Mother Angelica 1 Credit EWTN CNA 2 4 16 Medium

Angelica anya öt javaslata a nagyhétre

Angelica anya, a CNA anyavállalatának, az Eternal Word Television Network (Örök Ige Televíziós Hálózata – EWTN) alapítója egyszer hasznos tanácsokat adott a nagyhétre.

1994 márciusában, egy húsvét előtt sugárzott műsorban Angelica anya öt módszert ajánlott arra, hogy kellően felkészüljünk a húsvéti triduum kezdetére. Nagyheti ajánlásai változatlanul bölcsek és praktikusak mind a mai napig.

1. Tartsatok bűnbánatot és változtassátok meg az életeteket

Elmélkedései elején Angelica anya megemlítette a Mária-jelenéseket, és azt mondta, hogy mindegyikben közös a felszólítás a “bűnbánatra, az élet megváltoztatására”.

Ha követed a Szűzanya üzenetét, akkor “jobb katolikust, jobb keresztényt, jobb embert farag belőled, szeretetteljesebbé, kedvesebbé, megbocsátóbbá tesz. Jobban kell majd értékelned Jézust, és jobban kell értékelned Édesanyánkat, a családodat. Szeretetteljesebbé kell tennie téged a családodban és együttérzőbbé. Keresztények vagyunk!” – hangsúlyozta Angelica anya.

Majd a Bibliára utalva azt mondta: “Ezt a könyvet élni kell, nem csak olvasni”.

Isten irgalmasságáról és a házasságtörésen kapott asszonyról szóló szakaszról beszélve az EWTN alapítója rámutatott, hogy Jézus azt mondta az asszonynak: „’Menj, de többé ne vétkezzél!’ Van egy feltétele annak, hogy az asszony megbocsátást nyerjen” – magyarázta Angelica anya.

2. Gondolj arra, hogy a pokol létezik

“Azt mondod, sok teológus szerint nincs is pokol. Amikor majd odalent leszel ezzel a teológussal, ránézel majd, és azt mondod: ’Miattad kerültem ide’. Jó lesz ez neked? Ne törődj ezzel az ostobasággal. Jobb, ha a mennyben vagy, és lenézel, és azt mondod: ‘Hát én tényleg megmondtam, hogy van, csak te nem hallgattál rám'” – tette hozzá.

Angelica anya ezután azt mondta, hogy a Szűzanya nem azt akarja, hogy gyermekei a pokolba kerüljenek, hanem azt, hogy megmeneküljenek ettől.

“Anyánk azt próbálja mondani nekünk: ‘Nem dacolhattok örökké Istennel, nem gyilkolhatjátok a végtelenségig a gyermekeket [az abortusz révén], nem taníthatjátok örökké a hitehagyást és más nagy hazugságokat, nem tehetitek tönkre örökre a gyermekeiteket. Isten látja, hogy az örök szakadék felé rohantok, ami elnyel minket.”

3. Bocsáss meg az ellenségednek

Angelica anya elmagyarázta, hogy az emberek nagy sebei akkor keletkeznek, “amikor nem tudunk megbocsátani”.

“A nagyhét az a hét, amikor meg kell bocsátanunk. Egyikünk sem ment át azon, amin Jézus, de ő mégis megbocsátott. El tudjátok ezt képzelni? Nagypénteken elmész a templomba, és elképzeled, hogy a mi drága Urunk ilyen sokáig függött így a kereszten.”

“Szeretném, ha nagypéntek előtt felhívnátok a leghőbb ellenségeteket, vagyis azt, akit a legjobban gyűlöltök, akiről a legtöbbet beszéltek, és akinek borzasztó dolgokat kívántok. Hívjátok fel és mondjátok neki azt, hogy megbocsátotok neki. És ha azt válaszolja, hogy „hagyjál békén” – ami elképzelhető -, akkor sem kell nyugtalankodnod, mert már megbocsátottál neki.”.

4. Imádkozzátok a rózsafüzért minden nap

Angelica anya azt is fontosnak tartotta, hogy naponta imádkozzuk a rózsafüzért, mivel “semmi sem erősebb dolog az imánál”.

Egy nőnek válaszolva, aki betelefonált és imát és tanácsot kért egy családi problémájához, Angelica anya felidézte, hogy “a mi drága Urunk azt mondta: ‘A nap ne nyugodjék le haragotok fölött’ (Ef 4,26). Amit tudnod kell, és amit mondani akarok neked, az a következő: Te és a nővéred imádkozzátok a rózsafüzért minden nap, és legyetek békében.”

“Egész életemben gondolkodtam azon, hogy amikor egy ember meghal, kevesebb, mint egy másodpercnyi idő van az ítélet és aközött a pillanat között, amikor már nincs több esély, amikor minden örökre eldől. Hiszem, hogy ez az a pillanat, amikor az imákon át az ember egy pillanatra meglátja Jézust. Azt hiszem, hogy ez a látomás arra késztetheti őket, hogy azt mondják: Ó, Istenem, bocsáss meg nekem! Ez minden, amire szükségük van ahhoz, hogy üdvözüljenek.”

“Tehát ne csüggedjetek el, amikor eredményeket kerestek. Bizalommal imádkozzatok. Kijelenthetem, ha bízol az Úrban, ő soha, de soha nem hagy cserben. Ő ilyen” – mondta Angelica anya. – “Isten válaszol majd az imáitokra, ahogyan válaszolt [Szent] Mónikának is, amikor [Szent] Ágostonért imádkozott” – tette hozzá.

5. Tanuld meg meghallgatni mások problémáit

A műsor egy adott pillanatában Angelica anya meghallgatott egy depresszióban szenvedő férfit, aki megjegyezte, hogy semmihez sincs kedve.

“Sok ember szenved depresszióban. Ez néha fizikai, tudom, de néha amiatt van, hogy túl sokat gondolunk magunkra, a jövőnkre” – mondta.

“Néha azok, akik depresszióban szenvednek, nem imádkoznak. Azt mondják, nem tudnak, de mégis rá kell vegyük magunkat, hogy megtegyük, mondván: ’Jézus, szeretlek, segíts rajtam. Nem akarom így érezni magamat.’ És akkor csinálj valamit, menj el egy idősek otthonába. ‘Milyen lehangoló!’ Nem, nem az.”

Angelica anya ezután azt javasolta, hogy tegyünk valami konkrét dolgot, éspedig nemcsak azokért, akik depresszióban szenvednek. “Érezni kell a többi ember szeretetét és háláját, és akkor így kilépünk önmagunkból, a fejünkből”.

“Ne feledd, valakinek valahol szüksége van rád. Valakinek szüksége van az imádra, a mosolyodra, a figyelmedre” – mondta.

“Vannak olyan emberek az idősek otthonában, akiknek kilenc vagy tíz gyerekük van, és egyik sem látogatja őket. Miért nem mész el te? Miért nem nézel körül, és miért nem látod meg a szomszédodat? Miért nem mész át hozzá és hallgatod meg egy kicsit a problémáit? A végén egyszer csak azt fogod mondani: “És én még azt hittem, hogy nekem van problémám.”

“Tenned kell valamit: imádkoznod és bíznod kell, és aztán tenned kell valamit, hogy kiléphess önmagadból, és így szabadulj meg a depresszióból. És kérj másokat arra, hogy imádkozzanak érted” – javasolta Angelica anya.

Végül az EWTN, valamint az alabamai Angyalok Nagyasszonya kolostor alapítója mindenkinek “áldott, kegyelemmel teli és imádságos nagyhetet kívánt. Bocsássatok meg a legmegátalkodottabb ellenségeteknek, szeressétek a családotokat, és legyen nagyon áldott húsvétotok. Isten áldjon meg benneteket.”

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Catholic News Agency

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

3 hozzászólás

  1. INRI,
    ez a foto mikor készült 30 éve? Angelica anya milyen rendhez tartozik és mennyi idös most? Az utódjárol is van foto, meglehet lesz látni?