BIY HU cover 268. nap

268. nap: A templom újjáépítése

Az istentisztelet visszaállítása.

Amikor elérkezett a hetedik hónap, s Izrael fiai már városaikban laktak, az egész nép egy emberként összegyűlt Jeruzsálemben.

Joszadak fia, Jesua és testvérei, a papok, valamint Sealtiel fia, Zerubbábel és testvérei hozzáfogtak és fölépítették Izrael Istenének oltárát, hogy égőáldozatot mutassanak ott be, amint meg van írva Mózesnek, az Isten emberének törvényében. Az oltárt a régi helyén építették föl, és bár elfogta őket a föld népeitől a félelem, ott mutatták be az Úrnak az égőáldozatot, az égőáldozatot reggel és este. Megülték a sátoros ünnepet úgy, amint elő van írva, s mindennap bemutatták a minden napra előírt égőáldozatot.

Az állandó égőáldozaton kívül mutattak be áldozatot az újhold napjain, az Úrnak szentelt minden ünnepen, s akkor is, ha valaki önkéntes áldozatot akart bemutatni az Úrnak. A hetedik hónap első napjától kezdve mutattak be az Úrnak égőáldozatot, bár az Úr templomának alapkövét még nem rakták le.

Előkészületek a templomépítéshez.

A kőfaragóknak és a mesterembereknek pénzt adtak, a szidóniaknak és a tírusziaknak pedig élelmet, italt és olajat, hogy Libanonból szállítsanak cédrusfát a tengeren egészen Jaffáig, amint Cirusz, a perzsák királya megengedte nekik. Azután, hogy megérkeztek Jeruzsálembe az Isten házához, a második esztendő második hónapjában Sealtiel fia, Zerubbábel és Joszadak fia, Jesua, testvéreik maradékával, a papokkal és a levitákkal, valamint a fogságból Jeruzsálembe visszatért néppel megkezdték a munkát. A húszéves és az annál idősebb levitákra bízták az Úr háza építésének felügyeletét. Jesua fiai és testvérei, Kadmiel, Binnui és Hodavja, valamint Henadad fiai és a fiaikkal és testvéreikkel a levitákkal, egy emberként álltak neki, hogy az Isten házánál a munkálatokat irányítsák. Amikor az építők lerakták az Úr templomának alapját, előálltak – papi öltözetükben, trombitával – a papok, Aszaf fiai, a leviták meg cintányérokkal, hogy Dávidnak, Izrael királyának rendelése szerint dicsőítsék az Urat. Dicsőítő- és hálaénekeket zengtek az Úrnak, „mert jó, és szeretete örökké tart Izrael iránt”.

Az egész nép örömujjongásban tört ki, és magasztalták az Urat, mivel lerakták az Úr templomának alapját. Sok idős pap, levita és családfő, aki még saját szemével látta az első házat, hangosan zokogott, mások pedig örömujjongásban törtek ki. Nem lehetett megkülönböztetni az örömkiáltásokat a nép zokogásától. Oly nagy volt ugyanis a nép zajongása, hogy messze földre elhallatszott.

A szamáriaiak ellenállása.

Amikor Júda és Benjamin ellenségei megtudták, hogy a fogságból hazatértek, s templomot építenek az Úrnak, Izrael Istenének, fölkeresték Zerubbábelt, Jesuát és a családfőket, és így szóltak hozzájuk: „Hadd építsük mi is veletek, hiszen ugyanúgy keressük Isteneteket, mint ti, s neki mutatunk be áldozatot Asszarhaddon, Asszur királya korától kezdve, aki idehozott minket.” Zerubbábel, Jesua és a többi izraelita családfő így válaszolt: „Nem illik, hogy veletek építsünk házat Istenünknek. Egyedül építünk majd az Úrnak, Izrael Istenének, amint meghagyta nekünk Cirusz, a perzsák királya.” Ezért a föld népe arra törekedett, hogy elkedvetlenítse Júda népét, és elvegye bátorságukat az építkezéstől. Tanácsosokat béreltek föl ellenük, és tervüket Cirusznak, a perzsák királyának egész idejében hátráltatták, egészen Dáriusnak, a perzsák királyának uralkodásáig.

A szamáriaiak áskálódása Xerxész és Artaxerxész idejében.

Xerxész uralkodása idején, uralmának kezdetén panaszlevelet írtak Júda és Jeruzsálem lakói ellen. Artaxerxész idejében Bislam, Mitredat, Tabeel és társai írtak Artaxerxésznek, Perzsia királyának. Az iratot arám írással és arám nyelven írták. Rehum kormányzó és Simsai írnok a következő levelet írta Artaxerxésznek Jeruzsálem ellen: Rehum kormányzó, Simsai írnok és társaik, a perzsa bírák, tanácsosok és tisztviselők, Uruk, Babilon és Szuza lakói, az elamiták és más népek, akiket a nagy Asszurbanipál hozott és telepített ide Szamária városaiba és más helyekre a folyamon túlra. Ez a másolata annak a levélnek, amelyet küldtek neki: „Artaxerxész királynak szolgáid, a folyamon túli emberek: Tudtára adjuk a királynak, hogy a zsidók, akik tőled idejöttek hozzánk, Jeruzsálembe érkeztek, s azon vannak, hogy a gonosz és lázadó várost fölépítsék, falait rendbehozzák, az alapjait már le is rakták. Tudja meg hát a király, hogy ha ez a város fölépül s a bányák elkészülnek, sem adót, sem vámot, sem járulékot nem fizetnek többé, s ez kárára lesz a királynak. Mivel a királyi udvar sóját esszük, nem tartjuk tisztességes dolognak, hogy elnézzük a király kárát; tudtára adjuk hát a királynak. Csak utána kell nézni atyáid évkönyveiben, s megtudod, meglátod ezekből az évkönyvekből, hogy ez a város lázadó város, kárt okozott királyoknak és tartományoknak, s már ősidőktől fogva lázadások fészke volt. Ezért is rombolták le ezt a várost. Tudtul adjuk hát a királynak: ha fölépül ez a város és elkészülnek bástyái, a folyamon túl megszűnik uralmad.”

A király ezt a választ küldte: „Üdvözlet Rehum kormányzónak, Simsai írnoknak és társainak, akik Szamáriában és másutt a folyamon túl laknak. A levelet, amelyet küldtetek, gondosan felolvastattam magamnak. Rendeletemre utánanéztek, és azt találták, hogy ez a város ősidőktől fogva lázadozik a királyok ellen, pártütéseket, lázadásokat szítottak benne. Jeruzsálemben erőskezű királyok uralkodtak, hatalmukban tartották a folyamon túli területet, s vámot, adót és járulékot szedtek. Ezért tehát rendeld el, hogy akadályozzák meg ezeknek az embereknek a tervét: ennek a városnak nem szabad fölépülnie addig, amíg el nem rendelem. Vigyázzatok, s ne legyetek hanyagok e feladatok teljesítésében, hogy a baj el ne hatalmasodjék a királyok kárára.”

Amint tehát felolvasták Artaxerxész király levelének másolatát Rehum kormányzó, Simsai írnok és társai előtt, azok Jeruzsálembe siettek a zsidókhoz, és fegyveres erővel akadályozták meg munkájukat.

A templom építése (520-515).

Félbeszakadtak tehát az Isten háza munkálatai Jeruzsálemben, s úgy is maradtak Dáriusnak, a perzsák királyának uralkodása második esztendejéig.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

ELSŐ RÉSZ
Felhívás a megtérésre.

Dárius 2. esztendejének nyolcadik hónapjában az Úr szózatot intézett Zakariás prófétához, [Berechjának], Iddó [fiának a] fiához. Így beszélj hozzájuk: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok – mondja a Seregek Ura. Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, akikhez így beszéltek a régi próféták: „Ezt mondja a Seregek Ura: Forduljatok el gonosz utaitoktól, és gonosz tetteitektől!”, de nem hallgattak meg, és nem ügyeltek rám – mondja az Úr. És hol vannak atyáitok? És a próféták tán örökké élnek? De szavaim és parancsaim, amelyeket szolgáimra, a prófétákra bíztam, ugye eljutottak atyáitokhoz? Ezért az Úr nagyon megharagudott atyáitokra, úgyhogy megszégyenültek, és azt mondták: A Seregek Ura úgy bánt velünk, amint elhatározta: útjaink és tetteink szerint.

Az első látomás: a lovasok.

A tizenegyedik hónap [a Sebat hónap] huszonnegyedik napján, Dárius 2. évében az Úr szózatot intézett Zakariás prófétához, [Berechjának], Iddó [fiának a] fiához: Az éj folyamán látomásom volt. Egy ember állt a mirtuszfák között a völgyben; mögötte sárga, vörösessárga, fekete és fehér lovak voltak. Megkérdeztem: „Mik ezek, Uram?” [Az angyal, aki hozzám beszélt, azt mondta: „Mindjárt megmutatom neked, hogy mik ezek.”] Az ember, aki a mirtuszfák között állt, ezt válaszolta: „Ezek azok, akiket az Úr küldött, hogy járják be a földet.” Ekkor a lovak azt mondták az Úr angyalának, aki a mirtuszfák között állt: „Bejártuk a földet. Az egész földön béke van és nyugalom.” Erre az Úr angyala így válaszolt: „Seregek Ura! Meddig vársz még, hogy megkönyörülj Jeruzsálemen és Júda városain, amelyekkel hetven éve érezteted haragodat?” Az Úr kedves, vigasztaló szavakkal válaszolt az angyalnak, aki hozzám beszélt. Ezután így szólt az angyal, aki hozzám beszélt: „Hirdesd: Ezt mondja a Seregek Ura: Féltékeny szeretettel szeretem Jeruzsálemet és Siont, és nagyon haragszom a gőgös népekre. Én ugyanis csak egy kicsit haragudtam, ők azonban túllépték a mértéket. Azért ezt mondja az Úr: Újra irgalommal fordulok Jeruzsálemhez. Újjá fog épülni ott a házam – mondja a Seregek Ura –, és a mérőzsinór kifeszül Jeruzsálem felett. Hirdesd továbbá: Ezt mondja a Seregek Ura: Városaim bővelkedni fognak a javakban. Az Úr megkönyörül Sionon, és ismét kiválasztja Jeruzsálemet.”

A második látomás: szarvak és kovácsok.

Azután fölemeltem tekintetem és látomást láttam. Volt ott négy szarv. Megkérdeztem az angyalt, aki beszélt hozzám: „Mik ezek a szarvak, Uram?” Azt felelte: „Ezek azok a szarvak, amelyek szétszórták Júdát [Izraelt] és Jeruzsálemet.” Azután az Úr négy kovácsot mutatott nekem. Megkérdeztem: „Mit fognak ezek itt csinálni?” Azt mondta: „[Ezek azok a szarvak ott, amelyek szétszórták Júdát, úgyhogy senki sem merte fölemelni a fejét.] S ezek most idejöttek, hogy legyőzzék őket, [hogy letörjék azoknak a nemzeteknek a szarvát, amelyek fölemelték a szarvukat Júda országa ellen és szétszórták]”.

A harmadik látomás: a zsinórmérték.

Azután fölemeltem tekintetem és látomást láttam. Egy embert, akinek mérőzsinór volt a kezében. Megkérdeztem tőle: „Hová mész?” Azt felelte: „Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, mennyi a szélessége és mennyi a hosszúsága.” Az angyal, aki hozzám beszélt, mozdulatlan maradt, és egy másik angyal jött eléje. Az előző így szólt: „Szaladj, mondd el ezt annak az ifjúnak: Nem övezi majd fal Jeruzsálemet a benne lakó emberek és állatok sokasága miatt. Ezt mondja az Úr: Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.”

Felhívás a száműzöttekhez

Jaj, jaj! Meneküljetek Észak földjéről!
[– mondja az Úr –],
[mert a négy szél irányába
szórtalak szét benneteket
– mondja az Úr.]

Jaj, Sion, mentsd meg magadat,
aki Babilonban laksz!

Mert ezt mondja a Seregek Ura
[az ő dicsősége küldött engem]
a népekhez, amelyek kifosztottak titeket,
[mert ha valaki hozzátok ér,
olyan, mintha a szempillámhoz érne]:

Nézzétek, kinyújtom kezem ellenük,
és ők saját szolgáik prédájává lesznek.
[Ti pedig megtudjátok,
hogy a Seregek Ura küldött engem.]

Örülj és ujjongj Sion leánya,
mert nézd, máris jövök,
hogy nálad lakjam
– mondja az Úr.

Sok nép az Úrhoz tér majd azon a napon
és az ő népévé válik.
[Ő azonban nálad marad, és te tudni fogod,
hogy a Seregek Ura küldött engem
hozzád.]

Júda az Úré lesz,
mint az ő öröksége a szent földön,
és ő újra kiválasztja Jeruzsálemet.

Némuljon el minden test az Úr színe előtt,
mert ébred már és elindul szent hajlékából.

A negyedik látomás: Józsue főpapi koronája.

Megmutatta nekem Józsue főpapot, amint az Úr angyala előtt állt. Jobbján a sátán állt, és vádolta. Az Úr angyala ezt mondta a sátánnak: „Parancsoljon neked az Úr, sátán, parancsoljon neked az, aki kiválasztotta Jeruzsálemet! Nem üszök ő, amelyet kimentettek a tűzből?” Józsue piszkos ruhába volt öltözve, amint ott állt az Úr angyala előtt. Az angyal megszólalt, és azt mondta az előtte állóknak: „Vegyétek le róla a piszkos ruhát, és öltöztessétek díszes ruhába! A fejére tegyetek tiszta föveget!” Fel is öltöztették díszes ruhába, a fejére pedig tiszta föveget tettek. Az Úr angyala ott állt előtte, és azt mondta neki: „Látod, levettem rólad bűnödet.” Majd így szólt az Úr angyala Józsuéhoz: „Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én útjaimon jársz, és megtartod törvényeimet, te fogod kormányozni házamat, te őrzöd udvaraimat, és megengedem, hogy ezek sorába lépj, akik itt állnak. Nézd, a kő, amelyet Józsue elé tettem, ezen az egy kövön hét szem van; nézd, magam vésem bele a feliratot – mondja a Seregek Ura.”

Eljön a Sarj.

Halljátok hát, Józsue főpap, és társaid, akik előtted ülnek – mert hisz jelképes személyek vagytok! Nézzétek, elküldöm szolgámat, a Sarjat, és kiirtom a gonoszságot ebből az országból egyetlen nap alatt. Azon a napon – mondja a Seregek Ura – meghívhatjátok majd egymást a szőlő és a fügefa alá.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ha a tél beköszönt, a tohonya nem szánt,
aratáskor keres, de nem talál semmit.

A férfi szívében mélységek vize a döntés,
de az okos ember a felszínre hozza.

Szájával sok ember készen áll a segítségre,
de hol van az a férfi, akire hagyatkozhatsz?

Tisztességben éli életét az igaz,
boldogok utána a gyermekei!

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged. Köszönjük az igédet. Köszönjük a Lelkedet, aki nem csak a te szavaidat ihlette, hanem minket is lelkesít az olvasásában. Kérünk, Urunk, vedd el tőlünk mindazt, ami megakadályoz minket a helyes értelmezésben. Hogy ne csak felfogjuk és megértsük, hanem valóban befogadjuk és életre váltsuk a te igéidet, amik a te ajándékaid számunkra. Dicsőítünk téged ma és minden nap. Minden, amik vagyunk, minden, amit teszünk és ami a miénk, az mind a tiéd. Jézus nevében kérünk, hallgasd meg imánkat. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ma nemcsak Zakariás prófétát kezdtük el, hanem Ezdrás próféta könyvében is haladunk tovább. Ezdrás 3. fejezetében helyreáll az istentisztelet Jeruzsálemben. Mi is történik ekkor? Az emberek visszajöttek a babiloni fogságból és mit csinálnak? Azt teszik, amit tenniük kell. Cirusz, Perzsia királya visszaadta nekik az arany- és ezüstedényeket, amiket Nebukadnezár, a babiloni király elvitt tőlük a templomból. Most visszakaptak mindent, és minden készen áll az istentisztelethez. Ez a leglényegesebb dolog. Persze az is, hogy az Ígéret földje, Jeruzsálem, a város, valamint Júda is az övék, de a legfontosabb a jeruzsálemi templom. 

Mózes előírásai szerint előkészítik az oltárt a reggeli, az esti és az ünnepi áldozat bemutatásához. Leteszik Isten házának alapkövét Jeruzsálemben. Ez nagyon nagy dolog. Nemcsak az áldozatot készítik elő az oltáron, hanem Isten házát is elkezdik helyreállítani. 

Emlékezzünk vissza Dávidra, aki azt mondta, hogy „szeretnék házat építeni neked, Uram. Én szép házban élek, de te csak egy sátorban laksz, ezért építeni akarok neked egy templomot”. Majd Nátán prófétán keresztül mondja Isten Dávidnak, hogy a templomot nem ő, hanem a fia fogja felépíteni – és valóban Salamon tette ezt meg. A templom csodálatos lett és Isten dicsőségére épült. Most pedig ott tartunk, hogy ismét letették az alapkövét. Jönnek a papok díszruhában, a leviták trombitával és Aszaf fiai, akik hálaéneket zengtek, hogy dicsőítsék az Urat. Sok idős pap és családfő, akik régen látták az első templomot, hangosan sírtak, amikor meglátták a lerakott alapkövet. Zokogtak, mert látták, hogy ez kisebb lesz az eredetinél, amit Salamon építtetett. 

Van ebben a sírásban valami jó és valami rossz is. A jó az, hogy visszaemlékeznek, hogy Isten dicsőségére épül a templom, és itt össze tudnak majd jönni Istent imádni és áldozatot bemutatni. Bár nem lesz ugyanaz, mint régen, amikor minden egyszerűbb és jobb volt, de nem is ez a lényeg. Azonban van egy negatív dolog is a sírásban. Az emberek megtorpantak. Velünk is előfordul, hogy a múltra gondolunk és nem vagyunk benne a jelenben. Lehet, hogy itt az idősebb embereknek feljöttek az emlékeik és nem fogták fel, hogy Isten mit tesz abban a percben.

Emlékszünk ugye, hogy Ezdrás és Nehemiás könyvei a visszatérésről és az újjáépítésről szólnak. De ez nem azonnal történik, hanem ez egy folyamat. Az Újszövetségben is olvassuk, hogy Heródes negyvenhat év alatt építette újjá a templomot. Meg kell értenünk, hogy ha nem vagyunk képesek észrevenni, mit tesz ma Isten, akkor nem is fogjuk megtapasztalni azt. Fontos látnunk, hogy a visszaemlékezés lehet jó, de lehet rossz is, amikor beleragadunk a múltba. 

Ezdrás 4. fejezetében ellenállással találkozunk a templom építésével kapcsolatban. Kik állnak ellen? A szamaritánusok. Jönnek haza a zsidó emberek Babilonból a földjükre, de ott hetven éve mások laknak, akik közül sokan szamaritánusok. Igaz, régen a zsidók laktak ott, de ez már 50-60-70 éve volt, s emiatt feszültség alakul ki közöttük. A szamaritánusok felajánlják, hogy építsenek együtt templomot, hiszen valójában ők és a zsidók testvérek, unokatestvérek, vagyis egy család voltak. Erre mit mondanak a zsidók? Nemet mondanak. Ez nagyon lényeges. 

A Királyok második könyve 17. fejezetében olvastuk, hogy a szamaritánusok megengedték a zsidóknak, hogy építsenek templomot, de ők nem imádták Izrael Istenét. A szamaritánusok a saját isteneiket imádták. Erről szól János evangéliumának 4. fejezetében az a bizonyos párbeszéd a szamáriai asszonnyal. A nő azt mondja, hogy ti, zsidók, Jeruzsálemben imádjátok az Istent és mi nem, ezért megosztottság van közöttünk. Miért? A szamaritánusok lehet, hogy hisznek Istenben, de mellette sok téves dologban is. Nagyon fájdalmas, amikor az Egyházban szakadás keletkezik vagy egyesek megváltoztatják a tanításokat.

Most itt vannak a szamaritánusok és azt mondják, hogy építsünk együtt templomot Istennek, de a zsidók nemet mondanak. Azért ellenzik, mert tudják, hogy a szamaritánusok a saját hamis isteneiknek fogják építeni a templomot. Ezt pedig nem tehetik meg a zsidók. Erre válaszként a szamaritánusok politikai vonalon mennek tovább és levelet írnak a perzsa királynak, Xerxésznek, akivel később találkozunk Eszter könyvében. Majd Xerxszész utódának, Artaxerxésznek is írnak panaszlevelet, amiben összemossák az igazságot a hazugsággal.  Mindannyian tudjuk – ha mondhatok ilyet–, hogy ez a legjobb módja annak, hogy hazudjunk. A gonosz beférkőzik a szívünkbe, majd az igazságot kifordítja és hazugság lesz belőle. Ezt teszik a szamaritánusok is. Levelet írnak a perzsa uralkodónak, hogy ezek a zsidó emberek lázadoztak Babilon ellen – ami igaz –, és ha felépítik a falaikat és a templomukat, akkor nem fognak adót fizetni neki. Azt mondják, hogy Júda és Jeruzsálem egy lázadó térség lesz, ami viszont nem igaz, mert a zsidók mindig megfizették az adókat. Emiatt leáll az építkezés és csak a negyedik fejezetben folytatódik, Dárius perzsa király uralkodásának 2. esztendejében. Miért fontos ez nekünk?

Egyrészt azért, mert erről az időszakról beszélt tegnap Aggeus próféta és ma Zakariás próféta is. Zakariás könyve ekkor kezdődik, majd Aggeus két hónappal később írja le részletesen a próféciáit. Vagyis ezek az események itt találkoznak össze. Tegnap Aggeus, ma Zakariás bátorítása ugyanarra vonatkozik. Az emberek visszatértek Izraelbe, Júda és Benjamin földjére, és ezt mondja Zakariás által az Úr: „Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok” (Zak 1,3). „Forduljatok el gonosz utaitoktól, és gonosz tetteitektől!” (Zak 1,4). Micsoda vigasztalás és bátorítás ez nekünk! Majd így folytatja: „Hirdesd továbbá: Ezt mondja a Seregek Ura: Városaim bővelkedni fognak a javakban. Az Úr megkönyörül Sionon, és ismét kiválasztja Jeruzsálemet” (Zak 1,17). Itt olvassuk Zakariás első négy látomását a nyolcból, amiből egyet szeretnék kiemelni, mielőtt befejezzük a mai részt. 

A 3. fejezetben Józsue főpap és a sátán jelenik meg. Emlékezzünk vissza az ősi időkben a „ha-satan” az Ószövetségben „a vádlót” jelentette. Itt áll a vádló, a sátán, Józsue, a főpap mellett. Józsue piszkos ruhát hord, vagyis nem alkalmas arra, hogy áldozatot mutasson be a templomban. Sokszor a mi megjelenésünk sem alkalmas arra, hogy az Úr jelenlétében legyünk. Sokszor mi papok sem vagyunk olyan állapotban, hogy belépjünk az Úr jelenlétébe vagy áldozatot mutassunk be tiszta szívvel, jószándékkal, ahogy az Úr szeretné. Mégsem bocsájtja el az Úr Józsuét. Sőt, ezt mondja az angyal: „»Vegyétek le róla a piszkos ruhát, és öltöztessétek díszes ruhába! A fejére tegyetek tiszta föveget!« Fel is öltöztették díszes ruhába, a fejére pedig tiszta föveget tettek” (Zak 3,4-5). Majd azt mondja az Úr, hogy ha új ruhát kaptál, akkor élj is úgy! Ez a legfontosabb. Akinek megbocsátott Jézus Krisztus, azok mind meg vannak hívva erre. Ahogy Jézus mondta a házasságtörő asszonynak: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11). Józsue főpap esete is hasonló. A bűnt levette róla Isten, de többet ne vétkezzen! 

Imádkozzunk az Úrhoz igazságban és szeretetben! Mindannyian erre vagyunk meghívva, hogy megkapjuk az Úr kegyelmét. Hogy megkapjuk a megbocsájtást. Hogy megújuljunk, elhagyjuk a bűneinket és az Úr felé forduljunk. 

Az utolsó sor ma Zakariás könyvében így szól: „…kiirtom a gonoszságot ebből az országból egyetlen nap alatt. Azon a napon – mondja a Seregek Ura – meghívhatjátok majd egymást a szőlő és a fügefa alá” (Zak 3,9-10). Ez a megpihenés helyét jelenti. „…kiirtom a gonoszságot ebből az országból egyetlen nap alatt!”Ez zseniális. Melyik nap volt ez az „egyetlen nap”? Szerintem ez a nagypéntek volt. Ezen a napon Isten megfizette a mi bűneink árát. Isten maga tette lehetővé nekünk, hogy megtisztuljunk a Bárány vére által. Azon a bizonyos napon Isten elvette a bűnt, nemcsak ott, akkor, hanem az én életemből és a ti életetekből is. 

Most itt vagyunk megújulva, mint Józsue, vagy mint a házasságtörő asszony. Ezt mondja az Úr: „Én sem ítéllek el” (Jn 8,11). Vagyis megbocsát neked, de többé ne vétkezz! Ez csak Isten kegyelmével sikerülhet…

Továbbra is imádkozom érted. Mert szükségünk van Isten irgalmára. Szükségünk van az ő kegyelmére. Szükségünk van az ő erejére, hogy tovább tudjunk haladni.

Kérlek, imádkozz értem is, mert nekem is ugyanúgy szükségem van minderre.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.