Vasárnapi ráhangoló: Az igaz Bíró és a hűség
Az évközi 30. vasárnap olvasmánya Sirák fiának könyvéből szól, amelyet Heiter Róbert Gottfried atya „az izraelita bölcsességi irodalom talán legemberszagúbb könyvének” nevez. A szakasz az Urat igaz bíróként mutatja be – de nem a mi emberi igazságérzetünk vagy gyors megoldásokat váró logikánk szerint, hanem az isteni hűség, szabadság és irgalom mélységében.
Az atya rámutat: hajlamosak vagyunk a szöveget valamiféle „szociális igazságossági kiáltványnak” olvasni, mintha az Úr automatikusan a szegény, az árva, az özvegy, a beteg vagy a nyomorult pártjára állna, és azonnal megoldaná problémáikat. Ez azonban félreértelmezése a szövegnek. Sirák nem forradalmi kiáltványt fogalmaz meg, hanem hitvallást Isten igazságosságáról – arról az igazságról, amely nem részrehajló, de mindig a szív állapotát vizsgálja.
„Attól, hogy én éppen szerencsétlennek érzem magam, attól az Istennek nem kell kényszerítve éreznie magát, hogy csodát tegyen, és megoldja az életem csomóit.”
Az emberi elesettség – legyen az testi, lelki vagy társadalmi – önmagában még nem jogosít fel arra, hogy Istentől beavatkozást követeljünk. Az isteni irgalom nem automatikus reakció, hanem válasz a hűségre, a bizalomra és a kitartásra. A szenvedő ember hite akkor lesz igazán élő, ha nem követel, hanem remél; ha nem a saját elképzelései szerint akarja irányítani Istent, hanem meghagyja neki a szabadságát, és mégis hűséges marad hozzá.
„Nem azért fog jönni, mert szegény, beteg, árva, nyomorult, özvegy vagyok, hanem azért, mert kérem, mert hozzá fordulok, mert őbelé vetem a bizalmam, mert őhozzá vagyok hűséges.”
Ez a gondolat visszavezet bennünket a hónap fő témájához: tudjuk-e, hogy kihez tartozunk, kiben bízunk, és kitől remélünk? A hit próbája nem akkor történik, amikor Isten látványosan cselekszik, hanem akkor, amikor várakoztat – amikor nem akkor és nem úgy segít, ahogyan mi elgondoltuk.
Az igazi hithez „némi fiúi alázat” kell: annak belátása, hogy Isten terve mindig jobb, még ha más is, mint amit mi elképzeltünk. Ez az alázat szabadít meg attól a csalódástól, amely akkor ér, ha a hitünket saját kívánságainkhoz kötjük.
„Az Isten soha nem ver át. Erre mi vagyunk profin képesek – egymást és önmagunkat is.”
Hogy mennyire igaza van!!!!! Szeretem az egyenes beszédet. Köszönöm.
Az igaz bíróról illetve.a hűségről,Isten szabadságának meghagyásárol szeretnék írni.Azt hiszem az egyik legnehezebb és gyakori elbukást okozó téma. Volt egy olyan esetem amikor ez azt hiszem teljes bukást jelentett egy édesanyának.Meghalt az édesanyja és annyira nem akarta,nem tudta elfogadni, hogy berohant az iskolába és elvitte a lányát a hittanról hiába volt minden az a kislány soha nem jöhetett vissza a hittan órára. Azt hiszem ennek a jelentősége láttatja meg a téma fontosságát.A bizalom az egyik legfontosabb az Isten kapcsolatunkban. Gyakran kerülünk olyan helyzetbe akár saját magunk vagy más okozta ” beteg ” helyzetbe hogy sürgős segítséget várunk,illetve.kérünk Istentől.Az már pozitív hogy hozzá fordulunk,hitet feltételez.ezután jön a neheze,elfogadni Istenünk szabadságát, mert hiszen Ő szeret,de nem mindig azonnal segit,lehet azért,mert a hüségemet szeretetemet teszi próbára,lehet Ő más módon akar segíteni,az Ő megoldása tökéletesebb mint az ember elgondolása. Itt jön elő a bizalom Istenben,bízok e annyira hogy teljesen rábizzam életem problémám,hogy ki tudom e mondani kínok keservek között is Uram legyen akaratod szerint.Itt jön nálunk is a vért izzadás,ezt csak akkor tudom kimondani ha mindent átadtam szivem ,életem, akaratom, úgy mint Mária.,aki nagyon szeretett. Azt hiszem az ilyen mindent adó szeretet,vagy mondhatom tiszta isteni szerelem kell ehhez, a Jèzus szivében való megtisztitott élet. Uram Jèzus Krisztusom ölelj Szent Szivedbe, és formáld szivem ilyen mindent adó szívvé.