Van-e értelme misére járni, ha nem járulhatok szentáldozáshoz?
Az Aleteia portál lengyel nyelvű oldalán Michał Lubowicki atya válaszol a címben feltett kérdésre.
Ez a helyzet nyilvánvalóan nem ideális, különösen azért, mert olyan táplálékról van szó, amelyről Krisztus azt mondja: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.” (Jn 6, 53)
Az atya egy párhuzamos helyzetet vázol fel, hogy elmagyarázza álláspontját. Vajon van-e értelme meglátogatni a barátainkat, ha valamiért, például emésztőrendszerünk nem megfelelő működése miatt nem tudjuk elfogyasztani azt, amivel ők a legjobb akarattal megkínálnak minket? Maradjunk inkább otthon? Elég lesz, ha időnként, sőt akár rendszeresen, telefonálunk nekik? Van-e értelme ilyen helyzetben meglátogatni őket és leülni velük az asztalhoz?
Igen, van értelme, ha valóban barátok vagyunk. Érdemes elmennünk, mert elfogadtuk a meghívást, mert megpróbáltunk eljönni, mert rászántuk az időnket, és ha a találkozóra időt áldozunk, az olyan módon erősíti a barátságot, mint kevés más dolog. Ezzel tudjuk megmutatni, hogy a barátunk valóban fontos számunkra, hiszen az egyetlen, bővíthetetlen, pótolhatatlan javunkat: az időnket ajándékozzuk neki.
Egy ilyen helyzetben a barátaink nagyon szerettek volna megvendégelni bennünket, de mi nem ettünk velük együtt. Mondhatnánk, hogy a legfontosabb dolog nem történt meg. De lehet-e emiatt egyszerűen értelmetlennek nevezni?
Ez a párhuzam talán nem a legtökéletesebb analógia, mégis segít megválaszolni azt a nagyon fontos kérdést, hogy van-e értelme misére menni, ha bűnben élünk, és nem vehetünk részt az áldozásban.
Ha életünk egy szakaszában nem is áldozhatunk, kitartó, hűséges és rendszeres részvételünk jelentőségét nem lehet túlbecsülni.
Miért is nem?
Mert az Ő asztalánál ülünk. Még ha nem is ehetünk róla, minden alkalommal látjuk ezt az asztalt, amely reánk vár. Isten reménykedik bennünk, és reményt küld nekünk is.
Halljuk az Ő hatalmas erővel bíró szavát, ami megváltoztathat minket, még akkor is, ha mi magunk nem feltétlenül látjuk, vagy nem érzékeljük ezt a változást. Sőt, talán különösen akkor változtat meg bennünket, amikor ez a szó irritál vagy akár fáj nekünk.
Amikor ott vagyunk a misén, közösségben vagyunk. Ez a közösség, „az Egyház, a maga minden tökéletlenségével együtt, valóban az Ő Testének része” – olvashattuk XVI. Benedek végrendeletében.
Végül, de nem utolsósorban, a misén való részvételünk elsődleges célja Isten dicsőítése. Lehet, hogy ezt nem tudjuk tökéletesen és teljes mértékben megtenni, de akkor olyan mértékben és formában kell megtennünk, amire éppen akkor képesek vagyunk.
Az összefoglalót készítette: Solymosi Judit
