173. nap: Bizalom Istenben

Korszak: Megosztott királyság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és áldunk téged. Te vagy, aki megadod számunkra mindazt, amire szükségünk van. Emlékezünk szeretett Fiad szavaira, amikor azt mondta: „Nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5) – ezért kérünk téged, segíts minket! Segíts, hogy a szőlőtőn maradó szőlővesszők legyünk, segíts, hogy ne távolodjunk el tőled, hanem olyan szorosan kapcsolódjunk hozzád, hogy egész életünket, minden erőnket, minden hatalmunkat, minden bölcsességünket, mindenünket tőled kapjuk. Hogy gyümölcsöt teremhessünk, maradandó gyümölcsöt, amely a te dicsőségedre és ennek a világnak az üdvösségére van, amelyet szeretsz és amelyért Fiad életét adta. Istenünk, Jézus nevében kérünk, segíts, hogy soha ne szakadjunk el tőled! Segíts, hogy soha ne távolodjunk el tőled! Segíts, hogy mindig hűségesek maradjunk, és amikor hűtlenek vagyunk, vezess vissza magadhoz! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Krónikák 2. könyvében Acházról olvasunk, aki Júda egyik legrosszabb királya volt. Acház, Júda tizenkettedik uralkodója, a pogány nemzetek szokásait követve szélsőségesen hűtlen volt az Úrhoz. Saját fiait mutatta be égőáldozatul, hamis isteneknek áldozott. Uralkodása során nem vezette a népet a jóra, és végül Szíria, azaz Arám és Izrael összefogott ellene, és legyőzte Júdát. Pekach, Remalja fia százhúszezer harcost öletett meg Júdában egy nap alatt. Izrael fiai testvéreik közül kétszázezer asszonyt, fiút és leányt ejtettek fogságba. Isten mindennek ellenére segítséget küld a népének. Egy Oded nevű prófétát, hogy figyelmeztesse a foglyokkal hazatérő sereget tetteik súlyosságára. Emiatt a nép vezetői közül néhányan megvédték a foglyokat, sőt, fel is öltöztették, itallal kínálták és szamarakkal is ellátták őket. Megkegyelmeztek nekik, és hazaküldték őket otthonaikba. 

Izrael népe tehát felismerte cselekedeteinek súlyát, és újra Istenhez fordult. Maga Acház király viszont épp ellenkezőleg: „Még a szorongatás idején is fokozta hűtlenségét az Úr irányában” (2Krón 28,22). Ebben a 28. fejezetben meghal, viszont a következőkben még hallani fogunk arról, hogy élete során az Úr miképpen próbálta őt visszafordítani önmagához. 

A mai napon a Királyok 2. könyvében csodás eseményekről olvashattunk: Elizeus próféta körül számos hihetetlen dolog történt. Először is, egy özvegyasszony segítséget kért tőle, hogy ne kelljen az adósságai fejében rabszolgaságra adni a fiait. Elizeus meghagyta, hogy szedjen össze minél több edényt. Ezek után minden tálat és üveget megtöltött olajjal egy korsóból, ami nem fogyott ki. Ennek az árából az asszony ki tudta fizetni adósságait, és fiaival együtt megmenekült. 

Elizeus azt mondta az asszonynak, hogy minél több edényt keressen. Valószínűleg az özvegyasszony nem teljesen fogadta meg a tanácsát, hiszen nem maradt már több edénye, amikor az olaj még bőven folyt volna tovább. Lehetséges, hogy az asszony utólag sajnálta, hogy nem keresett még néhány edényt a már meglévők mellé. Ez a történet emlékeztet minket arra is, hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk olyan mulasztásokra, amelyek azért történnek, mert nincs bennünk elég buzgóság Isten iránt. Amikor az Úr dolgairól van szó, sok esetben minden látható és kézzelfogható dolog ellenére, csupán hitből és bizalomból kell cselekednünk.  

Az utolsó történet a sunemi asszonyról szól. Az asszony és a férje meghívta Elizeust, hogy szálljon meg náluk, amikor csak szüksége van rá. Mivel Elizeus Isten embere volt, egy kis szobát is építettek neki a tetőn. Egy idő után Elizeus megkérdezte az asszonyt, hogy mit tehetne őérte. Végül azt ígérte neki, hogy egy év múlva ilyenkor gyermeke fog születni. Az asszony először megijedt. Nem akart olyasvalamiben reménykedni, ami úgysem történhet meg. Valószínűleg végtelen öröm tölthette el, amikor férje öreg kora ellenére mégis fiuk született.

Amikor a fiú felnőtt, egy napon megfájdult a feje és meghalt. Az asszony visszament Elizeushoz, és a következőt kérdezte tőle: „Hát kértem én fiút uramtól? Nem azt mondtam inkább: Ne ébressz bennem csalóka reményeket?” (2Kir 4,28). Ezt az érzést bármelyikünk szíve ismerheti: „Uram, miért adtál embereket az életembe, ha most meg elhagytak engem?” Egy gyermek elvesztése elmondhatatlanul fájdalmas esemény, és jogosan kérdezhetjük Istent akár mi is, hasonlóképpen: „Istenem, miért áldanál meg engem egy gyermekkel, akit aztán elveszel tőlem? Miért adnál nekem reményt, ha aztán azt összetöröd?” Bár akkora hitünk lehetne a történetünk elején, amekkora aztán a történetünk végén van, amikorra Isten minden könnyünket felszárítja. Emlékezzünk rá, hogy senki, akit elvesztettünk, semelyik seb, amit az élet küzdelmei során szereztünk – egyik sem volt hiába. A mi Istenünk élő Isten, és nála semmi sem vész kárba. 

Elizeus a sunemi asszony fiát feltámasztja a halálból, akárcsak Jézus teszi majd a későbbiekben, például Lázárral. Az Isten ezeken a történeteken keresztül arra szeretne minket emlékeztetni, hogy nem a halálé az utolsó szó. Ezzel együtt a halál összetörheti a szívünket, sebet ejthet rajtunk és elhomályosíthatja a szemünket. Ilyenkor előfordul, hogy nem tudunk hálát adni, mert sebeink még túl frissek és mélyek.

Itt jön képbe a többiek szerepe. Mert lehet, hogy te most olyan helyzetben vagy, ahol túl gyengének érzed magad ahhoz, hogy így tudj imádkozni. Lehet, hogy most túl összetört vagy ahhoz, hogy így tudj imádkozni; túl nagy a gyászod ahhoz, hogy így tudj imádkozni.

Ezért mi most imádkozni fogunk érted. Felemelünk téged imában. Mert ha ismernénk a történet végét, az drámaian megváltoztatná azt, ahogy a történet közepén megéljük az eseményeket. Ha csak ismernénk a történet végét, az talán drámaian megváltoztatná azt, ahogy ma élünk.

Mi pedig ismerjük a végét. A végén Krisztus mindent helyre fog állítani. Ő, aki képes volt feltámasztani a halottakat, fel fogja támasztani azt is, ami benned és bennem halott, és helyreállít mindent. Mindent újjá fog teremteni.

Ezért, testvéreim, azok, akik már közülünk átéltek veszteségeket, átmentek fájdalmakon, gyászon és bíznak az Úrban, most imádkozzunk azokért a testvéreinkért, akik éppen a veszteség, a fájdalom és a megpróbáltatás közepén vannak. Most értük imádkozunk.

Kérlek, imádkozzatok értem! Én imádkozom értetek.