wethersfield asylum centre placard Custom

Wethersfield (Anglia): 800 lakos… és 600 migráns!

Wethersfield egy 800 lelkes falu Essex grófságban. A Száz egyházközség hálózatához tartozik, amelyet olyan városok alkotnak, amelyeknek erős közös kulturális, történelmi és építészeti múltja van. Ez az identitás, valamint a lakosság mindennapi élete van ma veszélyben amiatt, hogy Wethersfield havonta a menedékkérők százait (500-600 főt) fogadja be maximálisan 800 férőhelyére. Ez a szám nagyjából a helyi lakosság számával egyenlő.

Egyedülálló fiatal felnőttek

Azt is hihetnénk, hogy ez csak egy „álhír” vagy egy „szélsőjobboldali fantazmagória”, de ennél hivatalosabb már nem is lehet. A falu szomszédságában az egykori RAF (Royal Air Force/Királyi Légierő) bázisa szolgál az „egyedülálló felnőtt férfi menedékkérők” szálláshelyéül.

Akár 1700 főt is befogadhatnának, de a „belügyminisztérium bölcsessége a rendszeres létszámot 800 főben határozta meg.” A wethersfieldi légibázis ellenőrző bizottsága január 27-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyve szerint ebben az időpontban 530 személyt szállásoltak itt el. Ugyanezen alkalommal megtudhattuk azt is, hogy a karácsonyi ünnepek jól lezajlottak, és most a Ramadánra készülnek. Újdonságok? Beköltözött egy borbély, és egy billiárdszoba is rendelkezésre áll. Idillikus helyzet!

Amint arról a különböző hivatalos dokumentumokból meggyőződhetünk, Wethersfieldben a menedékkérők minden kényelmet élveznek. Ellátják őket (belgyógyászok, ápolók, szükség esetén szakorvosok), mosnak rájuk, étkezést kapnak (a halal hús lehetőségét, vegetarianizmust, allergiát is figyelembe véve). A háztartással nem kell foglalkozniuk, a helyiségek takarítását egy vállalkozás biztosítja. Braintree, Colchester vagy Chelmsford településekre a saját buszaikkal el tudnak jutni.A helyi egyház közreműködésével egy „több vallású” imahely áll állandó jelleggel nyitva, „hogy támogassa a különböző vallások nagyobb vallási részvételét Wethersfieldben”.

A RAF bázis a bizonytalanság szinonimája lett

A helyi közösségek és a migránsok biztonságáról és védelméről egy szolgáltató gondoskodik. Nem tudható, hogy ki vagy mi fenyegeti a migránsokat. A „bizonytalanság érzése” inkább Wethersfield lakossága részéről figyelhető meg. Az érkezőknek kézbe adott tájékoztató azt írja elő a bevándorlóknak, hogy „ne kövessenek el semmiféle zaklatást faj, bőrszín, vallás, nem, szexuális irányultság, életkor vagy fogyatékosság indokával, amely sértheti a békességet, vagy bántó lehet a lakótársakkal, látogatókkal, szomszédokkal vagy alvállalkozókkal szemben, továbbá ne közeledjenek a kisgyermekekhez”. Hatásos ez vajon? Ezek az „egyedülálló felnőtt férfi menedékkérők” az utcákat és utakat róják. Minden látható ok nélkül rácsapkodnak az autók ajtóira és ablakaira. A lakosok esténként már nem mernek kimozdulni otthonukból. Az X-en szexuális támadásokról, vandalizmusról és nyilvános helyeken történő székletürítésről számolnak be.

Itt ragadtunk és senki sem hallgat meg minket” – mondja a 77 éves Melody a Daily Mail-nek.

Sajnálja, hogy a légibázis, amely valaha a környező lakosság biztonságának szinonimája volt, veszélyes hellyé vált. Melody és férje azt hitték, hogy életüket nyugalomban Wethersfieldben fogják befejezni, ahol évtizedek óta élnek. Azon gondolkodnak, hogy elköltöznek. De a bázishoz legközelebb fekvő házak immár eladhatatlanok. A közösségi oldalakon közölt rendbontásokat az essexi rendőrség cáfolja. Ha meggondoljuk, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás hogyan hallgatta el a pakisztáni bandák rasszista nemi erőszakait, továbbra is kétségeink vannak.

Az áradat ára

A helyi hatóságok 2023 márciusában szólaltak fel a terv ellen, amikor már majdnem teljesen kész tények elé állították őket. A városi tanács elnöke megkérdezte Cheryl Avery asszonyt, a menedékkérők elszállásolását intéző és a belügyminisztériumtól függő hivatal igazgatóját, hogy vajon számára észszerűnek tűnik e előírni több száz pénztelen és dologtalan férfi elszállásolását egy 800 lakosú közösségben. Válaszul vitapartnere mindössze azzal vádolta meg, hogy „rasszista előítéletei vannak a menekültekkel szemben…”.

A brit állam szerint a wethersfieldi légibázis migránsközponttá alakítását a szállodai szállásköltségek „fenntarthatatlan szintje” indokolja. Persze, amikor évente 100.000 menedékkérőt fogadnak be, nem kell meglepődni azon, hogy a migránsáradatnak ára van. Pénzben, biztonságban, identitásban. És a végén a civilizáció tekintetében is.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Boulevard Voltaire

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. Nem értem ez a cikk mit keres egy vallásos portálon. Ez egy közbiztonsági ügy. Nagyon kellemetlen az érintetteknek, de a kívülállók számára csak hangulat keltésre jó. A menedékkérők csak addig vannak a településen, amíg ügyükben döntés születik. Ha elismerik menekültnek akkor 100% biztos, hogy valamelyik nagyvárosba távozik a menekült. Ha elutasítják akkor távoznia kell az országból. Ha nem megy magától akkor majd erővel viszik el. Állandó rendőri jelenlét az utcákon nagy segítség lenne a helyieknek, de az olvasóknak csak a vérnyomása megy fel, más egyébre ez a cikk nem jó

    Ps: a brit Daily Mail a magyarországi Blikk unokatesója mind tartalmában, mind színvonalában