BIY HU cover 166. nap

166. nap: A hit válasza

V. ILLÉS MŰKÖDÉSE
1. A NAGY SZÁRAZSÁG
A csapás bejelentése.

A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.”

A Kerit-pataknál.

Azt mondta neki az Úr: „Menj el innen, vedd utadat kelet felé, és rejtőzz el a Kerit-pataknál, amely a Jordántól keletre folyik. Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad.” Tehát elment, és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment, és a Kerit-pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik. S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott.

A liszt és olaj csodája.

Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába, és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt, és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította, és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek, és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát, és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

Az özvegy fiának feltámasztása.

Ezek után az események után történt, hogy az asszony fia, akié a ház volt, megbetegedett. Betegsége annyira elhatalmasodott rajta, hogy nem maradt benne élet. Akkor így szólt Illéshez (az asszony): „Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékezetembe idézd vétkeimet, és megöld a fiamat?” Ő azt felelte neki: „Add ide a fiadat!” Elvette öléből és fölvitte a fenti szobába, ahol lakott és lefektette ágyára. Aztán az Úrhoz fordult: „Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?” Majd háromszor a fiúra borult, és segítségül hívta az Urat: „Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!” S az Úr meghallgatta Illés könyörgését, a lélek visszatért a fiúba, úgyhogy újra életre kelt. Akkor Illés fogta a fiút, levitte a fenti szobából a házba, átadta anyjának, és azt mondta: „Nézd, él a fiad!” Az asszony erre így szólt Illéshez: „Most már tudom, hogy csakugyan Isten embere vagy, s hogy az Úr szava igazság ajkadon.”

Illés és Obadjahu találkozása.

Hosszú idő elteltével, a harmadik esztendőben történt, hogy az Úr szólt Illéshez: „Menj, s jelenj meg Acháb színe előtt, mert esőt hullatok a földre.” Illés tehát elment, és megjelent Acháb színe előtt. Az éhínség egyre nyomasztóbbá vált Szamáriában. Acháb ezért hívatta udvarmesterét, Obadjahut. Obadjahu buzgó követője volt az Úrnak. Amikor Izebel azon fáradozott, hogy kiirtsa az Úr prófétáit, Obadjahu oltalmába vett száz prófétát, elrejtette őket, ötvenével egy-egy barlangban, és étellel, itallal is ellátta őket. Acháb így szólt Obadjahuhoz: „Gyere, keressünk fel minden forrást és patakot az országban, hátha találunk füvet és megmenthetjük a lovakat és öszvéreket; nem hagyhatunk az állatok közül egyet sem elpusztulni.” Felosztották hát egymás közt az országot, s bejárták, Acháb ment az egyik úton, Obadjahu a másikon. Amint Obadjahu rótta az utat, egyszer csak szembetalálkozott Illéssel. Mihelyt fölismerte, arcra borult előtte, és megszólította: „Te vagy az, uram, Illés?” Azt felelte neki: „Én vagyok. Menj, s jelentsd Achábnak: itt van Illés.” De ő így válaszolt: „Mit vétettem, hogy Acháb kezére akarod adni szolgádat, hogy megöljön? Amint igaz, hogy az Úr, a te Istened él: nincs nép és nincs ország, ahova uram el ne küldött volna a keresésedre. S amikor azt felelték neki: nincs itt, megeskette a népet meg az országot, hogy csakugyan nem találtak. S most azt mondod: Menj, jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én odamegyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követője ifjúkora óta. Vagy nem mondták el uramnak, mit tettem, amikor Izebel meg akarta ölni az Úr prófétáit? Mint rejtettem el százat az Úr prófétái közül, ötvenével egy-egy barlangban, meg hogy étellel és itallal is elláttam őket? Mégis azt mondod: Menj, és jelentsd uradnak, hogy itt van Illés. Hát akkor megöl!” Illés azt felelte: „Amint igaz, hogy él a Seregek Ura, akinek szolgálatában állok: még ma megjelenek a színe előtt.”

Illés és Acháb.

Obadjahu tehát elment Achábhoz, és jelentette a dolgot. Acháb erre elindult Illés felé. Amikor Acháb megpillantotta Illést, azt kérdezte: „Te vagy az, Izrael megrontója?” De ő így felelt: „Nem én sodortam pusztulásba Izraelt, hanem te és atyádnak háza, amikor elhagytátok az Urat és amikor Baálhoz szegődtél. Most azonban küldj el, s hívd nekem össze egész Izraelt Kármel hegyén, aztán Baál négyszázötven prófétáját, és Asera négyszáz prófétáját, akik Izebel asztaláról esznek!”

Áldozat a Kármelen.

Acháb tehát sorra üzent Izrael fiainak, és összehívta a prófétákat is Kármel hegyén. Illés odalépett az egész nép színe elé, és megkérdezte: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baál, akkor kövessétek azt!” A nép nem válaszolt egyetlen szót sem. Akkor Illés így szólt a néphez: „Az Úr prófétái közül egyedül én maradtam meg, Baálnak azonban négyszázötven prófétája van. Adjatok két bikát! Válasszák ki az egyiket, aztán vágják darabokra, és tegyék a máglyára, de tüzet ne gyújtsanak. Én majd előkészítem a másik bikát, de tüzet én sem gyújtok. Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!” Az egész nép azt felelte rá: „Rendben van!” Illés tehát így szólt Baál prófétáihoz: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát! Ti vagytok többségben. Aztán hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet nem szabad gyújtanotok!” Fogták hát az egyik bikát, előkészítették, és reggeltől délig szólítgatták Baál nevét, ezekkel a szavakkal: „Baál, hallgass meg!” De semmi hang sem hallatszott, nem adott senki feleletet. Közben ott ugrabugráltak oltáruk körül, amit csináltak. Délben Illés így csúfolta őket: „Szólítsátok hangosabban, hiszen isten! Hátha belemélyedt gondolataiba vagy kiment, esetleg úton van vagy éppen elaludt, és föl kell ébreszteni.” Erre egyre emeltebb hangon szólították, és szokásukat követve karddal és lándzsával addig vagdosták magukat, míg ki nem buggyant a vérük. Dél elmúltával odáig fajult a dolog, hogy őrjöngeni kezdtek egészen addig, míg el nem jött az esti ételáldozat bemutatásának az ideje. De nem hallatszott se hang, se felelet, semmi jele a meghallgatásnak.

Akkor Illés így szólt a néphez: „Lépjetek elém!” Az egész nép eléje lépett. Ezután helyreállította az Úr oltárát, amelyet leromboltak. Mégpedig úgy, hogy fogott tizenkét szikladarabot Jákob tizenkét fia törzsének megfelelően, akinek az Úr azt mondta: „Izrael legyen a neved!”; és oltárt épített a szikladarabokból az Úr nevének. Az oltárt körülvette árokkal, akkorával, amekkora két mérő gabonának elegendő. Aztán máglyát rakott, feldarabolta a bikát, rátette a máglyára, és azt mondta: „Töltsetek meg négy korsót vízzel, és öntsétek rá az égőáldozatra meg a máglyára.” Megtették. Erre így szólt: „Ismételjétek meg!” Megismételték. Akkor azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg!” Harmadszor is megtették, úgyhogy víz folyt az oltár körül. Az árkokat is megtöltötte vízzel. Amikor aztán elérkezett az esti ételáldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta előlépett és felkiáltott: „Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene! Nyilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én a te szolgád vagyok, s ezeket mind a te szavadra teszem! Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét.” Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát, még az árokban levő vizet is elnyelte. Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” Illés erre meghagyta nekik: „Ragadjátok meg Baál prófétáit! Ne meneküljön meg egy se közülük!” Megragadták, s Illés levitte őket a Kison-patakhoz, s ott megölette őket.

Az aszály megszűnése.

Akkor így szólt Illés Achábhoz: „Menj fel, egyél és igyál! Figyelj csak, már hallatszik az eső nesze!” Acháb fölment, evett és ivott, Illés meg fölment a Kármel csúcsára, leborult a földre, a térde közé rejtette arcát. Aztán így szólt szolgájához: „Menj fel, és nézz a tenger felé!” Fölment, körülnézett, aztán jelentette: „Nincs ott semmi.” Erre azt mondta: „Menj vissza, hétszer egymás után!” A hetedik alkalommal jelentette: „Nézd, felhő ereszkedik alá nyugaton, akkorácska, mint az ember tenyere.” Így felelt neki: „Menj, és jelentsd Achábnak: Fogass be, és eredj le, különben utolér az eső!” Nemsokára elsötétedett az ég a viharfellegektől, és hatalmas záporeső esett. Acháb szekérre ült, és Jiszreelbe sietett. Az Úr keze azonban Illés fölött volt. Felövezte derekát, és Acháb előtt haladt egészen a Jiszreelbe vivő útig.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Szövetség Achábbal.

Jehosafátnak igen nagy volt a vagyona és dicsősége. De sógorságra lépett Achábbal. Néhány év múlva le is ment Achábhoz Someronba. Acháb igen sok bárányt és szarvasmarhát vágatott le neki és a kíséretében levő népnek. Aztán rábeszélte, hogy vonuljon fel Ramot-Gileád ellen. Azt mondta ugyanis Acháb, Izrael királya Jehosafátnak, Júda királyának: „Kivonulsz-e velem Ramot-Gileád ellen?” Azt felelte neki: „Ahogy te, úgy én is; ahogy a te néped, úgy az én népem is. Veled leszünk a csatában.”

Prófétai nyilatkozatok a háborúról.

De Jehosafát arra is figyelmeztette Izrael királyát: „Érdeklődjék azonnal: Mit szól hozzá az Úr?” Ekkor Izrael királya összegyűjtötte a prófétákat, négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: „Elmenjek-e hadakozni Ramot-Gileád ellen, vagy hagyjak fel vele?” Azt felelték neki: „Menj, mert az Isten a király kezébe adja!” Jehosafát azonban közbevetette: „Nem volna itt inkább az Úrnak valamelyik prófétája, akit megkérdezhetnénk?” Izrael királya azt felelte Jehosafátnak: „Van még egy ember, általa megkérdezhetnénk az Urat: Michajehu, Jimla fia. De gyűlölöm, mert soha nem jövendöl nekem jót, hanem csak rosszat.” Jehosafát azt válaszolta: „Ne beszélj így, király!” Ekkor Izrael királya magához hívott egy udvari szolgát, és megparancsolta neki: „Hívd gyorsan Michajehut, Jimla fiát!” Mindketten, Izrael királya is, Jehosafát, Júda királya is díszbe öltözve ültek trónjukon. A téren ültek Someron kapujának nyílása mellett, közben a próféták jóslatokat mondtak előttük. Cidkija, Kenaana fia, vasszarvakat csinált magának, és azt hirdette: „Ezzel fogod leteríteni Arámot, míg teljesen meg nem semmisül.” Hasonlóképpen jövendölt a többi próféta is. Azzal biztatták: „Vonulj csak Ramot-Gileád ellen! Szerencséd lesz, mert az Úr a király kezébe adja.”

A követ, aki elment Michajehut elhívni, figyelmeztette: „A próféták szavai egyhangúlag kedvezők a király számára. Kérlek, a te beszéded is legyen olyan, mintha közülük való lenne! Mondj te is jót!” Michajehu azt felelte: „Amint igaz, hogy él az Úr, azt fogom mondani, amit az én Istenem mond majd nekem.” Amikor a király elé ért, a király így szólt hozzá: „Micha, lemenjünk-e hadakozni Ramot-Gileád ellen, vagy hagyjunk fel vele?” Ezt felelte: „Menjetek csak! Sikeretek lesz, és a kezetekbe kerülnek.” A király figyelmeztette: „Hányszor kényszerítselek eskü alatt, hogy ne mondj nekem mást, csak az igazat az Úr nevében?”

Erre azt mondta: „Azt láttam, hogy egész Izrael szétszóródott a hegyeken, mint a pásztor nélküli juhok. Az Úr pedig azt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk! Térjen vissza ki-ki békességben a házába!” Erre Izrael királya azt mondta Jehosafátnak: „Nem megmondtam neked előre, hogy nem jövendöl ez nekem jót, hanem csak rosszat?” Erre ő így kezdett beszélni: „Halljátok az Úr szavát: Láttam az Urat, trónusán ült, jobbról és balról mellette állt a mennyei sereg. Ekkor megkérdezte az Úr: Ki tudná rászedni Achábot, Izrael királyát, hogy felvonuljon és elessék Ramot-Gileádnál? Az egyik így beszélt, a másik meg amúgy. Ekkor előlépett egy lélek, az Úr elé állt, és így szólt: Én rászedem. Az Úr megkérdezte: Hogyan? Így felelt: Kimegyek, és hazug lélek leszek minden prófétájának szájában. Az Úr ráhagyta: Szedd rá, sikerülni fog neked. Menj, és tégy úgy. Lásd tehát, az Úr hazug lelket adott e prófétáid szájába. Az Úr rosszat rendelt neked.”

Erre Cidkija, Kenaana fia odalépett, és arcul ütötte Michajehut. Aztán megkérdezte: „Melyik úton távozott tőlem az Úr, hogy hozzád szóljon?” Michajehu azt felelte: „Magad fogod megtapasztalni, azon a napon, amelyen a legeldugottabb kamrában szeretnél elbújni, hogy elrejtőzzél.” Ekkor Izrael királya megparancsolta: „Fogjátok Michajehut, és vigyétek Amonhoz, a város parancsnokához és Joáshoz, a király fiához!

Mondjátok meg nekik: Ezt üzeni a király: Vessétek tömlöcbe! Kevés kenyeret adjatok neki táplálékul, meg kevés vizet, míg épségben visszatérek.” Erre Michajehu megjegyezte: „Ha épségben térsz vissza, akkor nem szólt általam az Úr! Halljátok meg mind, ti nemzetek!”

A csata lefolyása és következményei.

Tehát Izrael királya és Jehosafát, Júda királya felvonultak Ramot-Gileád ellen. Izrael királya azt tanácsolta Jehosafátnak: „Szeretném felismerhetetlenné tenni magamat, és úgy menni a csatába, te azonban csak öltsd fel a magad ruháját!” Izrael királya tehát álruhába öltözött, és úgy indult a csatába. De Arám királya éppen azt a parancsot adta a harci szekerek vezetőinek: „Ne harcoljatok senki ellen, akár kicsi, akár nagy, hanem csak Izrael királya ellen!” Így történt, hogy amikor a harci szekerek vezetői megpillantották Jehosafátot, azt gondolták: „Ez Izrael királya!” Amikor körös-körül rátámadtak, Jehosafát felkiáltott. S az Úr meg is segítette, és eltérítette őket tőle. Amikor ugyanis látták a harci szekerek vezetői, hogy nem ő Izrael királya, visszafordultak mellőle.

Ám valaki kifeszítette íját, s akaratlanul mégis eltalálta Izrael királyát a páncélja és annak hevederei között. Erre megparancsolta szekere vezetőjének: „Fordulj meg, és vigyél ki a csatából, mert megsebesültem!” Mivel a csata akkor még hevesebb lett, Izrael királya ott maradt állva a kocsiján az arámokkal egészen estig. Naplementekor azonban meghalt.

Jehosafát, Júda királya, épségben visszatért Jeruzsálembe a palotájába.
Jehu látóember, Hanani fia elébe ment, és figyelmeztette Jehosafát királyt: „Hát te gonosztevőt segítesz és azokkal barátkozol, akik az Urat gyűlölik? Ezért magadra vontad az Úr haragját! De jócselekedeteket is talál benned, mivel eltávolítottad a bálványokat, és szíved az Úr követésére hajlik.”

Jehosafát térítései és bírósági reformjai.

Jehosafát Jeruzsálemben tartózkodott, de aztán újra kiment a nép közé Beersebától egészen Efraim hegyéig, és visszavezette őket az Úrhoz, atyáik Istenéhez. Vidéken is, városról városra bírákat rendelt Júda minden megerősített városába. A bírákat figyelmeztette: „Vigyázzatok, mit cselekesztek! Bíráskodástokkal ugyanis nemcsak az embereket, hanem az Urat is szolgáljátok. Azért veletek lesz bírói működéstekben. Az Úr félelme legyen tehát veletek! Gondosan végezzétek kötelességteket, mert az Úrnál, a mi Istenünknél szó sem lehet igazságtalanságról, személyválogatásról vagy megvesztegetésről.”

Majd levitákból, papokból és Izrael családfőiből Jeruzsálemben is szervezett Jehosafát bíróságot, hogy igazságot szolgáltassanak az Úr ügyeiben és Jeruzsálem lakóinak pereiben. Ezt parancsolta nekik: „A következőképpen járjatok el az Úr félelmében, állhatatosan és tökéletes szívvel: Városaitokban lakó testvéreiteknek bármilyen ügye kerül elétek: akár vérnek bűne, akár valamely vitás kérdés a törvényt, a parancsokat, a szertartásokat vagy a jogot illetően, figyelmeztessétek őket, hogy ne vétkezzenek az Úr ellen, és ne legyen gyűlölség köztetek és testvéreitek között! Ha így jártok el, nem fogtok vétkezni.
Amarjahu főpap lesz a fölöttesetek vallási ügyekben, Zebadjahu pedig, Jizmael fia, Júda házának feje, a király elé tartozó összes ügyekben. Mint tisztviselők a leviták fognak rendelkezéstekre állni. Járjatok el bátran, és az Úr a jók mellett lesz.”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A VŐLEGÉNY

Húgom, mátkám,
máris megyek a kertembe,
szedem a mirhámat balzsamommal együtt;
egyenest a lépből eszem mézemet,
megiszom boromat a tejemmel együtt.
Barátaim, egyetek, igyatok,
ittasodjatok meg, kedveseim!

A NEGYEDIK ÉNEK
A MENYASSZONY
A VŐLEGÉNY

Aludtam, de szívem ébren volt.
Hallga! Szerelmem kopog
(és azt mondja):
Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem,
galambom, gyöngyöm!
Mert a fejemet belepte a harmat,
az éjszaka párája a fürtjeimet.

A MENYASSZONY

Már levetettem a ruhám,
hogy vegyem fel újra?
Lábamat megmostam,
s most beszennyezzem?

Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson,
erre megremegett a bensőm.

Fölkeltem,
hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek.
Kezemről, ujjamról mirha csepegett,
rá a zárnak reteszére.

Ajtót nyitottam szerelmemnek,
de már nem volt ott, eltűnt valahova.
Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt,
kutattam utána, de sehol nem találtam,
kiabáltam is, de nem adott választ.

Az éjjeli őrök találtak meg,
amikor a várost járták.
Ütöttek és véresre vertek,
letépték rólam a leplet, akik a falakat őrzik.

Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket,
hogyha rátaláltok az én szerelmemre…
Mit mondjatok neki?
Hogy a szerelembe belebetegedtem.

A KAR

Miért különb kedvesed
a többi szerelmesnél,
asszonyoknak gyöngye?
Miért különb kedvesed
a többi szerelmesnél,
hogy úgy kérlelsz minket?

A MENYASSZONY

Az én szerelmem fehér is, piros is,
kitetszik ő akár tízezer közül is.

A feje színarany, a haja datolyafürt,
s mint a holló, fekete.

Szemei, mint a galambok
a medence vizénél:
tejben fürdenek és a tengeren ülnek.

A két arca, akár a balzsamágyak,
amelyek illatos füveket teremnek.
Az ajka liliom, mirha csepeg róla.

Kezei aranyhengerek, tarziskővel kirakva.
A teste elefántcsont, tele zafírral.

A lába márványoszlop,
s színarany talpon áll.
A termete Libanon, páratlan cédrusfa.

A szája mézédes, a lénye elragadó!
Ilyen a kedvesem, ilyen a barátom,
Jeruzsálem lányai!

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, hálád adunk neked szeretetedért, amellyel feltárod, hogyan munkálkodsz a történelemben és bennünk. Hogyan munkálkodsz azáltal, hogy fent vagyunk és azáltal, hogy lent vagyunk, s a hűségünk által. Sőt a hűtlenségeink által is, mert nem hagysz el, szüntelenül visszahívsz minket önmagadhoz. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel, értelmünkkel és minden erőnkkel válaszoljunk neked! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ma is rengeteg történetünk van, de Illés története lesz most a középpontban a Királyok első könyvéből, és itt persze Acháb is főszereplő lesz. Említettük, hogy ő az egyik legrosszabb király Izrael történetében. Illés pedig próféciában elmondja Achábnak, hogy, Isten – válaszként a bűnökre – aszályt hoz. Az aszály pedig bekövetkezik, nem meglepő módon, hiszen Isten igaz prófétája szólt. Három évig egyáltalán nem esett eső.

Isten ezalatt elküldi Illést a Kerit-patakhoz, és Illés hittel engedelmeskedve odamegy. Ott hollók által táplálta őt az Úr, és a patakból ivott. Aztán ismét szólt az Úr: „Menj Careftába!” Illés felkel és odamegy. Itt az ige kinyilatkoztatja nekünk, hogy Illés figyel az Úr szavára és engedelmeskedik neki. Ez megkülönbözteti őt számos királytól és más szereplőtől, akiről mostanában olvastunk. Lehet, hogy hallották Isten szavát, de nem engedelmeskedtek neki. Illés viszont igen! Sőt, másokat is arra hív, hogy engedelmeskedjenek.

Találkozik az özvegyasszonnyal Careftában, aki épp kifogyott mindenéből, az utolsó marék lisztet akarja elkészíteni magának meg a fiának. „Megesszük, aztán meghalunk.” – mondja. Erre Illés azt kéri tőle (elég ironikus módon), hogy készítse el neki azt az utolsó adag lisztet… De ezzel őt is nagyobb hitre hívja: „Nem halsz meg, mert lisztes kosarad és olajos korsód nem ürül ki.” Amikor később az asszony fia haldoklik, akkor is hitre hívja és maga is hittel válaszol – a fiú pedig feltámad.

Látjuk a hatalmas összeütközést Illés és a Baál próféták között a Kármel hegyén. Nagyon szeretem ezt a jelenetet. Itt először Izrael népét szólítja meg: „Meddig sántikáltok kétfelé? Döntsétek el, hogy ki az igaz Isten, az Úr vagy Baál?”

Nagyszerű kérdés: „Meddig akartok bensőleg megosztottak lenni? Meddig akartok két, teljesen ellentmondó véleményt képviselni? Meddig mondjátok azt: Igen, részben az Úrhoz tartozom, de nem teljesen?” Hányszor találkozom olyan magát kereszténynek tartó emberrel, aki egyszerre hisz az örök életben és a reinkarnációban, holott vagy Krisztus keresztáldozata és megváltása az igaz, vagy létezik egyfajta önmegváltás, de a kettő együtt nem működik. Az egyik feleslegessé teszi a másikat. Ha van önmegváltás, reinkarnáció, akkor Jézus feleslegesen halt meg, holott ez a keresztény hit alapigazsága: Jézus meghalt, de feltámadt a halálból, ezzel legyőzve a bűnt és a halált. De lehet olyan belső megosztottság is bennünk, amikor egyszerre szeretnénk megfelelni Krisztus tanításának és a világ elvárásainak, márpedig e két irány sokszor konfliktusba keveredik egymással bennünk, és döntésre kényszerít valamelyik javára. Nem lehet két irányba sántikálni. Illés is feltette a kérdést, de a nép nem válaszolt neki… Erre Illés azt mondta: „Rendben, a következőt ajánlom nektek. Amelyik Isten tűzzel válaszol az imádságra, amelyik tüzet küld a neki előkészített áldozatra, az az igaz Isten!” A nép ingadozik, távolról sem mélyen elkötelezett. Illés pedig rámutat, hogy Isten itt van, Ő ugyanaz, és továbbra is hűséges. Isten elkötelezte magát a nép felé, elkötelezett az ígéretei mellett, a parancsolatai mellett – és válaszolni akar.

Mindez kihívást jelent számunkra is, akik olykor összezavarodottak vagyunk, számos fontos dologban megosztott lelkűek és életűek… Hogyan lehetséges, hogy Isten ebben az állapotunkban is szeret minket? Igen, Ő szeret. Erről szól az egész Biblia, tele rossz emberekkel és jókkal, akik időnként nagyon rossz dolgokat tesznek. Isten pedig kitart mellettünk, nem adja fel!

Itt egy másik jellemző történet Jehosafátról, Júda királyáról, aki jó király, mégis szövetséget köt Achábbal, Izrael gonosz királyával, és együtt vonulnak fel Ramot-Gileád, vagyis Arám királya ellen. Jehosafát megmenekül, de otthon, Jeruzsálemben egy látóember a szemére vetette: „Hát te gonosztevőt segítesz és azokkal barátkozol, akik az Urat gyűlölik? Ezért magadra vontad az Úr haragját” (2Krón 19,2). Nagy büntetést egyelőre nem látunk, mert az Úr „jót is talált benne”, hiszen ledöntötte a bálványokat… Ebből is látszik, hogy egyáltalán nem tévelyeghetünk, mint Jehosafát, hanem teljesen viszont kell szeretnünk az Urat. Az Úr pedig mindeközben értékeli a hűségünket is, és ez jó hír a számunkra.

A következő napokban aztán sok kalandunk lesz Illéssel, majd utódjával, Elizeussal, látni fogjuk Izebel, vagy más fordításban Jezabel bosszúját és Acháb házának bukását.

Ez vár tehát ránk. Kedves bibliaolvasó barátaim, olyan hűségesek vagytok, és ez annyira jó. Folytassátok így tovább!

Én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem és hallgató társaitokért!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.