Háborús napló: Az öreg bácsi visszatér
2022. február 28., hétfő
Hétfő reggel fáradtan ébredünk. Talán furcsán hangzik, de az elmúlt este után kicsit „feltöltődtünk”. Talán megkaptuk a választ a kérdésünkre odafentről: a mi Mennyei Atyánknak célja van velünk, itt a helyünk, szükség van ránk. Elkezdődik a szervezkedés és nagyon rövid időn belül összeáll a tettrekész kis csapatunk. Este várnak minket segíteni a „melegedő” sátorban a határon.
Ugyanakkor kapjuk a hírt, hogy a mai napon elkezdődnek a tárgyalások a felek között. Halvány reménysugár, igencsak halovány …. De reménykedünk, hiszen mást úgysem tehetünk. Mindeközben érkeznek a menekültek, akiket el kell szállásolni, élelmet, fekvőhelyet biztosítani. Mindez nem könnyű, hiszen erre senki sem volt felkészülve. Az önkormányzat és munkatársai kitartanak, szinte csak aludni járnak haza, mindenki ott segít, ahol és ahogyan csak tud. Ezekben a nehéz időkben is bizonyságot nyer az, hogy a kárpátaljaiak mennyire vendégszerető, önzetlen, segítőkész emberek. Sokan saját hajlékukba fogadnak be vadidegen családokat, akik egy bőrönddel, némi pénzzel érkeznek. De azt, hogy mi van a lelkükben, még csak el sem tudjuk képzelni. Az egyik édesanya gyermekei félszegen kérdezik meg, hogy kimehetnek-e a friss levegőre. Akkor tudatosul bennünk, hogy mennyire félnek …
A híreket nézve és olvasva kettős érzések vannak bennünk. A közösségi oldalakat elárasztják a videók azokról a keleti megyékből érkezett életerős, tehetős „katonakorú” férfiakról, akik hotelekben szállnak meg, a bevásárlóközpontok polcairól letakarítják a drága piát, majd féktelen dorbézolásba kezdenek és elégedetlenkedve adnak hangot annak, hogy mennyire hiányolják a „luxuskörülményeket”. Persze mindez általános felháborodást kelt a helyiek körében: „A mieinket elviszik harcolni és megvédeni „ezeknek” a vagyonát?!” – halljuk sokak szájából. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a környéken még egyetlen behívót sem kézbesítettek közembernek. CSAK a tartalékosok kapnak behívót. A helyi ukrán lakosság férfiai önként vállalják a harcot és jelentkeznek katonai szolgálatra vagy a területvédelmi egységekhez. Annyi az önkéntesen jelentkező katona, hogy nincsen szükség arra, hogy erőszakkal bárkit is behívjanak. Sokan külföldi munkájukat hagyják ott és visszatérnek Kárpátaljára, hogy jelentkezhessenek a katonaság soraiba.
Nekünk, külhoni magyaroknak, van támaszunk és segítségünk az Anyaország személyében, nekik ellenben ez az egyetlen hazájuk, bármilyen nehéz is az élet Ukrajnában, haza csak egy van …
Este indulunk kis csapatunkkal a határra, váltjuk azokat, akik már kora délutántól dolgoznak. Rövid eligazítás után mindenki teszi a dolgát: forró teát, kávét, szendvicset, gyümölcsöt kínálunk. Idős bácsika érkezik 4 gyerekkel és két nővel. Segítőtársam beszédbe elegyedik vele miközben ellátja őket. Sokszor a meleg tea mellé jólesnek a még melegebb kedves szavak. Néhány perc után a bácsi visszatér. Egyedül. Mint kiderül ő csak a családját kísérte és miután búcsút vett tőlük, elindult, hogy visszatérjen otthonába. Ő is mehetett volna tovább, koránál fogva már nem sorköteles, de nem tette… Még egyszer köszönetet mond kollégámnak majd 500 hryvnát (kb. 4500 forintot) nyújt oda neki. „Kérem, vásároljanak ebből is, hogy még több embernek segíthessenek” – mondja.
Késő éjszaka érünk haza kissé fáradtan, átfázva. Olvassuk a híreket: a felek közötti tárgyalás eredménytelen volt.
– Folytatása következik. Kövesd a Katolikus.mát és imádkozz a békéért!
