Testvérkegyhellyé vált Csíksomlyó és Máriagyűd
A Csíksomlyói Kegyhely és a Máriagyűdi Kegyhely testvérkegyhellyé vált –jelentette be február 10-én a Máriagyűdi Kegyhely. Az ünnepélyes kihirdetésére és az okirat aláírására február 23-án a 10 órakor kezdődő szentmisén kerül sor, melyen részt vesz Felföldi László pécsi megyéspüspök is.
A „kegyhelytestvériség” (vagy testvérkegyhely-kapcsolat) olyan testvérkapcsolati forma, amely két vagy több vallási kegyhely (búcsújáró hely, zarándokközpont stb.) között jön létre. Hasonlóan ahhoz, ahogy a „testvérvárosok” együttműködnek, a testvérkegyhelyek is közös célokért és értékekért vállalnak szolidaritást, erősítik egymás ismertségét, és sokszor összehangolják a vallási, kulturális vagy karitatív tevékenységeiket.
Keresztes Andor a Máriagyűdi Kegyhely plébánosa a Zarándok.mának elmondta, hogy ez az együttműködés egy hosszas előkészítő folyamat eredménye. „Kölcsönös látogatások voltak, munkatársi találkozók. A Máriapócsi Nemzeti Kegyhely után Magyarországon mi vagyunk az első római katolikus kegyhely, akivel kegyhelytestvériség-kapcsolat alakult ki.”
Munkatársi találkozókat, munkatársak toborzásában való segítségnyújtást, turisztikában történő együttműködést, kölcsönös látogatásokat, képzéseket és a papi munkában való támogatást jelent a kegyhelytestvériség. Keresztes Andor plébános hozzátette: „Ez egy lelki együttműködés is, mert Máriagyűd egy ősi ferences kegyhely volt. Nekem a személyes ismeretségem és a székelység által alakulhatott ki ez a kapcsolat. Bukovinai székelyek minden évben megyünk a Csíksomlyói búcsúra. Itt is van székely búcsú. A csíksomlyói kegyhely igazgatója, Asztrik OFM atya már nálunk is tartott lelkigyakorlatot, székely búcsút is. Egy személyes baráti kapcsolat és a bukovinai székelység szálán indult el ez a folyamat.”
„A testvérkegyhely megállapodás annak érdekében kötődik, hogy a szolgálatunk által, a közös zarándok programjaink révén tanúságot tegyünk a híveknek Jézus Krisztusról és a Mária-tiszteletről.” –nyilatkozta Timár Asztrik OFM a Csíksomlyói kegyhely templomigazgatója. Baráti kapcsolatot ápolnak Keresztes Andor plébános atyával, Polgár Péter kántor úrral és családjával, valamint a Pécsi Egyházmegyében élő és Csíksomlyóra látogató székely közösséggel, és ennek köszönhető a testvérkegyhely együttműködés gondolata. Timár atya elmondta, hogy a konkrét programok kialakítása a következő időszakban fog megtörténni.
A két plébános a testvérkegyhely-kapcsolat létrejöttével Szent István király örökségének, a Mária-tisztelet ápolásának szenteli munkáját. Céljuk, hogy a közös zarándoklatok és programok révén erősítsék a hívek összetartozását, és továbbvigyék azt a lelki örökséget, amelyet a magyar egyház évszázadok óta őriz.
Az ünnepi eseményt élőben fogják közvetíteni a Máriagyűdi kegyhely YouTube csatornáján.
INRI,
testvérek kegyhelyei.
Osli mosolygos madomma könyörögj érettünk.ki tudja hol van még mosolygos Maria kegyhely?