166. nap: A hit válasza
Korszak: Megosztott királyság
Ima
Mennyei Atyánk, hálád adunk neked szeretetedért, amellyel feltárod, hogyan munkálkodsz a történelemben és bennünk. Hogyan munkálkodsz azáltal, hogy fent vagyunk és azáltal, hogy lent vagyunk, s a hűségünk által. Sőt a hűtlenségeink által is, mert nem hagysz el, szüntelenül visszahívsz minket önmagadhoz. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel, értelmünkkel és minden erőnkkel válaszoljunk neked! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Ma is rengeteg történetünk van, de Illés története lesz most a középpontban a Királyok első könyvéből, és itt persze Acháb is főszereplő lesz. Említettük, hogy ő az egyik legrosszabb király Izrael történetében. Illés pedig próféciában elmondja Achábnak, hogy, Isten – válaszként a bűnökre – aszályt hoz. Az aszály pedig bekövetkezik, nem meglepő módon, hiszen Isten igaz prófétája szólt. Három évig egyáltalán nem esett eső.
Isten ezalatt elküldi Illést a Kerit-patakhoz, és Illés hittel engedelmeskedve odamegy. Ott hollók által táplálta őt az Úr, és a patakból ivott. Aztán ismét szólt az Úr: „Menj Careftába!” Illés felkel és odamegy. Itt az ige kinyilatkoztatja nekünk, hogy Illés figyel az Úr szavára és engedelmeskedik neki. Ez megkülönbözteti őt számos királytól és más szereplőtől, akiről mostanában olvastunk. Lehet, hogy hallották Isten szavát, de nem engedelmeskedtek neki. Illés viszont igen! Sőt, másokat is arra hív, hogy engedelmeskedjenek.
Találkozik az özvegyasszonnyal Careftában, aki épp kifogyott mindenéből, az utolsó marék lisztet akarja elkészíteni magának meg a fiának. „Megesszük, aztán meghalunk.” – mondja. Erre Illés azt kéri tőle (elég ironikus módon), hogy készítse el neki azt az utolsó adag lisztet… De ezzel őt is nagyobb hitre hívja: „Nem halsz meg, mert lisztes kosarad és olajos korsód nem ürül ki.” Amikor később az asszony fia haldoklik, akkor is hitre hívja és maga is hittel válaszol – a fiú pedig feltámad.
Látjuk a hatalmas összeütközést Illés és a Baál próféták között a Kármel hegyén. Nagyon szeretem ezt a jelenetet. Itt először Izrael népét szólítja meg: „Meddig sántikáltok kétfelé? Döntsétek el, hogy ki az igaz Isten, az Úr vagy Baál?”
Nagyszerű kérdés: „Meddig akartok bensőleg megosztottak lenni? Meddig akartok két, teljesen ellentmondó véleményt képviselni? Meddig mondjátok azt: Igen, részben az Úrhoz tartozom, de nem teljesen?” Hányszor találkozom olyan magát kereszténynek tartó emberrel, aki egyszerre hisz az örök életben és a reinkarnációban, holott vagy Krisztus keresztáldozata és megváltása az igaz, vagy létezik egyfajta önmegváltás, de a kettő együtt nem működik. Az egyik feleslegessé teszi a másikat. Ha van önmegváltás, reinkarnáció, akkor Jézus feleslegesen halt meg, holott ez a keresztény hit alapigazsága: Jézus meghalt, de feltámadt a halálból, ezzel legyőzve a bűnt és a halált. De lehet olyan belső megosztottság is bennünk, amikor egyszerre szeretnénk megfelelni Krisztus tanításának és a világ elvárásainak, márpedig e két irány sokszor konfliktusba keveredik egymással bennünk, és döntésre kényszerít valamelyik javára. Nem lehet két irányba sántikálni. Illés is feltette a kérdést, de a nép nem válaszolt neki… Erre Illés azt mondta: „Rendben, a következőt ajánlom nektek. Amelyik Isten tűzzel válaszol az imádságra, amelyik tüzet küld a neki előkészített áldozatra, az az igaz Isten!” A nép ingadozik, távolról sem mélyen elkötelezett. Illés pedig rámutat, hogy Isten itt van, Ő ugyanaz, és továbbra is hűséges. Isten elkötelezte magát a nép felé, elkötelezett az ígéretei mellett, a parancsolatai mellett – és válaszolni akar.
Mindez kihívást jelent számunkra is, akik olykor összezavarodottak vagyunk, számos fontos dologban megosztott lelkűek és életűek… Hogyan lehetséges, hogy Isten ebben az állapotunkban is szeret minket? Igen, Ő szeret. Erről szól az egész Biblia, tele rossz emberekkel és jókkal, akik időnként nagyon rossz dolgokat tesznek. Isten pedig kitart mellettünk, nem adja fel!
Itt egy másik jellemző történet Jehosafátról, Júda királyáról, aki jó király, mégis szövetséget köt Achábbal, Izrael gonosz királyával, és együtt vonulnak fel Ramot-Gileád, vagyis Arám királya ellen. Jehosafát megmenekül, de otthon, Jeruzsálemben egy látóember a szemére vetette: „Hát te gonosztevőt segítesz és azokkal barátkozol, akik az Urat gyűlölik? Ezért magadra vontad az Úr haragját” (2Krón 19,2). Nagy büntetést egyelőre nem látunk, mert az Úr „jót is talált benne”, hiszen ledöntötte a bálványokat… Ebből is látszik, hogy egyáltalán nem tévelyeghetünk, mint Jehosafát, hanem teljesen viszont kell szeretnünk az Urat. Az Úr pedig mindeközben értékeli a hűségünket is, és ez jó hír a számunkra.
A következő napokban aztán sok kalandunk lesz Illéssel, majd utódjával, Elizeussal, látni fogjuk Izebel, vagy más fordításban Jezabel bosszúját és Acháb házának bukását.
Ez vár tehát ránk. Kedves bibliaolvasó barátaim, olyan hűségesek vagytok, és ez annyira jó. Folytassátok így tovább!
Én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem és hallgató társaitokért!







