priest pastor and spiritual man in church sermon 2023 11 27 04 56 02 utc Medium

Vasárnap nélkül nem élhetünk – a fiatal egyház tanúságtétele

Diocletianus római császár 304-ben dekrétumot adott ki, melyben halálbüntetés terhe mellett megtiltotta a keresztényeknek, hogy birtokában legyenek a Szentírásnak, vasárnaponként összegyűljenek az Eucharisztia ünneplésére, és hogy helyiségeket tartsanak fenn összejövetelek céljából.

A mai Tunézia területén, Abitina városában 49 keresztényt tartóztattak le meglepetésszerűen, amikor egy vasárnap titokban Octavius Felix házában összegyűltek, hogy Saturnius pappal az Eucharisztiát ünnepeljék.

Ezeket a keresztényeket láncra verve, gyalog vezették a mintegy 80 kilométerre fekvő Karthágóba, ahol bíróság elé állították őket. A tárgyalóteremben egy kínzócsigával, az úgynevezett „lovacskával” vártak rájuk. Mindenkit egyenként megkínoztak és tanúvallomásra kényszerítettek. Ennek ellenére egyikük sem tagadta meg hitét. A 49 ember közül néhánynak ismerjük a nevét, így például egy fiatal asszonyét, Victoriáét, akit pogány bátyja akart kiszabadítani – sajnos sikertelenül. Ezenkívül Emeritus nevét is meg kell említenünk, aki a többiek nevében is ezzel a híres mondattal válaszolt: „Vasárnap nélkül nem élhetünk.” Erről a mártírcsoportról Szent Ágoston számol be, karthágói kihallgatásukra 304. február 12-én került sor.

Benedek pápa beszédében megemlékezett a 49 abitinai mártírról, és átvezetett minket a 21. századba: „Miután kegyetlenül megkínozták őket, életüket vesztették. Így vérük árán tettek tanúbizonyságot hitükről. Meghaltak, de győzelmet arattak: Mi most a feltámadt Krisztus dicsőségében emlékezünk rájuk.

E vértanúk példáján nekünk, a 21. század keresztényeinek is el kell gondolkodnunk. Manapság nekünk sem könnyű keresztényként élnünk, még császári rendeletek híján sem. Azonban spirituális szempontból a világ, amelyben élünk – amelyet gyakran a féktelen fogyasztás, a vallási közömbösség és a transzcendes világtól elzárkózó szekularizmus jellemez – sivatagnak tűnhet.

A vasárnap, az Úr napja a legjobb alkalom arra, hogy erőt merítsünk Belőle, Aki az élet Ura. Eme nap megszentelésének parancsolata nem egy külső kényszerből fakadó kötelezettség, nem teher a vállunkon. Épp ellenkezőleg: a vasárnapi szentmisén való részvétel, az eucharisztikus kenyér magunkhoz vétele, a krisztusi közösség megtapasztalása a keresztény ember számára szükséglet és öröm – így találhatjuk meg ahhoz az úthoz a szükséges erőt, amelyet minden héten meg kell tennünk. Tehát ez az út nem egy önkényes út: Az út, amelyet Isten igéjében mutat nekünk, az az út, amely az emberi természetbe bele van kódolva. Isten igéje és az értelem szorosan összekapcsolódik. Isten igéje szerint élni, Krisztussal járni azt jelenti, hogy megvalósítjuk önmagunkat, ha Őt elveszítjük, önmagunkat veszítjük el.

Keresztényként újra büszkén fel kell fedeznünk, hogy milyen rendkívüli kiváltság az Eucharisztiában részesülni, amely a megújult világ szentsége. „Sine dominico non possumus.“ Eszerint imádkozzunk: Adja Isten, hogy mi, mai keresztények is újra tudatában legyünk a vasárnapi szentmise döntő jelentőségének és az Eucharisztia magunkhoz vétele által nyerjük el az új elköteleződéshez szükséges buzgóságot.”

A vasárnap a hét első napja, ne tegyük az utolsóvá!

Fordította: Oberst Olga
Forrás: vision2000.at

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

One Comment

  1. INRI,
    ez (Ö) az egyetlen valós Isteni (fizikai) jelenlét itt és most közöttünk a kenyér és bor szinében. Igen “minden Ö itt” ez igaz, mert ahol nincs az nem- létezik ebben a földi világban (sem)…mert minden ami létzik, Ö maga a Jóisten=Jóteremtö!
    Ö azonban, hogy minket nem-zsidókat is egyenrangban magához vonzzon átköltözött egy cselekménybe! Méghozzá a pap szavaira mindenkor az átváltoztatott kenyérbe és borba…hogy azt magunkhoz véve a szentáldozaskor a misében oly közel legyünk hozzá, ahogyan az emberenek itt legjobban lehetséges…òriási-örömteli táncolni-való ujjongás lüktet a szívemben. Minden emberében, aki szentáldozáshoz járul…a vasárnapi misén. Méghozzá a világ minden pontján, Markotabödögén, Márokpapiban, Yerushalayimban, Mekkában, Rómában az északi és a déli sarkon is ahol szentmisét ünnepelnek a katolikus pappal.
    Magam nem vagyok már´tir tipus…ahogyan a fenti cikkben a már´tirokat leírják. Imádkozom, hogy ne tagadjam meg Öt a Jézust-ha mondjuk megkínoznának miatta…azonban szerintem nekünk itt és most nem ilyen már´tiromságggal kell szembenéznünk, ha követni akarjuk öt…
    Hanem sokkal könyebb, -boldogabb és magasztosabb dolgokkal.
    Mondjuk szerelmi szentségi szüzen-házasodással a katolikus oltár elött a fiú és lány részéröl a 18-28 éves kor között, a sirig tartó örök bologitó hüségben…(amelyik bármely életkorban megleli a közös megoldást a házasságot 40%-ban kitevö „hálóaszobatitkokra“ is- hogy a kicsapongás lehetösége okafogyott legyen kölcsönsen is 100+20-évig is).
    Böséges gyeremekáldásban való felvirágoztatása a szent frigynek szintén nem csekelyke örömteli feladat házasság elsö 20 évében.
    Nomeg az a katolikus akinek a gyerekei felnöttként is azok lesznek…
    A család és az egyházközség szükségleteinek fenntartásához pedig elengedhetetelen a sikeres munka ez egyik sarkallatos pontja a családalapitásnak… (is).
    A vasárnapi szentmiseünnepek és a szentáldozás ad ehez eröt,és kegyelmeket is…
    meg a minden esti közös ima együtt a picikkel. Anya (és apa) részéröl is.
    A boldogító Mozesi 10 parancsolat követése a legjobb minta a földi bolodogság éléréséhez. Jézus segíts ebben minket.
    Nekünk ma magyaroknak és a szorványban sem nem kell már´tiromságot vállanuk Jézusért, hála Istennek…
    Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…