133. nap: Kitartani a bizalomban

Korszak: Királyok kora

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Beléd vetjük bizalmunkat, mert benned mindig bízhatunk, hiszen te jó vagy és hűséges. Áldunk téged még akkor is, ha bizonytalan idők járnak, vagy ha a megpróbáltatások idején olykor az ellenségünk nyeri a csatát. De a végső győzelem a tiéd, ezért Jézus nevében kijelentjük, hogy bízunk benned a mai napon és minden nap. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ma szerettem volna kiemelni, hogy mi igenis kijelentjük, hogy a csaták közepette is bízunk Istenben. Amikor a 131-es zsoltárt olvastuk, említettem, hogy ez csak három vers, de ez az egyik kedvenc zsoltárom. Bizalom az Úrban, alázatos bizalom. A mai, 3. zsoltár is egy hihetetlenül sajátos zsoltár a bizalomról. Gondolhatjuk, hogy igen, ezt Dávid írta, ahogy ott ült a trónon és mondja az Úrnak, hogy „Uram, annyira bízom benned”. Pedig nem. Amikor a 3. zsoltárt írta, akkor Dávid épp menekült Absalom elől. Képzeljük csak el, hogy minden összeomlik körülötted, a saját fiad üldöz, aki meg akar ölni téged és el akarja foglalni a trónodat. Próbálja megszerezni a hatalmat és mindenki, akit ismersz és szeretsz, veszélyben van a saját fiad miatt. És ráadásul ez többé-kevésbé a te hibád. Hát ebben a helyzetben írja Dávid a 3. zsoltárt, és mondja ki, hogy „Uram, bízom benned”. Dávid azt mondja, hogy nem fogok addig várni a bizalommal, amíg megnyerem a csatát. Hanem már most, a szenvedés és a küzdelem közepette is bízom benned. 

Tudom, hogy Dávid bűnös ember. Emberi természetéből fakadóan bűnös ember. Nem is tudunk olyan könnyen elvonatkoztatni attól a hatalmas bűnétől Batsebával és Uriással szemben a 2Sámuel 11-ben. Azonban Dávid most egy kicsit olyan, mint mi magunk, akik bízunk Istenben. Ismételten azt mondja, hogy nem fogok várni a csata végéig, én már most bízom benned, Uram. Igen, esendő ember, de itt a 2Sámuel 15-ben mit tesz? Menekül, ugye? Mégpedig a fia, Absalom elől.

A 15. fejezet elején Absalom nagyon okosan cselekszik. Absalom, aki amúgy egy jóképű férfi – egy Brad Pitt, vagy nem tudom, ki most a legjobbképű férfi – visszamegy Jeruzsálembe. Szóval itt van Jeruzsálem Brad Pittje. Kiáll a Jeruzsálem kapuja felé vezető útra és azt mondja az embereknek, hogy ha bármi peres ügyetek lenne, én meghallgatnálak benneteket. Az apám nem foglalkozik veletek, de én gondoskodnék rólatok. Azt jelzi, hogy ő tényleg akar gondoskodni Izrael népéről. Közben persze nyilvánvaló, hogy azért csinálja, mert a királyságot akarja megszerezni az apjától, s ezzel a cselekedetével már most nekilát ennek. Amikor összegyűjti az embereket Hebronban, hogy az apja ellen harcoljanak, Dávid már tisztában van mindennel. Már biztosra vette, hogy ellene fordul, tudja, hogy menekülnie kell a városból. Hadd emeljek ki egy fontos dolgot Dávidról! Amikor Absalom vezeti az embereit, a katonáit Jeruzsálem felé, hogy megölje az apját, akkor Dávid egyszerűen elmegy onnan és vár. Mennek vele az emberei és Dávid ügyel arra, hogy mind jöjjenek el és biztonságban legyenek. Dávid elindul és mindenki vele megy. Mindenkit figyelemmel kísér, hogy épségben megérkezzen. Pedig valószínűleg mindenki tudta, hogy Dávid megbukott, mint király, amikor a Sámuel második könyvének 11. fejezetében azt a bűnt elkövette. És megbukott, mint apa, amikor nem kérte számon Amnont, aki a saját húgát megerőszakolta a 13. fejezetben. Megbukott, mint apa, amikor nem bánt egyenesen Absalommal. De most ott áll a menekülők mellett és mindenki láthatja a szégyenét. Mégis, van benne valami nemes. Dávid nemes ember marad. Az a király marad, aki valóban gondoskodni akar az emberekről. Holnap még ennél is alázatosabban fog viselkedni. 

Ebben a részben így beszél Dávid: „Az összes pap, Cádok pap és Ebjatár, vigyétek vissza Isten ládáját Jeruzsálembe! Ha az Úr azt akarja, hogy visszatérjek, akkor viszontlátom hajlékát.” Az Úr ládája az Úr hajlékába való, a szent sátorba. Dávid bízik az Úrban. 

Még egy megjegyzés: Achitofel, aki Dávid tanácsadója, Absalomhoz csatlakozott. Amikor Dávid megtudja, hogy Achitofel áruló lett, akkor összetörik a szíve. A 41. zsoltárban olvashatjuk, hogy„Még a barátom is, akiben megbíztam, aki együtt ette kenyeremet velem, az is ellenem emelte a sarkát.” (Zsolt 41,10). El tudjátok hát képzelni ezt a barátot, Achitofelt, aki Dávid tanácsadója volt, aki elárulta őt és átpártolt Absalomhoz… Azonban Dávid még ezek után is alázatos marad. Még ezek után is bízik az Úrban. Ráadásul még őszinte bűnbánatot is tart. De elég lesz-e mindez? Elég lesz-e mindez ahhoz, hogy egybetartsa a királyságát? Elég lesz-e ez ahhoz, hogy megmentse a fiát? Holnap látni fogjuk, hogy semmi mást nem akar jobban, mint Absalom épségét. 

Tehát, ha ma cselekednünk kell, ha ma jelezni kell valakinek, akit szeretünk, hogy szeretjük és ő talán nem is tudja – ne késlekedjünk! Emlékszem, egyszer valakinek írtam, hogy nagyon bírom. Meglepett a válasza: „Tényleg???” Úgyhogy érdemes kimutatni, kimondani a szeretetünket. Talán az a másik nem is tudja, hogy mi megbocsátottunk neki, talán ő már kért bocsánatot, de mi nem hallottuk vagy nem bocsátottunk meg… Itt a lehetőség, hogy most megtegyük ezt a lépést. Akár bocsánatot kérni, akár megbocsátani. Akár felajánlani a kiengesztelődést, akár elfogadni a kiengesztelődést. Mert tudjuk, hogy minden rossz a tétlenséggel kezdődik. Minden azzal kezdődik, hogy nem emeljük fel a fejünket és nem cselekszünk igazságosan. Nem tesszük meg a jót, ahogy ez Dávid családjában is történt. 

Segítségre van szükségünk, hogy képesek legyünk cselekedni a saját életünkben, a családunkban, a közösségi társainkkal kapcsolatban vagy a szomszédunk felé…

Imádkozunk egymásért. Szépen haladunk a bibliai utazásunkban és az egymásért való imádságban is. Tartsunk ki imában egymásért! Imádkozom én is érted. Kérlek, imádkozz te is értem! Köszönöm.