zarándoklat

Húsvéti ráhangoló: Úton a Feltámadás Fényében

Húsvéti ráhangoló: Úton a Feltámadás Fényében

A húsvéti vigíliától számítva még csak most indul igazán az a 50 napos időszak, amely pünkösdig vezet. Forrai Tamás SJ arra hív, hogy tekintsünk vissza: mennyit ízleltünk meg a feltámadás fényéből a nagyhéten, és mennyire „érkeztünk meg” húsvét vasárnapjára. A legtöbben még úton vagyunk, s ebben segít Lukács evangéliumának emmauszi jelenete. Két tanítvány csalódottan hagyja ott Jeruzsálemet –…

Többre vagy képes, mint amit elhiszel magadról – Zarándok Est Böjte Csaba OFM atyával

Többre vagy képes, mint amit elhiszel magadról – Zarándok Est Böjte Csaba OFM atyával

2025 tavaszán ismét megtelt a pécsi Szent Imre templom a Zarándok Estek sorozatának újabb alkalmára. A meghívott vendég ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetes volt, aki „Az út, ami reményt ad” címmel osztotta meg tanúságtételét. Az esemény a jubileumi szentévhez kapcsolódva valósult meg, amelynek mottója: „A remény zarándokai”. Az alábbiakban néhány gondolatot emeltünk ki az elhangzottakból.A…

Ilyen az igazi keresztény zarándoklat

Ilyen az igazi keresztény zarándoklat

Amikor Ferenc pápa a Compostela felé tartó olasz zarándokokat fogadta december 19-én, megfogalmazta, hogy szerinte mi is egy igazi keresztény zarándoklat. “Vajon azok, akik Szent Jakab útját járják, igazi zarándoklatot tesznek?” Ezt a kérdést tette fel Ferenc pápa 2024. december 19-én, amikor olasz zarándokokat fogadott az ősi compostelai útról, amely Európát szeli át a Jakab…

Ferenc pápa megnyitotta a 2025-ös szentévet

Ferenc pápa megnyitotta a 2025-ös szentévet

Ferenc pápa szenteste hivatalosan is megnyitotta a 2025-ös szentévet a Szent Péter-bazilika Szent Kapujának ünnepélyes megnyitásával. Az eseményre a bíborosok, püspökök és számos hívő jelenlétében került sor, akik a pápával együtt vonultak be a bazilikába. A 2025-ös szentév hivatalos mottója latinul Peregrinantes in spem, amelyet magyarul „A remény zarándokai” formában hirdettek meg. Ezzel Ferenc pápa…

Zarándokként Szent Jakab-útján (El Camino) – NőiTérErő podcast

Zarándokként Szent Jakab-útján (El Camino) – NőiTérErő podcast

A NőiTérErőben Haraszti Krisztinával a Szent Jakab-útjáról, azaz az El Caminon tett zarándoklatáról beszélgettünk. Kriszti két évvel ezelőtt egyedül járta végig az El Caminot. A zarándoklatra elhívást kapott, így nem volt benne kétség, hogy végig fogja járni a 930 km-t. A monotonnak tűnő hosszú gyaloglás rengeteg tapasztalatot adott Krisztinek Istenről, önmagáról, a természetről, emberi kapcsolatokról….

A “Benedek kontra Ferenc” mentalitás árt a katolicizmusnak

A “Benedek kontra Ferenc” mentalitás árt a katolicizmusnak

Mindazok számára, akik bűnrészesek ennek a narratívának a terjesztésében, van egy javaslatom: menjenek el egy bűnbánó zarándoklatra a Rómától másfél órányira keletre fekvő, domboldali kis olasz településre, Subiacóba. Egyedülálló lehetőséget találnak ott nézőpontjuk megváltoztatására és talán a lélek megtisztítására is. A 6. század elején egy fiatal római nemes, akinek a neve Nursiai Benedek volt, itt,…

Bűneink bocsánata? A Vatikán „használati utasítást” tesz közzé

Bűneink bocsánata? A Vatikán „használati utasítást” tesz közzé

A Vatikán május 13-án, hétfőn közzétett egy vademecumot, útmutatót a hívek számára, akik bűneik bocsánatát szeretnék elnyerni, különösen zarándoklat vagy „irgalmassági és bűnbánati cselekedetek” révén. „Az őszintén bűnbánó hívek (…) az Egyház kincsestárából teljes búcsút, bűneik alóli feloldozást és megbocsájtást kapnak” – magyarázta a főpenitenciárus tisztségét betöltő Angelo De Donatis bíboros egy vatikáni sajtóközleményben. Ezeket…

Megemlékezünk Zarándok Szent Miklósról

Megemlékezünk Zarándok Szent Miklósról

Minden évben július végén, idén július 27-31. között rendezik meg a dél-olaszországi Trani városában Zarándok Szent Miklós ünnepét. Az idei esemény különlegességét az adja, hogy az ünnepségekre az „olasz csizma” sarkán elterülő Puglia (Apulia) régióba szállítják Assisiből Olaszország védőszentjének, Szent Ferencnek az ereklyéit is. A rendezvény másik érdekessége, hogy az olaszországi Görög Ortodox Főegyházmegye a…

Međugorjéból hazafelé, korondi zarándokokat vegzáltak a horvát határőrök

Međugorjéból hazafelé, korondi zarándokokat vegzáltak a horvát határőrök

Korond 63 zarándoka – köztük a falu polgármestere, alpolgármestere, plébánosa és kántora – a bosznia-hercegovinai Međugorjéban járt március 23-28. között. A lélekemelő zarándoklat után hazafelé a horvát-bosnyák határon azonban igen kellemetlen ,,élményben”, igazi nagyböjti kálváriában volt részük – írja a RomKat.ro. A visszaúton március 27-én, hétfőn, a horvát-bosnyák határon a horvát határőrök megállították a korondiakat…

„Nekünk kell békét teremtenünk” – lélekemelő rövidfilm készült Kópháza kegytemplomáról

„Nekünk kell békét teremtenünk” – lélekemelő rövidfilm készült Kópháza kegytemplomáról

2022. július 2-án ünnepelték Kópházán a Sarlós Boldogasszony búcsújáró templom felszentelésének kétszázötvenedik évfordulóját. Ezen a napon, hosszú ideje, útnak indulnak magyar, horvát és német ajkú zarándokok, hogy együtt imádkozhassanak hazánk egyik lorettói Fekete Madonna kegyképe előtt. Az erről szóló rövidfilm ezt az utat követi végig, miközben megismerteti az embert, aki évszázadok óta őrzi és ápolja…