XIII. Leó pápa filmen, 1896-ból
Hihetetlen, különleges régi filmfelvételt láthatunk alább XIII. Leó pápáról. A felvétel 1896-ban készült, amikor a pápa már 86 éves volt. A felvétel az első mozgókép, amely valaha is pápáról készült, és egyben az első felvétel egy pápai áldásról. De nem csak ez a jelentősége, hanem az is, hogy a filmen valaha is megörökített személyek közül XIII. Leó pápa született a legkorábban, 1810-ben (noha erről az állításról még a cikk egyik forrását jelentő Churchpop is megjegyzi, hogy nehezen ellenőrizhető).
A filmfelvételt a Vatikánban a skót nemzetiségű William Kennedy Dickson készítette, aki a korai mozgókép-technológia egyik feltalálója és kifejlesztője volt. Thomas Edison laboratóriumában dolgozott, ő konstruálta meg a mozgó képeket folyamatosan felvevő kinetográfot. Párját, a kinetoszkópot, amely a felvétel megtekintéséhez egyetlen ember által használható, nézőkés szekrényszerű szerkezet volt, Edison alkotta meg.
Az eredeti filmfelvétel alatt hallható hangfelvétel a létező legrégebbi pápai hangfelvétel. Szintén XIII. Leó hangját halljuk, de ezt egy másik, 1903-as felvételről vágták alá. Az ekkor már 93 esztendős pápa latin nyelven énekli az Ave Mariát.
Napjainkban a filmfelvételt restaurálták és színessé tették.
Zenei kíséretként Johann Sebastian Bach: Jesu der du meine Seele c. kantátájából (BWV 78.) hallható egy részlet.
XIII. Leó (1810-1903) a római Katolikus Egyház 256. pápája volt 1878-tól 1903-ig. IX. Pius és II. János Pál pápa után harmadik volt a leghosszabban uralkodó pápák sorában. Nagy intellektusáról és a szociális tanokat tartalmazó Rerum Novarum kezdetű enciklikájáról ismert. Ez az iránymutató körlevél ismertette a munkásosztály tarthatatlan helyzetét, az államra, a munkaadókra és a munkavállalókra vonatkozó feladatokat és az Egyház tanító és cselekvő bekapcsolódását a megoldásba.