Térjünk vissza Isten Igéjéhez, amely az egyház lelki életének ki nem apadó forrása – Ferenc pápa homíliája

Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni bazilikában az általa 2019-ben bevezetett Isten Igéjének 5. vasárnapja alkalmából bemutatott szentmisén elnökölt. Homíliájában arra buzdított, hogy örömmel térjünk vissza a hit forrásához, az evangéliumhoz, amely az élet könyve. A szertartáson a Szentatya lektorokat és katekétákat avatott.

Ragaszkodjunk Isten Igéjéhez, amely üdvözít, térjünk vissza a forrásokhoz és kínáljuk fel a világ számára az élő vizet. Ne feledjük, hogy a keresztény élet az Úrral való szeretet története. Az Ige Istenhez vonz és másokhoz küld – ez az egyház dinamizmusa – fejtette ki szentbeszédében Ferenc pápa.

„Jöjjetek utánam!” – mondta Jézus a tanítványainak […]. Ők mindjárt ott is hagyták a hálót és csatlakoztak hozzá” – kezdte homíliáját a Szentatya, utalással a vasárnapi evangéliumi szakaszra. Isten Igéje erejének nagyságáról hallottunk az első olvasmányban is, idézett a pápa Jónás próféta könyvéből: „Kelj fel, menj el Ninivébe […] és hirdesd azt, amit majd mondok neked!”. Jónás fölkelt és elment […] az Úr parancsa szerint (Jón 3,1-3). Az Úr Igéje szabadjára engedi a Szentlélek erejét – állapította meg a Szentatya. Ez egy olyan erő, amely Istenhez vonz, mint azokat a fiatal halászokat, akiket Jézus szavai villámcsapásként értek. Továbbá ez egy olyan erő, amely másokhoz küld, mint Jónás esetében, aki az Úrtól távol levőket keresi fel. Az Ige tehát Istenhez vonz és másokhoz küld, ez a dinamizmusa. Nem hagyja, hogy magunkba zárkózzunk, hanem kitágítja szívünket, megfordítja gondolkodásmódunkat, elképzelhetetlen távlatokat nyit meg – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Homíliájában arra mutatott rá, hogy Isten Igéje mindannyiunkban ezt akarja elérni. Ahogyan az első tanítványok számára, akik befogadva Jézus szavait elhagyták hálóikat, és csodálatos kalandba kezdtek, úgy a mi életünk partjainál is, családtagjaink csónakjai és a munka hálói mellett, Isten Igéje Jézus hívását éleszti fel. Arra hív minket, hogy evezzünk a mélybe Vele együtt másokért. Isten Igéje misszióra késztet, Isten hírnökeivé és tanúivá tesz bennünket egy olyan világ számára, amely szavakkal van tele, de szomjazza azt az Igét, amelyről gyakran nem vesz tudomást. Az egyház ebből a dinamizmusból él: Krisztus hívja, magához vonzza egyházát, és elküldi a világba, hogy tanúságot tegyen róla. Ez az egyház dinamizmusa – mondta nyomatékkal a Szentatya.

Nem nélkülözhetjük tehát Isten Igéjét, annak szelíd erejét, amely, mint egy párbeszédben, megérinti a szívünket, belevésődik a lelkünkbe és megújítja Jézus békéjével, amely nyugtalanná tesz minket másokért. Ha Isten barátaira tekintünk, akik az evangélium tanúi a történelemben, azt látjuk, hogy mindegyikük számára döntő volt Isten Igéje – mondta a pápa, majd felsorolt néhányat ezek közül a tanúk közül, akiknek életét megváltoztatta az Élet Igéje. Felidézte az első szerzetes, Remete Szent Antal példáját, akit a szentmise közben annyira megragadott egy evangéliumi szakasz, hogy mindent otthagyott az Úrért, majd Szent Ágostonra utalt, akinek életében akkor következett be a fordulat, amikor egy isteni szó meggyógyította a szívét. A Gyermek Jézusról nevezett Kis Szent Teréz pedig Szent Pál leveleit olvasva fedezte fel hivatását – utalt rá Ferenc pápa, majd így folytatta: „És gondolok arra a szentre, akinek a nevét viselem, Assisi Szent Ferencre, aki, miután imádkozott, azt olvassa az evangéliumban, hogy Jézus elküldi tanítványait prédikálni, és felkiált: „Ezt akarom, ezt kérem, erre vágyom teljes szívemből!” (Celanói Tamás, Vita prima IX, 22).

Ezután a pápa következő kérdésekre kereste a választ: „De miért nem történik meg ugyanez sokunk számára? Sokszor hallgatjuk Isten Igéjét, de az egyik fülünkön bemegy, a másikon kijön? Miért?” Talán azért, mert, ahogyan a felidézett tanúságtételek mutatják, nem szabad „süketnek” lennünk Isten Igéjére. A Szentatya rámutatott kockázatunkra: ezernyi szó áraszt el bennünket, így hagyjuk, hogy Isten Igéje leperegjen rólunk. Halljuk, de nem hallgatjuk meg, meghallgatjuk, de nem őrizzük meg, megőrizzük, de nem hagyjuk, hogy változást idézzen bennünk elő. Mindenekelőtt olvassuk Igéjét, de nem imádkozunk, holott „a Szentírás olvasását imádságnak kell kísérnie, így lesz beszélgetés belőle Isten és ember között” – idézett a pápa az isteni kinyilatkoztatásról szóló Dei Verbum k. zsinati dogmatikus konstitúcióból (Dei Verbum, 25). A Szentatya ezután emlékeztetett a keresztény ima két alapvető dimenziójára: az Ige meghallgatása és az Úr imádása. Adjunk helyet Jézus Igéjének és velünk is meg fog történni, ami az első tanítványokkal is történt – biztatott rá a pápa, majd visszatért a vasárnapi evangéliumi szakaszhoz, kiemelve azt a két gesztust, amelyek Jézus szavaiból fakadtak: „Ők mindjárt ott is hagyták a hálót és csatlakoztak hozzá” (Mk 1,18).

Ott hagyták. Mit hagytak ott? – elemezte a pápa a tanítványok Jézus szavait követő első cselekedetét. A csónakot és a hálókat hagyták ott, vagyis azt az életet, amelyet addig a percig éltek. Mi olyan sokszor küzdünk azzal, hogy elhagyjuk bizonyosságainkat, szokásainkat, mert úgy beléjük gabalyodunk, mint a halak a hálóba – jegyezte meg a Szentatya, megállapítva, hogy aki kapcsolatba kerül Isten Igéjével, az meggyógyul a múlt kötelékeiből, mert az élő Ige újra értelmezi az életet, meggyógyítja még a megsebzett emlékezetet is azáltal, hogy belénk oltja Isten és értünk véghez vitt műveinek emlékét. A Szentírás emlékeztet minket arra, hogy kik vagyunk: Isten üdvözült és szeretett gyermekei. „Az Úr illatos szavai” – idézte ismét Assisi Szent Ferencet a pápa (vö. Assisi Szent Ferenc, Levél a hívekhez) – olyanok, mint a méz, jóízűvé teszik az életet: felkeltik Isten édességét, táplálják a lelket, elűzik a félelmet, legyőzik a magányt. És ahogyan a tanítványokat arra késztették, hogy maguk mögött hagyják mindennapjaikat, amelyek a csónakokból és hálókból álló ismétlődést jelentették, úgy megújítják bennünk a hitet, azt megtisztítják és megszabadítják a sok salaktól, visszavezetik eredetéhez, az evangéliumi forrásból fakadó tisztaságához. Azáltal, hogy elbeszéli Isten értünk tett műveit, a Szentírás eloldja megbénult hitünk horgonyait, és lehetővé teszi számunkra, hogy újra megízleljük a keresztény életet a maga valóságában, ami az Úrral való szeretet története.

A tanítványok tehát ott hagyták eddigi életüket, majd „csatlakoztak hozzá”, vagyis követték: a Mester mögött előbbre léptek. Valójában az Ő Igéje, miközben megszabadít a múlt és a jelen terheitől, éretté tesz az igazságban és a szeretetben: megújítja a szívet, felrázza, megtisztítja a képmutatásoktól, és reménnyel tölti el azt – fejtette ki a pápa, bibliai idézetekkel alátámasztva állítását. Maga a Biblia tanúsítja, hogy az Ige konkrét és hatékony: „mint eső és hó” a föld számára (vö. Iz 55,10-11); „mint a tűz”, „mint a sziklát szétzúzó pöröly” (Jer 23,29); Isten szava élesebb minden kétélű kardnál, amely „behatol és szétválaszt lelket meg szellemet” (Zsid 4,12); mint a romolhatatlan mag (1Pét 1,23), („Nem veszendő magból születtek ugyanis újjá, hanem Isten élő és maradandó igéje által”), amely kicsiny és rejtett, de kicsírázik és gyümölcsöt terem (vö. Mt 13). Majd a pápa ismét emlékeztetett a Dei Verbum zsinati dogmatikai konstitúcióra, amely megállapítja, hogy „akkora erő és hatékonyság van Isten igéjében, hogy az Egyháznak támasz és életerő, az Egyház gyermekei hitének erő, lelkének táplálék, lelki életének tiszta és el nem apadó forrása. (II. vatikáni zsinat, Dei Verbum dogmatikus konstitúció, 21).

Isten Igéjének vasárnapja segíthet nekünk, hogy örömmel térjünk vissza a hit forrásaihoz, amely Jézus, az élő Isten Igéjének meghallgatásából fakad – buzdított rá Ferenc pápa. Miközben az egyházról folyamatosan szavakat mondanak és olvasnak, fedezzük fel újból az élet szavát, amely az egyházban visszhangzik! Különben a végén inkább sajátmagunkról beszélünk, mint Őróla; és a középpontban továbbra is a saját gondolataink és problémáink állnak, nem pedig Krisztus és az Ő Igéje. Térjünk vissza a forrásokhoz, hogy felkínáljuk a világnak az élő vizet, amelyre nem talál rá; és miközben a társadalomban és a közösségi médiában a szavak erőszakossága kap hangsúlyt, ragaszkodjunk Isten Igéjéhez, amely üdvözít, amely szelíd és nem csap zajt, amely belép a szívünkbe.

A pápa végül ismét lelkiismeretvizsgálatra szólította fel a híveket: tegyünk fel magunknak néhány kérdést. Én, milyen helyet tartok fenn Isten Igéjének ott, ahol élek? Biztosan vannak ott könyvek, újságok, televíziók, telefonok, de hol van a Biblia? A szobámban kéznél van-e az evangélium? Olvasom-e minden nap, hogy újból megtaláljam életutamat? A pápa felidézte, hogy már sokszor tanácsolta: mindig legyen nálunk az evangélium, a zsebünkben, a táskánkban, a mobiltelefonon: ha Krisztus mindennél drágább nekem, hogy hagyhatnám otthon, és hogyan ne vinném magammal Igéjét? A pápa még egy utolsó kérdés feltételére biztatott: olvastam-e a négy evangélium közül legalább egyet teljes egészében? Az evangélium az élet könyve, egyszerű és rövid, mégis oly sok hívő még soha nem olvasott el egyet elejétől a végéig. Ferenc pápa ezután a Bölcsesség könyvéből idézett, amely megállapítja, hogy Isten „a szépség kezdete és szerzője” (Bölcs 13,3). Hagyjuk tehát, hogy meghódítson minket az a szépség, amelyet Isten Igéje hoz el életünkbe – zárta homíliáját Ferenc pápa Isten Igéjének ötödik vasárnapján.

Forrás: Vatican News