144. nap: Dávid utolsó szavai

Dávid végrendelete és halála.

Amikor eljött a napja, hogy Dávid meghaljon, megparancsolta fiának, Salamonnak, s azt mondta: „Nos, most mindenek útjára lépek. Légy bátor, és bizonyulj férfinak! Tartsd szemed előtt, amit az Úr, a te Istened parancsol, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, rendelkezéseit és törvényeit, és kövesd sugallatait, amint írva van Mózes törvényében, hogy minden sikerüljön, amit csak teszel, amibe csak belefogsz, s így az Úr beteljesítse ígéretét, amelyet nekem tett: Ha fiaid ügyelnek útjukon, és hűségesen követnek, szívük, lelkük mélyéből, akkor – azt mondta – sohasem leszel utód híjával Izrael trónján.
Magad is tudod, mit tett velem Ceruja fia, Joáb, amikor Izrael seregének két vezérével, Ner fiával, Abnerral és Jeter fiával, Amazával elbánt, megölte őket, így béke idején állt bosszút a háborúban ontott véréért, s ártatlan vérrel szennyezte be csípőmön az övet és lábamon a sarut.

Bánj vele bölcs belátásod szerint, de ne hagyd, hogy ősz hajjal, békében szálljon le az alvilágba. A gileádi Barzilláj fiai iránt ellenben légy jóindulattal, tartozzanak azok közé, akik asztalodnál esznek. Mert ők is elém jöttek, amikor menekültem testvéred, Absalom elől. A környezetedben van a Benjamin fiai közül való Simi is, Gerának a fia Bachurimból. Azon a napon, amikor Machanajimba mentem, szörnyű átokkal illetett, de mert a Jordánnál elém jött, megesküdtem neki az Úrra: Nem öllek meg karddal. Te ellenben, te ne hagyd bosszulatlan! Okos ember vagy, fogod hát tudni, mit tégy, hogy ősz haját vérrel szennyezve küldd le az alvilágba.”

Aztán Dávid megtért atyáihoz; Dávid városában temették el. Az az idő, amíg Dávid királyként uralkodott Izrael fölött, negyven esztendőt tett ki: Hebronban hét évig volt király, Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig. Salamon elfoglalta atyja trónját, és megerősítette királyságát.

Adonija halála.

Adonija, Haggit fia, elment Batsebához, Salamon anyjához, és leborult előtte. Az megkérdezte tőle: „Jót jelent jöveteled?” „Igen, jót!” – felelte, aztán így folytatta: „Beszédem volna veled.” „Beszélj hát!” – mondta neki. S ő így szólt: „Magad is tudod, hogy engem illetett volna a királyság – egész Izrael rám tekintett (várva), hogy király legyek. A királyság azonban kicsúszott kezemből, és a testvéremé lett, mert az Úr neki szánta. Csak egyetlen kérésem volna most hozzád, kérlek, ne utasíts el.” Az így válaszolt: „Beszélj!”

S ő folytatta: „Beszélj Salamon királlyal, téged biztosan nem utasít el, hogy adja nekem feleségül a sunemi Abiságot.” Batseba azt felelte: „Jól van, magam beszélek érdekedben a királlyal.” Amikor Batseba belépett Salamon királyhoz, hogy Adonija ügyében beszéljen vele, a király fölkelt, elébe (ment), meghajolt előtte, aztán a trónjára ült; a király anyjának odatettek egy széket, s helyet foglalt a jobbján. Aztán így szólt: „Egyetlen kérésem volna hozzád, egészen kicsi, ne utasítsd el.” A király azt felelte: „Csak add elő a kérést, anyám, nem utasítalak el.” Erre így folytatta: „Adják hozzá feleségül a sunemi Abiságot testvéredhez, Adonijához.” Salamon király így válaszolt anyjának: „Miért csak a sunemi Abiságot kéred Adonija számára? Kérd akár a királyságot is neki, hiszen a bátyám, és vele tart Ebjatár pap meg Ceruja fia, Joáb!” Akkor ezt az esküt tette a király az Úrra: „Sújtson az Isten ezzel, és még nagyobb bajjal, ha Adonija ezeket a szavakat nem élete vesztére ejtette ki! Igen, amint igaz, hogy él az Úr, aki igazolt, s engedte, hogy atyám, Dávid trónjára lépjek, s aki királyi családot alapított, amint megígérte neki: még ma meghal Adonija.” Ezzel a király elküldte Jojada fiát, Benaját a paranccsal. Az leszúrta – így halt meg.

Ebjatár és Joáb sorsa.

Akkor a király megparancsolta Ebjatár papnak: „Menj Anatotba, a földedre. Bár a halál fia vagy, mégsem öllek ma meg, mert vitted az Úr ládáját atyám előtt, s minden bajban kitartottál, amit atyámnak el kellett szenvednie.” Így Salamon eltaszította Ebjatárt, hogy ne legyen többé az Úr papja, s beteljesedjék az Úr szava, amellyel Silóban Éli házát megfenyegette.

Amikor (ennek) a híre elért Joábhoz – Joáb ugyanis Adonija oldalára állt, nem pedig Salamon oldalára –, Joáb az Úr sátorába menekült, s átölelte az oltár szarvát. Jelentették hát Salamon királynak: „Joáb az Úr sátorába menekült, és ott áll az oltárnál.” Salamon erre azt üzente Joábnak: „Mit tettél, hogy az oltárhoz menekülsz?” „Féltem tőled, és az Úrhoz menekültem” – felelte Joáb. Salamon erre elküldte Jojada fiát, Benaját ezzel a megbízatással: „Menj, és szúrd le!” Benaja elment az Úr sátorába, és így szólt Joábhoz: „Ezt parancsolja a király: Gyere ki!” De az így válaszolt: „Nem, inkább itt halok meg!” Benaja tehát jelentette a királynak: „Így beszélt Joáb, ezt a feleletet adta.” A király erre megparancsolta: „Tégy vele, amint mondtam! Szúrd le, és temesd el, vedd le rólam és házamról a vért, amelyet Joáb ok nélkül kiontott. Az Úr fordítsa az ő fejére a vér vétkét amiatt, hogy megölt két nála derekabb és jobb embert, amikor atyám tudta nélkül kardjával leszúrta őket, mégpedig Ner fiát, Abnert, Izrael seregének a vezérét és Jeter fiát, Amazát, Júda seregének a vezérét. Vérük szálljon Joáb és utódai fejére, minden időre; Dávidnak és utódainak, házának és trónjának meg adjon az Úr békességet örökre!” Jojada fia, Benaja tehát elment, leszúrta és megölte. A földjén temették el, a pusztában. S a király Jojada fiát, Benaját állította helyette a sereg élére, s Cádok papot tette Ebjatár helyére.

Simi engedetlensége és halála.

Aztán elküldött a király, elhívatta Simit, és így szólt hozzá: „Építs magadnak házat Jeruzsálemben, lakj ott, de ne menj el onnan, ahova kedved tartja. Azon a napon, amelyen elmész, s átléped a Kidron-patakot, tudd meg, a halál fia vagy, s a véred a saját fejedre száll.” Simi ezt felelte a királynak: „Rendben van, amint uram és királyom parancsolta, úgy tesz majd szolgád.” Simi tehát sokáig élt Jeruzsálemben.
Három év elteltével azonban történt, hogy Siminek két rabszolgája Achishoz menekült, Maacha fiához, Gát királyához. Amikor jelentették Siminek: „Szolgáid Gátban vannak”, Simi fogta magát, fölnyergelte szamarát, és elment Achishoz Gátba, megkeresni a szolgáit; elment, s hazavitte őket Gátból. Salamonnak tudtára adták, hogy Simi elment Jeruzsálemből Gátba, de aztán vissza is tért.
Salamon erre hívatta Simit és így szólt hozzá: „Hát nem megeskettelek az Úrra, és nem megmondtam neked világosan: azon a napon, amelyen elindulsz, és ide vagy oda mégy, tudd meg, hogy biztosan meghalsz? Miért nem tartottad meg az Úrra tett esküt és a parancsot, amit adtam neked?” Aztán azt mondta a király Siminek: „Tudod jól, mennyi rosszat tettél atyámnak. Adja hát az Úr, hogy gonoszságod visszaszálljon fejedre. Salamon király azonban legyen áldott, s Dávidnak trónja álljon szilárdan az Úr színe előtt, örökké!” Erre a király parancsot adott Jojada fiának, Benajának; az ment, leszúrta, s ő meghalt.

Így megszilárdult a királyság Salamon kezében.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat