mű. Emlékezzünk: ott volt Zerubbábel a fogság utáni visszatérés első hullámában. Aztán Ezdrás jött vissza a második hullámmal. Most pedig elérkeztünk a harmadik hullámhoz: Nehemiáshoz. Ezdrás alatt újjászervezték a templomi istentiszteletet és mindazt, ami ehhez tartozott. Eleinte még templom nélkül zajlottak az áldozatbemutatások, de hamarosan elkezdték az építést is. Nehemiás pedig felismeri, hogy Jeruzsálem városának nincsenek falai. Itt leírja az újjáépítés teljes folyamatát. Nagyon szeretem Nehemiás elhívásának történetét, egyszerűen lenyűgöző. Mi történik?
Még Babilonban van és megkérdezi a Júdeából érkezett látogatóitól, hogy milyen állapotban van Jeruzsálem. Tájékoztatják, hogy a város falait még mindig nem építették újjá, a város gyakorlatilag nyitott a támadások előtt. Rendkívül sebezhető.
Nehemiás reakciója elképesztő. „Amikor ezeknek hírét vettem, leültem, sírtam, és napokig gyászoltam, böjtöltem és könyörögtem az ég Istenének színe előtt” (Neh 1,4). Gondoljatok csak bele: Nehemiást megérinti valami. Törődik Jeruzsálem népével. Törődik Jeruzsálem városával. Törődik a jeruzsálemi istentisztelettel. És amikor meghallja, hogy a városnak nincsenek falai, így reagál. Fel kell tennünk a kérdést: „vajon az én szívem annyira megkeményedett, vagy annyira hűtlen vagyok, hogy amikor rossz hírt hallok, az első reakcióm nem az, hogy leülök és sírok? Nem az, hogy azonnal imádkozom? Nem az, hogy böjttel az Úrhoz fordulok?” Sokszor egyszerűen a hírekhez fordulunk, többet megtudni. Vagy egymáshoz fordulunk. Vagy valaki máshoz. De Nehemiás reakciója az, amikor a szíve összetörik, hogy az Úrhoz fordul. És ez lenyűgöző.
Az első fejezet imái, hiszen több is van, annyira szépek. Nehemiás egyik fontos lépése az, hogy elismeri: „Megérdemeljük ezt, mert te, Istenünk, megmondtad nekünk: ha hűségesek leszünk, sikerünk lesz. Mi pedig nem voltunk azok. Hűtlenek voltunk. Ez az én hibám. Ez az apám hibája”. Elképesztő őszinteség. De aztán így folytatja: „Kérlek, adj még egy esélyt! Engedd, hogy tehessek valamit!”
A második fejezetben már ott áll Artaxerxész király és a királyné előtt, pohárnokként. Artaxerxész észreveszi, hogy Nehemiás szomorú. „Miért szomorú a tekinteted? Beteg vagy talán? Nem, biztosan csak a szíved fáj” (Neh 2,2). Nehemiás egy párbeszédben bontja ki ezt a helyzetet. Azt mondja magáról, hogy félt és így válaszolt: „Miért is ne volna szomorú az arcom, amikor az a város, ahol atyáim sírjai vannak, romokban hever, és kapuit tűz emésztette meg” (Neh 2,3). A király erre azt mondja: „Mi a kívánságod?” (Neh 2,4). Itt jön Nehemiás pillanata. Ez minta mindannyiunk számára, amikor nagy kérésünk van. Mit tenne a helyünkben Nehemiás, amikor valamilyen feladat áll előttünk, és a „király” – akár Isten, akár egy más elöljáró – kérdőre von: „Mit akarsz?”. Nehemiás nem azonnal válaszol. Azt mondja: „Segítségül hívtam az ég Istenét” (Neh 4,4). Nem csak úgy előadja a kérést. Előbb imádkozik: „Istenem, kérlek, segíts!” Ugyanígy hívjuk a Szentlelket, amikor nem tudjuk, hogyan is imádkozzunk.
Az ima után Nehemiás így folytatja: „Ha jónak látja a király, és szolgája kedves előtte” (Neh 2,5). Nem csak elmondja, amit akar. Először megteremti a kapcsolatot: Ha eddig jól szolgáltalak, ha kedves vagyok szemedben, majd így folytatja: „küldj el Júdeába, abba a városba, ahol atyáim sírjai vannak, hogy fölépíthessem” (Neh 2,5). A király megkérdezi: „Mennyi időre tervezed utadat, és mikor térnél vissza?” (Neh 2,6). Ez lenyűgöző Nehemiással kapcsolatban: pontosan tudja, mit akar. Teljesen váratlan ez a helyzet: Artaxerxész csak azért kérdez, mert észreveszi, hogy Nehemiás szomorú. De Nehemiás már átgondolta az egészet. Tudja, mire lesz szükség. Tudja, mennyi időre. Azt mondja: „Meghatároztam egy időpontot” (Neh 2,6). Majd így folytatja: „Ha úgy tetszik a királynak, adjon nekem leveleket a folyamon túli kormányzók számára, hogy engedjék meg nekem az átvonulást, amíg el nem jutok Júdeáig, továbbá levelet Aszafhoz, a királyi erdők felügyelőjéhez, hogy adjon nekem épületfát a templomhoz tartozó erőd kapuihoz, valamint a város falához, s ahhoz a házhoz, ahol majd lakni fogok” (Neh 2,7-8).
Egyszerűen elképesztő: Nehemiás fegyveres kísérettel érkezik Júdába, Jeruzsálembe. Emlékezzünk: Ezdrásnak imádkoznia kellett, hogy Isten őrizze meg őt őrök nélkül is. Nehemiás? Ő elfogadta a katonai kíséretet.
Megérkezik Júdába, és rögtön ezt olvassuk: „Amikor a horonita Szanballat és az ammonita szolga, Tóbiás erről értesült, nem tetszett nekik, hogy olyan ember érkezett, aki Izrael fiainak javán akar fáradozni” (Neh 2,10). Az egyik lecke, amit mindig hallottam: valahányszor elkezdesz Istenért dolgozni, mindig lesz valaki, aki az ellenlábasod lesz. Ezek lehetnek kételkedők: „Ezt úgysem tudod megcsinálni. Még senkinek sem sikerült”. Az ellenfeleid lehetnek olyanok, akiket zavar, hogy éppen te csinálod ezt a dolgot. Lehetnek, akik nem akarnak látni téged abban, amit teszel. Bármi is legyen, mindig lesz ellenállás.
A történet folytatódik: Nehemiás éjnek idején megvizsgálja a falakat. Ez nagyon emlékeztet arra, amit idős papoktól hallottam sokszor: „Körbe kell járnod a területet. Körbe kell sétálnod a templomot, hogy tudd, minden rendben van-e. Nem lehet abban bízni, hogy állnak még a falak és biztos nem ázik be semmi”. Mind azt mondják: meg kell vizsgálni. Ezt teszi Nehemiás is. Kimegy, bejárja a falakat, és senkinek sem szól róla. Azt mondja, hogy éj leple alatt tette, mert azt, amit tenni készül, még nem jelentette be a jeruzsálemi népnek: „Ja, amúgy, mellékesen, ti fogjátok újjáépíteni ezeket a falakat”. Előbb meg akarja vizsgálni a projektet, mielőtt bejelentené. Nagyon bölcs dolog. Látni kell a helyzetet a saját szemünkkel, a saját lábunkkal bejárva, hogy tudjuk, mibe fogunk. Aztán meghozza a döntést a falak helyreállításáról. Erre a fentebb említett emberek azt kérdik: „Tán föl akartok lázadni a király ellen?” (Neh 2,19). Az ellenfelei azt állítják, hogy fellázad a király ellen, holott maga a király adta neki a leveleket, és ő küldte, hogy építse újjá a falakat. De Nehemiás nem dicsekszik vele, hogy a király adott neki engedélyt. Nem védekezik. Azt mondja: „Az ég Istene sikerre viszi ügyünket. S mi az ő szolgái nekilátunk, és építünk” (Neh 2,20). Ez annyira jó. Nem kell megvédenie magát. Nem kell magyarázkodnia. Csak ennyit mond: „Figyeljetek, Isten kézben tartja ezt. Isten kézben tart engem, és mivel ti ellenkeztek, nem lesz részetek ebben a műben”.
Nehemiás könyvét sokan úgy emlegetik, mint a vezetés egyik mesterkurzusát. Mesteri példája annak, hogyan lehet Isten szavát meghallani és világosan, tisztán, határozottan cselekedni akkor is, amikor ellenállás van. Akkor is, amikor külső ellenség támad. És Nehemiás még belső ellenállást is fog tapasztalni. Hiszen mindannyian ezt éljük: nemcsak kívülről jöhet nyomás, hanem belül is küzdelmek vannak. Néha csüggedünk. És látni fogjuk majd Nehemiást, amint ezekkel a harcokkal szembenéz a következő napokban. Ma olvastuk Nehemiás elhívását, imáját és azt a felismerést, hogy ő valami rendkívüli dolgot fog tenni. Ez a „rendkívüli” egyébként „csak” annyi, hogy falakat épít. De azért teszi, mert Isten kérte, úgy teszi, ahogy Isten kérte. Mindannyiunk számára ez a kulcs: azt tenni, amit Isten kér, úgy tenni, ahogyan Ő kéri. Azért, mert Ő kéri.
Imádkozzunk egymásért, mert tulajdonképpen ez az élet titka: azt tenni, amit Isten akar, azért, mert Ő akarja, és úgy, ahogy Ő akarja. Nekem is szükségem van imára, és nektek is szükségetek van imára.
Én imádkozom érted. És te is imádkozol értem – legalábbis remélem, hogy imádkozol értem.
