176. nap: Az örök életet választani
Korszak: Megosztott királyság
Ima
Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy önmagadat adtad nekünk, köszönjük Fiad ajándékát. Köszönjük, hogy harcolsz értünk. Hiábavaló az emberek segítsége – bár szükségünk van egymásra, együtt kell harcolnunk –, de veled, Uram, bátran cselekszünk; veled hősi tettekre vagyunk képesek. Mert Te viszed végbe mindazt, amit elérünk, és Te tiprod el ellenségeinket. Segíts nekünk hűségesnek lenni hozzád, hűségesnek a várakozásban, hűségesnek abban, hogy megengedjük neked, hogy megjelenj, és harcolj értünk úgy, ahogyan Te akarod, nem úgy, ahogyan mi elképzeljük. Mert Uram, a Te akaratod felülmúlja a mi legjobban átgondolt terveinket, a Te bölcsességed pedig végtelenül meghaladja a mi értelmünket – úgy, ahogy az óceán összehasonlíthatatlanul nagyobb egy pocsolyánál. Ezért dicsőítünk Téged, és bízunk benned ma is. Ámen.
Elmélkedés
A mai napon a Királyok második könyvéből Elizeus történetét olvassuk újra, ahol ismét feltűnik a sunemi asszony. Micsoda ajándék volt, hogy Elizeus barátja volt ennek a családnak! Most éppen megmentette az életüket a hét évig tartó éhínség idején és megmaradt a vagyonuk is – ez valóban rendkívüli. Látjuk továbbá Benhadad, Szíria királyának halálát, és hogy Hazael lépett a helyére a trónon. Ezenkívül áttekintjük Acháb fiának, Jórámnak az uralkodását Júdában. Jórám nem volt sokáig király – mindössze nyolc évig uralkodott –, majd fia, Achaszja lépett a trónra, aki viszont csak egy évig volt hivatalban. Emlékezzünk, Achaszja anyja Atalja volt, és rajta keresztül kapcsolódik a történet Achábhoz és Izebelhez, az ő szüleihez. Atalja – mint tudjuk – kiirtotta a saját családját, egyedül az az unokája menekült meg, akit sikerült elrejteni előle. Ez is mutatja, mennyire mélyen gyökerezik a gonoszság ezen a vonalon. Atalja Achábtól, az északi Izrael királyától származott, ezáltal összekapcsolódik a déli király, Jórám családja is ezzel a vérvonallal. Ez azon ritka alkalmak egyike, amikor Izrael (az északi királyság) és Júdea (a déli királyság) uralkodói közös érdekeket képviseltek – sajnos ezek az érdekek a legtöbbször bűnösek voltak.
A mai napon Ózeás könyvének 8., 9. és 10. fejezetéből is olvasunk. Amikor a prófétákat hallgatjuk – és ezt az elkövetkező napokban gyakran fogjuk tenni, Ozeás, Ámosz, Jónás, Mikeás, majd a „nagyobb” próféták: Izajás, Jeremiás, Ezékiel jövendöléseit – fontos megértenünk: ezek mindig egy adott történelmi és lelki szituációban szólalnak meg. Mégis van olyan, ami a mondanivalójukban közös: Isten bőségesen megáldotta népét – mindent megadott nekik, amit csak kívánhattak. A nép mégis más isteneket választott, bálványokat követett, az áldásokat pedig nem az Úrnak tulajdonították, hanem a hamis isteneknek. Ozeás ezen a ponton Efraim törzséhez szól az északi országrészből. Azt mondja: ’Ha nem fordultok vissza, ha így folytatjátok, Isten elengedi a kezeteket.’ És ez nem csak rájuk igaz. Eljön a pont, amikor a történet véget ér. Igen, Isten hűsége örök, végtelen. Soha nem szűnik meg. De a mi történetünk egyszer véget ér. Ez nem azt jelenti, hogy Isten azt mondja: ’Elég volt, elegem van belőletek, többé nem könyörülök.’ Nem. Hanem azt jelenti, hogy ebben a világban az idő véges. Az örökkévalóság természetesen végtelen, de ebben az életben megvan az időnk, amikor Isten megtérésre hív. És az idő egyszer lejár. Az utolsó homokszem lepereg az órában, és a döntés, amit akkor hozunk, az lesz a mi örök döntésünk.
Ózeás tehát esedezve könyörög az északi Izrael törzseinek – más néven Efraimnak –, és azt mondja: ’Isten szeret benneteket, de ha folytatjátok az utatokat, akkor azt fogjátok kapni, amit választottatok: ’bármit, csak ne Istent!’ Ez nem az, amit Isten akar – de figyelmeztetnie kell: ha nem választjuk Őt, akkor ennek a negatív a következményét választjuk.
Ez rólunk is szól. A próféták feladata, hogy Isten szeretetére emlékeztessenek, de ugyanakkor arra is, hogy egyszer eljutunk oda, amit választottunk – akár Isten, akár valami más az. Mert bármennyire szeret is minket Isten – hűségesen, rendíthetetlenül, szenvedélyesen –, Ő megengedi, hogy elmenjünk. És ha valami mást választunk, akkor megkapjuk azt, amit választottunk. Ezért mindannyiunknak figyelnünk kell a próféták szavára – nemcsak Izrael történetében, hanem a saját életünkben is. Lehet, hogy többnyire hűségesnek tartjuk magunkat, de őszintén: keressük-e Isten hangját? Az Ő akaratát? Vagy csak sodródunk?
Jézus a Hegyi beszédben azt mondja: „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette” (Mt 7,24-26). Teljes pusztulás a vége. De aki hallgatja Jézus szavait és meg is valósítja őket, az kősziklára épít! Ugyanúgy jön a vihar, de az a ház állva marad – mert biztos alapokon áll. Mindannyian építünk valamit. Építjük az életünket – és az örök életünket is. De mire építjük? Önmagunkra? Bálványokra? Vagy azokra a dolgokra, amelyeket jobban szeretünk Istennél? Vagy Jézus Krisztusra, az ő akaratára, a parancsainak megtartására, a bűnbánatra, a megtérésre? Remélem, hogy mindannyian ezen az úton járunk. Ha nem, akkor imádkozzunk egymásért – mert szükségünk van rá.
Senki sem akar örökké Isten nélkül élni. Ez Isten kétségbeesett vágyakozása: hogy egyikünk se érje el az élete végéhez úgy, hogy közben egész életében valami mást választott, nem Őt.
Ezért kérlek, imádkozzatok értem. Kérlek. Nekem állandóan bűnbánatot kell tartanom, és én is imádkozom értetek, mert tudom, hogy pontosan olyanok vagytok, mint én. Én imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem.
