Irak

Új templom épült Irakban, Ur városában, Ábrahám földjén

Új templom épült Irakban, Ur városában, Ábrahám földjén

Ez a hír az 2021-es iraki pápalátogatás gyümölcseinek egyike. Ur városában Kaldeában (Irak), ott, ahonnan a hagyomány szerint Ábrahám próféta származott, templom épült. Első alkalommal március 10-én szólaltak meg harangjai, első miséjét húsvét vasárnapján fogja befogadni. A templom harangja először március 10-én szólalt meg a húsvét előtti Laetare (Öröm) vasárnapján, szentmisét pedig először húsvét vasárnapján…

„Ez a valódi evangélium” – Ferenc pápát meghatotta az iraki keresztények tanúságtétele

„Ez a valódi evangélium” – Ferenc pápát meghatotta az iraki keresztények tanúságtétele

Ferenc pápa hétfőn a Rómába tartó repülőúton a sajtókonferencián azt mondta, hogy az észak-iraki Moszulban és a Ninivei-fennsíkon a romok és a lerombolt templomok látványától egyszerűen nem jutott szóhoz. “Amikor megálltam a lerombolt templom előtt, nem tudtam megszólalni… hihetetlen látvány,”- mondta Ferenc pápa március 8-án. A pápa a repülőúton tartott sajtótájékoztatón újságíróknak nyilatkozva elmondta: olvasott…

A szír katolikus pátriárka szkeptikus az iszlámmal való párbeszédet illetően

A szír katolikus pátriárka szkeptikus az iszlámmal való párbeszédet illetően

Az antióchiai szír katolikus egyház pátriárkája kételyeit fejezte ki az iszlám-keresztény párbeszédet illetően. Röviddel a pápa négynapos iraki útja előtt Ignatius Youssif III. Younan a következőket nyilatkozta az olasz SIR katolikus hírügynökségnek: „Nagyon sajnálom, de azt kell mondanom, hogy az iraki keresztények túlnyomó többségét, épp úgy mint a közép-keleti többi keresztényt, nagyon kevéssé érdeklik a…

Ferenc pápa Moszulban imádkozott az iraki háború áldozataiért

Ferenc pápa Moszulban imádkozott az iraki háború áldozataiért

Ferenc pápa történelmi iraki látogatása során március 7-én, vasárnap helyi idő szerint 10 órakor (magyar idő szerint 8 órakor) érkezett meg Najib Mikhael Moussa domonkos, moszuli káld érsek kíséretében a város Templom terére (Hosh al-Bieaa), hogy imádkozzon a háború valamennyi áldozatért. A téren a 2014-es és 2017-es terrortámadások előtt négy templom állt: egy szír katolikus,…

Ferenc pápa az iraki  keresztényeknek: Legyetek képesek megbocsátani és bátran küzdeni!

Ferenc pápa az iraki keresztényeknek: Legyetek képesek megbocsátani és bátran küzdeni!

Iraki történelmi látogatása során március 7-én délelőtt a teljes egészében keresztények lakta Karakos településre látogatott a Szentatya. A Szeplőtelen Fogantatás-templomban találkozott a karakosi közösséggel, s velük együtt imádkozta el a vasárnap szokásos déli Úrangyalát. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk. Kedves testvérek, jó napot kívánok! Hálás vagyok az Úrnak a lehetőségért, hogy ma délelőtt köztetek…

Ferenc pápa Erbilben: Egyedül Jézus tudja megtisztítani szívünk templomát!

Ferenc pápa Erbilben: Egyedül Jézus tudja megtisztítani szívünk templomát!

Iraki útja során utolsó miséjét március 7-én délután az erbili, 28 ezer férőhelyes Franso Hariri stadionban mutatta be a Szentatya mintegy 10 ezer hívő jelenlétében. Beszélt a szív megtisztításának szükségességéről, elárulta, mi volt az egyik ok, mely arra késztette, hogy Irakba látogasson, és örömmel állapította meg, hogy él az Egyház Irakban. Ferenc pápa homíliájának és…

Ferenc pápa: Nem hősnek kell lenni hébe-hóba, hanem tanúnak mindennap!

Ferenc pápa: Nem hősnek kell lenni hébe-hóba, hanem tanúnak mindennap!

Március 6-án délután a Szentatya Bagdadban a káld Szent József-székesegyházban mutatott be szentmisét. Homíliájában a jézusi bölcsesség követésére, a mindennapi alázatos, türelmes szeretetben megmutatkozó tanúságtételre buzdított, és arra is rámutatott, hogy Isten éppen gyengeségeinken keresztül teljesíti ígéreteit. Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk. Isten igéje ma bölcsességről, tanúságtételről és ígéretekről beszél nekünk.A bölcsességet ezeken a…

Ferenc pápa a vallásközi találkozón Irakban: Az ellenségeskedés a vallás elárulását jelenti!

Ferenc pápa a vallásközi találkozón Irakban: Az ellenségeskedés a vallás elárulását jelenti!

Március 6-án a kaldeai Ur városában, Ábrahám meghívásának helyén a történelemben első alkalommal tartottak vallásközi találkozót, amelyen a keresztény, a zsidó és a muszlim vallás legfelsőbb vezetői együtt vettek részt. A Szentatya erős felhívást intézett minden vallás követőjéhez, hogy a gyűlölködést váltsák fel a béke és a testvériség építésével. Ferenc pápa teljes beszédének, valamint a…

Ferenc pápa, a béke zarándoka megérkezett Irakba, Ábrahám földjére

Ferenc pápa, a béke zarándoka megérkezett Irakba, Ábrahám földjére

A Szentatya repülőgépe március 5-én (magyar idő szerint) 11.58-kor ért földet a bagdadi nemzetközi repülőtéren. Egy erőszaktól, konfliktusoktól sebzett földre érkezett, ahol a jövőben a remény és a testvériség útjai nyílhatnak meg. Két népviseletbe öltözött gyermek fogadta a pápát virággal, amikor kiszállt a repülőgépből, majd iraki egyenruhás katonák sorfala között haladt át, énekekkel, iraki és…

Ferenc pápa káldeus rítusú misét fog celebrálni Irakban

Ferenc pápa káldeus rítusú misét fog celebrálni Irakban

Március 5-8. közötti útja során Ferenc pápa most először fog káldeus rítusú misét celebrálni: március 6-án, a bagdadi Szent József káldeus katedrálisban. A pápa a hét romániai vértanú boldoggá avatásakor már mondott keleti rítusú misét, de a káldeus rítus szerint most először celebrál misét. Amint arról Tamás és Máté apostolok útja tanúskodik, Irak volt az…