Jézus

  • Jó fa akarok lenni

    1858. október tizedikén született Székesfehérvár néhai püspöke, Prohászka Ottokár – halálának száz éves évfordulójára közel fél év múlva emlékezünk. Az alábbiakban egyetlen, ma is tanulságos gondolatát idézzük fel. Köztudott, hogy Prohászka Ottokár 1920 tavaszán politikai szerepet vállalt, püspöki székhelyén nemzetgyűlési képviselőnek választották. Az is többnyire közismert, hogy az ún. „keresztény kurzus”-ból elég hamar kiábrándult. Idézni…

  • „Imádkozzunk úgy, hogy istenlátókká legyünk!” – gondolatok Rózsafüzér Királynőjének ünnepére

    Október hetedike – Rózsafüzér Királynője (más néven: Olvasós Boldogasszony) ünnepe. Ebből az alkalomból közlünk újra egy olyan cikket, amely 1918 októberében jelent meg egy katolikus folyóiratban. Az írás szerzője: Prohászka Ottokár püspök, aki a rózsafüzér hónapjában született, 1858. október tizedikén. Prohászka Ottokár a rózsafüzérről (más néven: szentolvasóról) több beszédében, írásában, naplóbejegyzésében elmélkedett. 1922. október elsején…

  • „Aki szomjazik, jöjjön hozzám” – Lelkesítő

    A Lelkesítő új epizódjában Bartha Angéla szociális testvér Jézusnak a sátoros ünnepen elhangzott szavairól elmélkedik: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyon!” Jézus ígérete szerint pedig annak szívéből, aki hisz benne, „élő víz folyamai fakadnak majd” (vö. Jn 7,37–39). Angéla testvér felidézi, hogy a sátoros ünnep Izrael pusztai vándorlására és Isten gondviselő szeretetére emlékeztette a…

  • 266. nap: Az Atya Fia

    Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint Ima Mennyei Atyánk, dicsérünk téged ezen a napon. Ma nemcsak Fiad nagy szenvedéséről hallunk, arról az áldozatról, amelyet egyszer s mindenkorra felajánlott értünk, hanem a feltámadás hatalmáról is. Felismerjük, hogy az a Lélek, aki feltámasztotta Krisztust a halálból, bennünk is ott van a keresztségünk által. Urunk, Istenünk, ugyanannak a…

  • 265. nap: A mulasztás bűnei

    Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint Ima Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged. Urunk, Istenünk, te szeretetből adtad nekünk Fiadat, és Fiad önként adta életét irántunk való szeretetből. Még az árulás közepette is szeretett minket. Továbbra is adott, pedig előre tudott a tanítványok árulásáról, és a mi árulásunkról is. És mégis: a szeretetet…

  • 264. nap: Prédikálják, de nem teszik

    Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint Ima Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged. Köszönjük, hogy segítesz minket és velünk haladsz az úton. Milyen áldottak vagyunk a te vezetésed miatt, hogy kísérsz minket a kegyelmeddel és az igéddel. Kísérsz az igazságoddal, a szereteteddel és lépésről lépésre egyre jobban feltárod nekünk a szívedet. Segíts, hogy elfogadjunk téged,…

  • 263. nap: Az Atya nagylelkűsége

    Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint Ima Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Köszönjük a te Fiadat, Jézust. Köszönjük a kegyelmi ajándékait. Köszönjük a tanításait. Köszönjük, hogy feltárod általa, hogy szeretsz minket, hogy harcolsz értünk, nem hagysz magunkra, hogy velünk vagy. Köszönjük, hogy nemcsak vársz ránk, hogy mi közeledjünk hozzád, hanem sietsz utánunk,…

  • 262. nap: A csodatevő

    Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint Ima Mennyei Atyánk, hálát adunk neked. Áldjuk és dicsőítjük neved. Urunk, Istenünk, ma azt kérjük, hogy fogadd el hálánkat, dicséretünket, hiszen minden jó ajándék tőled van. Minden jó dolog az életben tőled származik, és ezért hálát adunk neked. Kérünk, Urunk, fogadd dicséretünket és hálánkat a te Fiad, Jézus Krisztus…

  • 261. nap: Feldíszített lelkek

    Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint Ima Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük Fiad, Jézus tanításait. Köszönjük Lelkedet, amely folyamatosan inspirálja az evangélium olvasóit és hallgatóit. Köszönjük Fiad szavait, amelyeket a Szentlélek közvetít Máté, a te barátod által. Köszönjük ezt a kis pihenőt a próféták tanulmányozása közben, amelyet az Újszövetség olvasása jelent számunkra. Urunk, köszönjük, hogy…

  • 260. nap: Hordozni a keresztet

    Korszak: Messiási ellenőrzőpont Máté evangéliuma szerint Ima Mennyei Atyánk, magasztalunk téged. Köszönjük, Istenünk a szavaidat, és hogy feltárod akaratodat nekünk. Köszönjük, hogy kinyilatkoztatod Jézus Krisztust az evangéliumokon keresztül. Köszönjük, hogy meghívtad Mátét, hogy a tanítványod és apostolod legyen. Köszönjük, hogy megihletted, és arra indítottad, hogy leírja ezeket az igéket, amelyeket ma olvastunk. Hálát adunk, hogy…