BIY HU cover 275. nap

275. nap: Eszter királynővé lesz

Az ellenség újabb fondorlatai.

Amikor Szanballat, Tóbiás, az arab Gesem és a többi ellenségünk megtudta, hogy fölépítettem a falat, s többé már nincs rajta rés – csak a kapuszárnyakat nem szereltem akkor még föl –, Szanballat és Gesem ezt az üzenetet küldték: „Gyere el, találkozzunk Hak-Kefirimben, az Onó völgyében.” Az volt a szándékuk, hogy elbánjanak velem. Követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: „Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni. Abbamaradna a munka, ha itthagynám, s elmennék hozzátok.” Négyszer intézték hozzám ugyanezt a meghívást, és én mindig ugyanazt a választ adtam nekik.
Akkor Szanballat ötödször is elküldte hozzám szolgáját, nyílt levél volt a kezében. Ezt írta benne: „A népek között az a hír terjedt el – Gasmu is megerősíti –, hogy te és a zsidók fel akartok lázadni. Azért építetted föl a falat, mert te akarsz a királyuk lenni. Prófétákat rendeltél, hogy Jeruzsálemben hirdessék rólad: Júdának királya van. Ez a hír eljut a király füléhez, ezért gyere, tanácskozzunk egymással!” Én azonban ezt a választ küldtem neki: „Semmi sem történt meg abból, amit állítasz, csak te találtad ki.” Meg akartak félemlíteni minket, és azt gondolták: „Kezük abbahagyja a munkát és nem fejezik majd be.” De ellenkezőleg, erőt gyűjtöttem kezembe.

Egyik nap elmentem Metabel fiának, Delajának a fiához, Semajához, aki akadályozva volt. Így szólt: „Menjünk az Isten házába, a templom belsejébe, s zárjuk be jól a templom ajtajait! Mert eljönnek, és megölnek! Igen, ma éjszaka eljönnek, megölnek!” De én azt válaszoltam: „Elmenekülhetne olyan ember, mint én? Hogyan mehetne be a templomba a magamfajta ember, hogy megmentse életét? Nem megyek be.” Világosan láttam ugyanis, hogy nem Isten küldte, hanem csak azért mondta rám ezt a prófétai szózatot, mert Tóbiás megvesztegette, hogy félelmemben így tegyek és vétkezzem. Ürügyül szolgált volna nekik rosszindulatú megszólásra, arra, hogy gyalázhassanak. Emlékezzél, Istenem, Tóbiásra, tettei szerint és Noadja prófétaasszonyra is, és a többi prófétára, aki el akart rettenteni!
Ötvenkét nap alatt, Elul hónap huszonötödik napján elkészült a fal. Amikor ellenségeink ezt mind megtudták, és a körülöttük levő nemzetek látták, nagy csoda volt a szemükben. Tudatára ébredtek, hogy Istenünk vitte véghez ezt a művet.

Ebben az időben Júda több előkelő embere számos levelet küldött Tóbiáshoz, és Tóbiástól is érkeztek (levelek) őhozzájuk. Júdeában ugyanis sokan szövetségben voltak vele, mert Ara fiának, Sekanjának volt a veje, a fia, Jochanan pedig Berekja fiának, Mesullamnak a lányát vette feleségül. Még magasztalták is előttem jó tulajdonságait, és hírül vitték neki szavaimat. Tóbiás leveleket küldözgetett, hogy megfélemlítsen.

Amikor elkészült a fal, és föltettem a kapuszárnyakat, őröket (valamint énekeseket és levitákat) állítottam a kapukhoz. Jeruzsálem kormányzását testvéremre, Hananira bíztam és a vár parancsnokára, Hananjára, mert ő a többinél is hűségesebb és istenfélőbb ember volt. Így szóltam hozzájuk: „Jeruzsálem kapui ne legyenek nyitva addig, amíg a nap melegen nem tűz, és amikor még magasan van, be kell zárni, és a kapuszárnyakat be kell reteszelni. Őröket kell állítani Jeruzsálem lakói közül, némelyeket őrhelyükre, másokat házuk elé.”

Jeruzsálem benépesítése.

A város tágas volt és nagy kiterjedésű, de lakossága gyér volt, és nem építettek benne házakat. Azt a gondolatot sugallta Istenem, hogy hívjam össze a főembereket, az elöljárókat és a népet, és vegyem őket számba. Kezembe került azoknak a jegyzéke, akik először tértek vissza. Ebben ezt találtam megírva:

A hazatértek jegyzéke.

A tartományba való emberek, akik visszatértek a fogságból és a száműzetésből, ahova Babilon királya, Nebukadnezár hurcolta őket, hazatértek Jeruzsálembe és Júdeába, ki-ki a maga városába. Zerubbábellel, Jesuával, Nehemiással, Azarjával, Raamjával, Nahmanival, Mordekájjal, Bilsannal, Miszperettel, Bigvaival, Nehummal, Baanával érkeztek.

A férfiak száma Izrael népéből: Paros fiai: kétezer-százhetvenkettő; Sefatja fiai: háromszázhetvenkettő; Arach fiai: hatszázötvenkettő; Pahat-Moab fiai, azaz Jesua és Joáb fiai: kétezer-nyolcszáztizennyolc; Elám fiai: ezerkétszázötvennégy; Zattu fiai: nyolcszáznegyvenöt; Zakkai fiai: hétszázhatvan; Binnui fiai: hatszáznegyvennyolc; Bebai fiai: hatszázhuszonnyolc; Azgad fiai: kétezer-háromszázhuszonkettő;
Adonikam fiai: hatszázhatvanhét; Bigvai fiai: kétezer-hatvanhét; Adin fiai: hatszázötvenöt; Ater, vagyis Hiszkija fiai: kilencvennyolc; Hasum fiai: háromszázhuszonnyolc; Beszai fiai: háromszázhuszonnégy; Harif fiai: száztizenkettő; a gibeoniak: kilencvenöt; Betlehem és Netofa lakói: száznyolcvannyolc; Anatot lakói: százhuszonnyolc; Bet-Azmavet lakói: negyvenkettő; Kirjat-Jearim, Kefira és Beerot lakói: hétszáznegyvenhárom; Ráma és Geba lakói: hatszázhuszonegy; Michmasz lakói: százhuszonkettő; Bétel és Ai lakói: százhuszonhárom; Nebó fiai: ötvenkettő; a másik Elám fiai: ezerkétszázötvennégy; Harim fiai: háromszázhúsz; Jerikó lakói: háromszáznegyvenöt; Lod, Hadid és Onó lakói: hétszázhuszonegy; Szenaa fiai: háromezer-kilencszázharminc.

A papok: Jedaja fiai, vagyis Jesua háza: kilencszázhetvenhárom; Immer fiai: ezerötvenkettő; Paschur fiai: ezerkétszáznegyvenhét; Harim fiai: ezertizenhét.

A leviták: Jesua fiai, vagyis Kadmiel, Binnui, Hodija: hetvennégy.
Az énekesek: Aszaf fiai: száznegyvennyolc.
A kapuőrök: Sallum fiai, Ater fiai, Talmon fiai, Akkub fiai, Hatita fiai, Sobai fiai: százharmincnyolc.
A templomszolgák: Sziha fiai: Haszufa fiai, Tabbaot fiai, Kerosz fiai, Szia fiai, Padon fiai, Lebana fiai, Hagaba fiai, Salmai fiai, Hanan fiai, Giddel fiai, Gahar fiai, Reaja fiai, Reszin fiai, Nekoda fiai, Gazzam fiai, Uzza fiai, Paszeah fiai, Beszai fiai, a meuniták fiai, a nefisziták fiai, Bakbuk fiai, Hakufa fiai, Harhur fiai, Baszlut fiai, Mehida fiai, Harsa fiai, Barkosz fiai, Sziszera fiai, Temah fiai, Nesziah fiai, Hatifa fiai.
Salamon szolgáinak fiai: Szotai fiai, Szoferet fiai, Peruda fiai, Jaala fiai, Darkon fiai, Giddel fiai, Sefatja fiai, Hattil fiai, Pokeret-Hasz-Szebaim fiai, Amon fiai. A templomszolgák és Salamon szolgái összesen: háromszázkilencvenkettő.

A következők Tel-Melachból, Tel-Harsából, Kerubból, Addanból és Immerből vonultak ki, s nem tudták igazolni, hogy családjuk és nemzetségük Izraelből származott: Delaja fiai, Tóbiás fiai, Nekoda fiai: hatszáznegyvenkettő. A papok közül Hobajja fiai, Hakkoc fiai, Barzilláj fiai – ez a gileádi Barzilláj lányai közül vett magának feleséget, és tőle kapta nevét. Ezek az emberek keresték nemzetségük iratait, de nem találták, ezért kizárták őket, mint tisztátalanokat a papi szolgálatból. A kormányzó megtiltotta nekik, hogy a szent eledelekből egyenek, amíg nem támad pap az urimhoz és a tummimhoz.
Az egész gyülekezet negyvenkétezer-háromszázhatvan személyből állott, nem számítva szolgáikat, szolgálóikat, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak. Volt velük kétszáznegyvenöt énekes és énekesnő. A lovak száma hétszázharminchatot tett ki, az öszvéreké kétszáznegyvenötöt, a tevéké négyszázharmincötöt, szamaraik száma pedig hatezer-hétszázhúsz volt.

A családfők közül némelyek önkéntes adományokat ajánlottak föl az építéshez. A kormányzó 1000 drachma aranyat, ötven csészét, ötszázharminc papi ruhát adott a kincshez. A családfők 20 000 drachma aranyat és 2200 mina ezüstöt adtak a munkálatokra szánt kincsekhez. Amit a többi nép adományozott, az 20 000 drachma aranyat, 2000 mina ezüstöt és hatvanhét papi ruhát tett ki. A papok, a leviták és a nép egy része Jeruzsálemben telepedett le, a kapuőrök, az énekesek, a templomszolgák és Izrael többi fiai pedig városaikban. Közeledett a hetedik hónap.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ezek után az események után Achasvéros király kitüntette Ámánt, az Agag nemzetségből való Hamdata fiát: magas méltóságra emelte, s székét minden fejedelme fölé helyezte, aki csak udvarában volt. A király szolgái, akik a kapunál voltak, mind térdet hajtottak, és leborultak előtte, mert így parancsolta a király. Mardokeus azonban nem hajtott térdet, és nem borult le. „Miért hágod át a királyi parancsot?” – kérdezték tőle a király szolgái, akik a királyi kapunál voltak. De hiába ismételték neki napról napra, nem hallgatott rájuk. Ekkor jelentették Ámánnak, s kíváncsiak voltak, vajon Mardokeus továbbra is úgy viselkedik-e, megmondta ugyanis nekik, hogy zsidó. Amikor Ámán tapasztalta, hogy Mardokeus nem hajt térdet és nem borul le előtte, fellángolt benne a harag. Miután tájékoztatták Mardokeus származásáról, kevésnek látszott szemében, hogy csak Mardokeusra emeljen kezet, s azon gondolkozott: Mardokeussal együtt mind kiirtja a zsidókat Achasvéros király egész birodalmában.

Rendelet a zsidók kiirtására.

Achasvéros király 12. évében, az első – azaz Niszán – hónapban „purt”, vagyis sorsot vetettek Ámán szeme láttára a napra és a hónapra. A sors a tizenkettedik – azaz Adar – hónapra esett. Ámán akkor így szólt Achasvéros királyhoz: „Királyságod megszámlálhatatlan népe között él a tartományokban szétszórtan és elkülönülten egy nép. Törvényük különbözik minden más népétől, s a királyi rendeleteket sem tartják meg. Ezért nem válik javára a királynak, ha nyugton hagyja őket. Ha a király jónak látja, adjon írásos parancsot kiirtásukra, s leszámolok 10 000 talentum ezüstöt tisztviselői kezébe a királyi kincstár javára.”

A király lehúzta ujjáról a gyűrűt, és Ámánnak, az agagita Hamdata fiának, a zsidók üldözőjének adta. Azt mondta a király Ámánnak: „Az ezüstöt tartsd meg magadnak, a néppel pedig bánj tetszésed szerint!”

Az első hónap tizenharmadik napján összehívták a király írnokait, és úgy, amint Ámán parancsolta, levelet írtak a király szatrapáinak, minden tartomány kormányzójának, minden egyes nép fejedelmének – minden tartománynak a saját nyelvén. Achasvéros király nevében állították ki az írást, és a király pecsétjével pecsételték le. Futárok hordták szét a király minden tartományába a leveleket, amely szerint el kellett pusztítani, le kellett mészárolni és ki kellett irtani minden zsidót, az ifjakat, az öregeket, a gyermekeket és az asszonyokat egyaránt, egyetlen napon, a tizenkettedik – azaz Adar – hónap tizenharmadik napján, javaikat pedig el kellett vinni zsákmányul. Így szólt a levél: „Achasvéros nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedő százhuszonhét tartomány kormányzójának és a nekik alárendelt vezetőknek. Bár sok nép fölött uralkodom és az egész földkerekséget meghódítottam, nem akarok erőszakhoz folyamodni, hanem mindig szelíden és jóságosan uralkodva akarom biztosítani alattvalóim zavartalan életét, birodalmam nyugalmát, biztonságát és a minden ember által óhajtott békét a legszélső határokig. Amikor megkérdeztem tanácsosaimat, hogyan lehetne ezt megvalósítani, akkor Ámán, aki bölcsességével kitűnik köztük, s aki rendíthetetlen odaadásról és megingathatatlan hűségről tett bizonyságot és a második helyet foglalja el a birodalomban, tudtomra adta, hogy a föld minden törzse között szétszórtan él egy izgága nép, amely törvényeivel minden néppel ellentétben áll, állandóan megveti a király rendeleteit, s így akadályozza, hogy mindenki megelégedésére kormányozzuk a birodalmat. Megtudtuk, hogy ez a nép – a népek közül egymaga – minden emberrel szemben ellenséges magatartást tanúsít, törvényeinktől idegen életmódot követ, és szándékainkkal szembeszegülve alávaló tetteket visz végbe, és veszélyezteti a birodalom nyugalmát. Ezért elrendeltük, hogy azokat, akiket levelében Ámán – ügyeink intézője, s számunkra atyánk után az első – felsorol, azokat asszonyaikkal és gyermekeikkel egyetemben mind hányjátok kardélre, irgalmat és kíméletet nem ismerve a jelen esztendő tizenkettedik – azaz Adar – hónapjában, a tizenharmadik napon. Ezek a régen is, most is gonosz emberek jussanak erőszakos úton az alvilágba, ugyanazon az egy napon, s szilárduljon meg az állam nyugalma és biztonsága.” A rendelet szövege, amelyet törvényként hirdettek ki, minden tartományban tudtára adta minden népnek, hogy erre a napra készüljön elő. A futárok a király parancsára sietve elindultak. A rendeletet hamarosan nyilvánosságra hozták Szuza várában is. S amíg a király és Ámán lakomát tartottak, Szuza városában eluralkodott a döbbenet.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A király szíve vízfolyás
az Úr kezében,
ahová akarja, oda irányítja.

A maga útját minden ember jónak látja,
de az Úr a szívek vizsgálója.

Azt tenni, ami jó és igazságos,
sokkal kedvesebb az Úrnak, mint az áldozat.

A szemek kevélysége,
a szív pökhendisége,
a gonosz lámpása: bizony csupa bűn.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük a te igédet. Köszönjük ezt a közösséget, akikkel együtt végigolvashatjuk a Bibliát. Köszönjük a közösség hűségét. Nem azt köszönjük, hogy tökéletesen csináljuk, hanem hogy ki tudunk tartani, ami felér a tökéletességgel. A hűség több, mint bármi, amire szükségünk van. Kérünk, fogadd el hálánkat Jézus nevében! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Mielőtt Eszterről és Nehemiásról lenne szó, beszéljünk a Példabeszédek könyvéről. „A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója” (Péld 21,2). Ez az ige a Bírák könyvére emlékeztethet minket, ahol valóban mindenki azt csinálta, amit saját szemében jónak látott. Nem volt király, tehát mindenki a saját feje után mehetett. Ez a relativizmus. Annak a gondolata, hogy próbáljunk ki valamit, aztán ha nem működik, próbáljunk ki valami mást… Mégis: „az Úr a szívek vizsgálója”. Ez az igazság. Isten szavában a jóság és a valódi igazságosság ajándéka van jelen. Nagyon hálásak lehetünk, hogy az Úr nekünk adta az ő igéjét, hogy tudhassuk, merre haladjunk tovább. 

Számos dolog történik Nehemiás könyvében. Majdnem a könyv végén találkozunk Ezdrással. Ő majd a nyolcadik fejezet nagy alakja lesz. Ma viszont a 7. fejezetben egy jegyzéket olvastunk a hazatértekről, ami egy igazi ajándék. Egy ajándék, hogy megvannak ezek a nevek, hiszen ezek is bizonyítják a történet hitelességét. Valódi emberekről szól, akik egy valódi utazást éltek át. Minden név, minden szám konkrét személyeket jelent, akik vagy Istennel, vagy Isten nélkül örökké élnek. Mindegyikük része a történetnek. Éppen úgy, ahogy mi is részesei vagyunk. Izgalmas lesz velük találkozni a mennyben. Én legalábbis oda igyekszem.

Nehemiás könyve 6. fejezetében a névjegyzék előtt viszont összeesküvésekről olvashatunk Nehemiás ellen. Szanballat, Tóbiás, az arab Gesem és többi ellenség próbálkozik, hogy megölesse őt. Nehemiás pedig nagyszerű választ ad. Mi is történik? Gesem és Szanballat követet küld Nehemiáshoz, mondván „gyere az egyik faluba Onó völgyében”. Nehemiás erre azt mondja: „Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni” (Neh 6,3). Erőteljes szavak ezek, amelyekkel sokat lehet imádkozni. Hányszor és hányszor fordul elő, hogy az emberek meg akarnak akadályozni minket abban, hogy Isten akaratát tegyük? Hányszor előfordul, hogy megpróbálnak megállítani, miközben azt teszem, amiről tudom, hogy Isten akarja? Mindegy, hogy az a munka egy fal felépítése, kertészkedés, vagy valakinek a tanítása; papnak lenni egy kis vidéki plébánián, főállású anyaság vagy apaság – ha Isten adta nekünk, és valaki el akar terelni, megvan a válaszunk: „Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni.” 

„Épp a családommal vagyok, nem tudok elmenni.” 

„Éppen tanítok, nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni.”

„Isten megbízott, hogy gondnok legyek, és tiszta legyen minden szoba. Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni.” 

Hatalmas méltósága van az emberi munkának, mégpedig azért, mert emberek csinálják. Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, tehát akármikor alkotunk, dolgozunk, tisztítunk valamit, akkor valami istenit hozunk be a munkánkba. Itt van Nehemiás, aki tudja, hogy Isten bízta meg a munkájával, ezért nem engedi, hogy eltereljék. 

Semaja egyszer azt mondja neki: „menjünk és bújjunk el a templomban”. Nehemiás azonban tudja, hogy ha az életét féltve rohanna a templomba, azt is mondhatnák, hogy bűnt követ el, hiszen olyan helyre megy, ami számára tiltva van. Ezért nem is ezt teszi. „Meg akartak félemlíteni minket, és azt gondolták: »Kezük abbahagyja a munkát és nem fejezik majd be«” (Neh 6,9). Majd így imádkozott: „Uram, erősítsd meg kezemet!” Meg akarták félemlíteni, hibára akarták kényszeríteni, meg akarták bénítani.

Hányszor fordul elő, hogy meg akarnak minket is félemlíteni, hogy ne azt tegyük, amit Isten akar? Pedig nincs rá felhatalmazásuk. Miért? Mert mi magához Istenhez fordulunk, akitől a megbízást kaptuk, és könyörgünk, hogy adjon erőt nekünk. 

Eszter könyvének elejét, a történet körülményeinek bemutatását olvastuk. Achasvéros perzsa király nem egy nagy példakép. Megharagszik feleségére, Vasti királynéra egy 180 napos mulatozás, majd egy 7 napos lakoma után, amit az egész királyságnak rendez. Azt akarja, hogy megmutassa magát a vendégeknek a felesége, aki visszautasítja, hiszen a férje ittas. 187 napja mulat. Nem fog az ő jelenlétében végigvonulni, hogy mindenki őt nézze. Ezért nem jön el. Mi történik ezután? Azt a tanácsot adják Achasvérosnak, hogy bocsássa el Vastit. Mert a birodalomban minden asszony megtudja majd, hogy ellenszegült a királynak, ezért ők is fellázadnak a férjük ellen, ami pedig káoszhoz vezet. Tipikusan olyan szituáció ez, ami számunkra őrültségnek tűnik. Achasvéros nem hős. Nem kell utánoznunk. 180 napos, hercegekkel és kormányzókkal való partizás után, ahogyan senki sem tenné, ő sem hoz jó döntéseket. 

Ezután viszont Eszter, egy fiatal zsidó nő érkezik meg a történetbe, hiszen valakinek Vasti helyébe kell lépnie. Eszter pedig a király háremének része lesz – ami természetesen szintén nem helyes. Egy évbe telik, amíg felkészítik a királlyal való találkozásra. Igazságtalannak tűnik, főleg egy 21. századi perspektívából. A mi zsidó-keresztény kulturális örökségünkben egyértelmű, hogy a nő és a férfi egyenlő méltósággal rendelkezik. Mégis itt van egy nő (de nem csak Eszter, hanem Vasti is), akit egyértelműen tulajdonként kezelnek. Van egy hatalommal rendelkező férfi, aki megkap mindent, amit akar. Esztert pedig behozzák ebbe az eltorzult rendszerbe – bár, ahogy mindenki, ő is egy megtört világban élt már eddig is. De Isten ebbe az igazságtalan helyzetbe is valami nagyszerű dolgot akar behozni. 

Ezért amikor ezeket a történeteket olvassuk, nagyon fontos felismernünk: azért tudjuk azt mondani, hogy „ez helytelen”, mert zsidó-keresztény örökségből szemléljük a világot. Amit mi hiszünk, az nem az, amit Nebukadnezár hitt, nem az, amit Achasvéros hitt, és nem az, amit a perzsák, a médek vagy a babiloniak vallottak.

Mi hisszük, hogy a férfi és a nő egyenlő méltóságra teremtetett. Hisszük, hogy ugyanaz az emberi méltóság illeti meg őket, és hogy a nő nem arra való, hogy a férfi tárgyként kezelje. Ezért is tudjuk felismerni ennek a helyzetnek a rossz voltát.

Ugyanakkor azt is látni fogjuk, hogyan emeli fel Isten ezt a fiatal nőt, Esztert, egy megtört rendszerben, hogy valami rendkívülit vigyen véghez rajta keresztül.

És Isten velünk is ezt akarja tenni.

Mindannyian megtört rendszerekben élünk. Mindannyian egy megtört világban élünk. Isten mégis képes arra, hogy ebben a megtört világban, ezek között a tökéletlen rendszerek között használjon bennünket.

Azért, hogy az ő akarata megvalósuljon. Hogy emberek megmeneküljenek. Hogy embereket kiemeljen az elnyomásból és az igazságtalanságból.

A következő napokban ezt fogjuk látni, és nagyon hálás vagyok, hogy együtt járhatjuk végig Eszter történetét.

Hiszen már 275 napja együtt haladunk ezen az úton. Egészen elképesztő.

A mai adást egy áldással zárjuk:

Az Úr adjon neked világosságot, hogy felismerd a jót a megtört világban, bátorságot, hogy kiállj az igazság mellett, és kegyelmet, hogy eszköze lehess az ő szabadító szeretetének. Áldjon meg téged a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.