haboru vallasgyakorlas

Ukrajna: A fronton nincsenek ateisták

„Megtanít a nyomorúság imádkozni”, tartja a közmondás. Egy ukrán püspök szintén alátámasztja, hogy a háború vallásossá teszi az embereket, a fronton nincsenek ateisták.

Jan Szobilo római katolikus püspök a Harkiv-Zaporizzsja-i egyházmegye segédpüspöke. Mindkét település neve az Ukrajnát érő orosz támadás óta vált tragikus módon ismertté.

„Egyházmegyénk nagy része megszállás alatt áll”, számol be a püspök a Vatikáni Rádióban. „Papjaink nem tudnak elmenni a megszállt területekre, hogy az embereket meggyóntassák, szentmiséket, nagyböjti istentiszteleteket tartsanak.”

A vallási élet azonban a záporozó bombák ellenére sem szűnik meg. Éppen ellenkezőleg.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

Online földalatti egyház szerveződik

„Az ezeken a területeken élő híveink, akik hozzáférnek az Internethez, online veszik fel a kapcsolatot papjainkkal. És ahol lehetőségünk van rá, megpróbáljuk megünnepelni a szentmisét és a keresztutat.”

Ezt a napokban a görögkatolikus nagyérsek is megerősítette: Szvjatoszlav Sevcsuk egy interjúban arról beszélt, hogy az oroszok által megszállt területeken sok katolikus a földalatti egyházban gyakorolja a hitét úgy, mint a szovjet időkben. A laikusok vasárnaponként magánházaknál jönnek össze, együtt imádkoznak, és az Interneten követik a szent liturgiát.

Ahogy a hidegháború alatt

„Úgy tapasztalom, sok hívőben újra feléledt a nagyon mély vallásosság”, nyilatkozza Szobilo püspök. „Ahogy a katonák mondják: a fronton nincsenek ateisták.”

A hidegháború idején Ukrajnában a katolikusoknak mindenféle vallásgyakorlás tilos volt, üldözték a papokat, szerzeteseket és az egyszerű hívőket, egyeseket meg is gyilkoltak. A püspökök börtönben sínylődtek, Szlipij nagyérsek 1963-ban száműzetésbe vonult Rómába.

Csak II.János Pál pápa és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnökének 1989-es találkozója tette lehetővé, hogy mindkét rítus katolikusai előbújhassanak a katakombákból.

Szobilo püspök figyelmeztet:

„Éppen úgy, ahogy a háború kezdetén is, elsősorban imádságra van szükségünk. A Medjugorjei Szűzanya arra emlékeztet bennünket, hogy böjttel és imával akár a háborút is megállíthatjuk…”

Fordította: Klausz Eszter
Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

  • 267. nap: Közömbösség és apátia

    Korszak: Visszatérés Ima Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged. Köszönjük neked, hogy ma továbbléphetünk az üdvtörténet vonalán, a Visszatérés történetéhez, annak az újrakezdés nagy lehetőségének az idejéhez, amelyet Izrael kapott. Hazatérhettek az Ígéret földjére, még úgy is, hogy az sokuknak ismeretlen hely volt. Segíts minket, mert tudjuk, hogy két világ számára alkottál meg…

  • Kik Ferenc pápa legkedvesebb szentjei?

    Kik azok a szent férfiak és nők, akiket Ferenc pápa inspirációs forrásként, vagy jó példaként idézni szokott? Közülük szólunk most itt néhányukról. „A szentek nem szupermenek, és nem is születtek tökéletesnek. Olyanok, mint mi, mint közülünk bárki” – mondta Ferenc pápa 2013. november 1-jén az Úrangyala imádság közben, néhány hónappal megválasztása után. Pápasága során Ferenc…

  • Megkeresni és megmenteni

    A minap azt kérdezték tőlem, hogy szerintem mi a legnehezebb a papi életben. Bizonytalanul keresgéltem a választ, de jobban meggondolva azt kell mondanom, az a legnehezebb, hogy tudom, milyen csodás dolgokat képes tenni Isten az emberekért, és azt is tudom, hogy az emberek élete mennyire megváltozhatna, és hozzájuthatnának a gyógyuláshoz, megbocsátáshoz és jótéteményekhez – ők…

  • 275. nap: Eszter királynővé lesz

    Korszak: Visszatérés Ima Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük a te igédet. Köszönjük ezt a közösséget, akikkel együtt végigolvashatjuk a Bibliát. Köszönjük a közösség hűségét. Nem azt köszönjük, hogy tökéletesen csináljuk, hanem hogy ki tudunk tartani, ami felér a tökéletességgel. A hűség több, mint bármi, amire szükségünk van. Kérünk, fogadd el hálánkat Jézus nevében! Ámen. Az…

  • Jézus és a kisgyermekek

    Ma az evangéliumnak egy szakasza frissen és megdöbbentően hatott rám. Ebben az utolsó néhány versben Jézus egy gyermek magához ölelésével a legkisebbekkel azonosítja önmagát. „’Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.’ Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: ’Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem…

  • Útravaló évközi 10. hétre

    Sokan ültek körülötte, szóltak neki: „Anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek.” Így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?”Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám.” (Mk 3,32-35) Bizonyára ismerős az az…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.