Tövisek és rájuk utaló nyomok a torinói leplen

Alábbi cikkünkben – az Aleteia írásának felhasználásával és szakértő bevonásával – azt a hírt járjuk körül, amely szerint tövises és tüskés növények árnyképeit és pollenszemeket fedeztek fel a torinói leplen, amelyek esetleg kézzelfogható bizonyítékokkal szolgálhatnak Krisztus kereszthalálára.

A múltban a keresztény művészetben és a jámbor legendákban a tövises növények a szenvedést szimbolizálták. A legismertebb példa erre Krisztus kínszenvedése, aki töviskoronát viselt a kereszten. A tövisek és egyéb szúrós növényi képletek többféle más jelentést is közvetítenek – jelképezhetik az erkölcsi bátorságot, a kitartást, a győzelmet, a védelmet, az üdvösséget és a csapások leküzdését is.

Különféle tövisek és jelentésük

Jézus töviskoronáját a hagyomány szerint a bengefélék közé tartozó, Palesztina sivatagos vidékein őshonos szír krisztustövis (Paliurus spina-christi) nevű mediterrán növény szúrós ágaiból készítették, melyeken általában 1-3 cm-es ágtövisek találhatók.

Krisztustövis

Ez a növény nem összekeverendő a köznyelvben szintén krisztusfa vagy krisztustövis néven ismert, Magyarországon is élő tövises lepényfával (Gleditsia triacanthos). Utóbbi faj az amerikai kontinensen őshonos, így Krisztus idejében nem élt a mai Izrael területén. Számos más tüskés vagy tövises növény neve is felmerülhet a töviskorona elkészítése kapcsán. Ebben a cikkben ezek közül elsősorban olyan fészekvirágzattal rendelkező növényekről (a fészkesvirágzatúak – Asteraceae – családjába tartozó fajokról) lesz szó, melyek esetében a bogáncshoz hasonlóan a virágzatot borító fészekpikkelyek csúcsai is megkeményednek, és szúrós, hétköznapi értelemben véve tövisszerű képletekké alakulnak. (Botanikai szempontból a tövis, a tüske és a fészekpikkelyek teljesen eltérő fogalmak.)

A spanyol articsóka vagy kárdi (Cynara cardunculus – gyakorlatilag a ma fogyasztott articsóka őse, más néven vad articsóka) száráról olvashatunk a görög és a római konyhaművészetben. Az egész régióban népszerű étel volt egészen a 19. századig, nemesített változata, a termesztett articsóka (Cynara scolymus vagy Cynara cardunculus var. scolymus) máig népszerű eleme a mediterrán konyhának. A művészetben a növény azt jelképezi, hogy az Édenből való kiűzetés után az embereknek meg kellett dolgozniuk a táplálékukért, hasonlóképpen ahhoz, ahogy át kell küzdeniük magukat a bűnre való hajlamukon, hogy elérjék az üdvösség táplálékát – Jézust.

Kárdi

Könnyen felismerhető a szamárbogáncs (Onopordum acanthium), amely a védelem szimbóluma. Úgy hírlik, hogy a Skóciába betörő hadakat e növény védekező tulajdonsága állította meg, ezért angolul skót bogáncsnak is hívják. A Tövisrendet 1540-ben alapította V. Jakab király saját maga és 12 lovagja számára, utalva ezáltal „az Áldott Megváltóra és tizenkét apostolára”.

Szamárbogáncs

Egy Nagy Károly királyról szóló kegyes legenda szerint a hadseregét pestis tizedelte, amikor álmában megjelent neki egy angyal, és azt mondta, lőjön fel egy nyilat a levegőbe, és amelyik növényre a nyílvessző ráesik, azzal etesse a katonáit. Nagy Károly követte az angyal utasítását, és a nyílvessző egy máriatövis (Silybum marianum) mezőn landolt, amelyet később szent tövisnek neveztek el. Minden emberének adott a növényből és mindannyian megmenekültek. A növény latin és magyar nevének eredetéhez hozzátartozik az a népi legenda is, mely szerint a Jézussal Egyiptomba menekülő Szűz Mária út közben szoptatta meg a kisdedet, és ennek során egy csepp tej hullott a növényre. Ezzel magyarázták az amúgy nagyon fontos, többek között májvédő hatással rendelkező gyógynövény levelén található fehér foltokat, és ezért hívják angolul áldott tejbogáncsnak is (blessed milk thistle).

Máriatövis

Történelmileg a bencés szerzetesek terjesztették el Európában a benedekfüvet (Cnicus benedictus). Ezt a sárga virágú „bogáncsot” több mint 2000 éve használják belső és külső betegségek gyógyítására, valamint gyomorkeserűk (köztük az eredetileg bencés szerzetesek által gyártott Bénédictine likőr) alapanyagaként az emésztés, epe- és májműködés serkentésére. Feltehetően antibakteriális hatását felismerve, a középkorban széles körben használták – többek között a pestis – gyógyítására.

Benedekfű

Tövisek és virágok a torinói leplen

Azt olvassuk a Bibliában, hogy a Urunk által elszenvedett kínzások Pilátus katonáinak kegyetlenségével kezdődtek. Ezek a katonák tették Urunk fejére az első koronát – a töviskoronát -, amely a kereszttel együtt végül a gonosz felett aratott győzelem jelképévé vált. A torinói lepel vizsgálata során érdekes elmélettel álltak elő kutatók, mivel azon bogáncsfélék (Carduus sp.) és a gundélia (Gundelia tournefortii) nevű szúrós növény pollenszemeit azonosították nagy mennyiségben, valamint a növények lenyomatát is felfedezni vélték rajta.

Természettudományos szakemberek a 19. század vége felé kezdték vizsgálni a leplet. Egy későbbi kutatócsoport botanikus szakértői szerint növények lenyomatait lehet felfedezni a leplen, és virágpor szemeket (pollenszemeket), amelyek fontos információkkal szolgálhatnak az évszakokról és a földrajzi elhelyezkedésről.

A leplen számos – kb. 36 – növényfaj pollenszemeit mutatták ki. A jeruzsálemi Héber Egyetem botanika professzora, Avinoam Danin és Uri Baruch, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollenszakértője arra következtetett, hogy a leletegyüttes egyedülálló jelentőségű, mivel „ezek a növények együtt… a Földön csak egy, meglehetősen kis kiterjedésű helyen fordulnak elő, éspedig a Júdeai-hegység és Jeruzsálem közelében, az izraeli Júdeai-sivatagban.”

A ruhán megmaradt virág lenyomati képre emlékeztető struktúrák szinte mindegyike, valamint a pollenkoncentráció is ott volt a legmagasabb, ahol a test feje helyezkedett el. (A cikk szerzőjének a The Catholic Gardener’s Spiritual Almanac (A katolikus kertész lelki almanachja) c. könyve a 149-151. oldalon bővebb információval szolgál erről. A szerk.)

A botanikusok több olyan tényezőt is találtak, amelyek a lepel hitelességét tanulmányozók, sőt a lepel eredetiségét kétségbe vonók különös érdeklődésére is számot tarthatnak. Megállapították például, hogy:

• Minden növény olyan, amely Izraelben terem. Közülük 20-ról tudni lehet, hogy Jeruzsálemben magában nő, nyolc másik pedig a közelben, a Júdeai-sivatagban vagy a Holt-tenger vidékén terem.
• Noha néhány ilyen növény Európában is megtalálható, 14 növény kizárólag a Közel-Keleten terem.
• A növények közül huszonhét tavasszal virágzik, egyidejűleg a zsidó pészah ünnepével.
• A királydinnyefélék családjába tartozó Zygophyllum dumosum fajnak (nincs magyar neve – szerk.) mind a pollenje, mind a virágának lenyomati képe megtalálható a leplen. Ez a növény pedig csak Izraelben, Jordániában és a Sínai-félszigeten terem.
• A gundélia (Gundelia tournefortii) volt az a növényi anyag, amelyet ott találtak, ahol a ruhán a töviskorona lenyomata látszott a fej körül. Ennek a fajnak a virágporából találták a tudósok a legtöbbet a leplen, és ennek virágzása és így a pollenszemeinek jelenléte megerősíti a tavaszi temetkezési időpontot is.

Gundélia (Gundelia tournefortii)

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy más botanikai szakvélemények és szakértők vitatták azt, hogy a gundélia növény leveléből vagy szúrós, tüskés fészekvirágzatából készült volna a töviskorona. Véleményük szerint, amennyiben a koszorú a növény leveleiből készült volna, akkor nem lenne indokolt, hogy ennyi virágpor kerüljön a lepelre. A növény fészekvirágzata azonban március és április táján még zsenge ahhoz, hogy szúrós korona készítésére lehessen használni. A pollenszemek újravizsgálata alapján a Baleár-szigeteken dolgozó spanyol kutató, Marzia Boi arra a következtetésre jutott, hogy gundélia (Gundelia tournefortii) helyett a szalmagyopár (Helichrysum sp.) pollenszemei találhatók meg nagy mennyiségben a leplen. Korabeli írásos források – Id. Plinius, Theokritosz és Dioszkoridész művei – alapján tudjuk, hogy a szalmagyopár értékes illóolaját az Ókorban használták vásznak és a test bekenésére, védelmére, virágaival pedig a korabeli szokás szerint megkoronázták az elhunyt fejét. Ez a botanikai értelmezés sem vonja kétségbe, bár nem is bizonyítja a lepel eredetét, csak vitatja a töviskoronával összefüggésbe hozott szúrós növényekkel kapcsolatos korábbi elméletet.