Van-e jogunk életünk végének megválasztására?
Február 16-án Olivier Falorni, a baloldali radikális PRG párt La Rochelle-i képviselője a Twitteren hozta szóba az „utolsó szabadságot”, amikor is előterjesztett egy, „az élet végének szabad megválasztására jogot adó, úgynevezett eutanázia törvényjavaslatot”.
Utolsó. A választott szó enyhén szólva is érdekes. Úgy értendő, hogy „ végső” vagy inkább a szó “abszolút” értelmében?
Így aztán felmerül a kérdés: az élet végének megválasztása egy olyan jog-e, ami megilleti az embert? Célom e helyen egyszerűen a kérdés értékelése a Biblia fényében.
A kérdés magától értetődően összetett, tudván, hogy az intenzív kezelések és a minden áron erőltetett terápia közötti határ meghatározása igen nehéz. Azonban azt mondani az embernek, hogy jogában áll megválasztani, hogy mikor és hogyan fog meghalni, bizony nagyon nagy horderejű etikai lépés.
Ahogyan Olivier Falorni mondja, ez lenne az „utolsó szabadság”? Ez olyan szabadság, amelyet az ember magának követelhet?
Felmerül ez a kérdés, mert egyrészről a Biblia megállapítja, hogy az emberi élet értéke felbecsülhetetlen. Valamennyi emberi élőlény, bármilyen beteg is légyen, Isten dicsőségének tükröződését hordozza magában. Isten képmása vagyunk a Földön. Másrészt a Biblia megerősíti, hogy (az élet elején) Isten az, aki bezárja és megnyitja az anyaméhet (1Sám 1, 6,19-20), és ugyanúgy ő határozza meg életünk végét is. (MTörv 32, 39; 1Sám 2, 6)
Ezek az adatok elegendőek ahhoz, hogy arra késztessenek, hogy nagy körültekintéssel kezeljük az emberi élet és halál szabadsága feletti kontroll érvényességét.
Emellett magától értetődően lényeges, hogy ne bélyegezzük abszolút gazembernek azokat, akik esetleg nem értenének velünk egyet.
Azokhoz hasonlóan, akik elutasítják az eutanáziát, és akik nagy többségükben az emberi kiteljesedés és a jól megélt élet érdekében, egy harmonikus társadalomban élő, jó emberekként teszik ezt, az eutanáziát szorgalmazó emberek is gyakran dicséretes okokból cselekszenek így.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azon személyek fizikai és lelki szenvedését, akiknek élete végét fizikai és/vagy szellemi magatehetetlenség jellemzi.
Igen, individualista társadalmunkban túl könnyen jutunk el oda, hogy időseinket – azokat, akik életet adtak nekünk, szerettek, tápláltak, gyakran hatalmas áron taníttattak minket– valamelyik idősotthonban helyezzük el, éspedig pusztán azért, mert hiányzik belőlünk az akarat, hogy az időseknek járó egyszerű tiszteleten túl megadjuk nekik azt a gondozást, amelyben ők is részesítettek bennünket gyermekkorunkban.
Tagadhatatlan, hogy még a nyugati keresztényeknek is szükségük van az ötödik parancsolat mély és átfogó értelmének újrafelfedezésére.
Ez a megállapítás nem ment fel bennünket attól, hogy ne tekintsünk nagyrabecsüléssel azokra az emberekre, akiknek a velük együtt élő szülei bizony sok fáradozást, gondozást igényelnek életük végén.
Szeretnénk azt hinni, hogy az euthanázia hívei azemberi méltósághoz kapcsolódó okokból is támogatják ezt a “halálhoz való jogot”.
Mindazonáltal, noha ezeknek a szempontoknak arra kellene késztetnie bennünket, hogy együttérzéssel és emberséggel teli megoldásokat találjunk az életük végén lévő személyek számára, és társadalomként közösen viseljük ennek súlyát, az a cselekedet, hogy valakinek az életét aktív közreműködéssel elvesszük, akármilyen helyzetben is legyen az illető, nem felel meg a keresztény élet szemléletének.
Mózes Törvénykönyvében (30,19), Isten az embert az élet vagy a halál választása elé állítja. Ez a felhívás spirituális jelentést kap ebben a szövegben. Azonban Isten utasítása párhuzamban áll a felszólítással, amelyet, mint hívőknek, hirdetnünk kell egy hanyatlással, szomorúsággal és reménytelenséggel jelzett világban is: „Válaszd az életet!”
Nagyon szomorú, hogy életszemléletünk annyira kiábrándult, hogy a körülményektől függetlenül nem látjuk az élet értékét.
Azoknak, akik Krisztushoz tartoznak, feladatuk, hogy az élet értékét és értelmét újra és újra felmutassák itt, az „örökkévalóságnak ezen az oldalán”, és az is, hogy tekintetüketAfelé, Őrá fordítsák, aki túl ezen az életen, minden könnytől, fájdalomtól és gonosztól távol, az örök életet ajándékozza nekünk.
A „végső szabadságot” azonban hagyjuk meg annak az egyetlennek, aki abszolút szabad.
Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Infochretienne
