Azt hittük, az a Kánaán. Főleg itt a keleti blokkban, a kommunizmus, a hidegháború idején. Amiről a Szabad Európa Rádió oly dicsőségesen, mint valami Őrzőangyal Nagytestvér adott hírt, csöpögtetve belénk a reményt, hogy tartsunk ki, eljön majd a szabadság, amihez majd mi is felzárkózhatunk. Ahová mi ebből a börtönből akkor még nem tudtunk kiszabadulni.
Legföljebb csak kiengedtek, besúgások, aláírások, megfigyelések árán. Vagy kiszöktünk. Emigráltunk, honosítódtunk. Akik kalandvágyból itthon maradtak, azoknak maradt a karácsonykor ízlelt narancs, vagy a német kávé, a cseh bakancs, a BT és Kent szivarak. És a filmek, a zene. Szájtátva néztük, kincsként dugdostuk és titokban hallgattuk a belopott hanglemezeket, kazettákat.
Az a nyugat, ahová vágyódtunk civil és egyházi szinten egyaránt, amelyet már egy gyűjtő-elosztótábor, egy autó, egy nagykövetség is éreztetett. És vártuk a felmentő hadsereget, a dollárt, hogy a valutás boltban elkölthessük, vártuk a biztatást, a jó tanácsokat. Erkölcsi győzelmet jelentett, ha egy kézirat, egy levél kijuthatott a határon, majd nyugaton nyilvánosságra hozták. Jelzésértékű volt egy pápai, nunciusi megnyilatkozás, volt, amikor a kommunista vezetőket nyugati elvtársaik próbálták kényszeríteni.
Aztán eljött a vasfüggöny leomlása. Rohantunk is százezrével. Külföldi tanulmányok, angol nyelv, technika, haladó szellem, több pénz, utazhatunk a riviérára, divatos cuccokban járhatunk. Elszaladtunk nyugatra fejlődni. Hogy szabadon hajthassuk nyakunkat a globalizmus és a pénztőke rafináltan hazug jármába. Mert lassacskán kiderült, hogy az uniós bővítés is csak kamu-tolerancia és vendégszeretet. Nekik a munkaerőnk s a piacunk kell. És mostantól ők diktálnak.
Kiderült, hogy a nyugati jólét illúzió, falanszter, humbug. Kiderült, hogy a tőzsdék, bankok, multik mocskos pénzét kamatos kamatra kölcsön adják nekünk, hogy aztán unokáink unokái is már előre feléljék a jövő tartalékait, hogy a hazug politikai elit madzagon rángassa nemcsak Európát, hanem az egész emberiséget. Szellemi-lelki-biológiai mérgekkel beinjekciózva előbb egyéneket, aztán közösségi kultúrát, életfelfogást, értékrendet, művészeteket, egyetemi életet, gazdaságot a média ellenőrizhetetlen segítségével. Kiderült, hogy ez a nyugat rég nem kérdezi meg polgártársait, a szavazókat, és a demokráciát csak porhintésnek használja. Kiderült, hogy támogatnak, de csak úgy, ha eladtuk előbb a lelkünket nekik. Kiderült, hogy a csalás, lopás, hazugság, az ideológiai idiotizmus messze túlszárnyalja a kommunizmusét, sőt a háttérben a kettő összeér. Mert a kiindulópont ugyanaz. Most nem kell félni, hogy elvisz a fekete autó, de azért mindenki stresszes, mindenki nyugtalan, mindenki tele van félelemmel és létbizonytalansággal. Kamerák és ellenőrző kódok, bejelentkezés és jelszavak, „erkölcsi” átvilágítás és érzékeny mobiltelefonok garmadája őrzi a szabad klienst és felhasználót, s közben annyira szövevényes lett a túlszabályozás elburjánzott rendszere, hogy lassan szellenteni sem tudsz engedély és törvénymódosítás nélkül. Már a négyéves választási ciklus alatt sem nyugodhatsz meg. Most nincsenek ötéves tervek, de vannak projektek, ciklusok, kampányok, határidők és büntetőkamatok, nehogy egyik fizetéstől a másikig kiszámíthatóan élhess. Most épp Ukrajnába pumpálnak megint 5 milliárd Eurót, miközben Ugandába olyan demokráciát importáltak, hogy az emberek földönfutók lesznek, szétesik az ország. De sebaj, majd jönnek Európába menekültként. A lényeg, hogy sikerült felrobbantani az Északi Áramlat néhány csövét, és Kadirov lovát a titkos ukrán maffia jó pénzért visszalopta a csehektől. De neki így is megérte. És a nyugatiaknak van képük a szemrebbenés nélküli hazugságokra és csúsztatásokra, mondván, hogy hát ők nyugati fegyverrel védik meg a nyugatot az orosz veszélytől, miközben az 56-os magyar forradalom idején sem léptek fel a gyűlöletkeltő ideológiák ellen. Inkább pénzelték és biztatták a háttérből. Ehhez képest annak már nagyobb a hírértéke, hogy a 11 hadifogolyból hárman már a határnál tartanak, visszafelé, mert „kiszabadultak” az orosz ortodox és a magyar katolikus túszejtők rabságából. A valódi szabadság majd csak most vár rájuk. Otthon. Mekkora fegyvertény, hogy visszalopták őket. Felér egy ellentámadással. Nehogy majd más országok is ötletet kapjanak. Ennyit ért a pápa békemissziója.
Vajon mi hívő közösség, hogy szabadulunk ki arcvesztés nélkül, a nyugat fertőjéből? Vajon elsodor-e minket a szabadelvű változás szele? De talán az a még fajsúlyosabb kérdés, különbséget tudunk-e tenni, mi válik e kordivatból lelki javunkra, és mi az ami összetör minket is? Kiben bízunk jobban: a pénzben, a technikai civilizáció hatékonyságában, vagy az emberi tapasztalat erejében és a mindenható Isten kegyelmében? Mert amikor mindenáron mi akarunk alkalmazkodni és közben nem hagyjuk Istent szóhoz jutni, akkor az általunk épített kóceráj ránk dől, és maga alá temet. S aztán kérdezhetjük: hol vagy Uram? Szent István óta többletet vittünk bele és persze kaptunk is.
De az a nyugat, nem ez a nyugat. Ez a nyugat nekünk nem kell. Ez az álomvilág a szemünk előtt foszlik szét és mutatja ki a foga fehérjét. Velejétől rohad és bűzlik, és hatásait megvalósításait már a bőrünkön érezzük itt közép-keleten is.
A szemfényvesztésnek vége, uraim, kvótahölgyeim! Hiába akartok átnevelni minket, a józan paraszti ész nálunk még kéznél van. Az istentelen progresszív eszméitek nem érdekelnek. Sem a fóbiáitok.
Ez a nyugat nem motivál, nem inspirál, nem vonzó. Semmit sem képes adni, ahhoz képest, amink van. A tanmese szerint, amikor az állatok szakszervezetet akartak alapítani, a ló felállt és tiltakozott. Azt mondta az oroszlánnak, a királynak: elvtársak, én nem állok be, mert amit ti kínáltok, az már nekem van…
