Karácsony nyolcadában, a karácsonyt követő első vasárnapon ünnepeljük a Szent Családot. A mai evangéliumi szakasz (Lk 2,41–52) középpontjában Jézus tizenkét éves kori templomi „eltűnése”, valamint Mária és József aggódó keresése áll. Szénégető István atya a marosvásárhelyi Szent Család templom plébánosa, elmélkedésében külön kiemelte az ámulat és a helyes aggodalom jelentőségét, továbbá rámutatott, hogyan válhat a családiasság az egyházi közösség éltető erejévé.
A történetben Jézus a templomban marad, hogy hallgassa és kérdezze a zsidó tanítókat. Ez a kölcsönös rácsodálkozás – hiszen a tanítók is ámulnak Jézus okosságán – a hívő ember alapmagatartása kell legyen. Szénégető atya szerint nekünk is érdemes észrevennünk a mindennapi, „apró” csodákat (például az egészségünket, a beszéd, látás képességét, vagy akár az online kapcsolattartás lehetőségét), mert semmi sem természetesnek magától értetődő, hanem Isten ajándéka.
Az evangéliumban Szűz Mária és Szent József aggódni kezd, amikor nem találják Jézust. Ez a jóféle aggodalom a hitvesztés jele is lehet: ha eltávolodunk az imádságtól, rég nyitottunk Bibliát, vagy ha úgy érezzük, túl sok a káosz és feszültség az életünkben. István atya hangsúlyozza, hogy az aggodalom itt cselekvésre ösztönöz: miként a Szent Család visszafordult Jeruzsálembe, nekünk is „vissza kell fordulnunk” Istenhez, újra felvenni a kapcsolatot Jézussal – legyen szó akár a szentségekről, akár az imádság csendjéről.
A Szent Család ünnepe rávilágít arra is, hogy az egyház a „nagy család” modelljét éli meg. Ahogy a Nazareti Családban Jézus középponti helyet kapott, úgy az egyházban is Krisztusnak kell az első helyen állnia. A különböző karizmák, szolgálatok csak akkor építik a közösséget, ha megmarad a testvéri lelkület és az őszinteség. „A családiasság teszi vonzóvá az egyházat” – emelte ki Szénégető atya. Ha egy plébániai közösség már nem sugározza ezt a meleg, családias légkört, akkor itt az ideje újra tanulni a Szent Családtól és saját gyökereinkből merítve megújulni.
Atya végül buzdított, hogy az év végi, év eleji napokban se lankadjon bennünk az ünnep lelki mélysége. Merjünk rácsodálkozni Isten szeretetére, tegyünk meg mindent azért, hogy Jézus újra és újra a középpontba kerüljön családunkban, közösségeinkben. Ez a törekvés nemcsak a saját lelki békénket erősíti, hanem az egész egyházi közösség életét is átformálhatja – ahogy egy igazi család ereje is a belső összetartásban rejlik.
Karácsony nyolcadában, a Szent Család ünnepén így kaptunk útmutatást arról, hogy az ámulat, a helyes aggodalom és a családias légkör milyen erőforrást jelenthet a hívő ember és az egyház számára. Szénégető István atya szavai egyszerre hívnak megállásra és elindulásra: figyeljünk fel a közvetlen körülöttünk lévő isteni „jelekre”, és ha bárhol hiányzik Jézus jelenléte, ne féljünk visszafordulni hozzá. Ez adhat igazi erőt és lendületet egy boldog, áldásokban gazdag új esztendőhöz.
Készült olvasóink támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a Zarándok.ma szolgálatát.
