Ma az evangéliumnak egy szakasza frissen és megdöbbentően hatott rám. Ebben az utolsó néhány versben Jézus egy gyermek magához ölelésével a legkisebbekkel azonosítja önmagát.
„’Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.’ Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: ’Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.’” Mk 9,35-37
Az ókorban a gyermekeket nem úgy kényeztették és rajongtak értük, mint manapság. Szüleik bizonyára szerették őket, viszont nem vette körül őket az a szentimentalizmus és ömlengés, amivel mi árasztjuk el őket. Ehelyett a társadalmi hierarchia legtetején a férfiak álltak, majd a nők, utána a rabszolgák, végül pedig a gyermekek.
A gyermekek potenciális emberi lények voltak, nem többek. Bántalmazhatták őket, eladhatták, prostitúcióra kényszeríthették, valamint eldobhatták őket, ha nem kellettek többé. Az ókorban a gyermekeket egyfajta eledelként, az isteneknek ajánlott táplálékként használták fel az emberáldozat szertartásai során. Karthágóban például csecsemő- és gyermekkoponyák ezreit tárták fel a régészek, bizonyítékul a gyermekáldozat elterjedtségéről az ókori Közel-Keleten.
Az első századi krónikákban a római történész, Plutarkhosz, így ír a gyakorlatról:
„Teljes értelmük birtokában, a helyzetet megértve (a karthágóiak) felajánlották saját gyermekeiket. Akiknek pedig nem volt gyermekük, azok a szegényektől vettek, hogy azután bárányokhoz és madárfiókákhoz hasonlóan elvágják a torkukat. Ezalatt az anyák könny és kesergés nélkül álltak ott, ám ha egyetlen panaszszót hallattak vagy könnyet morzsoltak volna, elveszítették volna a pénzt, viszont a gyermekét akkor is feláldozták. A szobor előtti egész területet betöltötte a fuvolák és a dobok hangos zaja, hogy a jajveszékelés, siránkozás ne érje el az emberek fülét.”
Másfelől Jézus a feje tetejére állította a kultúrát, mert nemcsak kedveli és dédelgeti a gyermekeket, de tanítja is őket a különböző igeversekben. Aki megbotránkoztat vagy bántalmaz egy gyermeket, megérdemli, hogy egy súlyos malomkővel a tengerbe dobják. Az lép be az Isten országába, aki olyan, mint egy gyermek.
Ám az idézett igevers azért a legmegdöbbentőbb, mert Jézus azt mondja: „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Más szavakkal ez olyan, mint Máté evangéliumának híres szakasza, ahol Jézus azt mondja, hogy amikor etetjük, befogadjuk, ruházzuk és meglátogatjuk a szegényt, olyan mintha vele tennénk. És ha befogadunk egy gyermeket, nemcsak Jézus Krisztust fogadjuk be, hanem Istent is, aki őt elküldte.
Tehát súlyos következményekkel jár, ha NEM fogadjuk be a kisgyermeket. Ha befogadjuk a gyermeket, Krisztust is befogadjuk. Azaz, ha elutasítjuk a gyermeket, Krisztust is elutasítjuk. Más szóval, amit mi ezekkel a kicsinyekkel tesszük, Vele tesszük.
Tehát álljunk meg és vizsgáljuk meg újra saját társadalmunkat. Mi olyan kifinomultak vagyunk, nemde? Nem úgy, mint a barbár karthágóiak, föníciaiak és kánaániak. Sem olyanok, mint azok a vérszomjas aztékok.
Mégis ártunk a gyermeknek, méghozzá gyermekpornográfiával, emberkereskedelemmel, prostitúcióval és bántalmazással. Sőt, ezen túl az abortusz, illetve a csecsemőgyilkosság is részei a kultúránknak. Nem vágjuk át a torkukat és vetjük őket a tűzbe, viszont gyakoroljuk a részleges szüléssel járó abortuszt, ahol a gyermek először lábbal bújik elő, majd mikor a fej még a szülőcsatornában van, a halál orvosa egy eszközt bök a baba kicsi, lágy fejébe és kiszívja az agyát.
Ha a késői időszakban történő abortusz borzalmas és barbár, akkor vajon miért szebb vagy könnyebb, ha egy néhány héttel fiatalabb magzattal teszik ezt?
Hogy még tovább vigyük a gondolatot, milyen más módokon utasítjuk el a gyermekeket? Fogamzásgátlással és sterilizációval.
Mikor tehát elutasítjuk a gyermekeket, elutasítjuk az életet, és amikor elutasítjuk az életet, azzal elutasítjuk Azt, aki az Út, az Igazság és az Élet.
Írta: Dwight Longenecker atya
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: dwightlongenecker.com
Josefayerbrider
2024. november 8. at 22:11
INRI,
az abortuszról (ez a magazat kitépése az anyamehböl=gyilkosság) és a sterilizálásrol (ez egy mütét, hogy a szexböl ne születhessen gyerek) nem is beszélek, mert ezek akik ilyet tesznek gondoljanak arra, hogy mit szólnának, ha velük is ezt tették volna a szüleik???!!!
Azonban égetö problema van akkor is, ha valaki a családjától messze akar munkát vállalni. Bizony nem csak a gyerekek miatt. Az igazi apa vagy anya csakis akkor igazi, ha a gyerekei látják, hogy a szülei örömmel dolgoznak értük…és együtt vannak jóban rosszban- söt mindenböl kihozzák a legjobbat egymásnak és ettöl boldogok…
Eröl igy írt Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános:
„Kimenjek-e vendégmunkásnak Németországba, vagy maradjak itthon? Az itthon keresett kevés pénzből nehéz három gyermeket nevelni. Ott sokkal több a jövedelem, viszont félek, hogy távollétemben szétmegy a családom! Mit tegyek?“
Nehéz kérdése ez az életnek. Válaszolni is csak úgy lehet, hogy felteszek Önnek néhány kérdést, melyre kérem, őszintén, sok töprengés után válaszoljon!
Valóban nem tudja magyarországi keresetéből szerényen, egyszerűen felnevelni gyermekeit? Nincs esetleg más munkalehetőség, vagy nem szeretné tovább képezni magát? Elmenni itthonról, itt hagyni feleségét, gyermekeit oly nehéz és kockázatos dolog, amit ezerszer meg kell gondolni! (megejegyzésem: 99%-ban szétmegy a család, ha az elsö 5-10 évben teszi meg az esküvö után-ez nem éri meg!)
Létezik egy nagyon igaz mondás: a házastársaknak csak olyan messze szabad egymástól elmenni, hogy a rózsa, amivel kedveskedik szerelmének, el ne hervadjon a hazaúton. Távol lakni egymástól, hetente, havonta, sőt évente egyszer találkozni nagyon veszélyes állapot. Különösen fiatal korban nagyon erős a férfiak és nők egymás iránti vonzalma, ez egyszerüen nem müködik egy élö házasságban. Mit ér, ha sikerül kifizetni a házat, a tartozást, de szétbomlik a család?! Elvész a legnagyobb érték…. A legtöbb családban a gyermekek teszik boldoggá az életet. Ha elmegy az egyik szülő vendégmunkásnak, gyerekei csak egy-egy szép külföldi ajándékot „élvezhetnek” belőle. Ez jele éppen annak, hogy apja vagy anyja tud létezéséről, ám nem alakul ki az igazi gyermek-szülő kapcsolat, amihez az szükséges, hogy naponta, találkozzanak. Méginkább a házasok számára fontos, hogy este együtt imádkozva fogják meg egymás kezét. Rossz látni is, mikor egy gyermek nem ismeri meg apját vagy anyját, oly ritkán találkoznak. A gyerek sajnos nagyon gyorsan felejt, s ez a hiány mindegyikük életében megmarad halálig. Sok minden van, amit a legjobb akarattal sem lehet pótolni.
Van egy súlyos szabály: a gyermeknek azért van két keze, mert édesanyjába s édesapjába is akar kapaszkodni. Csak akkor sikerül jól nevelni a gyereket, ha mindkét szülőt maga mellett tudja.
Nos, ha az egyik szülő kimegy vendégmunkásnak, gyerekeiket csak az anyja vagy az apja neveli egyedül. Ez pedig – tisztelet a kivételnek –, a gyerekek jellemében, nevelésében óriási törést jelent. Tudom, vannak kényszerhelyzetek. Nem is vállalkozom kijelentésekre, csak épp feltettem néhány nehéz kérdést, melyek átgondolása talán segít eldönteni: menjek vagy maradjak?!
(Megjegyzésem: pl. jó megoldás ha mennek együtt menjenek, akkor legalább csak olyan távol lakjanak egymás´tól, hogy naponta az ingázó fél hazamehessen, az életterük pedig közös legyen illetve maradjon…pár évre költözhetnek pl. a határ mellé is. Nem ritka a 100-150 km-es *2 = 200-300 km-es napi ingázó Pl. Ausztriában vagy Németországban sem…pl. a Györ-Bécs vonalon, is sokan ingáznak pl. magyarok is. (vonattal, busszal, autóval stb…)
Osli mosolygós madonna könyörögj érettünk.