Vajon az aktivizmusért és a hatalomért folytatott eszeveszett verseny egyfajta belső űrt jelez, amit igyekszünk betölteni?
Fejtsük meg Jézus életének és tanításának fényében.
A minimalisták azt állítják, hogy a birtoklással gyakran egy belső űrt próbálunk kitölteni. Mégis, ez az űr soha nem töltődik be, akármennyi dolgunk is van. Mindig többet akarunk, de valójában amit alapvetően keresünk, az spirituális. Egyszóval, Isten maga.
Jézus tanításával és példájával olyan eszközöket adott nekünk, amelyek mély szükségleteink kielégítéséhez szükségesek. Fő életcélja arra késztette, hogy minden más tervet háttérbe helyezzen. Azt mondta, hogy azért jött, hogy az Atya akaratát teljesítse, azaz örömhírt hirdessen és jótetteket hajtson végre.
Kincs a földön?
Krisztus nem a jólét evangéliumát hirdette. Anélkül, hogy a gazdagokat megvetette volna, a szegényekkel azonosult. Valójában a «Hegyi beszédnek» nevezett szöveg nagy része is erről szól. (Mt 5-7). Jézus nagyon jó érveket hoz arra, hogy ne gyűjtsünk vagyont. Először is, a földön egyetlen helyen sem lehetséges a végtelenségig kincset őrizni. A lopás, a rozsda, a kopás, az infláció csak néhány a veszélyek közül, amelyek a kincset fenyegetik. A menny ezzel szemben biztonságot nyújt a hosszú távú befektetésekhez.
Ezután Jézus arra figyelmeztet, hogy a kincs rabul ejti életünket. Minden olyan dolog, amiben bízunk, amihez ragaszkodunk, végül uralni fog bennünket. Nyűggé válik és megakadályozza, hogy a vágyott szabadságban és hatalomban éljünk. Végül pedig, ahogy Isten a növényekről és állatokról gondoskodik, a mi szükségleteinkről is gondoskodik. Ez a bizonyosság megszabadít minket attól, hogy aggódjunk a holnapért. Úgy dolgozhatunk, úgy kaphatjuk bérünket, mint Isten ajándékát. Megszabadulunk attól a tehertől, hogy munkánkkal tulajdont halmozzunk fel.
Jó életvezetési tanácsok
Keresztelő Szent János, Jézus unokatestvére minden bizonnyal az egyik legegyszerűbb ember volt, aki valaha a földön élt. Minden kényelem nélkül élt a sivatagban és azt ette, amit a természetben talált. Gyakorlati tapasztalata volt az önmegtagadásról Isten szolgálatában. Üzenete sajátságosan egyszerű volt:
«Akinek két ruhája van, adjon egyet annak, akinek egy sincs! S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen!»
Azoknak, akik tanácsot kértek tőle, hogyan éljenek, azt tanácsolta, hogy ne zsaroljanak, ne csaljanak és legyenek elégedettek a fizetségükkel. Ez az életfilozófia mindenki jólétét szolgálja és minden mesterkéltség nélkül való.
Fogyasztói társadalmunk arra bátorít minket, hogy minél több dolgot gyűjtsünk. Ezek lehetnek anyagi javak vagy az a pozíciónk, amit a cégnél betöltünk. Egy ilyen kontextusban szemléletünk odáig is torzulhat, hogy a tulajdonainkat fogjuk szeretni, az embereket pedig arra használjuk, hogy elérjük, amit akarunk.
És mi lenne, ha az árral szemben úsznánk, hogy megfordítsuk ezt a tendenciát? Törekedjünk arra, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat, a dolgokat pedig tegyük a megfelelő helyükre, és okosan, megfelelően használjuk őket. Ezáltal felfedezzük az életnek azt az egyszerűségét, amit Isten akar nekünk.
Írta: Geneviève Radloff
Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: infochretienne.com