torinoi lepel 1

Tövisek és rájuk utaló nyomok a torinói leplen

Alábbi cikkünkben – az Aleteia írásának felhasználásával és szakértő bevonásával – azt a hírt járjuk körül, amely szerint tövises és tüskés növények árnyképeit és pollenszemeket fedeztek fel a torinói leplen, amelyek esetleg kézzelfogható bizonyítékokkal szolgálhatnak Krisztus kereszthalálára.

A múltban a keresztény művészetben és a jámbor legendákban a tövises növények a szenvedést szimbolizálták. A legismertebb példa erre Krisztus kínszenvedése, aki töviskoronát viselt a kereszten. A tövisek és egyéb szúrós növényi képletek többféle más jelentést is közvetítenek – jelképezhetik az erkölcsi bátorságot, a kitartást, a győzelmet, a védelmet, az üdvösséget és a csapások leküzdését is.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Különféle tövisek és jelentésük

Jézus töviskoronáját a hagyomány szerint a bengefélék közé tartozó, Palesztina sivatagos vidékein őshonos szír krisztustövis (Paliurus spina-christi) nevű mediterrán növény szúrós ágaiból készítették, melyeken általában 1-3 cm-es ágtövisek találhatók.

Krisztustövis

krisztustovis
Krisztustövis – Fotó: Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót

Ez a növény nem összekeverendő a köznyelvben szintén krisztusfa vagy krisztustövis néven ismert, Magyarországon is élő tövises lepényfával (Gleditsia triacanthos). Utóbbi faj az amerikai kontinensen őshonos, így Krisztus idejében nem élt a mai Izrael területén. Számos más tüskés vagy tövises növény neve is felmerülhet a töviskorona elkészítése kapcsán. Ebben a cikkben ezek közül elsősorban olyan fészekvirágzattal rendelkező növényekről (a fészkesvirágzatúak – Asteraceae – családjába tartozó fajokról) lesz szó, melyek esetében a bogáncshoz hasonlóan a virágzatot borító fészekpikkelyek csúcsai is megkeményednek, és szúrós, hétköznapi értelemben véve tövisszerű képletekké alakulnak. (Botanikai szempontból a tövis, a tüske és a fészekpikkelyek teljesen eltérő fogalmak.)

A spanyol articsóka vagy kárdi (Cynara cardunculus – gyakorlatilag a ma fogyasztott articsóka őse, más néven vad articsóka) száráról olvashatunk a görög és a római konyhaművészetben. Az egész régióban népszerű étel volt egészen a 19. századig, nemesített változata, a termesztett articsóka (Cynara scolymus vagy Cynara cardunculus var. scolymus) máig népszerű eleme a mediterrán konyhának. A művészetben a növény azt jelképezi, hogy az Édenből való kiűzetés után az embereknek meg kellett dolgozniuk a táplálékukért, hasonlóképpen ahhoz, ahogy át kell küzdeniük magukat a bűnre való hajlamukon, hogy elérjék az üdvösség táplálékát – Jézust.

Kárdi

kardi
Kárdi – Fotó: gyogyszernelkul.hu

Könnyen felismerhető a szamárbogáncs (Onopordum acanthium), amely a védelem szimbóluma. Úgy hírlik, hogy a Skóciába betörő hadakat e növény védekező tulajdonsága állította meg, ezért angolul skót bogáncsnak is hívják. A Tövisrendet 1540-ben alapította V. Jakab király saját maga és 12 lovagja számára, utalva ezáltal „az Áldott Megváltóra és tizenkét apostolára”.

Szamárbogáncs

Szamarbogancs
Szamárbogáncs – Fotó: madarasz / Flickr

Egy Nagy Károly királyról szóló kegyes legenda szerint a hadseregét pestis tizedelte, amikor álmában megjelent neki egy angyal, és azt mondta, lőjön fel egy nyilat a levegőbe, és amelyik növényre a nyílvessző ráesik, azzal etesse a katonáit. Nagy Károly követte az angyal utasítását, és a nyílvessző egy máriatövis (Silybum marianum) mezőn landolt, amelyet később szent tövisnek neveztek el. Minden emberének adott a növényből és mindannyian megmenekültek. A növény latin és magyar nevének eredetéhez hozzátartozik az a népi legenda is, mely szerint a Jézussal Egyiptomba menekülő Szűz Mária út közben szoptatta meg a kisdedet, és ennek során egy csepp tej hullott a növényre. Ezzel magyarázták az amúgy nagyon fontos, többek között májvédő hatással rendelkező gyógynövény levelén található fehér foltokat, és ezért hívják angolul áldott tejbogáncsnak is (blessed milk thistle).

Máriatövis

Milk thistle flowerhead
Máriatövis – Fotó: Wikipedia

Történelmileg a bencés szerzetesek terjesztették el Európában a benedekfüvet (Cnicus benedictus). Ezt a sárga virágú „bogáncsot” több mint 2000 éve használják belső és külső betegségek gyógyítására, valamint gyomorkeserűk (köztük az eredetileg bencés szerzetesek által gyártott Bénédictine likőr) alapanyagaként az emésztés, epe- és májműködés serkentésére. Feltehetően antibakteriális hatását felismerve, a középkorban széles körben használták – többek között a pestis – gyógyítására.

Benedekfű

Cnicus benedictus flor
Benedekfű – Fotó: Wikipedia

Tövisek és virágok a torinói leplen

Azt olvassuk a Bibliában, hogy a Urunk által elszenvedett kínzások Pilátus katonáinak kegyetlenségével kezdődtek. Ezek a katonák tették Urunk fejére az első koronát – a töviskoronát -, amely a kereszttel együtt végül a gonosz felett aratott győzelem jelképévé vált. A torinói lepel vizsgálata során érdekes elmélettel álltak elő kutatók, mivel azon bogáncsfélék (Carduus sp.) és a gundélia (Gundelia tournefortii) nevű szúrós növény pollenszemeit azonosították nagy mennyiségben, valamint a növények lenyomatát is felfedezni vélték rajta.

Természettudományos szakemberek a 19. század vége felé kezdték vizsgálni a leplet. Egy későbbi kutatócsoport botanikus szakértői szerint növények lenyomatait lehet felfedezni a leplen, és virágpor szemeket (pollenszemeket), amelyek fontos információkkal szolgálhatnak az évszakokról és a földrajzi elhelyezkedésről.

A leplen számos – kb. 36 – növényfaj pollenszemeit mutatták ki. A jeruzsálemi Héber Egyetem botanika professzora, Avinoam Danin és Uri Baruch, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollenszakértője arra következtetett, hogy a leletegyüttes egyedülálló jelentőségű, mivel „ezek a növények együtt… a Földön csak egy, meglehetősen kis kiterjedésű helyen fordulnak elő, éspedig a Júdeai-hegység és Jeruzsálem közelében, az izraeli Júdeai-sivatagban.”

A ruhán megmaradt virág lenyomati képre emlékeztető struktúrák szinte mindegyike, valamint a pollenkoncentráció is ott volt a legmagasabb, ahol a test feje helyezkedett el. (A cikk szerzőjének a The Catholic Gardener’s Spiritual Almanac (A katolikus kertész lelki almanachja) c. könyve a 149-151. oldalon bővebb információval szolgál erről. A szerk.)

A botanikusok több olyan tényezőt is találtak, amelyek a lepel hitelességét tanulmányozók, sőt a lepel eredetiségét kétségbe vonók különös érdeklődésére is számot tarthatnak. Megállapították például, hogy:

  • Minden növény olyan, amely Izraelben terem. Közülük 20-ról tudni lehet, hogy Jeruzsálemben magában nő, nyolc másik pedig a közelben, a Júdeai-sivatagban vagy a Holt-tenger vidékén terem.
  • Noha néhány ilyen növény Európában is megtalálható, 14 növény kizárólag a Közel-Keleten terem.
  • A növények közül huszonhét tavasszal virágzik, egyidejűleg a zsidó pészah ünnepével.
  • A királydinnyefélék családjába tartozó Zygophyllum dumosum fajnak (nincs magyar neve – szerk.) mind a pollenje, mind a virágának lenyomati képe megtalálható a leplen. Ez a növény pedig csak Izraelben, Jordániában és a Sínai-félszigeten terem.
  • A gundélia (Gundelia tournefortii) volt az a növényi anyag, amelyet ott találtak, ahol a ruhán a töviskorona lenyomata látszott a fej körül. Ennek a fajnak a virágporából találták a tudósok a legtöbbet a leplen, és ennek virágzása és így a pollenszemeinek jelenléte megerősíti a tavaszi temetkezési időpontot is.

Gundélia (Gundelia tournefortii)

Gundelia Gundelia tournefortii Custom
Gundélia (Gundelia tournefortii) – Fotó: Shutterstock

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy más botanikai szakvélemények és szakértők vitatták azt, hogy a gundélia növény leveléből vagy szúrós, tüskés fészekvirágzatából készült volna a töviskorona. Véleményük szerint, amennyiben a koszorú a növény leveleiből készült volna, akkor nem lenne indokolt, hogy ennyi virágpor kerüljön a lepelre. A növény fészekvirágzata azonban március és április táján még zsenge ahhoz, hogy szúrós korona készítésére lehessen használni. A pollenszemek újravizsgálata alapján a Baleár-szigeteken dolgozó spanyol kutató, Marzia Boi arra a következtetésre jutott, hogy gundélia (Gundelia tournefortii) helyett a szalmagyopár (Helichrysum sp.) pollenszemei találhatók meg nagy mennyiségben a leplen. Korabeli írásos források – Id. Plinius, Theokritosz és Dioszkoridész művei – alapján tudjuk, hogy a szalmagyopár értékes illóolaját az Ókorban használták vásznak és a test bekenésére, védelmére, virágaival pedig a korabeli szokás szerint megkoronázták az elhunyt fejét. Ez a botanikai értelmezés sem vonja kétségbe, bár nem is bizonyítja a lepel eredetét, csak vitatja a töviskoronával összefüggésbe hozott szúrós növényekkel kapcsolatos korábbi elméletet.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.