Ukrajna: Brüsszel szankciókat javasol Kirill pátriárka ellen
Az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett szankciók hatodik körének részeként az Európai Bizottság szankciókat javasol Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje ellen. Az új intézkedéseket május 9-én tervezik életbe léptetni – tájékoztat az Aleteia.
Kirill pátriárka az Európai Bizottság célkeresztjébe került. Az Európai Bizottság az ukrajnai háborúra válaszképpen bevezetett hatodik szankciósorozat részeként az orosz ortodox egyház vezetőjének szankcionálását javasolja. Ez derül ki egy dokumentumból, amelybe az Agence France-Presse hírügynökség (AFP) május 4-én, szerdán tekinthetett be. Kirill pátriárka 57 másik személyiséggel együtt az Európai Unió feketelistáján szerepel. A listát a tagállamoknak még jóvá kell hagyniuk. A szankciók lényege az, hogy az érintetteknek megtiltják az Európai Unióba való belépést, vagyonukat pedig befagyasztják. Emlékeztetőül: már több mint ezer ember szerepel az EU feketelistáján.
A javaslatot május 4-én, kedden este továbbították a tagállamoknak. Brüsszeli nagyköveteik első találkozójára szerdán került sor. “Néhány tagállam aggodalmát fejezte ki a tiltásokkal kapcsolatban” – mondta egy európai diplomata. A cél az, hogy az intézkedések május 9-én, a 72. Európa-napi ünnepségre hatályba lépjenek.
Kirill, “Putyin ministránsa”
Az Il Corriere della Sera olasz napilapnak adott május 3-i interjúban Ferenc pápa nem habozott figyelmeztetni Kirill pátriárkát, hogy ne váljon “Putyin ministránsává“. Elmondta, hogy három héttel az orosz támadás megindulása után, amikor 40 perces beszélgetésben szándékozott “ránagyítani” az eseményekre, Kirill a beszélgetés “első húsz percét” azzal töltötte, hogy felolvasta a háború “összes indokát”. “Hallgattam és azt mondtam: nem értek ebből semmit. Testvérem, mi nem vagyunk “állami klerikusok”, nem használhatjuk a politika nyelvét, hanem Jézus nyelvét” – mondta a pápa. “Isten ugyanazon szent népének vagyunk a pásztorai. Éppen ezért a béke útjait kell keresnünk, és meg kell állítanunk a fegyverek tüzét.